Fodor Anna: Balkezesek az iskolában

Balkezes? Jobbkezes? Sokan úgy gondolják, hogy a balkezesek annyiban különböznek a jobbkezesektől, hogy ők a bal kezükkel írnak, vágnak, fogják a kanalat. Ennél azonban nagyobb a különbség; az írásban pedig különösen oda kell figyelni ezekre a különbségekre.

Fodor AnnaMivel a bal- és a jobbkezeseknek nem ugyanaz a domináns agyféltekéjük, ezért gondolkodásmódjuk is különböző. Míg a jobbkezesek esetében a domináns bal félteke a fogalmi gondolkodásért, tényszerű tudásért, logikus gondolkodásmódért felelős, addig a balkezesek domináns jobb agyféltekéje a konkrét gondolkodásért, érzelmekért, képzelőerőért. Így érthető, hogy Pavlov miért mondta azt, hogy az emberek vagy tudósok vagy művészek.

Sajnos azt kell mondjam, hogy a tanítóképző főiskolán szinte semmit nem tanítanak a balkezesekkel való bánásmódról. Nyilvánvalóan nem kell ennek egy egész tantárgyat szánni, de említést kell tenni azokról a dolgokról, amelyekre oda figyelni egy tanítónak, ha balkezes tanuló van az osztályában.

Érdemes lenne megismerkedni a különféle balkezes eszközökkel. A balkezes ollót általában mindenki ismeri, hallott róla, de nem csak ez az eszköz fontos az iskolában egy balkezes gyereknek. A balkezes hegyező például még az ollónál is fontosabb lehet, ha meggondoljuk, hogy egy gyerek az iskolában többet hegyez, mint vág. Ezekben a hegyezőkben a penge meg van fordítva, így nem kell a balkezeseknek maguk felé forgatni a ceruzát. Hasznos lehet még a balkezesek számára kialakított toll is, aminek a hegye úgy van meghajlítva, hogy ne vésse fel vele a papírt. Egy balkezes vonalzó is hasznos lehet (azoknak, akik már tisztában vannak az irányokkal), amin csökkenő sorrendben vannak feltüntetve a számok, így kényelmesen húzhatják a balkezesek jobbról balra a vonalat. Spirálfüzet vásárlásakor is érdemes balkezeseknek kialakítottat venni, ezeknél ugyanis fölül van a spirálozás, ami nem zavarja a balkezeseket írás közben. Ezek mind olyan eszközök, amelyeket a tanító ajánlhat az osztályába járó balkezesek szüleinek. Azt is érdemes elmondani ezekkel kapcsolatban, hogy a nagyobb írószerboltokban meg lehet őket vásárolni és lehet belőlük olcsó, a jobbkezes eszközökkel megegyező árúakat is kapni. De létezik kifejezetten balkezes eszközökkel foglalkozó webshop, a Varázsbolt (www.varazsbolt.hu) is, amin keresztül interneten lehet megrendelni a kiválasztott balkezesekre tervezett eszközöket.

Szerencsére a tudomány mára már odáig jutott, hogy kimondja: a balkezeseket nem szabad átszoktatni a jobb kéz használatára. Ez nagyon fontos lépés a balkezesek életének megkönnyítéséért, azonban az nem elég, ha ráhagyjuk a gyerekre, hogy balkézzel írjon. Mivel a balkezes írásból adódóan felmerülhetnek problémák, ezért segíteni is kell őt ebben.

Kéztartás
 
Gyakran okoz nehézséget a balkezesek kéztartása. A legtöbben közülük úgy írnak, mint a jobbkezesek, csak a kéztartást tükörképszerűen lemásolva. Így viszont a balkezes eltakarja és elmaszatolja a szöveget, amit ír.
Horgas tartás
 
Sokan írnak horgas tartással, amikor a kéz csuklóból lefelé hajlik. Így ugyan nem takarja el a kéz az írást, ellenben görcsös tartást eredményez és lassabb lesz az írás.
Merőleges kéztartás
 
Talán a legfárasztóbb írástechnika, amikor a kar alulról merőleges az írott sorokra.

De akkor hogyan írjanak a balkezesek? Ugyan az óvodából már gyakran kialakult kéztartással, íróeszközfogással érkeznek a gyerekek az iskolába (jó lenne, ha már ott is jobban figyelnének a balkezesekre), azért vannak olyan technikák, amelyek segítik a balkezeseket a lendületes, szép írás kialakításában. Azt lehet tanácsolni nekik, hogy a papírt a test középvonalától balra helyezzék, és a legmélyebben a jobb alsó lapszél legyen. Így nem lesz görcsös és árnyékolt az írásuk. Ajánlott még, hogy a ceruzát a hegyétől távolabb fogják, hogy az ujjak ne takarják el a már leírtakat.

Balkezes tollVisszakanyarodva a balkezes eszközökhöz, találkoztam olyan tollal, ahol ki van alakítva az ujjak helye, ezzel is segítve a helyes íróeszközfogás kialakulását.

Az iskolában fontos még odafigyelni arra, hogy lehetőleg a balkezesek üljenek a legközelebb az ablakhoz, hogy elég fényt kapjanak írás közben. Az ültetésnél a tanítónak arra is figyelnie kell, hogy ha balkezest és jobbkezest ültet egymás mellé, akkor a balkezes üljön a pad bal oldalán, így nem fog írás közben összeütközni a könyökük.

Ezek olyan apró odafigyelések, amik nem igényelnek különösen nagy erőfeszítést a tanítóktól vagy a szülőktől, de a balkezeseknek nagy segítséget jelenthetnek. Nem is igazán segítségről van szó, hanem arról, hogy így megteremthetjük számukra azokat a feltételeket, amelyek között a jobbkezesek is élnek, és így nem lesz különösebb problémájuk a balkezességük miatt.

A szerzőről: