A Taní-tani Online nyitott műhely. Várjuk a hozzáértő pedagógusok írásait. ♦ A hozzászóláshoz be kell jelentkezni (különben elárasztja a szemét az oldalt). Ezért minden olvasónkat arra biztatjuk, hogy regisztráljon.
Kiáltozás
Pedagógiai asszisztensek a nevelési intézmények megújítására készen
|
|||
![]() Loránd Ferenc életének 80., az Iskolafejlesztési Alapítvány 20. évében Jelen írásban azt kell igazolnom, hogy az 1992 tavaszán a Marczibányi téri Művelődési Központban telt házzal megszervezett Több út c. konferencia fontos, meghatározó gyülekezőhelye volt a „maratoni seregnek”, számon tartandó esemény, megkerülhetetlen adat.1
|
|||
A SÉTA előzményei„A SÉTA, azaz Sajtó és Tanulás, a Pannon Lapok Társasága (PLT) által bevezetett médiapedagógiai program, mellyel szeretnénk elérni, hogy a magyar közoktatás szférájában jelenjen meg az újság mint oktatási eszköz. A WAZ (Westdeutsche Algemeine Zeitung) német lapkiadócsoport, melynek magyarországi tagja a PLT, 1997-ben indította el az azóta is sikeresen működő ZEUS (Zeitung und Schule, azaz újság és iskola) projektet (www.zeusteam.de). Míg kezdetekkor a ZEUS programban 7000 tanuló vett részt, addig ma mintegy 45 ezer diák részese a speciális médiakurzusoknak. A Magyarországon ma még egyedülálló SÉTA médiapedagógiai program a ZEUS projekt magyarországi adaptációjaként is tekinthető” – olvashatjuk a www.seta.hu oldalon.
|
|||
|
|||
|
|||
![]() A közelmúltban zajlott a színházi törvény előkészítése. Az arról szóló szakmai vita nyomonkövethető volt a sajtón keresztül is. Több ízben lehetett arról hallani, hogy a gyerekeknek szóló színházi munka, ill. a színházi nevelés várhatóan előnyösebb helyzetbe kerül majd, mint azt korábban tapasztalhattuk.
|
|||
|
|||
|
|||
|
|||
|
|||







