A komplex művészeti nevelésben hiszek, és nem abban, hogy drámajátékos feladatokon nevelkedjen egy gyerek. Igyekszem a kreatív íráson át a jelmeztervezésig, a múzeumpedagógián keresztül a szabadban táncolásig, a művészet minden elérhető formájában megmeríteni őket.

Tallián Mariann színművész-hegedűs-író a PPKE-SZFE közös művésztanári képzésének első évében végzett 2025-ben, s ez év szeptemberétől dolgozik drámatanárként a budapesti VIII. kerületi Csia Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában. Tallián Mariann az átlagosnál nehezebb pedagógiai környezetben végzi munkáját, s azt hiszem, hogy e komplex pedagógiai kihívásnak a megismerése és megértése tanulságos lehet. Mariann-nak ugyanis egy VIII. kerületi, összetett szociokulturális háttérben kell a művészeti oktatási-nevelési feladatokat ellátnia, a tehetséggondozást és a közösségépítést megvalósítania, jó néhány speciális nevelési igényű gyerekkel a csoportban. Mindezt egy széles, elméleti és gyakorlati ismereteket is magában foglaló helyi pedagógiai programnak megfelelve, eltérő korosztályi skálán. Az interjú során világossá vált számomra, hogy a közösségfejlesztés nem egyetlen módszertől vagy eszköztől függ, hanem a pedagógus egész habitusától, világlátásától és értékrendjétől, s a „tanári szerep” folyamatos újratanulást és önismereti munkát igényel.

Mióta dolgozol a VIII. kerületi Csia Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában művésztanárként?

Diplomám kézhezvétele után, augusztusban jelentkeztem egy felhívásra, és az igazgató asszonnyal történő interjú után pár nappal már el is kezdtem a tanítást, szeptember elsején.

Miről szól az iskola pedagógiai programja, és milyen csoportot tanítasz?

A pedagógiai programunk legfontosabb tétele a bibliaintegrált oktatás. Ebből fakadóan az erkölcsi nevelés és a hitre nevelés az iskola lelkiségének alapját képezi. A tehetséggondozás és a differenciált oktatás szintén erőssége az iskolának. A tehetséggondozásban részt vesz a nevelőtestület a családdal szoros együttműködésben, a szaktanárok, illetve a művészeti osztályok tanszakvezetőinek ajánlása, irányítása mellett. Kiemelkedő a szülőkkel való kapcsolattartás, a rendszeres értékelés szóban, írásban, az érzelmi nevelés és a lelkigondozás, a pozitív szemlélet és a pozitív énkép kialakításának igénye, sok-sok dicsérettel. Én a dráma- és színjátszó osztályt tanítom-nevelem. Főtárgyam a dráma és színjáték, beszéd- és versórák, mozgás és tánc, ehhez tartozóan zene, ének és a színházismeret a 3. alapfokú évfolyamtól. Nehezítő körülmény, hogy az én két évfolyamom nem a tipikus korosztályi évfolyami felbontásban van, a diákok aszerint járnak, ki mikor csatlakozott, felvételizett a dráma szakra. Ezért egy sajátos tantervet és vizsgarendet kellett létrehoznom tanszakvezetőként, az első félévben.

Mi az egyéni szakmai tanterved alapkoncepciója?

Ez egy összetett, tömör dokumentum, amit októberben le kellett adnom. Nem volt könnyű saját tervet összeállítani összesen 4+2 tantárgyból évfolyamok szerint, tapasztalat nélkül. De engem erre megtanítottak a mesterképzés alatt a tanáraim, így tudtam, melyik könyvben, szaklapban vagy dokumentumban kell segítséget keresni, és két hét alatt elkészült. Nemcsak pedagógiai tantervet, de vizsgatervet is kellett készítenem 6+2 évfolyam számára, az előkészítő évfolyamokkal együtt. A célom nem az, hogy színészpalántákat, vagy előadóművészeket neveljek. A művészi gondolkodás átadása a legfontosabb feladatom ebben a korban. Mit értek ezalatt? A világ megismerésének azt az aspektusát, hogy az észlelt dolgoknak, legyen az a történelem, egy hétköznapi történés, világválság vagy épp egy porszem a földön, nem csak egyféle megközelítése van, hanem annyi, ahányan rátekintünk. Ezt a felfogást csak a művészeten keresztül lehet elsajátítani. Például az első szeptemberi órák egyikén minden osztállyal megcsináltam egy feladatot. A teremben lévő székekből várat építettünk, ostromot játszottunk, katonákká és királyleányokká váltak a hat és tizennégy évesek egyaránt. Nagyon élvezték, de furcsán néztek rám, mi értelme ennek? A következő órán labirintust rendeztünk be a székekkel, a harmadikon egy erdővé változott a tanterem és a székek voltak a fák, ami mögé rejtőztek a diákok. A nagyobbak talán már meg is értették, miért csináljuk ezt: a szék nemcsak arra szolgál, hogy üljünk rajta. Azzá válik a képzelet erejével, amivé mi akarjuk. Ez a művészi absztrakció csodája, ami minden létező emberből más és más képzetet hív elő. 

Több sajátos nevelési igényű, illetve különleges bánásmódot igénylő tanuló is jelen van a közösségben, ahol tanítasz. Ez mit jelent a csoportdinamikára nézve, hogyan tudsz differenciálni és megvalósítani a tehetségfejlesztést?

Dr. Gyarmathy Éva kutatásait, előadásait és írásait vettem alapul, és tudatosítottam, hogy a tehetséggondozást és felzárkóztatást vagy fejlesztést a szemléletformáló oktatáson belül inkluzív módon lehet s kell megvalósítani, mert a jövő társadalma egyre kevésbé lesz homogén. Alkalmazkodnunk kell egymáshoz, a jövőnk azon múlik, hogyan birkózunk meg a különbözőségeinkkel. A tanulási nehézségek, a figyelemzavar, az idegrendszeri deformitások, érzékenységek egyre gyakoribbak, és a felnőtt társadalom, a pedagógusok sem kivételek a tendencia alól. Mondhatnám, hogy beteg társadalmakban élünk, jól hangzik, de ez nem ilyen egyszerű. Szerintem az oktatási rendszer nem fejlődik, nem a gyerekben kell keresni a hibakódot. Igyekszem az óráimon változtatni ezeken a vélt visszásságokon, és szerencsés vagyok, mert a színjátszás tanítása nem olyan szigorú, mint a frontális oktatási helyzet reggeltől kettőig, így van lehetőségem megvalósítani a saját elképzeléseimet. Mi délután bevonulunk az elszánt gyerekeimmel a tágas könyvtárterembe, és nálam kiadhatják azt a rengeteg feszültséget, ami bennük van. 

Beépíted-e esetleg a tanulók ötleteit, kezdeményezéseit a munkába?

Nagyon sok projektfeladat van, szinte minden órán – említettem, hogy vegyes korú gyerekek vannak több osztályban – a nagyobbak segítik a kisebbeket, ők a „kistanárok”. A nálam felsős évfolyamon pedig már önálló projektmunkát is rájuk lehet bízni. Szintén minden órán használunk IKT-eszközöket, sokszor a mesterséges intelligenciával is játszunk. Például zenét hallgatunk, videókat mutatok nekik, vagy létrehozunk plakátokat, színlapokat, drámát írunk, és monológokat, díszletet tervezünk, vagy egy vers illusztrációit készítjük el a mesterséges intelligencia segítségével. Ilyenkor a keresőszavakat ők adják meg. A történeteket ők találják ki, és pozitívan értékelem a kreatív feladatmegoldásokat. Ilyenkor a facilitátor szerepében igyekszem őket előtérbe tolni. Ugyanakkor az óra feszes menetét nem engedem ki a kezem közül, és nem hagyom magam rábeszélni más feladatokra, vagy a feladatok elhagyására. Ez egyébként nagy nehézség számomra a mai napig. Megtartani a fegyelmet, az iskola szigorú szabályzatát, mégis egyfajta partneri viszonyt kialakítani a diákokkal. Ha annyira rendetlenkednek, hogy fel kell emeljem a hangom, akkor színésszé változom, és eljátszom a szigorú Mariann nénit.

