Szomorú, de felemelő széljegyzetek egy könyvről

Az alternatív pedagógusok korán halnak? Osztályrészük a lobogás, a korai (nem ki-!, de) elégés?

De jó lenne az ellenkezőjéhez keresni bizonyságot. Sokat!

Szeretek könyvet kapni.

Izgatottan bontottam az Alapítványi és Magániskolák Egyesületétől kapott borítékot a napokban. (Mint egykor az egyetemi felvételi vizsgák után: a boríték vastagsága „jósló értékű”. Csak akkor éppen fordítva volt: a vékony szabványborítéknak örültünk – benne annyi állt: felvettek, a vaskos csomag személyi anyagaink visszaküldését jelentette: „sajnos nem nyert”. Vékony boríték az AME-től? Az csak rossz hír lehet mostanában: felhívás tiltakozásra, állásfoglalásra, kiállásra a magyarországi alapítványi iskolák védelmében. Rettenetes: újra be kell bizonyítani az ország új – már nem is annyira új – urainak, hogy a világon szinte egyedülállóan hazánkban a nagy társadalmi-politikai átalakulás után elsősorban nem a fizetőképes keresletnek találódtak ki a magániskolák, hanem a szabad iskolák utópiáit álmodó elkötelezett szabad pedagógusok kerestek maguknak – s a rendszerváltás veszteseinek (bizony ezt már akkor is így mondtuk, mondták a szociológusok – pedig hol voltunk még a tanoncoktatás helyreállításától, a 15 évesek „Taigetoszától” s megannyi borzalomtól) alkalmas, emberi fészeknek alkalmas iskolát.

„Altruisták” – mondták magukról és róluk. A hazai alternatív mozgalmak legjobbjai jutottak nehéz, de mégiscsak többszörös boldogsághoz vezető felszállópályákhoz az alapítványi tulajdonlás körülményei között: s tettek csodát; sikeres iskolázáshoz, az emberhez méltó élet esélyéhez juttatták a gyerekvilág, kamaszvilág legelesettebbjeit Csepeltől Miskolcig, a Ferencvárostól Berettyóujfaluig.

Vastag borítékot kaptam az AME-től. Könyvet!

Szolid kiállítású 120 oldalas könyvecskét.

A címe: 33 óra. Alcíme: A Várhegyi György Díj első 10 éve.

Harminchárom óra a jelképes illusztráció a kötet belső címlapján. Utalás arra, hogy a pedagógus, a tanár életpályáját – modellel vagy anélkül – órákban méri az idő. (Innen suta címe az én írásomnak is: az elégikus érzés, mely az örömmel együtt elfogott, a harang szavát idézné, a könyvcím és az illusztrációk különböző ébresztőórákét. S mert manapság egyre inkább a maroktelefonnal mérjük az időt is, így csavartam a szót a furcsa címig. De tán érthető.)

Elégia?

Tessék beleborzongani: 76 év nem kevés egy férfiúi életnek – a díj névadójának ennyi jutott. De ha tudjuk, hogy Várhegyi György szenvedélyes és szenvedéses életében hány év pergett el a munkához való hozzáférés nélkül, s hogy mennyi terve, feladata volt még, s hogy mennyire hiányzik a mai oktatáspolitikai csatákból, akkor mégiscsak a korai veszteség érzése lesz úrrá rajtam.

A pontos, szeretettel írt méltatást már kortársam, Liskó Ilona írta. Ő sem él már: a Wesley Főiskolán minden héten már csak emléktáblája előtt bólinthatok a fejemmel.

S aztán a 33 kitüntetett, Várhegyi-díjas curriculum vitaejét és a kitüntetéshez csatolt laudációt olvasva Szilágyi Kata nevére vetődik szemem. A díj posztumusz kitüntetettje. Már második éve halott, 35 éves lényétől búcsúznak a kötetben kollégái, tanítványai.

Az alternatív pedagógusok korán halnak? Osztályrészük a lobogás, a korai (nem ki-!, de) elégés?

De jó lenne az ellenkezőjéhez keresni bizonyságot. Sokat!

33 kitüntetett, díjra érdemes életút – a szabad iskolák, a szabad iskolások, a szabad ország szolgálatában. Az ország minden tájáról. A felterjesztések és a laudációk már-már hivatalos dokumentumai s egy-egy -  az olcsó nyomdai kivitelezés miatt - beszürkülő portré alkot egy fejezetet.

De e fotókon, e szövegeken át mégsem a mártírium története fénylik át!

A megszolgált örömöké, sikereké, az áldozatvállaláshoz megtalált – technikává szelídíthető – eszközöké.

Modellértékű pedagógus életpályák. Ezúttal 33. Az AME, a Várhegyi Alapítvány kitüntetettjei.

„…szabad nép tesz csuda dolgokat”.

 

Belelapoznék a könyvbe...

Kapcsolódó írás - Bak Zsófia: A Várhegyi György-díj 10 éve