In memoriam: Csirke Ernő

Csirke Ernő a Krisna-völgyi környezeti nevelési konferencián. Forrás: krisna.hu

Kolics Pál írása

2013. október 24-én hosszú betegség után elhunyt Csirke Ernő tanár, oktatásszervező, neves baranyai iskolaigazgató.

1951. október 31-én született Nagykőrösön. A később pedagógussá vált szülők (az édesapa korábban a Független Kisgazdapárt országos ifjúsági titkára volt) a szigetvári járásban telepedtek le, s gyermekük az ő nyomdokaikon haladva választotta a pedagógus pályát. Magyar-történelem szakos tanárként végzett az ELTE BTK-n, tanított a mozsgói, a somogyapáti és a szigetvári lakótelepi általános iskolákban, majd Pécsett folytatta pályáját. 5 évig a Baranya Megyei Pedagógiai Intézet munkatársaként a szaktanácsadók munkáját koordinálta, közben tanított a Janus Pannonius Gimnáziumban és a Tanárképző Főiskolán. Publikációiban a pécsi, baranyai középiskolák szakmai munkájával, fejlesztési lehetőségeivel foglalkozott, segédanyagot készített a kis létszámú általános iskolák igazgatói munkájának segítésére.

1992 és 2007 között a pécsi Apáczai Nevelési Központ és Általános Művelődési Központ Gimnázium és Szakközépiskola igazgatója. A fiatalok mindenek feletti érdekeinek képviselője volt. Ars paedagogicája: minél kevesebb szabály legyen az iskolában, mert annál több a szabálysértés, a kicsinyes büntetés. Olyan modern pedagógiai szemléletű gimnáziumot alakított ki, ahová az érettségit adó intézmények közül a legtöbb roma családból származó diák járt. Az iskola a halmozottan hátrányos helyzetű családokból származó gyerekeket integrálta be a közösségbe. E munkája elismeréséül 2007-ben Solt Ottilia-díjjal tüntették ki.

Vezetői munkája mellett a szakma országos vérkeringésében is tevékenyen jelen volt. A 80-as évek közepén aktív résztvevője volt a legendás Megújuló Iskola táborainak. Tagja volt a Gimnáziumok Országos Szövetsége Választmányának, kurátora a Közoktatási Modernizációs Közalapítványnak. Közoktatási szakértőként dolgozott a Comenius 2000 Közoktatási Minőségfejlesztési Programban, az Önfejlesztő Iskola programban és a Szakiskolai Fejlesztési Programban.

2007-től a Mecsekaljai Óvoda, Általános Iskola és Középiskola főigazgatója volt, egészen a tavalyi évben történt nyugdíjazásáig. Legendásan csípős, de lényeglátó humora, bizalmat sugárzó mosolya megmarad emlékezetünkben.

A szerzőről: