Egy aktív élet állomásai

Törzsök Károlyné írása

Mivel én a teljes életet akartam megélni, vállaltam a dolgozó, a közéleti és az anyai szerepet is.

Elértem egy olyan életkorba, amikor kötelező és érdemes visszatekinteni a megtett útra. Részben saját magam tisztánlátása, részben esetleg mások okulása érdekében. Váljanak világossá az eredmények és hibák mindazok számára, akiket érdekelnek, és akik megtisztelnek azzal, hogy elolvassák ezt az objektivitásra törekvő, de mégiscsak szubjektív visszaemlékezést.

1938. szeptember 29-én születtem Rákospalotán. Édesapám műbútor- és mintaasztalos volt, édesanyám irodai dolgozó, később háztartásbeli. Apám megértő, szeretetteljes, de határozott, rendkívül sokoldalú érdeklődésű ember volt, részben iskolai, részben autodidakta módon szerzett ismeretekkel rendelkezett. Édesanyám művelt, intelligens, verseket és regényeket író asszony volt, sajnos a háború és korai halála megakadályozta művei kiadását. Szépségét évtizedek múlva is dicsérték egykori ismerősei. Egy testvérem élt, György, két évvel idősebb nálam. Nagyon jó fejű gyermek volt, 10 éves korában egy tehetségkutató versenyen felfedezték, ösztöndíjasként került be a pécsi Emericanumba, a közgazdasági egyetem végéig kitűnő tanuló, állami ösztöndíjas volt.

Családunk történetét meghatározta a háború. Szüleim 1939-ben a háború elől vidékre költöztek. Gyermekkoromat az akkor Somogy megyéhez tartozó, később 1949-ben Baranyához csatolt szigetvári járásban, Szentlászlón töltöttem. A soknemzetiségű zselici környezet hamar rászoktatott a toleranciára, a másság elfogadásásásra, ami egész életemben elkísért. 1947-ben minden megváltozott, Édesanyám súlyos betegségben elhunyt. Halálát sohasem tudtam feldolgozni, egész életemben hiányzott. Édesapám két kiskorú gyermekkel kénytelen volt társat szerezni, akinek elfogadása számomra nem volt problémamentes. 1962-ben férjhez mentem Törzsök Károlyhoz, aki matematika-fizika szakos tanár volt. 50 évig, haláláig éltünk harmonikus házasságban. Két gyermekünk született: Gyöngyvér, pszichopedagógus tanár lett, fiam, Tibor diplomás szerkesztő-riporter volt, 2021-ben elhunyt. Három felnőtt unokám van.

Általános iskolás koromban kitűnő tanuló voltam, sokat szavaltam, már akkor írtam verseket, amelyek megjelentek a Pajtás újságban és a megyei lapban. Általános iskolai tanulmányaimat Szentlászlón, illetve egy évig Boldogasszonyfán végeztem. Gyalog jártunk át a kb. 3-4 km távolságban lévő Szentlászlóra. Itt fejeztem be az általános iskolát 1953-ban. Szeretettel emlékszem egykori tanítóimra, tanáraimra. Volt igazgatóm, Auth András még életben van, Pécsett él. Személyes találkozás és levelezés fűz hozzá. Szeretettel emlékszem Tatár Bélára és feleségére, tanítókra, akiktől a legmélyebb alapokat kaptam. Hálával tartozom nekik, ahogy Hatta Lászlónak is, aki megismertette velem a költészet szépségeit.

Gimnáziumi tanulmányaimat az akkor induló szigetvári gimnáziumban kezdtem, egy év után átiratkoztam a Kaposvári Munkácsi Mihály Leánygimnáziumba. Itt érettségiztem 1957-ben jeles eredménnyel. Volt osztályfőnököm, Dr. Horváth Zoltánné Keszthelyen él. Kölcsönösen látogatjuk egymást. Személyiségfejlődésem és pályaválasztásom tekintetében meghatározó volt Krasznay Lajos magyar szakos tanárom, akire a mai napig hálával emlékezem.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc Kaposváron ért negyedikes gimnazista koromban, ami életre szóló élmény volt számomra, és befolyásolta későbbi életemet is. Jeles érettségim ellenére nem vettek fel az egyetemre „férőhely hiányában”, ezért felsőfokú tanulmányaimat nem tudtam megkezdeni. Valamennyi képesítésemet munka mellett, levelező oktatásban szereztem meg.

Családi körülményeim miatt munkába kellett állnom. A Dunai Vasműben anyaggazdálkodói munkakörben helyezkedtem el, majd pedig Balatonalmádiban dolgoztam pénzügyi előadóként, miközben közgazdasági technikumban különbözeti érettségit szereztem. Életem céljaként azonban továbbra is a tanulás szerepelt. Ebben erősített időközben megismert férjem, Törzsök Károly, matematika-fizika szakos tanár is. Elhelyezkedtem képesítés nélküli nevelőként előbb óvodában, majd általános iskolában. Szívesen voltam a gyerekek között, élveztem a munkát.

Közben felvételt nyertem a Pécsi Tanárképző Főiskolára. Megszületett kislányom, Gyöngyvér. Munka és fiatal anyai teendőim mellett végeztem el évhalasztás nélkül az általános iskolai magyar-történelem tanári szakot jó eredménnyel.

Tanítottam Szentgálon, Balatonfőkajáron és Várpalotán. Aktív voltam tanárként, munkaközösség-vezetőként, és a gyermekmozgalomban is. Tanári pályafutásomat Gárdonyi Lajos szakfelügyelő indította el, és kísérte figyelemmel. Iránymutatásának, tanácsainak, biztatásának sokat köszönhetek. Jó példa volt szentgáli éveim alatt Németh József magyar szakos tanár, akinek az óráit gyakran látogattam. Legtöbb inspirációt azonban páromtól kaptam, aki a családi feladatokban és a tanítással kapcsolatos gondokban biztos támaszt jelentett számomra. Hiszem, hogy nélküle nem vagy csak nagyon nehezen boldogultam volna. Vele és gyermekeimmel volt teljes az életem.

Szentgálról Balatonfőkajárra költöztünk, ahová férjemet 26 évesen iskolaigazgatóvá nevezték ki. Fiatal kora ellenére eredményesen birkózott meg a feladatokkal, az iskola számos sikert ért el, jó hangulatú nevelői és tanulói közösség alakult ki.

Hihetetlenül nehéz évek voltak: szültem és csecsemőt neveltem, nyolc hét szülési szabadság után dolgozni kellett, készültem a tanítási órákra, nem volt gyakorlatom. Tanultam, letettem halasztás nélkül a vizsgáimat, rendben tartottam a családot, vezető beosztású férj felesége voltam. Közben költöztünk. Férjemet kétszer is behívták több hétre katonának. A diplomaátadási ünnepségre is a katonaságtól jött el Kalocsáról Pécsre. És hozta nekem a csokor virágot. Hetekig egyedül voltam. Nem volt nagyszülő, rokon, segítő. Lefogytam 46 kg-ra. Mégis életem egyik legboldogabb időszakát éltem.

Már főiskolás koromban publikáltam. Az Iskolatelevízió által meghirdetett pályázaton Egységesítés, pontosítás című írásommal dicsérő oklevelet nyertem.

Ebből az időszakból fel kell idéznem Schleicher Imre bácsi és felesége, Mária néni emlékét, akik mind emberi példájukkal, mind szerető támogatásukkal segítettek életem nehéz helyzeteiben, pedagógiai munkámban.

1968-ben megszületett fiam, Tibor. Teljessé vált a család, de gondjaink boldogságunk ellenére szaporodtak. Nem volt bölcsőde, óvoda, nehezen találtunk gondozót a gyerekek mellé. Később megalakult és elindult az óvoda, ami a falu számára jelentős előrelépést biztosított.

Hét évet töltöttünk Balatonfőkajáron. Volt lakásunk, munkahelyünk, összetartó közösségünk, egészséges, szép gyermekeink. Innét léptünk tovább. A gyermekek további fejlődése érdekében megpályáztunk egy kisvárosi álláshelyet, amit elnyertünk. 1971-ben Várpalotára költöztünk. Ettől kezdve Várpalota lett felnőtt életem színtere.

