Kitekintő

Mit hogyan csinálnak külföldön?

Friss Péter: Európai Iskola a bankok városában

A legfontosabb eszköz az egyéni szükségletek állandó figyelemmel kísérése, az iskolai eredményesség mérése, visszajelzése. A tanórai differenciálás alapvető követelmény a tanári munkával szemben. Ebben a különböző nemzetiségű, eltérő képzési utakat bejáró pedagógusok között jelentős különbségek vannak, de az iskolai együttműködés kiváló lehetőséget ad az egymástól való tanulásra.

Fóti Péter: Tantervi tanácsadó és a demokratikus iskolák mozgalmának kezdeményezője

Leonard Turton summerhilli tanár portréja 2.

"Amit a gyerekekkel csinálunk a tradicionális iskolában, az felháborító. De olyan mértékű, hogy szinte normálisnak tűnik." 

Fóti Péter: „A demokrácia nem magától értetődő, de nagyon erős”

Leonard Turton summerhilli tanár portréja I. rész

Amikor azután a tanárok más osztályokban is elkezdték a gyűléseket, nem értették, hogy miért működnek ezek ilyen jól. Erre azt mondtam, hogy ezek a dolgok nagyon természetesek. A dolog vége az lett a második év végére, hogy ilyen tanácskozások működtek mind a hét osztályban, ahol összesen kb. 200 gyerek volt. Ennek nyomán azután az egész iskola kultúrája megváltozott. 

L. Ritók Nóra: Kérem szépen, nem lehetne valahogy másképp?

Hogy nevelünk így korszerű világlátású, a kortárs művészeteket, a médiát, a környező világot értő embereket? Hol ér ez össze azzal, amit európaiságnak nevezünk? És bocsánat, hol ér össze azzal, amit magyarságnak nevezünk? Mert ennek egyféle, erőltetett értelmezése sem túl jó megoldás… és ez talán bonyolultabb kérdés, mint a János vitéz felvetései…

Benyovszky Andrea: Gondolatok a szociális és érzelmi tanulásról

Kenneth W. Merrell és Barbara A. Gueldner könyve tükrében

A szociális és érzelmi tanulás (Social and Emotional Learning – SEL) a biológia, az érzelmek és az intelligencia természetének új értelmezéséből, a sikerrel és a boldogsággal való kapcsolatuk megértéséből alakult ki. A szociális és érzelmi tanulás során a gyermekek érzelmi intelligenciája (EQ) fejlődik, ami alapul szolgálhat a szociálisan értékes és egyénileg is eredményes életvezetéshez. 

Fóti Péter: Valódi demokratikus intézmények az iskolákban a diákönkormányzatok helyett

Sok tanár gondolata lehet a folyamat elején az, hogy a változásokkal az iskola bolondokházává fog válni. Mint a már demokratikus keretek között dolgozó iskolák gyakorlata mutatja, ez nem lesz így. A summerhilli iskola immár 90 éve működteti a közös tanár-diák önkormányzatot, és tapasztalja, hogy az iskolában nincs anarchia, és hogy az iskola tanulói az évek során felelős emberekké válnak, akik az iskolai élet jó részét irányítják.

"A gondolkodás nem fáj..."

Harnos Nelli interjúja Clemens Prinzcel

Clemens Prinz osztrák néprajzos és műfordító, 15 éve él Magyarországon. Ez idő alatt 7 évig tanított német nyelvet és szakfordítást a Budapesti Műszaki Egyetemen, ahol betekintést nyerhetett a magyar közoktatásba is. A Magyarországon élő külföldiekkel folytatott interjúsorozatunk első részeként őt kérdeztük a hazai és az osztrák oktatási rendszerrel kapcsolatos élményeiről, benyomásairól, véleményéről.

Németh Tibor: Kört a kör köré

A vizsgálat alapján megállapítást nyert, hogy mivel az iskolákban az őslakos gyermekek eredeti kultúrájának tudatos és hatékony megsemmisítése elsőrendű cél volt, a növendékeknek családtagjaikkal való kapcsolattartását a lehető legteljesebben korlátozták, anyanyelvük használatát tiltották, ősi kultúrájuktól igyekeztek őket minél inkább elidegeníteni. Fény derült arra is, hogy a szexuális abúzus hétköznapi dolognak számított a legtöbb oktatási intézményben...

Harnos Nelli: Megbukott az osztályismétlés Ausztriában

Minden jel arra mutat tehát, hogy Ausztriában felismerték a változtatások szükségszerűségét, így a szociáldemokrata és mérsékelt jobboldali pártokból álló koalíció képes konszenzusra annak érdekében, hogy fejlesszék ezt a területet.

Fóti Péter: Látogatás Summerhillben, 2010. október 4-5.

A legelképesztőbb persze a közösségi gyűlés volt, amitől féltem is, arra gondolva, hogy egy olyan gyűlésre csöppenünk be éppen, ahol semmi sem lesz, vagy csak a szokásos erőltetett izé, amit felnőttek manipulálnak. Nem volt az!  Csak példaképpen: két kislány ült nem messze tőlem, akik az érvényes szabályok szerint nem mehettek ki egyedül-kettesben a városba. Engedélyt kértek a gyűléstől erre. Rövid vita után megkapták ezt egy szavazás után. Láttam, hogy egymásra néznek és boldogok. De ez csupán két perc volt abból az órából, ami a szemünk előtt zajlott egy gyűlésben, ahol tanárok és gyerekek ültek egymás mellett vegyesen, ahol mindezt egy gyerek vezette, támaszkodva a gyűlés titkárára és a többiekre.

Tartalom átvétel