Gavin Bolton…

By knauszi on 2021. máj. 02. - 12:48

…avagy a drámapedagógia angliai (h)őstörténete. Simon Mátyás írása

A tanítási dráma újragondolása – a drámaoktatás körül megjelent „mítoszok” vizsgálata c. 1981-ben publikált cikkről

Simon Mátyás Írásom témájául Gavin Boltont választottam, akinek nevével már korábban is találkoztam, de munkásságával és szakmai jelentőségével kapcsolatban nem sok konkrét ismeretem volt. Meglepődtem azon, hogy míg hazánkban is jól ismert kortársáról, Dorothy Heathcote-ról akad bőven internetes információ, Bolton esetében ez nincs így. A rendelkezésre álló források alapján sikerült egy átfogó képet kapnom munkásságáról és szakmai relevanciájáról, A tanítási dráma újragondolása – a drámaoktatás körül megjelent „mítoszok” vizsgálata c. cikkéből pedig személyiségét is könnyebben átadó, szimpatikus képet kaphattam róla.

Gavin Boltont mint pedagógust, elméleti szakembert, írót tartják számon. Tanulmányait a Sheffield Universityn végezte. 13 éven keresztül tanított: dolgozott általános iskolában, középiskolában, hallás- és látássérültek számára kialakított oktatási intézményekben. 1958-ban középiskolai igazgatóhelyettessé vált, 1961-ben pedig az angol Oktatási Hatóság drámapedagógiai tanácsadója lett Durhamben. 1981-ben vonult nyugdíjba, ezután is dolgozott: egyrészt mint egyetemi docens (Victoria University), másrészt pedig mint vendégelőadó (University of Central England, New York University). A számon tartott források szerint 45 tanulmányát/írását publikálták.

A tanítási dráma újragondolása – a drámaoktatás körül megjelent „mítoszok” vizsgálata c. 1981-ben publikált cikkben Bolton az akkoriban releváns drámapedagógiával kapcsolatos olyan irányzatokat és gondolatokat, ún. „mítoszokat” cáfolt meg, amelyekről úgy érezte, tévesek vagy nem konstruktívak a szakma fejlődésének szempontjából. Bolton a következő pontokkal foglalkozik.

A dráma alapja a cselekvés.Bolton a cselekvést három szintre bontja: funkcionális (pl. levélfeladás imitálása), általános (pl. a levélfeladás tettének visszavonhatatlansága), személyes (pl. eddigi tapasztalatok a levélfeladással kapcsolatban). Felhívja rá a figyelmet, hogy a cselekvés önmagában, funkcionális szinten inkább a mintha-játékhoz hasonlítható, és nem elég a drámapedagógiai tevékenységhez – a dráma feszültsége az általános és személyes, egyedi jelentések feszültségéből fakad, ami aztán ténylegesen élménnyé emeli a tevékenységet, és új jelentéseket hoz létre.
A dráma menekülés a valóságtól.Bolton Vigotszkij orosz pszichológusra hivatkozik, akinek elmélete szerint fontos mérföldkő a mintha-játék a gyermekek életében, aminek egyik oka, hogy itt kezdenek először szabályokat alkalmazni. Felhívja rá azonban a figyelmet, hogy a szabályok itt rugalmasak, a gyerek bármikor szerepet válthat, az általa felépített világ szabályai kedve szerint változtathatók, aminek pedig a drámában nem szabad így lennie. Azt is leírja (egy személyes példával szemléltetve, ahol saját melléfogására hívja fel a figyelmet), hogy a túlzott kötöttség és minden áron való ragaszkodás a szabályokhoz is árthat a drámának, a két véglet között kell egyensúlyt találni.
A dráma célja az egyéniség kialakítása.Bolton arra a drámapedagógiai attitűdre utal, amely az amerikai humanista irányzat (ahol a gyermek élménykereső személy, az önmegvalósítás alapvető szükséglete, és a pedagógia célja az ember megértése), valamint az angol, akkoriban egyre nagyobb teret hódító gyermekközpontú mozgalom kontextusában alakult ki, és amely csak az egyént tekinti prioritásnak. Bolton arra hívja fel a figyelmet, hogy a dráma elsősorban közösségi, általános jelentésekkel bír, amelyek mindenki számára hozzáférhetők, és amelyekből aztán következnek az egyedi jelentések.
A dráma személyiségfejlesztés.Önmagában olyan készségek fejlesztését, mint például a bizalom, kapcsolatteremtés, nem lehet célként kitűzni egy-egy foglalkozás során, ezek a fejlesztési célok inkább a drámapedagógiai tervezést elsődlegesen meghatározó koherensen felépített dramatikus módszerek eredményeképp jönnek létre.
A dráma színházellenes.Bolton itt alkotja meg azt a skálát, amelynek egyik oldalán a dramatikus játékmód, másik végleténél pedig a színész áll, és ezen belül mozgatja a drámapedagógiai folyamatok résztvevőit valahol középarányban. Példákkal támasztja alá, miért beszél spektrumról, nem pedig kötött pontokról.

A szöveg logikus érvrendszere és felépítése meggyőzően támasztotta alá a szerző gondolatait. Mindezen felül nagyon szimpatikus volt számomra, hogy Bolton már a cikk elején leszögezi, hogy nem támadni szeretne, és egyoldalú igazságosztás helyett inkább kérdésfeltevésként, személyes nézőpontjának megosztásaként érdemes írására tekinteni. A cikk, habár erősen teoretikus, a szerző személyes tapasztalataira épül – mind saját példáit, mind az aktuális szakmai helyzetet tekintve –, és ettől válik kézzelfoghatóvá és relevánssá. Külön kiemelném, hogy Bolton nem félt saját hibáira is felhívni a figyelmet – ez is arra utal, hogy tapasztalatok és tanulás útján sajátította el tudását, amit megosztani szeretne, így a cikk kevésbé didaktikus, ismét a „közös gondolkodás” erejébe vetett hitet közvetíti. Hitelességét bizonyítja, hogy röviden és pontosan hivatkozik az akkoriban aktuális pszichológiai/pedagógiai szakemberekre, irányzatokra.

Drámapedagógiai jelentőségét tekintve nagymértékben hozzájárult a szakma alapjainak meghatározásához. Dorothy Heathcote-tal (a szakma alapjainak lefektetéséért felelős másik jelentős személlyel) egymáshoz közel eső egyetemeken tanítottak, és megismerkedésüket követően jelentős szakmai együttműködés alakult ki köztük. A drámapedagógia terjedésében, a közoktatásban elfoglalt helyének meghatározásában is jelentős szerepe volt, ami a szakmai életútjából is kitűnik – több típusú intézményben dolgozott drámapedagógiai munkaformákkal, ezen felül matematikát és angolt is tanított. A róla szóló írások alapján munkásságának fontos vonása volt, hogy erősen épít széleskörű tapasztalataira, gondolataival és kérdéseivel a szakmai fejlődést hivatott szolgálni. Tudását széles körben igyekezett megosztani: színészeknek, ápolóknak, pszichológusoknak is tartott tréningeket.

Szakmai relevanciája annyira meghatározó, hogy számos, tanulmányaimat is meghatározó elmélet az ő nevéhez kötődik: ilyen (a teljesség igénye nélkül) a dramatikus tevékenységformák tipológiája, a tanítási dráma műfajának megalapozása, egyes szakmai fogalmak definiálása vagy a színház és a dráma egymáshoz való viszonyának meghatározása.