IRAM-élmény
Takács Rita írása
Az IRAM az Örkény színház hat éve működő, egyedi ifjúsági részlege, amelynek keretein belül a pedagógia és a művészet határterületén olyan eseményeket és előadásokat valósítanak meg, ahol az alkotók és a közönség együtt gondolkoznak, kutatnak és játszanak.
Az Örkény István Színházba látogattam el. A színház névadója, Örkény István író, színházi dramaturg volt. Az épület Budapesten, a Madách Imre téren található. Neudold Júliával, a színház IRAM Ifjúsági Programjának műhelyvezetőjével sikerült beszélgetnem és egy általa tartott ingyenes Fless foglalkozást megnéznem.
Az IRAM az Örkény színház hat éve működő, egyedi ifjúsági részlege, amelynek keretein belül a pedagógia és a művészet határterületén olyan eseményeket és előadásokat valósítanak meg, ahol az alkotók és a közönség együtt gondolkoznak, kutatnak és játszanak. Ezen felül művészetközvetítő tevékenységet végeznek, a színházra és a művészetre való fogékonyságot fejlesztik. A színházat nyitott fórumként működtetik, ahol a közönség, a művészek, a tanárok, a diákok, a gyerekek, az iskola és a színház együttműködnek. Kreativitást és kommunikációs készségeket erősítenek, empátiára ösztönöznek, valamint a színházhoz kapcsolódó közösségeket építik. Színházi előadásokat és közösségi alkotófolyamatokat hoznak létre. Módszertani kutatást és képzést végeznek a színházpedagógia területén. Mindezeket Fless foglalkozásokon és a Kaptár közösségben valósítják meg.
A Fless célja a műsorra való ráhangolódás megteremtése osztályoknak és csoportoknak. A foglalkozáson olyan élményanyag kerül a tanulók fejébe, amelyet majd az előadás működtet tovább, ami asszociációkat kapcsol a színházi élményhez. Színházat nézni és figyelni tanulnak, feltérképezik, mi közük lehet a választott előadáshoz. Ezt kiegészítően a színház weboldalán találhatóak interaktív műsorfüzetek, amelyek az előadásokhoz kapcsolódó kvízt is tartalmaznak. Illetve különböző pályázatokat hoznak létre diákok számára.
Az általam látogatott Fless program vezetője Neudold Júlia volt, aki a Színház és Filmművészeti Egyetemen végzett, majd nem sokkal ezután az IRAM egyik megalkotója és foglalkozásvezetője lett. Julit nagyban befolyásolta külföldi egyetemi gyakorlata, ahol közelebbről megismerkedett a színházpedagógiával, majd ennek hiányosságaival Magyarországon. Juli jelenleg határterületi műfajnak számító területen dolgozik, ugyanis kamatoztatnia kell színészi, gyógypedagógusi és mérnöki diplomájával megszerzett tudását is, ami remekül megmutatkozik az általa tartott foglalkozások magas színvonalában.
Juli repertoárjából a Tartuffe Fless ráhangoló foglalkozást figyeltem meg, amin egy gyulai gimnázium kilencedikes osztályának 15 tagja vett részt, többségében lányok tették ki a csoportot. A Fless helyszínéül az egyik színházi próbaterem szolgált, maga a terem sötét és poros volt, emiatt félhomály uralkodott, de volt ott néhány színházi kellék és jelmez, ami később jól alkalmazhatónak bizonyult a feladatok segédleteként. Illetve pozitívumként érdemes megemlíteni a terem berendezését: a gyerekek körben ültek, és elegendő tér volt a mozgásokhoz.
Maga a Tartuffe Fless az alaptörténet megbeszélésével indult, ahol a diákok brainstormingszerűen megállapításokat tettek, pl.: álszent. Ezt követően Juli beavatta őket a mű színházi kezdeteibe, hogy Versailles-ban, a Napkirály udvarában mutatták be először Molière művét, amit akkor a főnemesek néztek, akiknek az életében fontos szerepet töltött be a Tartuffe viselkedését jellemző taktikus gondolkodás, ami a politikában és az udvarban érvényesült. Ezután kezdődött el a foglalkozás aktív része, amely összesen hat következetesen egymásra épülő feladatból állt.
Az első egy mozgalmas tevékenység volt. A gyerekeknek összeütközés nélkül be kellett járniuk a termet egyre gyorsuló tempóban, majd jelzésre egyszerre megállniuk, ennek célja a résztvevők összehangolása. Ezután a foglalkozásvezető nehezítésképp instrukciókkal látta el őket, melyek szerint különböző tulajdonságokat kellett elhitetniük magukról (pl.: nyugodt, nem fél, de ellenkezője az igaz), ezeket közösen megbeszélték irányított kérdések alapján (pl.: mit figyeltek meg saját magukon/ társaikon). Ezt követően tovább fejlődött a feladat, és Juli táblákra előzetesen felírt érzelmeket mutatott, amiket a másik csapatnak el kellett mutogatni, hogy kitalálják. Szerintem itt egy kicsit talán vitatható módon Juli nem várta meg, amíg teljesen kitalálják, hanem, ha már jó úton jártak, megmutatta nekik, ezzel kissé megfosztva őket a sikerélménytől, habár az időkeretek miatt jobb volt így a vezénylés.
Másodikként egy hétköznapi életből vett „álszent” szituáció bemutatása volt a feladvány, véletlenszerűen beosztott kiscsoportokban, majd a többieknek ki kellett találni. Közben Juli instrukciókkal segítette a munkájukat, majd rávezető kérdésekkel a csapatok által bemutatott élethelyzetek értelmezését, felhívva a figyelmüket az apró részletekre.
Ezt követően ismét visszatértek a színdarabhoz a próbaterem falára előre kihelyezett mondatok, képek segítségével. Közösen értelmezték Molière előszavát, majd közösen átbeszélték napjainkban a színház funkcióit, amiket Juli összefésült a Tartuffe vonatkozásaival (a színház feladata az emberek hibáinak megnevettető bemutatása). Eközben a foglalkozásvezető részletesen bemutatta a Molière korabeli színjátszási viszonyokat, az alkotók és a színészek társadalmi szerepét, megítélését. A történelmileg pontos áttekintés ugyancsak Juli nagy háttértudásának tudható be, és ezzel támogatta a diákok mélyebb történelmi rálátását.
Ezután szintén egy aktív részvételt igénylő feladat következett. A csoportoknak ki kellett gondolni egy ma aktuális témát, amiről az előbbi tudásanyag birtokában érdemes lenne színdarabot készíteni, illetve ezt társaiknak előadni. Ehhez segédletként használhatták a teremben lévő kellékeket, jelmezeket. Szerintem magára a kitalálásra kevés volt az idő, viszont a feladatra túl sok, mert az időkeret végén már más témában beszélgettek. Nehezítésképp a jelenetüket azonnal tovább kellett fejleszteni, hogy abban legalább három mondat legyen. Az értelmezés közben Juli gondolatébresztőként egyéb irodalmi vonatkozásokat hozott be a témában.
Aztán az előbbiekre épülve a jelenetek betiltása következett, amit egy tévéadásban kellett megvalósítani. Ez szuper ráébresztő feladat volt a média manipulációjára és annak eszközeire, ami nevelés és világnézet szempontjából is fontos tényező.
Zárásként egy kötetlen beszélgetés folyamán visszatértek a Tartuffe-höz. Elsőként Orgon fanatizmusával kapcsolatban továbbvitték a gondolatmenetet konkrét esetekkel (pl.: politika, vallás, étkezés, szerelem). Ezen a ponton a vezető plusz elemként behozta a kognitív disszonancia elméletet, mint tudományos elemet, majd arról beszélgettek, mikor történhet ilyen valakivel. Itt kulisszatitokként Juli elmesélte, hogy a darab próbáján vita volt a színészek közt Orgon viselkedéséről. Ezt követően pedig beszélt a francia klasszicista dráma irodalmi és történelmi vonatkozásairól, utána viszont a ma következő Tartuffe-előadás milyenségéről.
Összességében nekem kifejezetten tetszett a Juli által tartott rávezető Fless, mind a felépítés megalapozottsága, mind az időbeosztás terén. A foglalkozás minden pontjánál látszott a programvezető hozzáértése, ami megmutatkozott a munkaszervezés és a színdarabhoz kapcsolódó művészeti, irodalmi, történelmi és tudományos vonatkozások ismertetésénél.
Pozitívumként kiemelném még, hogy a gyerekek mindvégig a foglalkozás aktív résztvevői voltak, gondolkodniuk kellett, kifejthették véleményüket, mindemellett nagyfokú szabadságot kaptak a témák kitalálásánál, kiélhették kreativitásukat a feladatmegoldások és azok megvalósítása során, illetve hatékonyan megvalósult a kooperatív csapatmunka is. Tetszett, hogy a program végén a tanulók beleolvashattak a színdarab szövegkönyvébe és kaptak a Flessről egy összefoglaló füzetet.