Készségtelenség és képtelenség…

19. századi tanterem Amerikában. Forrás: Wikimedia Commons

…a nyelvoktatásban. Czenner Júlia írása

Az idegen nyelv kommunikációs szintű elsajátításának képtelensége legalább annyira tanítási zavar, mint tanulási zavar.

Nyelvtanulási készsége mindenkinek van, kérdés az, hogy milyen eredmény elérésére elegendő. Ugyanakkor a nyelvtanítás készségének milyensége is fontos, hiszen ettől függ egy nyelvtanító eredményessége. Szükség van jó nyelvtanítókra. Gyarmathy Éva sas és tyúk hasonlata tökéletesen szemlélteti, mi is a probléma. Egy tyúk hogyan fogja megtanítani a sasfiókát repülni? Hiába fog valaki jártasságot szerezni az idegen nyelvek területén, ha tudását nem tudja olyan módon átadni, hogy az befogadható és alkalmazható legyen a nyelvtanulók számára.

Nincs nyelvérzék

Czenner JúliaSzeretnék leszámolni az előszeretettel használt „nyelvérzék” kifejezéssel, hiszen ez a szó képes arra, hogy lezárjon egy nyelvtanulási folyamatot. Mi is valójában a nyelvérzék? Nem más, mint egy kifogás, amit arra lehet használni, hogy mentesítsük magunkat a nyelvtanulás és a nyelvhasználat alól. Egy sóhaj kíséretében be lehet csukni a próbálkozásokhoz felhasznált eszközök tárházát, lakatot lehet rá tenni és kész. Be is fejeztük, mert úgysincs nyelvérzékünk! Tévedés, mindenkinek van nyelvérzéke, csak mindenkinek más módon fejleszthető, valamint eltérés van abban is, hogy mennyi idő szükséges az elsajátításához. El kell szakadni attól a téveszmétől, hogy egy nyelvet csak akkor tudunk használni, ha bizonyítványunk van róla. Mert ha kicsit körülnézünk, vannak olyan nyelvvizsga-bizonyítvánnyal rendelkező emberek, akik egy mukkot sem tudnak szólni. Akkor most, hogyan is van ez?! Egy olyan papíralapú országban élünk, ahol csak az a tudás létezik, ami érdemjegyekben és százalékokban mérhető. Mégis megéri nyelvekkel foglalkozni, hiszen annak ellenére, hogy a felsőoktatásban a felvételihez nem kötelező a nyelvvizsga, sok szakon kaphat a hallgató idegen nyelvű jegyzetet.

Számvetés nyelvtanulási céljainkkal kapcsolatosan

  • Miért van szükségünk a nyelvre?
  • Melyik nyelvet szeretnénk megtanulni?
  • Mi a motiváció?
  • Mennyi időt tudunk szánni a tanulásra, és mennyi időnk van a célunk megvalósítására?
  • Milyen eszközökkel tudunk tanulni?

És még sorolhatnám azokat a közhelyes kérdéseket, amiket ilyenkor szokás feltenni a hobbi nyelvtanulóknak. Sajnos most nem áll módomban megrekedni ezen a szinten. Sokkal égetőbb esetekkel kell foglalkozni, mert azoknak, akik megfordulnak nálam, sosincs idejük. Szorítja őket egy határidő, félévi vagy év végi osztályozat, nyelvvizsga, érettségi, felvételi, diploma, és egyre kevesebb az idő egy olyan követelmény teljesítésére, amiről fogalmuk sincs. Nem hinném, hogy rendben lévő dolog az, hogy egy 10.-es vagy 11.-es diák nem találkozott még érettségi vagy nyelvvizsga-feladatsorral. A lehető leghamarabb a tudomásukra kell hozni, hogy milyen követelményt kell teljesíteni, milyen és mennyi anyag vár rájuk, és mennyi idő lesz a feladattípusok begyakorlására a valós időkorlátok betartásával. Felmerül a kérdés, vajon van-e minderre igény. Van! Miért nem tanítják meg a tanárok, hogyan kell megoldani a feladatokat? Miért nem magyarázzák el, hogy egy-egy megoldás miért nem fogadható el? Egy íráskészség-feladat kijavítása miért fejeződik be azzal, hogy van benne egy-két piros hullám és hiányjel?

Akarnak nyelvet tanulni a fiatalok? Mit gondolnak az iskolai nyelvtanításról?

Megyénkben a diákok nem elégedettek az iskolai nyelvtanítás mikéntjével, bár akadnak olyanok is, akik élvezik a magyarul semmiségekről átcsacsogott órákat.

Balázsnak (16) határozott véleménye van arról, hogy miért nem működik a nyelvtanítás sikeresen az évfolyamukon:

  • Olyanból írunk, amit állítólagosan átnéztünk.
  • A tanár ha úgy van, az új iPhone 6 telóján facebook-ozik.
  • Élvezi, hogy mindenki nézi, mert esetleg jó az alakja.
  • Egy ember megérti, a többi le van sajnálva, majd otthon megértik.

Házi feladat van, de az is a könyvben vagy a munkafüzetben, amit bárki kinézhet a netről. Az nem fontos, hogy a diák semmit nem ért órán, amikor a tanár a nyelvtani részt, amit esetleg veszünk, angolul mondja el. Nem angolul kéne az angolt magyarázni, hogy megértsem/megértsük.

A mi sulinkban kimondottan sz*r az angol oktatás,mert a tanár elveszi a diákok kedvét az egész angol nyelvtanulástól. Kérdezett a tanár tőlem egy kötőszót, én meg véletlen egy létigét mondtam és akkor már ment ez, hogy én mit akarok itt? Meg nekünk még érettségink se lesz, nem hogy nyelvvizsgánk. Na hát, így szerintem nagyon nem megy az egész nyelv tanulás, ha csak a ba...tatás megy, semmi kedve a gyereknek tanulni az ilyen órákra.

Eszter (18) a nyelvtanulás és -tanítás buktatóit a következőképpen látja:

...Az élet úgy hozta, hogy az iskolában töltött közel 12 év alatt három különböző nyelvet tanultam: általános iskola 4. osztályától a gimnázium 9. osztályáig franciát, aztán a gimnáziumban orosz és angol nyelvi órákon vettem részt. …Az iskolai nyelvoktatás, tulajdonképpen nem csoportfüggő, hanem a tanár az, aki igazán kihat az egészre. A legtöbb probléma ott kezdődik, hogy a tanár nem azt várja el a diákjaitól, hogy azok ténylegesen megtanulják a tananyagot, hanem akarva vagy akaratlanul is arra ösztönzi a diákságot …hogy a cél: a magolás. …Az iskolai angol órán már nem is egy alkalommal történt meg, hogy a nyelvtani részhez tartozó kérdést a tanár figyelmen kívül hagyta és inkább tovább haladt az anyaggal. Az órákon van olyan pedagógus, aki rendszeresen ad fel házi feladatot, de akadt olyan is, aki évente kétszer adott fel, de ezekben az esetekben is rendkívül keveset. Ha mégis kapunk házi feladatot, azt nem kérik számon tőlünk, így az esetleges hibák miatt rosszul rögzülnek a dolgok. Szerintem egy idegen nyelv alapja az, hogy nem elég tudni a szabályokat, alkalmazni kell tudni. A szövegek olvasása és fordítása, egyszerre javítja a kiejtést, és közben a diák láthatja, hogy a valóságban az egyes szavak hogyan és milyen módon kapcsolódnak egymáshoz. Ennek ellenére erre is kevés hangsúlyt fektetnek az iskolákban, pontosan úgy, ahogyan a hallott szöveg értésére is. Ugyanakkor az eddigi tapasztalataim azt mutatják, hogy a legtöbb tanár belefáradt a tanításba, így már nem is érdekli az, hogy a gondjaira bízott diák megtanul-e egy nyelvet, avagy sem. … a legtöbb iskolai nyelvtanár különórákat is vállal, és saját tapasztalatomból tudom, hogy a legtöbb ilyen különóra azzal telik el, hogy a pedagógus a csoport rendetlensége miatt panaszkodik.…Elég fájdalmas rádöbbeni sokaknak arra, hogy az iskolai nyelvoktatás – ahol talán a legjobb volt – nem elég egy nyelvvizsga megszerzésére vagy éppen arra, hogy ötös érdemjegyű érettségit tudjanak produkálni. …Persze kivételek mindig akadnak, mert vannak igazán jó pedagógusok is, és vannak olyan diákok is, akikben még nem tudatosult az, hogy milyen fontos, hogy képesek legyünk megértetni magunkat a világban. A legtöbb diák, ha a tananyag olyan, hogy vizuálisan kötni tudja valamihez, sokkal könnyebben megjegyzi és megtanulja azt. Álláspontom szerint egy tanárnak az lenne a feladata, hogy megszerettesse a diákkal a tanulást. (Ez nem egy bonyolult dolog.) Mindössze azon alapszik az egész, hogy az iskolákban tényleg olyan tanárok oktassanak, akik kellően képzettek, akik válaszolnak a kérdésekre, érthetően magyaráznak, időt hagynak a szavak megtanulására, magnót hallgattatnak, olvastatnak és fordíttatnak és tudnak beszélgetni.

Gábor (19) az igazságtalanságokat is sérelmezi.

Nos, én egy 19 éves srác vagyok, aki már elég hosszú ideje tanulja az angolt. …Most vagyok végzős ugye vizsgáznom kell idegen nyelvből és mi mást is választhatnék mint az angolt. Nem a szívem csücske de hát ez van. Ez az egész annak köszönhető ahogy az iskolai órákon kap az ember. …És sajnos az angol tanárommal, aki kezdettől fogva tanít engem, nem valami fényes a kapcsolatom. Pedig soha nem voltam bunkó, mindig előre köszöntem és kinyitottam az ajtót, ha találkoztam vele vagy mindig tisztelettudó voltam. Azt jól megfigyeltem, hogy azoknak magyarázza az anyagot, akinek nagy nyelvérzése van és a többi vagy megérti, vagy nem. Nem vagyok buta, de teljesen másképpen kezel minket. Semmi önbizalmat nem képes adni még feleletkor sem és ezért kialakult bennem a szorongás. Ezt arra értem, hogy alig merek megszólalni, ha jót mondok, ha nem. Úgy is tudom, hogy lesz valami kivetni valója bennem. …egy olyan tételt tanultam meg neki, amit egy tavaly érettségizőtől kértem el, hiszen együtt dolgozták ki. Ez az illető 5-ös volt mindig és 97%-os angol szóbelije lett. De nekem nagyon gyenge jegyet adott. És ebből következik a kérdés, hogy miért érek én kevesebbet, mint más?! Teljesen köznapi nyelven szólva „pofára osztályoznak”. Olyan magas követelményeket akarnak velünk teljesíteni egyik napról a másikra, hogy az nagyon sok még annak is, aki nagyon jó angolból. Azt is tudni kell rólam, hogy mindig csinálok a kezemmel valamit, hogy figyelni tudjak. Ezért folyamatosan megkapom a leszidást, hogy nem tudok nyugodtan megülni a helyemen. Sajnálom, de diszlexiás vagyok és ezért van ez. …Az órarendemben ráadásul van, hogy az utolsó órám az angol. Ugyan már, ki tud oda figyelni akkor?! És van, hogy akkor írunk nagy dolgozatokat vagy nagy feleléseket tartunk. De a többi tanár is ugyan olyan. Képesek összebeszélni és „jókat” magasabbra emelik és a mélyen levőket pedig ledöngölik. Azt sem képes figyelembe venni, hogy nem csak ő órája van, hanem még mellette van több óránk is, amiből ugyan úgy vannak dolgozatok és stb.

Összességben nem vagyok megelégedve. A tanárok el vannak telve maguktól szerintem és csak kivételeznek. Sajnos ez nem csak az én véleményem, hanem még jó páran így gondolják. Az angol nyelvet tudják és nem is a szaktudásukat akarom értékelni, hanem azt, hogy mennyire rossz az oktatási rendszerben az idegen nyelvoktatás. Sok olyan dolgot nem vesznek figyelembe, aminek nagy jelentőséget kéne adni. Itt gondolok arra az egyszerű tényre, hogy nem vagyunk egyformák. Az oktatás pedig a tanárokon múlik szerintem. És nekik kéne megszerettetni a diákokkal a nyelvet. Na, ebben az iskolában, ahova én járok, nem képesek. Senki. Pedig nem zárkózok el tőle.

Máté (17) szintén az iskolán kívül tanulta meg megértetni magát angolul.

8 évfolyamos gimnáziumba járok. Már 4. óta tanulom az angolt. Első perctől nehezen ment, mivel a szüleim nem beszélnek angolul. Nagyon nehezen ment, szavakat nagyon nehezen tanultam meg, nem tudtam mihez kötni őket, és a nyelvtanról nem is beszélek. Mikor már a szüleim is látták, hogy nekem ez segítség nélkül nem fog menni, elküldtek különórákra. Ezek a különórák annyikra voltak elegek, hogy meglegyen a 4-es. Az a 4–es is úgy, hogy a dolgozataim 2-esek, 3-asok voltak, és szóba lehetett felelni úgy, hogy betanultam szövegeket. Melyeknek se a jelentését nem tudtam, se kiejteni a szavakat, de ez volt az elvárás és ez ment így 8. végéig. Aztán jött a 9., az első angolórán egy teszt várt minket és bekategorizáltak minket. Kezdő, középhaladó és haladó csoportokba. Hát gondolni lehetett, hogy kezdőbe kerülök, mert se a szövegeket nem értetem, se a nyelvtant. A szüleim persze meg voltak lepődve, hogy 4 évig fizettek valakit, aki tulajdonképpen nem tanított nekem semmit, és úgymond az órai angoltanár se tanított semmit, mert hát mégis csak a kezdőbe kerültem. A szüleim felkerekedve megkérdezték az angoltanárt, hogy még is, hogy van az, hogy a kezdőbe kerültem. Ő csak annyit válaszolt, hogy nincs nyelvérzékem. Ezek után kerestek egy új magántanárt. Akivel sikerült felküzdeni magamat a középhaladó szintre. De ő is könyvből tanított, ami nekem nem volt szimpatikus, mivel ugyan azt a sémát követtük, mint órán. Így visszagondolva ez a feljebb lépés talán annak köszönhető, hogy elkezdtem szavakat tanulni, de a nyelvtan ismét nem ment. A kezdő csoportba 2-es dolgozatokat írtam. Aztán csak egyszer rá google-öztem és fent voltak a dolgozatok a neten. Innentől 5-ösöket írtam és ez így tartott 1 évig. 10. félévkor a szüleim csak egyszerű felvetésként megemlítették, hogy lassan kéne egy nyelvvizsga. Én megkérdeztem, milyen szinten vagyok, és azt mondta a különtanárom, hogy majd nyáron. Ezek közbe az az igazság, hogy a helyesírásommal mindig gond volt. A barátnőm ajánlott egy szakembert, aki felmérte a hibáimat és kiderült, hogy diszlexiás vagyok. Azt se tudtam mi ez. Majd elmagyarázták és rávilágítottak, hogy valószínűleg ezért nem megy az angol. Aki felmérte ezt, angoltanár is volt, aki diszeseket is tanít. Megkértem, hogy nézze már meg, hogy milyen vagyok angolból. Alap dolgokat kérdezett, és rávilágított, hogy semmit nem tudok valójában. Újabb döbbenet a szüleimnek, hogy megint fizettek valakit másfél évig és még mindig nem tudok semmit, és már az is felháborító volt számukra, hogy 5-ös vagyok, és nem tudok semmit. Ez azt jelentette, hogy az órai tanár sem tanít semmit, és meglehet vezetni, mert olyanoknak adott 5-öst, akiket szinte fel se szólított órán, hogy beszéljen, csak a dolgozatai alapján osztályozta. Majd befogadott a szárnyai alá az a tanár, aki vizsgált, és meglepetésemre végre nem könyvből tanultunk. Mivel én nem felelek írásba és dupla tételt kell húzni, csak a szóbelire mentünk rá, és minimális nyelvtanra. Számomra ez sokkal megfelelőbb volt, megtanultam valamihez kötni a szavakat, hirtelen csak ragadtak rám a szavak, a régebbi magolós módszer helyett mondatokból tanultam. Nahát és az órai teljesítmény! Hát a tanár csak bámult, hogy szinte pár hónap alatt már megmertem szólalni, és tudtam kommunikálni és válaszolni. Persze ez már engem is sikerérzettel töltött el, nem röhögtek ki a többiek és úgy mondd már részt tudtam venni az órán. Mostanára ugyebár 11.-es vagyok. Lassan az előrehozott érettségi és a szóbeli nyelvvizsga is következik. Hogy is mondjam, az iskolai tanár tudja, hogy mindenki, aki akar érettségizni jár különórákra, így ránk se hederít. Bejön órára és családról beszél? Továbbtanulásról, hogy menjünk angoltanárnak! Már félév van és 1 nagydogát írunk, persze, amit leszedtünk netről, és 5- ös. Szódoga még nem is volt. Persze, amikor rosszabb napja van, belenézünk a könyvbe, és mi vagyunk a „bambák”, hogy nem tudunk semmi és nem tanulunk. De hát könyörgöm, nem tanít semmit és azt várja, hogy egyik napról a másikra érteni fogok valamilyen nyelvtant. Nem is értem… Vagy van olyan nap mikor nagy rajta a nyomás és leolt minket, hogy mi az, hogy nekünk nincs nyelvvizsgánk és fenyegetőzik, hogy április-májusra legyen mindenkinek, mert ha nem …És ezzel az a baj, hogy tétlenül állok, mert ha talán tanulnánk valami és úgy mondaná el ezeket! De hát nem tanít és elvárja a teljesítményt. A 10 évvel fiatalabb húgom most fog jönni iskolába és elgondolkoztató, hogy ha már engem ilyen tanárok tanítanak, akkor őt milyen tanárok fogják.

Elszomorító, hogy milyen határozottan vannak nem jó véleménnyel a fiatalok a nyelvoktatás minőségéről a kelet-magyarországi iskolákban. Országosan csökken a sikeres nyelvvizsgázók száma, arról nem is beszélve, hogy vajon hanyadjára járnak sikerrel a vizsgázók.

Sikeres nyelvvizsgák száma 2004-2013

Nyelvek

2004

2005

2006

2007

2008

2009

2010

2011

2012

2013

Angol

91441

101610

84682

63075

68157

70961

70485

69553

62613

56618

Német

43353

49943

43592

25955

26395

23561

22758

21094

19213

16587

Francia

2394

3007

2582

2671

2228

2248

2108

2072

1695

1387

Olasz

1983

2121

2697

1807

1537

1428

1424

1216

1019

908

Spanyol

1161

1432

1207

1336

1077

1006

1243

1088

970

884

Egyéb

5916

7185

6197

8554

5549

5018

4905

4240

3745

3112

Összesen

146248

165298

139957

103398

104943

104222

102923

99263

89255

79496

Forrás: http://www.nyak.hu/doc/statisztika.asp

A középszintű érettségi eredményeit nem tartom relevánsnak a tudás mérésében, mert hallom és tudom, hogy előfordulnak olyan esetek, amikor a javító tanár kedvesebben értékel, mert nem akarja rontani az iskola hírnevét. A szóbelin pedig a bemagolt tétellel magas százalékot lehet elérni.

A meglepő eredményeket produkálnak a diákok

A táblázatban egy gimnáziumban érettségiző diák eredménye látható, aki a 12. évfolyam végén alig kapta meg a 2-es osztályzatot, az ezt megelőző félévek során pedig több alkalommal is megbukott. A vizsgázó 12. évfolyam februárjától a segítségemet kérte, és szinte a nulláról a számára legmegfelelőbb tanulási módszer segítségével jutott el a közepes szintre.

Feladat típus

Vizsgapont

Elért pontszám

Olvasott szövegértés

33

15

Nyelvhelyesség

18

3

Hallott szövegértés

33

11

Íráskészség

33

22

 

Összesen: 117

51

Szóbeli vizsgarész

33

30

Pont összesítő

150

81

%-os összesítő

100%

54% (mindössze 6 % kellett volna a 4-es érdemjegyhez)

 

Az alábbi eredményt produkálta egy vizsgázó, aki 0. osztállyal, nyelvi tagozaton kezdte gimnáziumi tanulmányait és időközben kiderült, hogy diszlexiás. Kedvezményeit a szaktanár a tanórákon nem vette figyelembe, de az érettségin dupla szóbeli tételhúzással vizsgázott.

Évfolyam

Év végi eredmény

9. osztály

10. osztály

közepes

11. osztály

közepes

12. osztály

elégséges

13. osztály

elégséges

Érettségi eredmény

87% - jeles

A fenti példákhoz hasonló esetek furcsa mintázatot rajzolnak ki, mely azt sejteti, hogy az iskolai statisztikák eredménye valójában a magántanárok munkáját tükrözi és minősíti.

Ha valaki csupán az iskolai nyelvoktatásra hagyatkozik, nem igazán marad felhasználható nyelvtudása akkor sem, ha 5-ös érdemjegyeket kapott. Számtalan esetben bebizonyosodik, hogy a jegy nem a tudást tükrözi. Hogyan lehetséges? A szócetlikkel könnyű jó jegyeket összeszedni; a bemagolt szövegek, tételek visszaböfögése nem alkalmas kommunikációra; a tankönyvek dolgozatai letölthetőek vagy megvásárolhatóak. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy milyen ügyességgel használják a diákok a technikai eszközöket. Egy tanár által összeállított dolgozat sem valószínű, hogy végig tud futni egy évfolyamon anélkül, hogy ne lenne róla egy-egy fotó.