A Várpalotához tartozó Inotán kaptunk szolgálati lakást, férjem a pétfürdői általános iskolában, én pedig a Kisegítő Iskolában kaptam állást. Egy év után a 2. számú Általános Iskola magyar-történelem szakos tanára lettem. Férjem pár év után igazgatóhelyettesi, majd igazgatói megbízatást kapott. A pétfürdői iskolában dolgozott nyugdíjas koráig. Később 12 évig a város ismert és megbecsült alpolgármestere volt.

Hét esztendő balatonfőkajári év után hét évig tanítottam a 2. számú általános iskolában. Voltam osztályfőnökimunkaközösség-vezető, irodalmiszínpad-vezető, versenyvizsgákra felkészítő, műsorkészítő. Nyertünk megyei kulturális versenyt, kirándultunk a megyénkben, Pécs környékén, Villányban, Bonyhádon, Szigetváron. Bányászok gyermekeit nyaraltattuk évente a Balatonon, vezettem nyári napközit. Publikáltam is. Egy évforduló megünneplésének nevelő hatása címmel megjelent írásom a Pedagógia a gyakorlatban c. kiadványban.

Nagyon jó viszony alakult ki a párhuzamos osztály főnökével, Gothné Sárikával, Vargha Károlyné Valikával, Vékey Zoltánnéval és még sok kollégával. Volt tanítványaim a mai napig felkeresnek, írnak, figyelik irodalmi munkásságomat.

1980-ban felkértek az akkori Kisegítő Iskola igazgatói feladataira. Mivel nem volt szakirányú képesítésem, igazgatói vagy helyettesi gyakorlatom, csupán egy év gyógypedagógiai múltam, erősen megfontoltam döntésemet. Szerettem volna továbbtanulni, képezni magamat, erre nem kaptam akkori iskolámban lehetőséget. Férjem is támogatta új feladatom elvállalását, végül is elfogadtam a felkínált vezetői állást. Mivel egy fegyelmi vizsgálat utáni állapot zilálta a tantestületet, egységről nem lehetett beszélni, egyszerre kellett megbirkóznom a vezetés technikai és szubjektív nehézségeivel. Szerencsére volt néhány remek szakember, akire szakmailag támaszkodhattam. Ilyen volt Dr. Czeidli Istvánné, Szabóné Bátor Erzsébet, Fodor Tamás. Meg kellett szilárdítani a munkahelyi fegyelmet, a szervezetlenséget, valamint saját elfogadásomat. Nehéz időket éltem. Négy év múlva a megyei átfogó felügyeleti vizsgálat jegyzőkönyvébe már bekerült, hogy intézményünk „országos átlag feletti” munkát végez.

Igazgatásom első évében beiratkoztam a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolára. Megszereztem 1983-ban az oligofrénpedagógia szakos tanári végzettségemet. Ettől kezdve már rendelkeztem szakirányú képesítéssel. Az iskola jelentős fejlődésen ment keresztül tárgyi és szakmai vonatkozásban is. Új udvarrésszel, közlekedési tanpályával bővült, óvodai tagozatot indítottunk, biztosítottuk az ország minden részéből érkező továbbképző tagozatos (ma szakiskolai) tanulóink kollégiumi elhelyezését. Országos sportverseny megszervezését és gyakorlati lebonyolítását valósítottuk meg sikerrel.

Számos főiskolai hallgató munkatársunk eredményes gyógypedagógiai tanári végzettséget szerzett.

Mindeközben beiratkoztam a Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem szakosító tagozatára, ahol a filozófia tantárgyból kitüntetéses diplomát szereztem. Ezután a doktori cím megszerzésére és megvédésére készültem fel, 1990-ben doktori címet szereztem filozófiából cum laude minősítéssel.

1987-ben állást változtattam, az Országos Oktatástechnikai Központ tudományos főmunkatársa lettem. Szakmai anyagokat készítettem (transzparensek, videófilmek, tankönyvek) történelem, gyógypedagógia és magyar nyelvtan tantárgyakból. Ekkor már rendszeresen publikáltam szakmai folyóiratokban. Az intézményben végzett munkám alapján helyettes főosztály-vezetői munkakörbe léptettek elő. Mint a Művelődési Misztérium munkatársának, szakmai útjaim voltak Varsóban, Szófiában, Wittenbergben, utóbbiban előadást is tartottam német nyelven.

