Kugler Erika: Dupla vagy semmi

Múzeumban

Múzeumpedagógiai foglalkozáson a SZIE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 7-12. osztályos tanulói

A globális áttekintés után belezuhanhattunk a részletekbe, egy-egy festmény nyújtotta rengeteg információba a kor társadalmáról, gazdaságáról, a nagy felfedezésekről, a korabeli emberek gondolkodásáról…

Milyen jó, hogy az utóbbi években egyre jobban és egyre magasabb szinten beindult a múzeumpedagógia! Emlékszem a kezdetekre, amikor a gyermek csak zavaró tényező volt a múzeumokban, mert zajos, és a csendhez szokott kutatók nem tudnak koncentrálni. Most művész, múzeumpedagógus, művészettörténész, tanár együtt, egymást erősítve közvetíti a kulturális és művészeti értékeket a valóságos műalkotások között. Igen… az „elveszett aura”1 Amit a rajztanár órán csak felvázol, egy jó múzeumi foglalkozáson élményszintre emelkedhet. Ma, 2012. szeptember 26-án, „itt és most”2 ez történt…

Ötödik éve, hogy iskolánk tanulói számára múzeumpedagógiai foglalkozásokat szervezünk. Tanárkollektívánk úgy vallja, hogy a művészeti nevelés és oktatás sokkal hatékonyabb társintézmények bevonásával, múzeumokkal, művészeti iskolákkal való kapcsolatok kiépítésével. Az élő művészettel való találkozásra is kedvező színteret biztosít diákjaink számára iskolánk és városunk, a Művészeti Tanszék, az Alkotárs Egyesület, a Hamza Múzeum, a Malom Színház… De rendszeresen szervezünk vidéki és budapesti múzeumokba, művészeti iskolákba is látogatásokat: Műcsarnok, Szépművészeti Múzeum, Iparművészeti Múzeum, Magyar Képzőművészeti Egyetem, MOME. Beépítettük a szemléletformálás folyamatába ezeket a lehetőségeket, amelyek segítik az igényesség, az esztétikai érzék, az etalon kialakítását, az ábrázolás elveinek és a képi kifejezés nyelvének megismerését, elsajátítását az ismeretszerzés széles skáláján keresztül. A művészeti tantárgyak interdiszciplináris jellegüknél fogva jótékony hatást gyakorolnak más tantárgyak tanulására is, illetve a diákok életének minden területére (nemcsak üres fecsegés: tapasztalat és sok gondolat gyűrűz, miközben ezeket írom…)

2012 szeptemberétől rendhagyó múzeumpedagógiai kooperatív foglalkozássorozat indult „Dupla vagy semmi” címmel Budapest múzeumaiban és galériáiban. A program célja, hogy az általános és középiskolai osztályok egy-egy művészeti, természettudományi vagy társadalmi témát több szempontból járjanak körbe más-más múzeumban dolgozó múzeumpedagógusok, muzeológusok vagy művészettörténészek segítségével. Szeptemberi múzeumpedagógiai foglalkozásaink helyszínei a Műcsarnok és a Szépművészeti Múzeum voltak. A Műcsarnok „Mi a magyar? A nemzeti önazonosság a kortárs képzőművészetben” című kiállításához kapcsolva Szabics Ágnes képzőművész és múzeumpedagógus tartott foglalkozást; a Szépművészeti Múzeum Szépműhelyében pedig László Zsófia művészettörténész navigálta tanulóinkat. A két múzeum közös foglalkozásprogramja, egy mélyen átgondolt és logikusan felépített nagy koncepció köré csoportosult. Célja, hogy a tanulók rálátást szerezzenek a két múzeum tartalmára, és hogy kontrasztjában szemléltesse „a jelen és a múlt”, „a magyar és a külföldi” fogalmát, művészetét, társadalmát, értékeit… A Műcsarnok egy önálló gyűjteménnyel nem rendelkező, de ma élő, kortárs irányzatot képviselő magyar és külföldi művészek bemutatkozásának teret adó kiállító csarnok. A jelenlegi kiállításon csak magyar művészek szerepeltek és gondolkodtattak el műveiken keresztül a magyarság, a nemzeti önazonosság problémaköréről. A közös múzeumpedagógiai koncepció lényegi részét képezte a „Mi a magyar?” kiállítás. Milyen társadalmi problémákat tükröznek, közvetítenek a magyar művészek művei?

Mi a magyar?

