Zsáktelepülésnek nevezzük azokat a településeket, amelyeket csak egy útirányból lehet megközelíteni, és a településtől tovább út vagy vasút nem vezet, tehát nincs sem átmenő, sem más irányba egyéb forgalma – írja a Wikipédia. Nem mondom, hogy nem így van, de árnyalódott kép. Ugyanis egy zsáktelepülésen is lehet lejjebb és lejjebb kanyarodni. A cigánysorra. És ha már ott vagy, még onnan is van kijjebb. Például, ha egy töredezett, apró kőúton mész egy házhoz, ami nem is a falu végén van, hanem inkább kívül rajta.

Az angolórák kiváló lehetőséget biztosítanak a kreatív viselkedéshez szükséges képességek fejlesztésére, hiszen szinte bármilyen feladat, ami felkelti a tanulók érdeklődését és aktív részvételt kíván tőlük – az élet bármilyen területéről! – már kiválóan alkalmazható a nyelvtanulásban, hiszen a tanuló az adott idegen nyelven a maga szintjén, céllal és motiváltan dolgozik.

Misszió a cigányok között

Korunk embere már nem elégszik meg az anyagi világ biztonságával, félelmeit a jövőtől az anyagi biztonság, a technika csodái már nem csillapítják. A gyógyíthatatlan betegségek, járványok, naponkénti katasztrófák, terrorcselekmények az etnikai villongások, helyi konfliktusok, öngyilkosságok hihetetlen megnövekedése, a bűncselekmények, a deviancia felborítják az egyén belső biztonságát. Az emberiség érzi, hogy veszélyben van a Föld és kiszolgáltatott az egyén. Ekkor szükségszerűen megjelenik a transzcendentális, az anyagi világon túli lét felé forduló érdeklődés, a negatív és pozitív erőkkel való kapcsolatba kerülés.

Persze akadnak majd, akik kényelmes megnyugvással kapaszkodnak béklyóikba s elfelejtik, hogy a dolgok nem kívül kezdődnek, hanem belül.  E kényelem, hogy például a “jó”, homogén osztályok eredményességén kéjeleghessenek, s a "rossz", heterogén csoportok reménytelenségén agonizálhassanak, olyan kényelem, mint amilyen egy szakadék felé zakatoló luxusvonat első osztályán megadatik. 

…rajzpályázatokról, vizuális nevelésről

Sok olyan alkotást látok, amelyek semmilyen fejlesztést nem mutatnak ezen a területen. Amelyeken érződik, hogy lélek nélkül kiadott feladatként, pedagógiai tevékenységet, tanácsot, segítést mellőzve készítették a gyerekek. És az is, hogy évek óta így készítik a rajzaikat. És ott vannak, még felsőben is, az egy vonalra sorakoztatott formák, az ujjnyi föld és óriás ég, a térszeletek ábrázolásának hiánya, a vastag hegyű zsírkrétával túl kicsiben felrajzolt, részletezés nélküli alakok, a sztereotip megközelítések, a meséskönyvekből másolt figurák. Elkeserítő. És az is, hogy az ember nem lát különbséget elsős és ötödikes rajz között, mert ugyanolyan ábrázolási szinten vannak.

A „kvartett” munkássága és a kutatás, s így a kötet azért is fontos, mert segíti a hasonló diskurzusok hasonlóságainak és különbségtételeinek értelmezését is. Ez ügyben ha nem is vitán felüli az elhatárolódás az inklúziótól vagy a komprehenzivitástól, mégiscsak megpróbálkoztak a dologgal. Számomra különösen rokonszenves éppen a „kategóriákon való” felülemelkedés ideológiája miatt az „adaptív” jelző. Úgy látom: ebben a jelzőben megtalálták a jól megragadható lényeget – a különböző irányzatok releváns megnevezését.