A rendszerváltás után az OOK-t megszüntették, állásváltásra kényszerültem. Elvállaltam a Zánkai Gyermeküdülő Centrum üdültetési igazgatói állását.

Nagyon nehéz időszak volt ez is. Időtartama a rendszerváltás után, az Antall-kormány idejére esett. Egyfelől felállt az új vezetőség, kevés üdültetési, idegenforgalmi gyakorlattal, másrészt ott voltak még az Úttörőváros korszakából a régi munkatársak az új iránti averzióikkal. Folyt az üdülő jellegének átalakítása, egyre több nem gyermekkorú fiatalt fogadott be a centrum, életvitelük, szokásrendjük különbözött a gyermekkorúakétól (pl. alkohol fogyasztása a tilalom ellenére). Nőtt a rongálások száma. Mindezek megfékezése, az új rend kialakítása nehéz feladat volt. Szerencsére itt is megtaláltam azokat a gyermekszerető, szakterülethez értő munkatársakat, akiknek segítségével megfelelő szinten működött az intézmény. Megnehezítette a tevékenységet, hogy ott tartózkodásom három évében három főigazgatóhoz kellett alkalmazkodnom a gyakori változások miatt. Sok esetben egymagam viseltem a hatalmas üdülőcentrum megfelelő működésének gondjait. A minisztérium mint tulajdonos gyakran ellenőrzött bennünket, de inkább a hiányosságok megkeresése, mint a problémamegoldás jellemezte látogatásaikat. Nehezítette helyzetemet, hogy Zánkán kellett laknom, férjem egész héten egyedül volt Várpalotán. Nyáron még hétvégén sem tudtam haza jönni. Mindezek okán három év után kértem korengedményes nyugdíjazásomat.

Nyugdíjazásom után még tanítottam óraadóként a Pannon Egyetemen.

Ezután aktív szakértői tevékenységbe fogtam. Tizenhét évig voltam országos közoktatási szakértő. Vállalkozásom a Ráció Szakértői Iroda nevet viselte. Hazám számos megyéjében és Budapesten is végeztem tanügyigazgatási vizsgálatokat.

Országos szakmai konferenciát szerveztem Balatonfüreden jeles minisztériumi és tudományos ismeretekkel rendelkező előadókkal. Ebben az időszakban jelentős szakmai publikációim, cikkeim sorozatban jelentek meg az Új Pedagógiai Szemlében, a Tehetségben, a Gyógypedagógiai Szemlében, a Művészet és Nevelésben és más szakmai folyóiratokban. Dolgoztam az OKÉV-nek több alkalommal. Legjelentősebb a Közép-Dunántúli Régió Hosszú távú közoktatási-fejlesztési terve oktatási részének kidolgozása.

Fiatal korom óta tagja vagyok a Magyar Pedagógiai Társaságnak. Írtam a szakmai folyóiratokba, részt vetettem szakmai találkozók szervezésében, előadások tartásában, vezettem a Neveléselméleti szekció Veszprém megyei tagozatát. Kapcsolatunk ma is aktív.

Szakmai munkám fontos területe volt a Közoktatási Szakértők Országos Egyesületében kifejtett tevékenységem. 15 évig voltam az országos elnökség tagja. Számos cikket írtam a szakértői tevékenységgel kapcsolatos feladatokról, gondokról, nehézségekről. Önálló alkotásom a Törzsök Károllyal közösen készített Bakonyi kosár című tanulmány, amely a kistérségi társulások működésének módjait, előnyeit és hátrányait mutatja be. Jogvédett írás.

A szakértői munka nem volt könnyű feladat. Először is el kellett fogadtatni az iskolákkal, hogy szétválasztották a tanácsadást az ellenőrzéstől. A kezdetekben nem volt szakmai irodalom, amire támaszkodhattunk volna. Nekünk kellett kidolgozni az ellenőrzés főbb szempontjait, ami aztán be is került a MM ún. fehér könyvébe. Gyakorlatunkhoz tartozott a személyes látogatás, beszélgetés a megbízóval, a vizsgált intézmény vezetőivel, munkatársaival, érdekvédelmi szerveivel. Mindig közöltünk döntési alternatívákat, mindegyiknek előnyeivel és hátrányaival. Véglegesítés előtt ismertettük az anyagot a vizsgált intézmény vezetőivel, és külön a megbízóval az esetleges korrekciók érdekében. Legfőbb szempontunk a gyermekek érdekeinek szolgálata volt.