A Szépművészeti Múzeum ezzel szemben rendelkezik állandó gyűjteménnyel, a múlt művészetét képviseli, a már nem élő művészek műveit mutatja be. A koncepció hangsúlyos része a „Mi a külföldi? Mi az olasz? Mi a holland?” gondolat ütköztetve a „Mi a magyar?”-ral. Igen… A globalizációs társadalmak idején nehéz definiálni „a nemzet”, „a nemzetiség” fogalmát. Újragondolást sürget a művészet eszközein keresztül is. A Műcsarnokban Szabics Ágnes a Rege a csodaszarvasról animációhoz kapcsolva érdekes feladatot adott a gyerekeknek: tömörítsd SMS-be, emailbe, chat formátumba a Rege a csodaszarvasról monda lényegét! Érdekes ütköztetése ez a múlt és a jelen műfajainak, gondolkodásának; a múlt mítoszokat álmodó és a jelen távolságokat nem ismerő, információáradatban szenvedő, tájékozódni nem mindig tudó, rohanó, tőszavakban chatelő… emberének világával. Ági kérdései a művekhez kapcsolódva elgondolkodtattak arról, hogy mi magyarok milyennek tartjuk magunkat? Optimisták vagyunk vagy pesszimisták? Nyitottak vagy zárkózottak? Hogyan és mit kommunikálunk magunkról egymásnak vagy a külföld felé? A gyakorlati feladatok, amelyeket a tanulóknak adott, kommunikációorientáltak voltak.

1. Készíts mesekönyvet hazánkról külföldön élő magyar gyerekeknek!

2. Milyen plakáttal reklámozná egy holland utazási iroda Budapestre szóló repülőjegyeit!

3. Készíts leporellót Magyarországra érkező turisták számára!

A feladatok nagy koncentrációt, alkotó gondolkodást igényeltek. A gyerekek festő és grafikai technikákkal egyaránt kivitelezhették ötleteiket. Mivel az idő behatárolt volt, itthon, a rajzórákon is folytathattuk az ötletelést, a kivitelezést, és a született alkotásokat, azok dokumentációját elküldhettük interneten vagy postai úton a múzeumpedagógusoknak. 

Beszélgetés a múzeumban

A Szépműhelyben László Zsófia művészettörténész a „külföld” fogalmán gondolkodtatta a tanulókat. „Milyen klisék jutnak eszetekbe, ha ezt halljátok, hogy „olasz”? …pizza, fagylalt, reneszánsz… „holland?”… fapapucs, szélmalom, sajt… Akkor most itt van kb. öt teremnyi festmény az olasz művészetekből 1300-tól 1700-ig. Itt van négy teremnyi holland mű az 1600-1700-as évekből. Szaladjatok végig a termeken tizenöt perc alatt, és globálisan gyűjtsetek benyomásokat, motívumokat, képtémákat, amelyekből leszűritek magatok számára, és elmondjátok másoknak, hogy „mi az olasz?”, ”mi a holland?”! Néhányan, de főleg a felnőttek szkeptikusan álltak meg az „itáliai trecento” ajtajában. Ilyen mérhetetlen mennyiségű festményt vajon képes befogadni egy tanuló? Az indító gondolatok után azonban a diákok nagyobb része sebes léptekkel rohanta végig a termeket, és oly rengeteg inspiráló gondolata támadt, hogy nem győztem hallgatni. Annyira érdekelte őket a sok információ, hogy csak azt kellett megakadályoznom, ne tapogassák le ujjaikkal a festményeket, nehogy csengeni kezdjen a riasztóberendezés. A diákok nem vesztek el az információáradatban, mert a kezükben volt „Ariadné fonala”, egy kiváló művészettörténész instrukciója, motivációja. A jó vezérelv működik „a Mátrixon” és a valóságban egyaránt, az internet adatbázisában és akár a múzeum képtárában is. Ugyanaz a lényeglátás, szelekció szükséges mind a kettőhöz, csak az utóbbihoz gyors gyereklábakon szaladó tanárlábak is szükségesek… Egy-egy gyűjtőakció után mindig elemző beszélgetések következtek. A globális áttekintés után belezuhanhattunk a részletekbe, egy-egy festmény nyújtotta rengeteg információba a kor társadalmáról, gazdaságáról, a nagy felfedezésekről, a korabeli emberek gondolkodásáról… Néhány kisdiákunk még idegenvezetési feladatra is vállalkozott a „holland barokk teremben”. A művészettörténész újabb kérdésekre inspirálta a diákokat, és a végeszakadatlan beszélgetésnek már csak a vonatunk indulása szabott határt. 

A két múzeum múzeumpedagógusai két másik nagy elvre építették fel a foglalkozásokat: „az ábrázolás és a kifejezés” kettősségére. Míg a Műcsarnoki művekben inkább jelenünk emberének életérzése, annak kifejezése dominál, addig a Szépművészeti Múzeumban az ábrázolásra esik a hangsúly. Nagyon tudatosan ennek megfelelően épültek fel az ismeretszerző és az alkotó feladatok. Vagyis a művészet nyelvén, képekben gondolkodtunk társadalmi problémákról, amelyekhez ma szemléletváltásra van szükség. Mivelhogy van érték, csak időnként értékzavar uralkodik. A kulturális emlékezet tárházaival, a múzeumokkal való együttműködés nagyon fontos a jó iskola működéséhez. Fontos, hogy jól közvetítsük múlt és jelen értékeit mindig újra és újra, mert a kultúra nem öröklődik, mi örökítjük (Assman).

  • 1. Walter Benjamin: A műalkotás a technikai reprodukálhatóság korában (1936). In: Uő: Kommentár és prófécia. Budapest, 1969, Gondolat Kiadó, 301-394. o.
  • 2. Uo.
A szerzőről: