Egy alkalommal megkérdeztem tőle, hogy miért nem olvassa el a kötelező irodalmat. Azt mondta, hogy azért, mert az nem fontos. Kérdeztem, hogy szeret-e olvasni, illetve, hogy szokott-e. Az volt a válasza, hogy nagyon szeret olvasni, és hetente átlagban elolvas egy regényt, csak nem azt, amelyiket a tanár úr megkövetel, hanem egy másikat.
És itt sincsenek kétségek. Az iskola nem más, mint az igazság közvetítője. A tantervekben, a tankönyvekben a megkérdőjelezhetetlen igazságok vannak, ezeket akként is kell elsajátítani. Tévedhetnek is esetleg nagy néha a tankönyvek írói, de ezt gyorsan javítjuk, már a tanító javítja, csak egy kis gikszerről van szó. Ha meg a tanító nem javítja, akkor ki sem derül.
Kézenfekvő lett volna, hogy ki-ki magának készíti el vágyai amulettjét, és ezzel pompásan teljesítjük a tantárgy által előírt követelményeket, de akkor elmaradt volna a személyes és szociális kompetenciák fejlesztése. Ezért azt kértem a hallgatóktól, hogy mindenki válasszon magának párt az osztályban, és egymásnak tervezzék meg az amulettet.
Ezt valahogy mindenki evidens tényként kezeli, mintha még gondolkodni sem lenne érdemes rajta. Hát hogyne húznák le a gyengék a jók eredményeit: a tanár nem tud haladni miattuk, a felzárkóztatásukkal kell elsősorban foglalkoznia, a figyelme elterelődik a tehetségnevelésről, a gyenge tanulók sokszor „magatartási problémásak” is, szétverik az órákat; mit kell ezen morfondírozni, az állítás minden kétséget kizáró módon igaz. Érdemes mégis elvégezni bizonyos számításokat!
Nem lehet megismerni a magyar kultúrát a népi hagyományok ismerete nélkül. 1932-ben Kodály Zoltán tartott egy előadást, ahol felidézte, hogy nemrég felkereste egy nagyon művelt ember és azt mondta, hogy nem érti Ady Endrének ezt a mondatát: „beágyazott a villás vénség”. Ha 1932-ben problémás volt ez egy irodalmilag művelt embernek, kérdem én, 2009-ben egy panelházba született városi gyereknek, hogy az ördögbe ne volna probléma!
A közelmúltban Trencsényi László a Népszabadság hasábjain fontos kérdéseket vetett fel a nemzet és a kulturális kánonok kapcsolatáról. Ez az írás úgy is tekinthető, mint hozzászólás ehhez a láthatóan egyre fontosabbá váló problémakörhöz.