Kristóf Andrásnéra emlékezem

Kristóf Andrásné

Raffay Zoltánné írása

Jutka néni

Rövid haja éjsötét,
Szíve mindig csupa fény
Ránk mosolyog, ránk kiált,
Tanít Ő csak –
ne félj tőle, sose bánt.

Hetven éve született, Géberjénben, 1951 februárjában. Szülei is a Szamos kanyarulatában fekvő kis szatmári faluból származtak. Édesanyja háztartásbeli, édesapja pedig tűzoltó volt, később megyei tűzoltóparancsnok-helyettes lett. Többször költöztek, a Nyíregyházán történő letelepedés előtt, a legkedvesebb emlékek Sátoraljaújhelyhez kötötték. Egyedüli gyermek volt, természetesen szülei szeme fénye. Sokszor mesélte, ahogy, még Sátoraljaújhelyen két felnőtt egy-egy kezét megfogva próbálta hintáztatni. Ennek az ártatlan játéknak az lett a vége, hogy mindkét karja vállból kiugrott, pedig garantálható, hogy a kedves, hosszú hajú, fehér masnis kislánnyal óvatosan próbáltak játszani. Törékeny teremtés volt.

Ahogy cseperedett, egyre egyértelműbbé vált, hogy nemcsak érzéke lehet a tanári pályához, de szívesen is tanítgatja kortársait vagy éppen a kisebbeket. Gyermekkori játékaiban gyakran volt ő a tanító néni, egy idő után nem is engedte át másnak ezt a szerepet.

A középiskolát már Nyíregyházán kezdte, a Zrínyi Ilona Gimnáziumban végzett 1969-ben. Nem volt kérdéses számára, hogy oktatással szeretne foglalkozni. A Bessenyei György Tanárképző Főiskola tanító szakára felvételizett sikeresen. A főiskolás évek sok-sok élménnyel ajándékozták meg, a sikeres vizsgák után tanító lett. Külön érdekesség, hogy az 1973-as diplomaosztója napján történt házasságkötése is. Még a gimnáziumi évek alatt ismerkedett meg iskolatársával, az egy évfolyammal idősebb Kristóf Andrással, akivel úgy gondolták, az esküvő napja legyen kétszeresen is felejthetetlen. (Férje a Megyei Kiegészítő Parancsnokság katonatisztje volt.) Ugyanebben az évben Nyírturán kezdett tanítani, majd pedig egy év múlva, 1974-ben, a nyíregyházi 2. Számú Gyakorló Általános Iskola igazgatója munkát ajánlott neki.

Harmincnégy éven át, 2008-as nyugdíjazásáig dolgozott tanítóként, tanító szakvezetőként szeretett iskolájában. A harmadik és negyedik osztályban évtizedekig oktatta a magyar nyelv és irodalom tantárgyat. 1975-ben született egyetlen gyermeke, Zsolt. A fiú nem készült gyerekkorától oktatónak, mert alapvetően Judit nem erőltette, hogy gyermeke tanár legyen. Ezzel együtt idővel, talán a mindennapok példáját látva, Zsolt a tanárképző matematika-informatika szakán diplomázott. 2000-től a Debreceni Egyetem oktatója, bízik abban, hogy ez büszkeséggel töltötte el édesanyját.

Zsolt mesélte:

Emlékszem a hazahozott sok-sok kis füzetre, amelyekbe a gyerekek feladatmegoldásokat készítettek, vagy fogalmazásokat írtak. Ezeket lelkiismeretesen és nagyon alaposan, mondhatni karakterről karakterre átnézve javította ki. Sokszor tapasztaltam azt is, hogy nemcsak pontozott és jegyet adott, hanem szóbeli tanácsokat, ötleteket is csatolt a tanulók számára. Néha nagyobb méretű füzetcsomagokat is láttam nála, csodálkoztam is, és megkérdeztem, ezek micsodák? Ekkor elmagyarázta, hogy ő nemcsak alsósokat tanít, hanem olyan fiatal felnőtteket is, akik tanárok szeretnének lenni, és az ő anyagukat is ki kell javítania. Azokra a napokra is emlékszem, amelyeket bemutató tanítások előtt éltem át. Sokszor kérték fel rá, néha még videóra is vették az óráit a főiskolán. Bemutatók előtt különösen lelkesen és fáradhatatlanul dolgozott, készült. A sok teleírt lap, a mágnessel rögzített szókártyák, a gondosan és esztétikusan elkészített fóliák, az órák bizonyos részeinek kipróbálása, mind-mind hozzátartozott a felkészüléshez, mely igen gyakran éjszakába is nyúlt.