Portfóliódban írtad a következőket: „Mönks a tehetségfogalom körüli, korábban említett polémiára adott szakmai válasza: «a tehetséggondozás egyenlő a mindenki számára biztosított azonos fejlődési esélyekkel» (Mönks 2011:73. o.). Engem ez a mondat nagyon megfogott. Régóta hiszem azt, hogy az SNI-s, és BTM-es, autisztikus és Down-szindrómás, problémás gyerekek esetében a művészeti nevelés megoldást jelenthet az oktatási rendszerben!” Hogyan látod fél év tanítási tapasztalat után ennek a gondolatodnak az érvényességét?

Igen, az egyenlő esélyeken van a hangsúly, és talán nem kell részleteznem, de a nyolcadik kerületi iskolában a gyerekek sokszor olyan háttérrel rendelkeznek, amit senkinek sem kívánnék. És ezek a terhelt gyerekek még a 7., 8., órában is jönnek hozzám, és más kollégákhoz is fejlesztésre vagy tehetséggondozásra. Én csodálom őket! Ehhez a komoly fejlesztő-nevelő munkához kell egy erős csapat. Az igazgató asszony, és a nevelőtestület elképesztő energiát tesz bele a munkába. Minden gyereket név szerint ismernek, szülői háttérrel, ha nem tanítják, akkor is, és állandóan azon gondolkodnak, kit, hogy tudnak a leginkább fejleszteni vagy kiemelni. Ebben a csapatban én kezdőként figyelek és nagyon sokat tanulok. Észrevettem, hogy napról-napra többet dolgozom én is, hogy megvalósuljon a differenciált oktatás. A gyerekeket nem különböztetjük meg aszerint, hogy kiemelkedő teljesítményt nyújt, vagy éppen elmaradása van, és pótvizsgára készül. Így ebben a szellemben végzem én is a munkámat!

Az Óbudai Waldorf Gimnáziumban végezted pedagógiai gyakorlatod. Akkori tapasztalataidból, a Waldorf-módszerből mit tudsz alkalmazni mostani munkádban? 

Hm. Ez érdekes kérdés! Ők középiskolások voltak, és elsőtől jártak drámára, náluk nagyon nehéz volt megfelelni az elvárt szintnek. Az ő drámapedagógusuk egy kiváló szaktanár, akkori mentorom volt. Tőle tanultam sokat, alapgyakorlatokat és metódusokat. De én már akkor is éreztem, hogy az én szakmai elképzelésem kicsit más. A komplex művészeti nevelésben hiszek, és nem abban, hogy drámajátékos feladatokon nevelkedjen egy gyerek. Igyekszem a kreatív íráson át a jelmeztervezésig, a múzeumpedagógián keresztül a szabadban táncolásig, a művészet minden elérhető formájában megmeríteni őket. Magamra ebben a státuszban nem mint művészemberre tekintek, hanem egy sokoldalú kultúrbázisra, aki művészi képességei és tapasztalatai okán mentorálja a tanítványait ezen az úton. Természetesen a drámapedagógia képezi az órák alapját, ebből vizsgázniuk is kell a gyerekeknek, de akkor sem ijednek meg, ha éppen egy képregényt rajzolunk az AI segítségével Szophoklész Antigonéjának erkölcsi kérdéseit boncolgatva.

Milyen esetleges más alternatív pedagógiai módszert építesz be a mindennapi munkádba?

Alkalmazom a mesepedagógiát, nagyon fontosnak tartom a múzeumpedagógiai foglalkozásokat, a táncterápiát, maszkos karakterizációt, tartok szabadtéri alternatív, (elemző-szemlélődő) órákat, de mindezekben alkalmazkodom az iskolám tantervében szereplő bibliaintegrált oktatáshoz. A komplex művészeti nevelés alapjául Dr. Trencsényi László módszertanát igyekszem megvalósítani, aki a magyar népszokásokból, hagyományokból indul ki, és erre építette fel a hajdanvolt KOMP-tanterveket. Az iskolában hasonló metodikai eszközökhöz nyúlok, viszont a zsidó-keresztény kultúrkörben helyezem el a strukturált óraterveket. A múzeumi látogatásoknál is van egy erős szűrőm, mit mutatunk meg a gyerekeknek. Bármit csinálunk, alaposan megnézem az erkölcsi tanulságokat, például az említett diákötleteknél van egy erős kontroll ezzel kapcsolatban. Fontos, hogy az iskolában felállított szabályrendszertől ne térjek el, mert az a gyerekekben szorongást idéz elő, ezt érdekes volt megtapasztalni. Az első két hónapban előfordult, hogy én magam nem pontosan úgy jártam el, ahogy azt a gyerekektől megkövetelték, és ők figyelmeztettek erre. Abban a pillanatban megborult a rend, és hihetetlenül fegyelmezetlenek lettek. Előfordult, hogy olyat kértem, amit nem mertek megtenni, mert különbözött az eddig tanult viselkedésmintáktól. Ilyenkor erős szorongást tapasztaltam a részükről, és így tanultam meg, hogy ha van is olyan, amit én másképpen csinálnék, az ártani fog a diákoknak, és hamis sikereket érek csak el.

Milyen infokommunikációs technikákat, fórumokat használsz a diákokkal, valamint a szülői és intézményi együttműködésben?

Nagyon szeretem a különböző vizuális platformokat, a Padlet, WordWall, Microsoft Designer alkalmazásokat, teszteket, még a szülők beleegyezését is Forms-űrlapon kérem vissza. Hallgatunk zenét Spotify-on és nézünk kis videókat a Youtube-on. A gyerekek értékelését a kötelező Kréta rendszeren keresztül, de leginkább személyesen, valamint rendszeres e-mail- és telefonkapcsolat útján ismertetem a szülőkkel és a kollégákkal.

Összefoglalva, mint a köznevelési rendszerbe nemrég belépő tanárnak, melyek az általános és egyéni reflexióid a közoktatásról és azon belül a komplex művészeti oktatás lehetőségeiről, fontosságáról, a tanár szerepéről, felelősségéről? 

Hú, ez nagyon összetett kérdés, és nem én vagyok az, aki erre válaszolni tud. Azt bizton állíthatom, hogy az oktatási rendszer jelenleg elavult, és a működésképtelenség irányába fut a szekere. Az a rengeteg plusz munka, ami nincs megfizetve, az igazgatóságtól kezdve a fejlesztő pedagógusokig, mérhetetlenül elnyomja a tanárok kreativitását. A gyerekekre túl sok teher hárul, és nincs rugalmasság, nem lehet mozdulni se, mert jön a büntetés, pénzelvonás. Hogyan lehet ilyen környezetben fejlődni tanárként, diákként egyaránt? És hogyan lehet ugyanúgy szabályozni egy hátrányos helyzetű környezetben működő iskolát, és összemérni egy elit iskola teljesítményével és lehetőségeivel? Az IKT-eszközök használata nagyon fontos, de ezt megtanulni idő, és a tanárok nem kaptak megfelelő képzést erre vonatkozóan. A mesterképzésen felkészítettek a kihívásokra, amiért hálás vagyok, és úgy érzem, sikerült megvalósítani az elképzeléseimet, illeszkedve az iskola pedagógiai hitvallásához. A művészet a lélek tudományága, ha alapos munkát végzek, az én diákjaim nyitottabbak, elfogadóbbak lesznek a környezetükkel és önmagukkal szemben. Erősödik a kulturális identitásuk, megértik a mélyebb összefüggéseket és fejlődik az érzelmi intelligenciájuk. Elindulnak egy értékorientált szellemi-lelki úton, amely irányadó lesz életük folyamán.