Elvesztett bizalom

Kedves tanárok, egy lépéssel a diákok előtt kellene járni. Bár vannak, akik egyszerűen lerázzák a felelősséget és már 9. osztályban közlik, hogy aki nem megy magántanárhoz, az nem fog tudni leérettségizni. Milyen képet mutat ez az adott tanárról? Vannak olyanok is, akik az egész életüket elmesélik, és a diákok már azt is tudják, milyen nehéz bilire szoktatni egy gyereket.

A kedvencem mégis az, amikor egy tanár előrehozott érettségire biztatja a diákjait, hiszen nincs mit veszíteni, mert ha nem sikerül az írásbeli, akkor nem kell elmenni szóbelizni, és akkor újra meg lehet próbálni. A legszomorúbb az, hogy valaki csak ebben a megoldásban látja a kiutat. Inkább bevállalja, hogy gyengébb eredményt produkál. Elkönyveli magában, hogy ő képtelen megérteni, átlátni, megtanulni és használni az idegen nyelvet. Talán egy életre megutálja a nyelveket.

Egyszer csak a médiában felüti a fejét egy kimutatás, ami siralmas képet mutat a magyarok nyelvismeretéről, és elgondolkodunk rajta, hogy vajon kinek a hibája.

Eurobarometer 2012 Nyelvismeret

Legalább egy idegen nyelvet beszélők aránya %-ban kifejezve

Magyarország

35%

Finnország

75%

Olaszország

38%

Ciprus

76%

Portugália

39%

Ausztria

78%

UK

39%

Szlovákia

80%

Írország

40%

Észtország

87%

Spanyolország

46%

Dánia

89%

Bulgária

48%

Svédország

91%

Románia

48%

Litvánia

92%

Csehország

49%

Szlovénia

92%

Lengyelország

50%

Málta

93%

Franciaország

51%

Hollandia

94%

Görögország

57%

Lettország

95%

Németország

66%

Luxemburg

98%

Belgium

72%

EU 27

54%

 

 

Nagy szükség van arra, hogy nyelvet tudjanak beszélni az emberek. Nem a nyelvvizsga a lényeg, hanem az, hogy megszólaljanak, ha egy külföldi kérdez valamit. Nem kellemetlen, amikor egy turista 3-4 féle nyelven tudja megkérdezni, hogy merre kell menni, és a megkérdezett fiatal nem tud válaszolni sehogy? Nem gondolkodunk el azon, hogy milyen képet mutat rólunk az, hogy egy telekommunikációs szolgáltatásokat árusító üzletben nem boldogul el egy külföldi, mert nincs senki, aki szóba álljon vele?

Ugye senki nem hiszi, hogy a nyelvérzék megléte nemzetiségfüggő? A nyelvtannal párhuzamosan tanítható a kommunikáció is, meg kell mutatni, hogy milyen helyzetekben lehet használni az új nyelvtani szabályokat. Kedves nyelvokítók! Tanítsátok a nyelvtanulókat kommunikálni, még ha nem is tökéletes nyelvtannal teszik ezt, hiszen nem mindig a nyelvvizsga a cél. Képesek vagytok rá? A készség mindenkiben ott lapul!

A szerzőről: 

Hozzászólások

" Mi is valójában a nyelvérzék? Nem más, mint egy kifogás, amit arra lehet használni, hogy mentesítsük magunkat a nyelvtanulás és a nyelvhasználat alól. "

Hú, hányszor mondtam már ezt. Nem lehet eleget hangsúlyozni.

knauszi képe

Végtelenül veszélyesnek tartom az olyan állításokat, hogy "a nyelvérzék csak egy kifogás". Érzem mögötte a jószándékot, de ettől még ez egy nehezen igazolható tézis, amely szembemegy a mindennapos tapasztalattal. Hasonló állítások: a diszlexia csak egy kifogás, az én időmben nem voltak diszlexiások. Olyan nincs, hogy valakinek nem megy a matek, hogy rossz a hallása, hogy ügyetlen a mozgása, hogy nincs kézügyessége, hogy nincs térlátása. Szerintem meg ezek mind vannak, és nagyon hasonló módon az emberek különböznek egymástól a nyelvérzék tekintetében is. Ettől még valószínűleg igaz, hogy mindenki megtanítható idegen nyelvekre (mindenkinek fejleszthető a hallása, a térlátása stb.), de nagyon fontos körülmény, hogy van, aki könnyebben tanul, és van, aki nehezebben. Nem nagyon értem, hogy ezt a magától értetődő dolgot miért kell tagadni. És ha tagadjuk, alá tudjuk-e támasztani bármilyen bizonyítékkal az állításunkat?

Először is szeretném kérni, hogy tekintsünk el azoktól, akik ténylegesen csak lusta diákok. Munkám során számos olyan nyelvtanulóval találkozom, akiknek előzőleg már többen is határozottan állították, hogy soha nem fognak megtanulni idegen nyelvet, mert nincs nyelvérzékük. Ezzel a tanár mentesítve érezte magát a feladat alól, hogy valamit kicsikarjon a nyelvtanulókból. Engedik őket szépen elücsörögni csendben hátul egy padban, csak ne zavarják az órát. Holott egy kis akarattal, nekik is lehetne olyan feladatot adni, amit meg tudnak oldani, csak egy kicsit meg kell bontani az uniformitás törvényét. Nem lehet ugyanazt a módszert mindenkire ráerőltetni!
A felkészülés során szépen láthatóvá válnak azok a tanulási különbségek, melyek a tanulási zavaros tanulókra jellemzőek. Megfelelő tanulási és tanítási módszert választva mindenki fejleszthető legalább egy olyan szintig, amit alapvető kommunikációhoz használni lehet. Ha mindenkiből megpróbáljuk kihozni a legjobbat, és nem ugyanazt, akkor az egyénre szabott értékeléssel még motiválni is lehet. Nagyon sok olyan kecsegtető módszer van a nyelvtanítás piacán, mely rövid idő alatt ígéri a nyelvtudás megszerzését, pedig ez egy idő- és energiaigényes folyamat.
Ki merem jelenteni, hogy a nálam megforduló nyelvérzék nélküli emberek nagyobb hányada valójában tanulási zavarral küzdő. Vannak olyan területek, ahol nagyon jól teljesítenek, így nem is gondolnánk, hogy problémájuk lehet. A nyelvtanárok egy kis odafigyeléssel sikeresen szűrhetnék a tanulási zavarosokat. Ha tudunk segíteni abban, hogy milyen csatornán keresztül tudnak a legjobban információt feldolgozni, akkor el lehet velük eredményt érni. Miért ne lehetne úgy tanítani mindenkit, ahogy a tanulási zavarosoknak is megfelel?! Ami nekik jó, az a többinek még jobb és még tehetséggondozni is lehetne.
Vannak esetek, amikor nem a megfelelő nyelvet tanulja az illető. Ilyenkor érdemes megpróbálni egy másik nyelv elsajátítását. Ha pedig vizsgákról van szó, érdemes utána nézni, hogy melyik vizsgasor milyen feladatokat kínál, hiszen egy jól megválasztott vizsgatípus is csodát tehet. A pár %-kal folyamatosan sikertelen eredményt hozó vizsgázóknál esetleg a vizsgatípus megváltoztatása is jót tehet.
Továbbra is úgy gondolom, hogy nem a nyelvérzék a hibás a nyelvtanulási sikertelenségben, hanem a folytonosan- hiba-kereső követelmény, a körülmények, a tanulás tanításának hiánya, a módszertani hiányosságok. A haladási tempót nem a csoport 2-3 üdvöskéjéhez kellene igazítani, hanem a többiekhez. A kreativitás elfojtása egyenlő lehet a kompenzációs módszerek kialakulásának elfojtásával. A gyakorlás lehetőségének hiánya pedig a megszerzett tudást is megkoptathatja.
Nem kell mindenkinek nyelvzseninek lennie, hiszen különbözőek vagyunk. Nem kell mindenkinek anyanyelvi szinten beszélni, de egy kis alapvető tudás megszerezhető. A nyelvtanulási készséget legjobban az egyéni képességprofil befolyásolja. A nyelvérzék nem egy önálló misztikus dolog. Egy nyelv elsajátításához olyan bonyolult, több készséget/képességet felhasználó rendszert alkalmazunk, melynek egyik alulműködő egysége is fennakadást okozhat.

gyarme képe

Általában arra mondják, hogy nincsen nyelvérzéke, aki nem tud idegennyelvet megtanulni azon a módon, ahogy elvárják. Pedig ha másképpen meg tud tanulni valaki egy nyelvet, akkor kell, hogy érzéke legyen hozzá. A diszlexiások például meg tudnak tanulni nyelveket, csak nem úgy ahogy az iskolában elvárt.
Mindegy, hogy minek nevezzük, sem a diszlexia, sem a nyelvérzék hiánya nem menti fel az iskolát az idegen nyelvek megfelelő tanítása alól, ahogy az élet nem ment fel senkit, amikor valamilyen tudásra, például nyelvtudásra van szükség.
Amit végre tudatosítani kell, hogy a nyelv kommunikációs eszköz, és ennek megfelelően kommunikációs eszközként és nem tudományként kell tanulni/tanítani. Ha majd kommunikációs helyzetben, mint eszközt ismerhetik meg a diákok az idegen nyelvet (és az anyanyelvet is), sokkal kevesebben szembesülnek olyan gátakkal, mint a nyelvérzék hiány, részképességbeli eltérés és diszlexia. Különbségek mindig lesznek, ez természetes, de képtelenségek kevésbé. .

knauszi képe

Hát pontosan ezt mondom. A hatékony oktatás feltétele nyilván a különbségek tudatosítása. A nyelvérzék nem egy pontos kifejezés, de attól még az, amire utal, valóban létezik. És ha azt mondjuk: ez nem lehet kifogás, azzal még nem mondjuk azt is, hogy ez nem létezik. Azt is mondjuk: Kingának fantasztikus érzéke van a nyelvekhez. Ha ennek a mondatnak van értelme, akkor nyilván annak is van, hogy Rékának kevésbé fanatsztikus a nyelvérzéke. Nekem például komoly téri tájékozódási problémáim vannak. Ez nyilván nem mentett fel az alól, hogy megtanuljak közlekedni, de azért még nagyon idegesítene, ha valaki azt akarná nekem elmagyarázni, hogy ez a problémám nem is létezik.

"Nyelvtanulási készsége mindenkinek van". Én is ezt tapasztalom más területeken is. Rajztanártól hallottam egyszer: "Egyenes és görbe vonalakat mindenki tud készíteni. Látni kell megtanulni!"
Annyira szíven ütött (óvodás korom óta utáltam rajzolni) ez a mondat 40 évesen(!), hogy papírt és ceruzát ragadtam, elővettem ami éppen kéznél volt és úgy gondoltam, hogy részletgazdag, van rajta mit megfigyelni - ez történetesen egy jól lestrapált nyári fél szandál volt - és nekiálltam. Tartott fél órán át és csodálatos érzés volt, hogy láttam megjelenni a papíron azt, amit jól megnéztem "élőben".
És akkor arra is rájöttem, hogy olyan ez, mint az autóvezetés. Egy idő után már nem arra figyelek, hogy miképpen forgassam a kormányt vagy nyomjam a pedálokat, hanem ahová nézek arra megyek, ha úgy gondolom(!) gyorsítok, ha úgy gondolom lassítok. Megvan a belső kép, megvan a cél, ismerem az eszközt és cca 100 óra után már észre sem veszem, hogy mit csinálok.
Azt gondolom, hogy ez minden tanulási folyamattal így van. Ettől persze vannak ügyesebb és tehetségesebb emberek, de egy jó közepes szintre mindenki el tud jutni, aki egyébként mentálisan és testi adottságait tekintve egészséges. Aki pedig nem egészséges, ők időnként csodákra képesek, pl. autisták, vagy lábbal,szájjal festő művészek. Nekik más útjuk van a kiteljesedéshez, más minták alapján tudnak élni és alkotni.
Ne keltsük senkiben sem azt a negatív érzést, hogy valamire képtelen, mert akkor meg sem próbálja. Ha pedig nem próbálja meg, elzár maga elől egy önmegismerési utat. És az esetek túlnyomó többségében jóval többre vagyunk képesek, mint amennyit magunkról gondolunk.
Még akkor is, ha "nagyszájúak" vagyunk. Ha a nagyszájúság szorgalommal és alázattal is társul (az utóbbi kevésbé jellemző :)), akkor megtörténhet a csoda!