Jómagam abban az időben nemcsak a gyakorlati képzésért felelős igazgatóhelyettes voltam, hanem a család barátja is. Többször is megfordultunk egyikünknél vagy másikunknál, nagyon jól éreztük magunkat együtt, s természetes, hogy az iskolai munka is gyakran beszédtémánk volt. Judit alaposan felkészült, kedves, jó kedélyű szakvezető tanító volt. Látszott rajta, hogy nagyon szerette és élvezte a munkáját. Ez a tanításban és a képzésben is nagyon sokat jelentett.

Bemutató órái élményszámba mentek, a hallgatók, a gyerekek, mi, a képzőből és iskolából jelenlévők csak szuperlatívuszokban tudtuk értékelni ezeket az órákat. Sohasem húzódozott egy-egy bemutató óra megtartásától. Úgy végezte ezt a munkát, hogy tudta, ebből tanulni kell a hallgatóknak, segíti őket a tanításra való felkészülésben. Segítőkészsége maximális volt, a hallgatók felkészítésében, valamint óráik elemzésében is. Tökéletességre törekedett minden iskolai munkában, s ritka hozzáértéssel foglalkozott a kevésbé felkészült gyerekek felzárkóztatásával, a tehetséggondozással és a szép magyar beszédre való neveléssel is. Közösségi ember volt, szerettük, munkáját a lehetőségekhez mérten igyekeztünk elismerni. Ahogy visszagondolok, munkája során gyakorlatilag mindig osztályfőnök is volt. Tudom, mennyire szívén viselte a gyerekek kisebb-nagyobb gondjait, tudom, milyen sok időt töltött azzal, hogy ezekre a lehető legjobb megoldást sikerüljön kitalálnia. Nagyon gondosan tervezte meg az osztályfőnöki órákat is. A közös programokat, a tartalmas kirándulásokat a tanulókkal közösen alakította ki és szervezte meg.

Nyugdíjazása után sem hagyott fel teljesen a tanítással, hiszen két unokáját, Lillát és Petit segítette már iskolás koruk előtt is a rengeteg játékos feladat, fejtörő, szólás és találós kérdés segítségével. Élete vége felé a keresztrejtvényfejtés és az olvasás vált fő tevékenységévé. Emlékként családja megőrzött egy olyan rejtvényújságot, melyet halála előtt bő egy hónappal töltött ki, helyesen.

Szellemileg frissen, gyorsan és túl hamar távozott közülünk, életének hatvanhatodik évében, 2016-ban.

A teljesség igénye nélkül néhány hozzá szóló üzenetet csatolok. A tanítványoktól kapta őket 2008-ban, nyugdíjazásának évében.

Kedves Jutka néni! Annyi tanítási év, annyi tanítási óra, minden perce egy ajándék. A gyerekek néha csintalanok, de ilyenkor mindegyik könnyes szemmel néz. Kedves Jutka néni, hiányozni fogsz nekünk. Reméljük, hogy jó lesz a nyarad!

Jutka néni

Rövid haja éjsötét,
Szíve mindig csupa fény
Ránk mosolyog, ránk kiált,
Tanít Ő csak –
ne félj tőle, sose bánt.

Jutka néninek

Köszönöm a kétéves munkát és az odaadó szeretetet. Jutka nénivel nagyon jó volt tanulni. Hogy miért volt jó? Jutka néni megmutatta a nyelvtan jó és vicces oldalát is. Sok jó, vicces feladatot csináltunk és még sorolhatnám.

A legjobb tanárnak, Jutka néninek

Szorgalom, türelem, ezek az erősségei, sajnos többé nem tanít már. A gyerekekért mindent megtett, nem fogom feledni soha. Remélem, élete végéig megőrzi ezt az írást!

A szerzőről: