Pajor Gábor: Merre halad a világ?

Merre halad a világ?

Gondolatébresztő, az együttgondolkodás további igényével.

A gyerekek egyik legfontosabb mozgatórugója a kíváncsiság, amely egy adott probléma megragadásakor első körben a legváltozatosabb asszociációkat hívja elő, majd ahogy pontosítja a lehetőségeket, egyre inkább fókuszál egy lehetséges megoldás, válasz irányába...

Pajor GáborMeglátásom szerint a technikai és technológiai civilizáció mára olyan mértékben felgyorsult és olyan mennyiségű információval lát el bennünket, melynek eredményeképpen a XX. század közepétől a technológiai és informatikai, információellátási folyamatok törzsfejlődése elérte az emberi egyedfejlődés sebességét.

Mivel a technikai-technológiai változások sebessége nem csökkent, hanem évtizedek óta exponenciálisan növekszik, ezért egy generáció alatt több változás történik, mint az emberi egyedfejlődés területén.1

A fejlődés motorja így nem az egyén évek során felgyűlt tapasztalatainak egymásra épülése által létrejövő információk halmaza (mint például Leonardo da Vinci vagy Edison esetében, akik egész életükben megtartották vezető szerepüket az adott területeken), hanem egy adott generáció egymásnak folyamatosan átadott tudáshalmazának dinamikus növekedése.

Ennek következménye az, hogy az egyéni teljesítmények már csak egy adott életkorra (a legkreatívabb, legönfeláldozóbb, leginkább munkabíró időszakra) korlátozódóan képesek a növekedési potenciált megtartani. Ez véleményem szerint ma a 18-28 éves kor közötti időszak, de vannak jelek, melyek alapján ez az időszak csökken – bár nyilván vannak fiziológiai határai.

A minap egy 15 éves fiú fejlesztette ki a hasnyálmirigyrákot biztosan kimutató tesztet, amelyet a TED-en be is mutatott. Előadása végén Jack Andraka hangsúlyozta, hogy az internet segítségével minden lehetséges. "Meg lehet osztani az elméleteket, és nem kell sokdiplomás professzornak lenni ahhoz, hogy az ötleteinket értékeljék. Az internet semleges terület, ahol nem számít az ember kinézete, kora és neme, csak az ötletei. Rájöttem, hogy a világháló nem arról szól, hogy közösségi oldalakra ostoba képeket rakjunk fel magunkról. Megváltoztathatjuk a világot. Ha még egy 15 éves is, aki korábban azt sem tudta, mi a hasnyálmirigy, képes volt kidolgozni egy olyan tesztet, amivel ki lehet mutatni a hasnyálmirigyrákot, gondold csak el, mire lehetsz te képes!"

Nézzük meg, hogy alakulhatott ez ki!

A középkorban vagy az azt megelőző időszakokban egy-egy kiemelkedő „elme” fejlesztő hatást tudott gyakorolni a civilizációra. Jelentős fejlődés akkor jöhetett létre, ha a gondolkodó még életében képes volt tudásanyagát oly mértékben átadni, hogy az halála után, sőt generációkon át is megmaradjon. 

Ha a gondolkodó meghalt, és nem volt képes átadni a tudását olyan mértékben, hogy az fennmaradhasson (csupán tárgyi emlékekből lehet azokra ma következtetni), úgy egy nagy űr támadt a fejlődésben, a változások elakadtak, vagy visszarendeződés következett be. Ekkor mondhatjuk azt, hogy a gondolkodó meghaladta a korát. Utóbbira híres és ismert példák Leonardo da Vinci repülő és mérnöki szerkezetei vagy Nicolai Tesla elektromos találmányai. 

Ma azonban a technológiai és a minket körülvevő világ változásainak egyre nagyobb szerepet játszó motorjai a startupok, azaz olyan induló vállalkozások, melyek váratlan és egyedi ötletek megvalósításával és elterjesztésével embermilliók életére gyakorolnak hatást csupán azáltal, hogy tömegek kezdik el használni, beépíteni őket mindennapi életükbe.

A múlt század nyolcvanas éveiben született meg az IBM személyi számítógépe, ma pedig mindenki, aki okostelefont használ: egy olyan, több százszor hatékonyabb, bonyolultabb, kisebb, könnyebb és intelligensebb eszközt épített be mindennapi életébe, melynek periférikus tulajdonsága az, hogy megtartotta hagyományos telefonálási funkcióját is. Az internet híradásai és jövőkutatók (például Kurzweil) szerint a nagyon közeli jövőben intelligens hordozható eszközök (szemüveg, óra, ruhadarab – összességében „viselhető” eszközök) jelennek meg és valószínűleg terjednek is el, mivel úgy látszik, hogy elemi emberi igény van ezek tömeges használatára.

Ennél azonban a helyzet árnyaltabb. Amellett, hogy a technikai civilizáció pénzért eladható és vásárlóerőt generáló termékeket dob piacra tömegesen a szórakoztatás terén, ma már nélkülözhetetlen az orvostudomány, állami adminisztráció, haditechnika és bármely tudományos kutatás területein.

Tehát a kérdést nem lehet arra leszűkíteni, hogy miért szeretnek az emberek játékszoftvereket és intelligens kütyüket használni, hanem arról van szó, hogy globális társadalmi, gazdasági és népjóléti igény van ezek használatára. Azt is mondhatnánk, hogy a játékszoftverek csak melléktermékek, de ez nem lenne igazságos. A számítástechnika mai fejlettségéért rengeteget tettek a játékszoftverek, melyek nyitottá tették az embertömegeket a számítástechnika eredményei iránt, és olyan kapacitásokat mozgattak meg, melyek nélkül ma nem a jelenlegi szinten állna technológiai rendszerünk.

A számítástechnika ma ismert nagyjai, mint pl. Steve Jobs (Apple) vagy Bill Gates (Microsoft) meggyőződésem szerint kamaszkorukban csupán saját szórakoztatásukra kezdtek el számítógépes programokat írni, nem azért, hogy ezzel bárkinek is jót tegyenek. Később persze egyre erőteljesebbé vált az igény arra, hogy mások is használják a termékeiket, és egyre inkább nyitottá váltak a felhasználói igényekre – vagy (ahogy azt Steve Jobs csinálta), ők maguk gerjesztették a változásokat, adták meg a felhasználási irányokat.

Ennek is van egy alapvető emberi tulajdonsággal összefüggő alapja, mely szerint az ember közösségi lény (így születik) és vágyik arra, hogy eredményeit mások is értékeljék, mások számára is hasznos legyen.

Mindezt azért írtam le ilyen hosszan, mert Bill és Steve esete nagyon jó példa arra, ahogy a technológia fejlődése együtt fejlődött az egyéni kreativitással. A számítógép biztosította a sebességet és interaktivitást, az ember adta az ötleteket, a kreativitást. És ez évtizedeken át működött.

Mára eljutottunk oda, hogy olyan kapacitásai vannak az „intelligens” eszközöknek2, melyek (szinte) valós időben képesek követni a legkreatívabb elmék ötleteit, és rendkívül gyorsan termékké alakíthatóak. Így a piaci versenyben (de nevezhetjük csupán elfogadottsági értékek versengésének is, melyet ma pl. a tőzsdei árfolyam fejez ki) egyre inkább olyan tulajdonságok tesznek sikeressé termékeket, melyek létrehozásához egyre frissebb és munkabíróbb elmék szükségesek. Ez lehet az oka a startupok terjedésének is, ahol többnyire fiatalok a résztvevők. Ilyen startup vállalkozás volt pl. a Facebook is, amely évek alatt milliárdossá tette azt, aki komoly eszmei munkát fektetett bele – Mark Zuckerberget. De hasonlóan innovatív és kreatív formáció a Google is. Mindkettő egyszerű elemekkel dolgozik, amelyek rendkívül változatos célokra használhatóak, nagy az elemek varianciájának és felhasználhatóságának lehetősége. Van erre ókori példa is, pl. a sakk, mert a sakkban kevés és jól körülírt szabály alapján igen változatos és bonyolult állások jönnek létre. Igaz, hogy ma a gép már legyőzi az embert, de egész más megoldási stratégiákat használ. A gép az emberi kreativitás és mintafelismerési tulajdonságok helyett őrült sebességű matematikai helyzetelemzéseket végez, így sebességben győzi le az embert. 

Mit jelenthet mindez a jelen és a nagyon közeli jövő oktatásában?

A gyerekek (nemcsak a gimnazisták és egyetemisták, hanem az általános iskolások is) kérdéseikkel kapcsolatban ma az interneten keresztül gyorsabb, részletesebb, helyenként pontosabb információhoz jutnak, mint a tankönyvekből, tananyagból vagy tanáraiktól.

A gyerekek egyik legfontosabb mozgatórugója a kíváncsiság, amely egy adott probléma megragadásakor első körben a legváltozatosabb asszociációkat hívja elő, majd ahogy pontosítja a lehetőségeket, egyre inkább fókuszál egy lehetséges megoldás, válasz irányába; de ritkán fogad el kész megoldásokat, ha úgy érzi, hogy maradtak nyitott kérdések. Olyasmi lehet ez, mint amikor veszélyt érez egy állat, nem tudja, hogy honnan jön, ezért először minden irányba és minden idegszálával figyel, majd azonosítja a veszélyt, és onnan kezdve csak arra összpontosítja a figyelmét. Ez a fókusz aztán olyan erős lehet, hogy több irányú veszély esetén az állat a fel nem fedezett veszély irányában védtelen marad.

A jövő munkahelyei átalakulóban vannak, és ez az átalakulás drasztikusan gyors. Már ma sem merném megmondani egy 14 éves „pályaválasztónak”, akinek továbbtanulásáról kell döntenie, hogy milyen irányba induljon. A jövőkutatók szerint a ma létező munkahelyek csaknem fele egy generáción belül megszűnik. Ilyenek pl. a járművezetés, lásd vezető nélküli vonatok, vagy a Google emberi sofőr nélküli autója, melyek az USA egyes államaiban már forgalomba is helyezhetőek, mivel több százezer km megtétele bizonyította, hogy biztonságosabban jutnak el végcéljukhoz emberi környezetben is, mint az emberi sofőrök vezette járművek. Minden olyan munkahely idetartozik, amelynek munkafolyamatai algoritmizálhatóak – beleértve még a számítógépes programok előállítását is (lásd evolúciós algoritmusok és genetikai programozás3).

Amire viszont még a jövőben is szükség lesz: az a kreativitás és az empátia.

„A jövőkutatók végkövetkeztetése szerint a technikai fejlődéssel párhuzamosan a képzetlenebb munkavállalók kénytelenek lesznek olyan állásokat vállalni, amikhez kreativitásra és fejlett szociális készségekre van szükség. A munkapiaci versenyben azok lesznek a győztesek, akik rendelkeznek is ezzel a két képességgel.” Jelenleg ezek azok a területek, ahol az ember nem helyettesíthető.

A technológia már itt kopogtat az ajtón („felhőbe” költöznek az egyetemek, vagy „okos” városokat terveznek), a tartalom azonban szerintem még nincs kidolgozva. Megfelelő tartalom nélkül pedig a technológia ugyanúgy szolgálhat olyan célokat, amelyek háborúkhoz, éhínséghez, járványokhoz vezetnek, mint olyanokat, melyek megoldják az emberiség legégetőbb gondjait: a szegénységet, a rasszizmust, a betegségeket, a környezetszennyezést vagy a bolygó túlnépesedési problémáit.

Mondják, hogy paradigmaváltásra van szükség

Ugyanis „a problémákat nem oldhatjuk meg ugyanazzal a gondolkodásmóddal, mint amivel létrehoztuk őket”, ahogy a fenti hivatkozás honlapján olvasható.

Kérdéseim

Hogy lehet ehhez a drasztikusan változó világhoz alkalmazkodnia az oktatásnak úgy, hogy olyan készségeket/képességeket fejlesszen, olyan ismereteket adjon át a tanulóknak, melyeket a gyorsan változó körülmények között tartósan, egész életükben képesek alkalmazni és továbbfejleszteni? Különös tekintettel arra, hogy mely életkorban adjunk át általánosan használható, és mely életkorokban specializált ismereteket?

Mit jelent ebben a helyzetben a kötelező oktatás, és mi legyen a tartalma?

Milyen irányban, milyen módon fejlesszük a jövő felnőtt generációját?

A szerzőről: 

Hozzászólások

Fóti Péter képe

Kedves Pajor Gábor,
Mindjárt ide irom: Magam is informatikusként dolgozom. Ismerem az ilyesfajta eszmefuttatásokat. A világ jövöjét azok a fiatalok mentik meg, akik 24 órát ülnek a PC/Mac/Android elött. Sajnos meg kell mondjam, hogy ezek a nézetek nekem gyanusak. A világot inkább olyanok válthatják meg, akik eleget játszhattak kint a szabadban, akiknek igazi - nemcsak kiber barátai vannak. Miért gondolom igy? Mert nagyobb szükségünk van érzö, empatikus emberekre, mint streil tudósokra. Sokat tudunk már, de nem érzünk eleget. Lehet tehát, hogy a számítógép által nevelkedök felfedeznek valami nagyot, csak azt gondolom, hogy a világot mégis az vinné elöre, ha az iskolákban nagy kertek lennének, ha a gyerekek a számítógép mellé nagyobb szabadságot is kapnának, ha egyetértésükkel lenne a tanítás megszervezve, ha sokat lehetnének kint a kertben, ha rabló pandurt, addj király katonát játszhatnának órákig, ego shooter-ek helyett. Nem kidobni akarom a számítógépet, de jobban elhelyezni, jobban használni, jobbra használni, nem túlhasználni stb. stb.

Szekszárdi Júlia képe

Kedves Péter! Ne tekintsd egyszerű közhelynek azt, hogy a jelenlegi generáció más adottságokkal, lehetőségekkel rendelkezik, mint a korábbi nemzedékek tagjai, és ezeket az új képességeket mozgósítani kell a jövő érdekében is. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy ne kellene szorgalmazni azt, hogy a gyerekek az életkori sajátosságaiknak, természetes szükségleteiknek megfelelően játszanak, legyenek sokat friss levegőn stb. Jól tudod, hogy a gyerekek szabadságát illetően alapjaiban egyetértek Veled. De tudomásul kellene venned a megváltozott környezetet, az agyműködés átalakulását, azt a tényt, hogy a számítógépek és a világháló nem csupán elvesz értékeket, hanem új, beláthatatlan lehetőségeket is nyújt. A pedagógia feladata hidat verni a múlt és a jövő között az átmeneti korszakban jelenében Ennek értelmében nem csupán az autoriter pedagógiát kellene felülvizsgálni, hanem, az általad akkora vehemenciával hirdetett gyermekközpontú pedagógiai paradigmát is. Ez a gyerek ugyanis nem azonos azzal a gyerekkel, akinek a szükségleteit szem előtt tartva a 20. század első felében kimunkálták a reformpedagógia elméletét és kialakították a modelljeit. Erről a témáról szólta az elmúlt időszakban szervezett digitális konferenciáink. Az egyik ilyen alkalommal tartott izgalmas előadást Z. Karvalics László, akitől a hozzászólásom címét is kölcsönöztem: http://www.osztalyfonok.hu/cikk.php?id=1201

Kedves Péter!

Ezt a cikket azért írtam, és azért kértem a megjelenését, mert nem tudom a választ a cikk végén feltett kérdéseimre.
Igaz ugyan, hogy vannak elképzeléseim, de mivel nem vagyok pedagógus, ezért a pedagógus közösségtől várom a válaszokat. Tudnál ebben segíteni?

Amit Te javasolsz (nagy kertek, a mi gyerekkorunkból ismert játékok) azok kereteket biztosíthatnak. A mai keretek nagymértékben kitágultak, újabb lehetőségek jelentek meg. Hogy használjuk fel ezeket a lehetőségeket a jövő nemzedéke számára ahhoz, hogy emberi jövőt építhessenek olyan körülmények között, amelyek felé haladunk - akár tetszik nekünk személy szerint, akár nem? Nem dughatjuk homokba a fejünket, észre kell vennünk, hogy a gyerekeket az új technológiák sokkal jobban érdeklik, mint minket.

Létezik a biológiában a Dollo törvény. E szerint "Egy szervezet nem képes - még részben sem - visszatérni az ősei által képviselt formákhoz (tulajdonságokhoz)". Ha az evolúció során már kialakult egy magasabb törzsfejlődési szint, akkor nincs visszatérés egy alacsonyabb szerveződési szintre még akkor sem, ha az az életkörülmények megváltozása miatt hasznos lenne. Ezzel magyarázzák például, hogy a tengeri melegvérű emlősök (bálna, delfin) változatlanul tüdővel lélegeznek. Ez azt jelenti számomra, hogy a megváltozott és rohamosan változó körülmények között sincs mód a visszalépésre, ezekben kell megtalálni azokat a lehetőségeket, amelyek segítik az ember kibontakozásának további folyamatát.
Másrészt én úgy gondolom, hogy azok a tartalmi értékek, melyeket már ezer (vagy több ezer) évvel ezelőtt is annak tartott az ember (például a szeretet, kitartás, hűség, együttérzés), változatlanul megmaradnak formai változásaik, más eszközhasználatuk mellett.

Amiről én írtam, az a technikai változások leírása. Ezeket a lehetőségeket kell tartalommal megtölteni. Szerintem kell, mert úgyis megtöltődik valamivel. Ha van ötlet rá, hogy mivel, az minél hamarabb derüljön ki. Nem követni kellene az eseményeket, hanem (legalább) együtt haladni velük.

Én azt gondolom, hogy a jövő azért megjósolhatatlan, mert állandó változásban van, állandóan mozog. Ugyanakkor mi vagyunk azok, akik az állandóan változó jövőből pillanatnyi valóságot varázsolunk, amelyet az idő láncszemei kapcsolnak történelemmé.
A világ úgy működik, ahogy mi működtetjük!