A javaslatok, ajánlások zárták a munkát. Megesett, hogy a feltárt hiányosság érdeksérelmet jelentett. Jogszabályismeretünknek naprakésznek kellett lennie. Volt biztosításunk az esetleges tévedések negatív következményeire, de 17 év alatt egyszer sem fordult elő, hogy erre szükség lett volna. Ebben a munkában fő társam férjem, Törzsök Károly volt, de megesett, hogy egy-egy nagyobb és összetettebb intézmény vizsgálatához alvállalkozó szakértőket is alkalmaztunk.

Az aktív munkát férjem elhunyta után hagytam abba, 75 éves koromban. Néha még vizsgáztattam, tartottam szakmai előadásokat, de már az utazgatás, a feladatok jó színvonalú ellátása nehezemre esett. Ekkor kezdtem bele ifjúkorom kedvenc tevékenységének folytatásába, a szépirodalom művelésébe. De ez már az egy másik fejezet.

Törzsök Károly, az én életem párja ötven évig volt szerető társam, gyermekeim apja, támaszom, kontrollom. 2012-ben elvesztettem önmagam felét, magamra maradtam, elbizonytalanodtam. Fél évig nem gondolkodtam a holnapról, csak éltem egymás után a napokat. Aztán egyszer csak úgy éreztem, hogy szellemi épségem érdekében változtatnom kell. El kell fogadnom távozását, a magányt, és értelmes elfoglaltságot kell találnom. Így fordultam a hajdani örömteli írások felé. Írói névnek megtartottam leánynevemet, és Szücs-Gáspár Borbálaként írom szépirodalmi alkotásaimat.

Fölelevenítettem fiatalkori élményeimet, eredményeimet, és írni kezdtem. Eleinte csak a gyászt, a szorongást, a reménytelenséget írtam ki magamból. Asperján György neves, József Attila-díjas költő, író elolvasta néhány versemet, és biztatott a folytatásra. Verseim hamarosan megjelentek antológiákban, folyóiratokban, elektronikus magazinokban. 2015-ben megjelent első kötetem, a Hajnal alkony után, amely a magamra találás érzését kívánta kifejezni. Asperján György szerkesztő a könyv előszavában azt írta:

Nagy ajándék, ha az említett képességünk visszatér, hiszen a líra nincs életkorhoz kötve, az önkifejezés ösztökélő vágya bármikor felébredhet.

… Formailag összefogott versei, és igényes költői kisprózái a lélek derűjét, a létezés törvényei elfogadásának nehéz, de okos megértéssel kezelt nyugalmát tükrözik.

Meglepően sokan jöttek el a könyvbemutatóra, a város lakossága megértéssel és érdeklődéssel fogadott. Mindez új lendületet adott a további alkotáshoz. Már 2017-ben megjelent második kötetem. Címe: Elmúlt jövő. Kiadója a budapesti Hungarovox volt, tulajdonos főszerkesztője, Kaiser László jelenlétével tisztelte meg könyvbemutatómat. Árulták a nagyobb könyvesboltok, ahonnét hamar elfogyott. Egyre több helyre hívtak meg könyvbemutatóra. Tapolca, Budapest, Ajka, Almamellék: csupán néhány a meghívók közül. Szerkesztőm és mentorom lett Hollósvölgyi Iván József Attila-díjas költő. Véleményére mindig számíthattam, ahogy Asperján Györgyére is. Nyolcvanadik születésnapomra a Krúdy Gyula Városi Könyvtár szerzői estet rendezett, ahol a város irodalomszerető lakossága megtisztelt jelenlétével. 2020-ban jelent meg A végtelen küszöbén című kötetem, majd 2021-ben első prózakötetem Csillagot jártam címen. Hollósvölgyi Iván az Előszóban ezt írja:

Szücs-Gáspár Borbála életünk legsúlyosabb kérdéseiről is játszi könnyedséggel tud írni, stílusának e légies természete a kötet címadó ciklusának lapjain teljesedik ki leginkább.

A „Csillagot jártam”-ciklus legszebb írásai a maguk megható személyességében is általános érvényűvé, egyetemessé emelkednek. Köszönhetően az írónő nagyon egyéni, ugyanakkor a mindannyiunkban közös emberit láttatni képes írásmódjának.

Az írás jelenlegi életem fontos eszköze az egyéni és társadalmi feszültségek mindennapi feldolgozásában. Készülök ötödik kötetem kiadására. Tagja vagyok a Szak- és Szépírók Országos Egyesületének.

A pedagógus mindennapi munkája során akkor is közéleti személy, ha azon túl más feladatot nem vállal. Azonban egy nő pályafutása különbözik a férfiakétól, mert olyan szerepek is várnak rá, amelyeknek a férfiaknak nem vagy csak részben kell megfelelni. Mivel én a teljes életet akartam megélni, vállaltam a dolgozó, a közéleti és az anyai szerepet is.

Én akkor tudtam a családi teendőkön, a tanításon túl feladatot vállalni, amikor gyermekeim már elég nagyok voltak ahhoz, hogy napi gondozásukra, tanulásukra kevesebb időt kellett ráfordítanom.

Legjelentősebb közéleti vállalásom a Várpalotai Írisz Nőegyesület megalapítása, alapító elnökként vezetése, szervezése volt. Tizenegy évig vezettem az egyesületet.

Az Írisz Nőegyesület mellett alapítottam és vezettem egy országos ernyőszervezetet is, a Régiók nőhálózatát. Működése alatt országos konferenciát szerveztünk Nagyatádon, aktív részvétellel, sikeresen. Özvegységem alatt 3 év elnökség után erről is leköszöntem. Ezzel azonban nem fejeződött be a nők érdekében kifejtett tevékenységem. A mai napig kapok felkéréseket nőkérdéssel foglalkozó diplomadolgozatok írásának segítéséhez.

2002-ben független jelöltként felkérést kaptam egyéni országgyűlésiképviselő-jelöltség vállalására. Politikai előzmény és ismertség nélkül indultam. Ennek ellenére csupán 10 szavazattal vesztettem. A választási bizottság a fellebbezés ellenére az újraszámolást megtagadta. Később nyilvánvalóvá vált, hogy két szabálytalan jegyzőkönyv eredményét is beszámolták, így lett az eredményem 10 darab szavazattal vereség.

Állításom a Hol a határ című kiadványban megtekinthető. Ezután kerültem be a várpalotai Oktatási, Kulturális és Sport Bizottságba külső szakértőnek, majd a következő ciklusban a Veszprém Megyei Oktatási, Kulturális és Sport Bizottságba szintén külső szakértőnek.

Tagja voltam a TIT-nek, egy időben vezettem a várpalotai egyesületet.

*

Íme az életem dióhéjban. Egy életet szavakba foglalni lehetetlen, azt csak megélni képes az egyén. Teljessé a tényeken túl a gondolatok mélysége, az akarati és érzelmi tulajdonságok és képességek teszik. Meghatározzák a körülmények, a tárgyi és személyi lehetőségek is. Boldog vagyok, hogy ezt a küzdelmes életet megélhettem, itt, ebben a hazában, ezek között a körülmények között.

Szűcs-Gáspár Borbála: Az én hazám

Az én hazám a zselici dombság,
az én hazám a bakonyi szél,
a locsogó Almás partja,
a fennsíki tél, a balatoni
napfény és a sárréti mező.
Az én hazám az álom,
a valóság és az ábránd,
anyám sírja és párom,
a drágakő.
Az én hazám a gyermek,
síró kamasz és bakfis, a derűs,
az én hazám a dunántúli „e” hang
és a palotai temető.
A lovasi szőlőhegy, a nyárfás,
a hegyoldali gyalogút,
a beköszönő szomszéd,
a lomb is, a remegő.
A szerelem a parkban,
a hajdan emlékek sora,
a bánat és a zengő
mennyek ostroma.
A bánya mélyén szénpor
takarta emberek,
a bányatavak melletti
üdezöld berek.
A rózsasor a kertben,
a lehullott avar,
gyermekem bölcsője
és a föld is,
mely egyszer majd betakar.