"Mi ez a zavaros dolog?"

Interjú David Kerr-rel az aktív állampolgárságra nevelésről

2008 áprilisában az Aktív Állampolgárság Alapítvány konferenciát tartott „Alattvaló vagy polgár?” címen az aktív állampolgárságra nevelés tartalmáról és relevanciájáról. A konferencia főelőadója David Kerr, az Egyesült Királyság National Foundation for Educational Research (Nemzeti Oktatáskutató Alapítvány) vezető kutatója volt, aki a demokratikus állampolgárságra nevelés európai hírű szakértője. Interjúnkban az angliai tapasztalatairól kérdeztük őt elsősorban.

Miért vált aktuálissá az utóbbi években az aktív állampolgárságra nevelés kérdése a világ sok országában?

A döntéshozók egyre inkább felismerik, hogy a fiataloknak is kell, hogy beleszólásuk legyen a társadalom életébe, lehetőséget kell teremtenünk, hogy véleményt alkothassanak, megértsék és érezzék, hogy nekik is lehet mondanivalójuk.

Ez a döntéshozók vagy a kormány számára miért lenne fontos?

Általában véve a társadalom számára fontos, így a kormány számára is. A kormány pl. azt várja az emberektől, hogy szavazzanak a választásokon, vagy bármely más ügyben, de ahhoz, hogy szavazni tudjanak, meg kell érteniük a vitás közéleti kérdéseket, mérlegre kell tenniük a különböző információkat, és tudniuk kell, hogyan kérdezzék a képviselőjelölteket. Bár a választás kérdése csupán szűk része az állampolgárság egész koncepciójának, még ehhez is egy sor információt, ismeretet és készséget kell megszerezni, hogy igazán jó működjön. Az aktív állampolgárságra nevelésnek szélesebb körű hatása van. A kormányzás egésze arról szól, hogy kinek van beleszólása, ki irányítja a dolgokat, és kikre bízzuk a képviseletünket. Fontos, hogy kollektív véleményünk is lehet a világban történő dolgokról. Az aktív állampolgárság ennek egyik eleme. Az állampolgárság fogalma folyamatosan változik, de fel kell ismernünk, hogy egyre aktívabb szerepet játszik abban, hogyan közelítjük meg a társadalmat és a tanulás kérdését. A modern társadalmakban olyan mértékű változás zajlik, mint soha ezelőtt, ezért fel kell készítenünk az embereket arra, hogy ezt kezelni tudják. Valójában azt is fejleszteni lehet, hogy hogyan látjuk a dolgokat

Elmondhatjuk-e, hogy a fiatalok régebben aktívabban voltak, mint ma? A hatvanas évek vége persze közismert, hiszen akkor zajlottak a diáklázadások.

A 68-as diáklázadások csak meghatározott csoportokat érintettek, a mozgalom meglehetősen szelektív volt abban a tekintetben, hogy kik vettek részt benne. Mi most a társadalom egészéről, annak minden csoportjáról beszélünk, és ez alapvetően más, mint 68-ban. Paradox módon a legnagyobb sikereket Angliában a hátrányos helyzetű és a kirekesztett fiatalok esetében érjük el az aktív állampolgárságra neveléssel épp azért, mert eddig nem jutottak szóhoz, így nagyon fogékonyak a gondolatra, hogy megszólalhassanak. Fontos, hogy kialakítsuk bennük a magabiztosság érzését. A tény, hogy valaki törődik velük, és meghallgatja őket, nagyon pozitív tapasztalatot jelent a számukra.

Beszéljünk az iskolai keretek között megvalósuló aktív állampolgárságra nevelésről. Hogyan mérhetők az aktív állampolgárságra nevelés eredményei egy olyan iskolában, ahol inkább az olvasás és a számolás eredményességét mérik?

Angliában az állampolgárság tantárgyat – akárcsak az összes többi tárgyat – egy nyolcas skálán osztályozzuk. De az, amit eredményként mérünk, eltér minden más tantárgyétól. Amit ténylegesen értékelünk, azt leginkább az osztályban és annak működésében kell keresnünk: milyen hatékonyan vesznek részt a tanulók a vitákban, hogyan figyelnek és reflektálnak egymásra, milyen minőségű kérdéseik vannak. Milyen mértékben képesek megtervezni és megvalósítani egy projektet, mennyire reflektívek, mi mindenben vettek részt, és mit tanultak belőle.
 
Talán épp ezért nehéz keresztülvinni az iskolákban, hisz ehhez a tanároknak új módszereket kell alkalmazniuk.

Így van, ehhez be kell vezetni az aktív tanítást és tanulást. Nem arról van szó, hogy a tanár megmondja, hogy mit tegyenek a diákok, hanem facilitálunk, és segítjük a gyerekeket a tanulás folyamatában. Lehet, hogy kezdetben ez nehezebb, de az eredményt tekintve sokkal jobb tanulási mód. A tanárok inkább vezetők és mentorok, akik átadják a saját tapasztalataikat, és maguk is tanulnak a mások tapasztalataiból. A tanulási tapasztalatok feldolgozásakor a felnőttek szerepe az, hogy formába öntsék a fiatalok tapasztalatait. Ezzel persze Angliában is sok tanárnak fenntartásai vannak, mégis amint egy tanár kísérletezni kezd az aktívabb tanítási-tanulási módszerekkel, és több teret enged a fiataloknak, azt látjuk, hogy az iskolák már nem fordulnak vissza. Senki nem zárja be az iskolai tanácsokat, diákönkormányzatokat, és senki nem hallgattatja el a fiatalokat, hanem inkább továbbviszik ezt az iskolában, sőt azon túl is. Ez persze nem jelenti azt, hogy minden tanár tökéletesen egyetért vele, de azok az iskolák, amelyek elindultak az állampolgári nevelés útján, általában nem fordulnak vissza. És ez egy nagyon fontos üzenet.

Ez a facilitátori módszer különbözik az egyirányú frontális oktatástól, és elég nagy önreflexiót kíván. Vajon nem érzik-e a tanárok gyengébbnek magukat az ilyen módszerek használata miatt, nem élik-e meg úgy, hogy fel kell adniuk a hatalmukat?

Ha jól csinálják, nem. Ez nem egy erőtlen megközelítés, ahol mindent lehet. Nagyon világos módszertana van, nagyon egyértelmű alapelvekkel és hozzájuk tartozó irányadó szabályokkal. Ha megbeszélést vagy vitát szerveznek, meg kell egyezniük néhány nagyon világos szabályban, amelyek az iskolában és az osztályon belül is érvényesek lesznek. Ha valaki mégis megsértené a szabályokat, annak tisztában kell lennie a következményekkel. Tehát van egy nagyon erős keretrendszer, ami támogatja ezt a módszert, akárcsak a hagyományos oktatás esetében. A kérdés nem az, hogy az aktív vagy a hagyományos tanítást vállalják-e a pedagógusok. A jó tanárnak rengetegféle tanítási és tanulási módszere van, és vannak helyzetek és időpontok, amikor éppen a hagyományos tanítási módszer a hatékonyabb. A tanárok nem váltak feleslegessé, de mindenképpen megváltozott a szerepük az iskolában. Ha jó a tanár, és az aktív tanítás és tanulás módszerét alkalmazza, a diákok úgy belemerülnek a folyamatokba, hogy észre sem veszik a tanár jelenlétét, hiszen ő csak mozgásban tartja és végigkíséri, és ha kell, a megfelelő helyen megállítja a dolgokat.

Fel tudna sorolni néhány példát, milyen projekteket valósítanak meg a fiatalok?

A fiatalabb gyerekek számára dolgoztuk ki például azt a programot, amelyben a gyermekek kapnak egy bizonyos pénzösszeget – száz vagy kétszáz fontot osztályonként – arra, hogy maguk szerezzék be azokat az eszközöket, vagy valósítsák meg azokat a fejlesztéseket, amikre vágynak. A kortársak ereje meg tudja győzni a többséget arról, hogy miért pont az ő kezdeményezésüket támogassák, miért éppen a játszótér fejlesztésével vagy egyéb eszközök beszerzésével fejlesszék az iskolát. A kezdeményezés bemutatása is versenyszellemben zajlik: ki, miért, hogyan, mennyi fontból stb. szeretne valamit megvalósítani. Minden osztály kialakítja a saját elképzeléseit, amelyről az osztályon belül is szavaznak, majd a legjobb képviseli az osztályt az egész iskola előtt. A fiataloknak bemutatókat kell tartaniuk, és a nyertes megkaphatja a pénzt. Megjelenik az egész demokratikus folyamat, a vállalkozó szellem és a csapatmunka, a gyerekek szavaznak, terveznek és prezentálnak. Tehát mindenféle példákat találunk arra, hogyan tehető a folyamat aktívabbá, érdekesebbé és valóságosabbá azoknál a dolgoknál, amelyekkel a fiatalok általában szembesülnek az iskolában. Az aktív állampolgárság nagyon megfelelő erre, és ténylegesen a mindennapi problémák megnevezéséről és az általános kérdések megválaszolásáról szól.

Középiskolák esetében sokkal, de sokkal több lehetőség van. A fiatalok tele vannak ötletekkel és kezdeményezésekkel, ugyanakkor a folyamat legnehezebb része a menedzselhetőség. A fiatalok most azonnal akarják megváltoztatni a világot, ezért úgy kell kezelni az elvárásaikat, hogy meg legyen a lehetőségük, hogy önállóan is elérjenek ereményeket, a felnőttek ne törjék le a lelkesedésüket, viszont reflektív módon vezessék őket.

Milyen szerep jut ebben a megváltozott iskolában az iskola környezetének? Része-e az aktív tanulásnak és tanításnak a helyi közösség bevonása?

Egyre gyakrabban fordul elő, hogy a helyi közösség tagjait behozzák az iskolába. Együttműködnek a helyi politikusokkal és döntéshozó testületekkel. Bevonják a szülőket, együttműködnek a rendőrséggel, az egyházakkal, a helyi cégekkel vagy az egyetemekkel és más képző intézményekkel.

Maguknak az iskoláknak kell megtalálniuk ezeket a partnereket?

Vannak közvetítő ügynökségek, amelyek segítenek az iskoláknak partnereket találni, és mivel sok iskola valós munkatapasztalatokat szeretne diákjainak nyújtani, ezért különböző munkahelyekkel kötnek együttműködési megállapodásokat. Az itt szerzett tapasztalatok nagy része a tanulásról szól, és arról, hogyan kell dolgozni. Sok iskola kifejezetten erre fekteti a hangsúlyt az állampolgárság oktatása terén, mivel a fiataloknak ténylegesen meg kell tanulniuk, hogyan működik egy szervezet, milyen lehetőségek vannak a munka világában arra, hogy véleményt nyilvánítsanak arról, ami történik. Ráadásul Angliában egy bizonyos kor – általában tizennégy év – felett, a fiatalok egyébként is vállalhatnak részmunkaidős állást. A tanulás már nem feltétlenül az osztályteremben zajlik, hanem számtalan különböző helyszínen. A nehézség leginkább abban rejlik, hogy hogyan hozzuk ezt a kettőt össze. Számos iskola például bevezette az „egyéni fejlesztési terv” gyakorlatát, amelyet a fiatalok magukkal visznek. Így a fiatalok felelősek lesznek a saját tapasztalataik és eredményeik rögzítéséért, ez segít felmérni képességeiket, értékelni tudják, és reflektálni tudnak mindarra, amit tettek. Rájuk hárul az a felelősség, hogy elemezzék a saját tanulási folyamatukat, és megbeszéljék ezt a tanáraikkal, mégpedig esetleg az új technológiák felhasználásával, videó-naplók és hasonlók készítésével. Az iskolák ezen keresztül kapcsolatba lépnek egy sor helyi partnerrel, akik részt vesznek a gyerekek nevelésében.

Kapcsolatban van ez az úgynevezett „extended school” (kiterjesztett iskola, nyitott iskola?) koncepcióval? Mit jelent ez tulajdonképpen? Hogy kapcsolódik ez az állampolgárságra nevelés témaköréhez?
 
A kiterjesztett iskola ötlete annak a felfogásnak a része, miszerint az iskola váljék a közösség szívévé, lelkévé, a közösség központi helyévé. Ha csak Angliát nézzük, a hagyományos iskolákban a tanítás reggel kilenctől fél négyig zajlik, tehát rendelkezésre áll egy közösségi erőforrás, amely a nap nagy részében, és az év nagy részében kihasználatlanul marad. Kérdés, hogy ha a fiatalok befejezik a tanulást fél négykor, tudunk-e olyan tevékenységeket biztosítani, amelyekben részt tudnak venni. Ami fájdalom, egy kicsit többet követel a tanároktól, viszont bevonja a közösség tagjait is. Lehetnek kulturális vagy sporttevékenységek, nyelvórák, művészeti programok és mindenféle ehhez hasonló dolgok, amelyek közösségi erőforrássá teszik az iskolákat.

A jelenleg zajló „Every child matters – Minden gyermek számít” program kapcsán Angliában olyan iskolákat építenek, ahol az összes közösségi szolgáltatás megtalálható: az iskola, az orvosi rendelő, a fogorvosi rendelő, a jóléti szolgáltatások irodái, a rendőrkapitányság, a könyvtár stb. Így amikor egy új iskola épül, akkor a közösség szíve épül, egy hely, amelyet mindenki használhat.

A hátrányosabb helyzetű területeken, ahol sok szegény család él, akiknek valószínűleg kevesebb társadalmi és kapcsolati tőkéjük van, miként zajlik az állampolgárságra oktatás, hogy tudnak a helyi társadalomra építeni?

Van néhány tipikus terület az országban, ahol magas a munkanélküliség, ahol sok ember kerül az utcára, pl. a régi ipavidékeken, bányászvárosokban, ahol a bányák megszűntek, és most az emberek munkanélküliek. Ezeken a helyeken komoly társadalmi problémák feszülnek, amelyekhez sokféleképpen lehet közelíteni. Ennek egyik módja, hogy az iskolákat biztonságos és megbízható közösségekké tesszük, így a gyerekek idemenekülhetnek problémáik elől, egy élénk és vibráló közösségbe, ahol remény van, ahol értékesnek érezhetik magukat, meghallgatják őket, és ahol lehetőséget kapnak arra, hogy feldolgozzák mindazt, ami velük történik.

Vagy egy másik, egyre inkább terjedő módszer, amit partnerségnek hívunk, ahol a hátrányos helyzetű régió iskolái kapcsolatot alakítanak ki más fejlettebb régiók intézményeivel. Ha Londonban élsz, kialakul benned egy bizonyos benyomás a társadalomról, pl. hogy multikulturális, de ha vidéken élsz, nagyon más lesz az elképzelésed a világról. A partnerségbe beletartozik a tanár- vagy diákcsere, ami akár országokon át is ívelhet, de létezik csere a tanárképzés intézményei között is, épp azért, hogy a tanároknak legyen elképzelésük arról, hogy milyen is egy nagyvárosi iskola vagy egy vidéki, falusi iskola.

Ön szerint az aktív állampolgárság célkitűzései képesek-e hozzájárulni egy összetartó, szolidáris társadalom fejlesztéséhez?

Bár ez egyre nagyobb jeletőséggel bír az aktív állampolgárságra nevelésben, nem könnyű felmutatni az erre vonatkozó bizonyítékokat. A fiataloknak meg kell ismernie a szolidaritás jelentőségét és erejét, amit az iskolában is meg lehet tapasztalni. A gyerekeknek itt lehetőségük nyílik viszonylag biztonságos környezetben tapasztalatokat szerezniük a bizalom, a kötődés és a hatékonyság érzéséről. A legnagyobb kihívás az, hogy meg tudja-e ez érinteni őket annyira, hogy az iskolán kívülre is kiterjesszék, például amikor hazatérnek a családjukhoz, szomszédaikhoz, barátaikhoz.

Mely tantárgyak az aktív állampolgárságra nevelés legfőbb vetélytársai?

Természetesen a legfontosabb készségekre tanító tantárgyak, mint az olvasás, az írás, illetve a számítógép és az információs technológiák használata. Ezeknek ráadásul jelentős anyagi erőforrásaik vannak a tantervben. De az iskolák nagyon innovatívak és okosak, és nem „vagy-vagy”-ként kezelik a kérdést, hiszen foglalkozhatnak az állampolgársággal az írás-olvasás gyakorlása, sőt a számolás során is. A gyerekekkel olvastathatunk érdekes, tematikus kérdéseket feldolgozó újságcikkeket, vagy ha valamilyen kérdésben változtatásokat várnak az iskolatanácstól, akkor javaslataikhoz, kérdéseikhez is sok-sok információt kell hozzáolvasniuk. De ugyanígy van ez a számolással is. Előfordulhat, hogy statisztikákat kell értelmezniük, tehát meg kell tanítani a fiatalokat arra, hogyan olvassák a statisztikákat, és honnan tudják leellenőrizni, hogy helyesek-e.

Amúgy az állampolgárságra nevelés meghatározásától függ, hogy versenytársat jelent-e az alapvető készségtárgyak számára. Ha önálló tantárgyként alkalmazzák, akkor a történelemnek vagy a régimódi értelemben vett állampolgári ismereteknek is lehet vetélytársa. „Mi ez a zavaros dolog?” – kérdezik sokan, amikor először hallanak az állampolgárságra nevelésől. De ha megfelelőképpen és érdekesen csináljuk, érthetővé válik a lényege, ráadásul kombinálható akár az írás-olvasás, a számolás vagy az információs technológia tanításával.

Mik a fő akadályai és nehézségei az aktív állampolgárságra nevelés elterjedésének?

Az egyik ellenérv az aktív állampolgárságra oktatás ellen, hogy nincs tartalma, csak a diskurzusról, a vitáról és a megtapasztalásról szól. Pedig ez nem igaz, nagyon is fontosak azok az ismeretek, amelyek idetartoznak. Sok országban megvan az a veszély, hogy az alaptantárgyak lefoglalják a tanterv legnagyobb időkeretét, minden egyébre csak a maradék jut, és az állampolgárságra oktatás ennek a minden egyébnek a része: a plusz óra, a mellékes, az iskolán kívüli.

A másik problémát a nyelvezet és a terminológia jelenti. Azt, hogy milyennek kell lennie a „jó állampolgárnak”, bonyolult módon tudjuk leírni. Nehéz egyszerű üzenetekre bontani ezeket a fogalmakat, ezért meglehetősen nagy kihívást jelent megértetni az emberekkel, mit is jelent tulajdonképpen az állampolgárság. Épp emiatt Angliában olyan oktatási kampányprogram zajlik, amely tájékoztatást nyújt arról, miről is szól valójában ez a terület. A szülőket is informáljuk, hiszen az ő iskolás korukban még nem volt az iskolai oktatás része ez a terület, és nekik is meg kell érteniük, hogy miért is kell erre időt szánniuk a gyerekeknek, és hogy ők maguk hogyan tudnak részt venni benne, és hogyan tudják támogatni mindezt. Meg kell nyernünk a kritikusainkat, és az üzleti szférát is meg kell győznünk arról, miért jó az állampolgárságra nevelés a fiatalok készségeinek fejlesztése szempontjából. Az iskolák vezetőit is meg kell győznünk, hiszen az ő megközelítésüktől nagyban függ az aktív állampolgárságra nevelés sikere vagy kudarca. Segíthetik a folyamatot, vagy éppenséggel tönkre is tehetik. A gyerekeket is meg kell nyernünk az ügynek, hogy ne csak elfogadják, amit nyújtanak a számukra, de értsék is meg, miért fontos mindez. A fiatalok azt hiszik, az oktatást a hagyományos tantárgyak és a vizsgák jelentik, és nem értik, hogy az aktív állampolgárság hogyan segít nekik mindebben.

A harmadik kihívás a képzés és a fejlesztés, különös tekintettel a tanárképzésre. Képezhetünk új tanárokat erre a területre, akik nem feltétlenül fiatal tanárok, viszont olyanok, akik most kezdenek foglalkozni ezzel a témával. Jelenleg Angliában érdekes módon több mint 200 új állampolgárság tanárt képzünk évente. Még mindig nem sok, de már ez is jelentős előrelépés, nem beszélve arról, hogy ez a legkeresettebb kurzus mindegyik közül. Tehát sokkal többen jelentkeznek rá, mint egyéb tantárgyi kurzusokra, és ennek köszönhetően itt vannak a legkiválóbb hallgatók. Azok a tanárok, akik a képzésről kikerülnek és elhelyezkednek, sokkal magasabb szinten és sokkal elkötelezettebben végzik a munkájukat, mint az egyéb tantárgyak tanárai. Emellett persze az iskolák meglévő tanárai számára is szerveznek képzéseket. Ahhoz, hogy ez jól működjön, az iskolákban szükség van egy állampolgárság koordinátorra, aki megfelelő hatalommal bír, aki része a vezetőségnek vagy kapcsolatban áll velük, és aki mögött van egy szakértői tanári csoport, akik rendelkeznek a megfelelő képzettséggel az állampolgársághoz kapcsolódó ismeretek és a tanítási és tanulási módszerek terén egyaránt. Nem minden iskolában van ez így, időre van szükség ahhoz, hogy mindenhol kialakuljon, de mégis jobbak ott az eredmények, ahol a fent említett feltételek megvalósulnak.

Az egész aktív állampolgárságra nevelés kérdése az oktatási reform és a tanterv modernizálásának része. Eszközt biztosít ahhoz, hogy többé már ne a tizenkilencedik vagy a huszadik században gyökerezzen az oktatás, hanem valóban releváns legyen a huszonegyedik század számára is, és aktualizálja azokat a kérdéseket, amelyekről a társadalomban vita folyik. A tantervek nagy részének Angliában – de ez más országokban is így van – semmi köze nincs a fiatalok életéhez, és a fiatalok kezdik megkérdőjelezni, miért kell tanulniuk mindezt. Az állampolgárságra nevelés lehetőséget teremt arra, hogy valóban olyan kérdésekkel foglalkozzunk, amelyeknek köze van a fiatalok életéhez, amelyek fontosak a számukra, és amelyeket a mindennapi életük során is felderíthetnek.

Végül mit tud számunkra javasolni, hogyan szólíthatnánk meg az oktatáspolitikát és a döntéshozókat, hogy komolyabban foglalkozzanak ezzel az üggyel, nagyobb hangsúlyt fektessenek az aktív állampolgárságra nevelés kérdésére?

Többféle érvet használnék. Az egyik gazdasági: ha nem valósítják meg az iskolákban az aktív állampolgárságra nevelést, megfosztják a magyar fiatalokat attól, hogy igazán versenyképessé váljanak a világban. A másik a közösségi összetartáshoz és szolidaritáshoz kötődik. Egyre nagyobb és nagyobb különbségek lesznek a különböző társadalmi csoportok között, tehát egyre fontosabb, hogy újra megértsük, mit jelent egy jól működő társadalom, és mi a szerepe ebben az aktív állampolgároknak. Lehetőséget kell teremteni a fiatalok számára ennek megismerésére még akkor is, ha nem feltétlenül kerülnek kapcsolatba a társadalom más csoportjaival, tudniuk kell róluk és meg kell ismerniük őket. Hiszen az egyre fokozottabban szegregált oktatási rendszerben a fiataloknak nagyon eltérő oktatási élményeik vannak attól függően, hogy milyen társadalmi csoportból származnak. Ez nem jó egyetlen társadalom számára sem, és ez még inkább igaznak tűnik a közép- és kelet-európai társadalmakra.

Az interjút készítette: Szelényi Zsuzsanna és Kende Ágnes.