Valóban csak abból az egyetlen szempontból lehet megközelíteni a kérdést, hogy vajon el lehet-e helyezkedni a diplomával? Mindössze erről szólna a dolog? A munkahely az egyetlen és kizárólagos mérce? És ha igen, képesek vagyunk megmondani előre, milyen szakemberből mennyire lesz szükség egy, tíz, ötven év múlva? 

avagy folyóiratok a tanári szobák polcain, számítógép monitorján … és olvasóik

Sokan mondják, mondjuk: korszerű és folyamatos szakmai diskurzus nélkül nem életképes egy szakma, a belső kommunikációja is csorbát szenved, de az is hatékonyságot zavaró tényező, ha partnereivel – köztük a laikusokkal – nem tud szót érteni.

És itt sincsenek kétségek. Az iskola nem más, mint az igazság közvetítője. A tantervekben, a tankönyvekben a megkérdőjelezhetetlen igazságok vannak, ezeket akként is kell elsajátítani. Tévedhetnek is esetleg nagy néha a tankönyvek írói, de ezt gyorsan javítjuk, már a tanító javítja, csak egy kis gikszerről van szó. Ha meg a tanító nem javítja, akkor ki sem derül.

Ezt valahogy mindenki evidens tényként kezeli, mintha még gondolkodni sem lenne érdemes rajta. Hát hogyne húznák le a gyengék a jók eredményeit: a tanár nem tud haladni miattuk, a felzárkóztatásukkal kell elsősorban foglalkoznia, a figyelme elterelődik a tehetségnevelésről, a gyenge tanulók sokszor „magatartási problémásak” is, szétverik az órákat; mit kell ezen morfondírozni, az állítás minden kétséget kizáró módon igaz. Érdemes mégis elvégezni bizonyos számításokat! 

A IV. Miskolci Taní-tani Konferencián elhangzott előadás

A közelmúltban Trencsényi László a Népszabadság hasábjain fontos kérdéseket vetett fel a nemzet és a kulturális kánonok kapcsolatáról. Ez az írás úgy is tekinthető, mint hozzászólás ehhez a láthatóan egyre fontosabbá váló problémakörhöz.