Fülön át a szívbe

Németh Tibor írása

Amikor az emberek még intim kapcsolatban voltak a tárgyakkal (merthogy azokat maguk készítették), több történetük volt, melyek róluk magukról szóltak.

Tornyai Magdinak

Egy istenfélő rabbi halála óráján tanítványaiért küldött, majd mikor megérkeztek, így tanította őket: „Egész életemben közvetítő voltam közöttetek, és Isten között. Most, hogy elmegyek, ti fogjátok ezt megtenni. Szóval, ismeritek, nemde azt a titkos helyet, abban a sötét erdőben, ahol én az Istenhez szoktam szólani? – Álljatok ti is ott! Láttátok, hogy gyújtok gyertyát? – Tegyetek ti is hasonlóképp. És hallottátok, hogyan mormolom az odaillő imát? – Csináljátok ti is éppúgy. Mindezeket cselekedjétek meg, és Isten bizonyosan eljön majd”.

Miután a rabbi meghalt, követőinek első nemzedéke úgy tett, ahogy a rabbi tanította nekik. Ez elérte a célját, Isten valóban megjelent mindannyiszor. A következő nemzedékre azonban az emberek elfelejtették az odaillő ima szavait. Megálltak a titkos helyen a sötét erdőben, meggyújtották a gyertyát, és mindez mégis elérte a célját, Isten mindig megjelent nekik. A harmadik nemzedékre az emberek elfelejtették hogyan mormolják az odaillő imát, és azt is, hogyan gyújtsanak gyertyát. És mégis: a titkos helyen álltak a sötét erdőben, és mindez elérte a célját: Isten megjelent nekik. A negyedik nemzedékre már mindenki mindent elfelejtett, nem tudták, hogyan mondjanak odaillő imát, hogyan gyújtsák meg a gyertyát, sőt azt is, abban a sötét erdőben melyik titkos helyre kell állni. Egy ember azonban emlékezett erre a régi történetre, és el is mondta. Mindez elérte a célját, Isten megjelent nekik, és velük maradt.

A gyarmatosítás lebontását célzó törekvések közül Kanadával kapcsolatban főleg azokat szoktuk emlegetni, melyek arra irányulnak, hogy felszámolják azt az alapvetően igazságtalan és méltatlan állapotot, amely annak eredője, hogy az őslakosokat áttelepítették, vagy egyszerűen megfosztották földjeiktől, így téve lehetetlenné hagyományos életformájuk és szokásrendszereik ápolását. A földterületek kisajátítását célzó politika mellett a közösségek kulturális szétzilálása mint a gyarmatosítás eszköze kevesebb figyelmet kap. Pedig az őslakosok földterületeinek elbirtoklására és a hagyományos kulturális eszközrendszerük fölmorzsolására épített politika együttes öröksége félmúltbeli és mai gyarmati helyzetük egyaránt: pszichológiai, fizikai és pénzügyi szempontból szintén továbbra is az állam gyámoltjai.

Amikor Kanada évszázadokon keresztül folytatott asszimilációs politikájának következményeit boncolgatjuk, egyértelmű képlettel állunk szemben: őslakosként a jó élet lehetősége több egymást követő nemzedék számára képtelenség volt.

Arra alapozva, hogy az őslakos kultúrák felett már eljárt az idő, egymást követő kormányok tették lehetetlenné számukra a jó élet lehetőségét és a fejlődést. Társadalmi előmenetel szempontjából kizárólag az asszimilált indián számára mutatkoztak akárcsak kilátások is. Azokat, akik ellenálltak, vagy visszautasították az asszimiláció számukra felkínált juttatásait, a kormányzat megaláztatásra ítélte. Így van ez a gyarmatokon: olvadj be és legyél olyan, mint mi, vagy ha nem, hát vállald a következményeket.

Nő, férfi és gyerek, mind másképp, de több mint egy évszázadon keresztül ugyanolyan hatékonyan idegenedett el a világtól, melyben élt. A férfiakat jellemzően marcangoló öngyűlöletük sodorta agresszióba, a nők önsorsrontó magatartásformákat állandósítottak, gyermekeik szüleikről vettek példát.

Az őslakosokra erőszakolt kormánypolitika társadalmi hatásai közül az egyén szempontjából a legjellemzőbbek: az irányvesztettség (mely az önkormányzatok és helyi vezetés ellehetetlenítésének és a bürokrata parancsuralmi struktúra őslakosokra kényszerítésének maradványa – disorientation); a társadalomalakítás szempontjából való jelentéktelenség (mely a gyarmatosok törvényeinek és politikai struktúrájának őslakosokra kényszerítéséből ered – disempowerment); a társadalmi szerepeknek való megfelelési képtelenség (mely az egyén hagyományos társadalmi, kulturális és spirituális feladatellátására való képtelenségéből adódik – discord) és a rossz közérzet (mely a letelepített életmód és a nem megfelelő élelmiszerek következménye – disease).

Természeti erőforrásaik kimerítésével, földjeik elveszítésével, gyámsági és szociális segélyeztetésük elterjedésével párhuzamosan az egyén szintjén a szolidaritás felmorzsolódását csüggedtség, erőszak (a pszichét szétrepesztő örökletes öngerjesztő düh), az önbecsülés hiányának megjelenése és a függéskultúra megerősödése kísérte a szilánkjaira esett őslakos közösségekben.

Amikor egy embercsoportot a fajirtás szándékával megtámadnak, akkor annak pszichológiai következményei is lesznek. Azután ahogy az áldozatot megfosztják önsorsát alakító képességétől, támad a kétségbeesés. A psziché, erre válaszképp, magába építi azt, ami valódi erőnek tűnik számára – leigázója erejét. A magába építés folyamata úgy kezdődik, hogy az őslakos személy pszichésen alárendelt állapotba helyezkedik az elnyomóval szemben, akinek az ereje ahhoz képest, amit az őslakosoktól vettek el, siralmasan csekély. Ekkor az önbecsülés egyéni és közösségi szinten is átadja a helyét a kétségbeesésnek, valamint az ebből fejlődő önnönmaga iránt érzett gyűlöletnek.

Mivel az őslakosok számára az egyén csakis közösségi létezőként értelmezhető – élete csak akkor lehet teljes, ha közösségi kapcsolatai megfelelőek, és a közösség fejlesztésében maga is részt vesz –, ez a gyarmatosító kormánypolitika az egyéni sorsokon túl a közösségekre is pusztító módon hatott. Ha gyarmati helyzetükből az öntudatra ébredt őslakosok szabadulni kívánnak, akkor az egyes emberek gyógyításán túl a közösségek építését is meg kell, hogy kíséreljék, hiszen az egyén egészségének visszaszerzése őslakos nézőpontból csak egy hagyományaiban megerősített, gazdasági alapjaiban szilárd közösségben elképzelhető, amely bástyaként védi a benne élő személyt (a közösségfejlesztés modelljét T. Alfred elmélete szerint vázoltam föl). Ott, ahol:

  • a közösség tagjai őslakos öntudatukban megerősödve, földjük, kultúrájuk, kisközösségük és a többi őslakos közösség iránt elkötelezettek;
  • a közösség tagjai történelmüket, erkölcsi és spirituális tanításaikat, közösségük szent helyeit, továbbá a közösségalkotó erkölcsi normákat ismerik, és e tudást örökségül adják leszármazottaiknak;
  • a közösségek tagjai között kommunikációs csatornák léteznek, melyeken keresztül az információ áramolhat, az egyén véleményének és politikai meggyőződésének hangot adhat;
  • a közösséghez tartozók törődnek és együttműködnek egymással, és a többiek érdekeit figyelembe véve hozzák meg döntéseiket;
  • a tagok büszkék közösségükre, aziránt felelősséggel vannak; döntési helyzetekben figyelembe veszik közösségük tagjainak érdekeit;
  • közösségük tagjaival együttműködve határozzák meg azokat az irányelveket, melyek mentén döntenek a közösséghez tartozás feltételeiről;
  • a tagok felé elszámoltatható vezetők a hagyományos őslakos értékek mentén, felelősséggel kormányozzák közösségüket;
  • a közösségek kölcsönösen előnyös társadalmi, politikai és gazdasági érdekeik mentén más közösségekkel együttműködnek.

Noha az első népek a betűket valóban nem ismerték, nem csupán a földfelszínen talált nyomokból tudtak a fehéreknél jobban olvasni, hanem azt is tudták, hogy a nyelvhasználat képes megváltoztatni az események történetét az anyagi, sőt akár a szellemvilágban is. A szülőkről-nagyszülőkről az utódokra hagyományozott narratív struktúrák a család vagy törzs történetét bemutatva közösségi normákat örökítettek át; rugalmas, újraértelmezésre képes, megengedő-felkínáló keretekben modellezték a közösség kapcsolatrendszerét a világban – a narratíva közösségi erőteret képezve igazodni tudott a társadalmi változásokhoz. Ezek az értelmezési horizontok egészen addig óvták az új nemzedéket, míg a generációk a gyarmatosítás folyamatában el nem koptak egymás mellől.

A Vancouvertől (Brit Kolumbia, Kanada) 270 kilométernyire fekvő, öt környékbeli indián törzs vezetői által a nyolcvanas évekre létrehozott Nicola-völgyi Szakképzési Központ (Nicola Valley Institute of Technology) a Brit Kolumbiai Szakképzési Intézet (British Colombia Institute of Technology) környezetvédelmi programcsomagját kínálta először (1983), majd önálló intézmény lett, mely már két campuson működik; gyönyörű iskolaépülete van, kollégiumai, nagyszerű könyvtára; szerte Kanadából jönnek tanulni ide. Azzal a céllal hozták létre, hogy magas szintű oktatási programján, elkötelezett oktató- és nevelőközösségén, valamint közösségépítési gyakorlatain keresztül az őslakos diákok széles tömegeit vonzza be a központba, hogy azok tanulóidejük végeztével majd pallérozottan, őslakos öntudatukban megerősítve és a közösségépítésre elkötelezetten lépjenek ki a világba – segíteni.

A látogató időnként azt érezheti, spirituális építőközpontban van. Heti több alkalommal szerveznek félelemoldásra, dühsemlegesítésre célzott gyógyító alkalmakat: gyógyfűlehelet-kúra (smudging), közösségi erőtérbe vonzás-léptetés, együttes lakomák, dobolás, ima, izzasztókunyhóban tisztítás, mesén keresztül való traumaoldás. Az irányításban és a pedagógiai profil megtervezésében (az Iskolaszék és az Oktatási Bizottság mellett) fontos szerepet játszik a Tiszteletreméltó Öregek Tanácsa (Elders’ Council). A tanács nem pusztán a hagyomány, az őslakos ünnepek, helyi nyelvek, közösségi alkalmak pedagógiai programba illeszthetőségéről mond szakvéleményt, hanem például az iskolákban jelenlévő tagjai révén állandó szeretet-tanúságtételt nyújt (a kis szobában, ahol megszólításra várnak, a hozzájuk betérőt, akinek érzelmi megerősítésre van szüksége, az öregek se szó, se beszéd, megölelik). És mesélnek.

A mesébe csomagolt új meg új narratíva gyógyszer, hiszen hozzánk hasonlóan az őslakos diákok is újra- és újraírják életük történetét nap, mint nap, éjszakáról-éjszakára, még álmaikban is. Ez nem csupán az egyénre, de a közösségre is igaz: új meg új olvasatot hozunk létre mindnyájan önmagunkról és világunkról. Az vagyunk, amivé narratív struktúránk emel vagy süllyeszt minket.

A történetek más és más világokba röpítenek minket. Szellemvilágokba. Nehéz ezt megemészteni, ha a tények és a logika iránti imádatban nőttél fel.

Amikor az emberek még intim kapcsolatban voltak a tárgyakkal (merthogy azokat maguk készítették), több történetük volt, melyek róluk magukról szóltak. Az, hogy ezeket egymással meg is osztották, könnyebbé tette az ismerkedést, a családi és közösségi kapcsolatok megerősítését. Így az egyén könnyebben jutott bensőséges kapcsolatra egy másik emberrel, valamint ezzel egy időben önnönmagát, saját személyiségét is megerősítette. A történetmesélés eszköz arra, hogy a hallgató bensőséges kapcsolatba kerüljön a mesélővel és önnönmagával.

A történetmesélés közösségi cselekmény: a hallgató éberen figyel, feladata: emlékezni. És ha emlékszik, el is mondhatja, gyógyíthat, mint az Öregek, akik ha nehéz helyzet megoldásán igyekeznek, hagyományosan mesélni kezdenek. Szétszórják hallgatóik között a világ egy új olvasatát, melyet ki-ki a maga szájíze szerint értelmez újra. Nem vádolnak, mesélnek. Tudják: ugyanaz a történet mindnyájuk számára más és más üzenet hordoz és másképp, de szívükhöz ér.

A történet igazi értéke abban rejlik, hogy mondják, hogy hallgatják. Ahol mondják, ahol hallgatják, bölcsesség, szeretet és közösség születik világra, gyógyító erő árad szét – Isten valóban megjelenik és velük marad.

Irodalomjegyzék

Alfred, T.: Peace, Power, Righteousness: an indigenous manifesto, Oxford University Press, Don Mills, 2008.

Deloria, P.–Salisbury, N.J.: A Companion to American Indian History. Mass: Blackwell Publishers, Malden, 2002.

Duran, E.–Duran, B.: Native American Postcolonial Psychology, State University of New York Press, Albany, 1995.

Kirmayer, L. J.–Valaskakis, G. G.: Healing Traditions: The Mental Health of Aboriginal Peoples in Canada, UBC Press, Vancouver, 2009.

Maracle, L: I Am Woman: A Native Perspective on Sociology and Feminism, Press Gang Publishers, Vancouver, 1996.

A mottót a szerző fordította Meguido Zola God loves a story című írásából. (In: Miljenko Velimir Juricic: Storytelling: Not just a Story, Appendix D, Royal Roads University, 2005. kiadatlan.)

A szerzőről: