Migráns gyerekek oktatása

Vázlat a bevándorlók integrációját szolgáló oktatáspolitikai alternatívákról. Radó Péter írása

Érdemes tehát egy kicsit előre gondolkodni.

Ha csak a számokat nézzük, a 2015-ös menekültkrízisnek elképesztő hatást kellett volna gyakorolnia Magyarországra. Becslések szerint a Magyarországon átvezető migrációs útvonalon keresztül körülbelül 400 ezer menekült érkezett Európába. A Belügyminisztérium adatai szerint a regisztrált határátlépők száma 227.889 fő volt, közülük 173.947-en adtak be menedékkérelmet. Az EUROSTAT adatai szerint a beadott menedékkérelmek száma Németországban volt a legmagasabb (476.510 fő), a második legtöbbet Magyarországon adták be, a harmadik legtöbbet pedig Svédországban (162.450 fő). A többi európai országban a menedékkérelmek száma százezer alatt volt. Az iskoláskorú gyermekek száma a menedékkérők között ismeretlen, de tízezrekről lehet szó. Azt várhatnók, hogy ez a hatalmas tömeg hatalmas terhet jelentett a közoktatási rendszer számára, s nem kevésbé hatalmas alkalmazkodási válságot okozott, de nem ez történt. Ennek oka az, hogy a magyar kormányzat csupán 126 főt ismert el menekültnek, s további 295 főnek adott ideiglenes oltalmat. A közoktatás által ellátandó gyermekek száma tehát alig néhány tucattal nőtt a 2013/14-es tanévben az iskoláinkban tanuló 341 főhöz képest. Mindennek következtében a magyar közoktatást meg sem legyintette a menekültválság.

Mivel a magyar kormányzat a végletekig szigorú jogalkotással, kerítéssel, rendőri brutalitással és migráció ellenes propagandával hatékonyan tartja távol Magyarországtól a menekülteket és általában a bevándorlókat, az integrációt szolgáló oktatás kérdése ma nem tűnik aktuálisnak. Számolnunk kell azonban azzal, hogy előbb-utóbb Magyarországnak is teljesítenie kell ezzel kapcsolatos nemzetközi kötelezettségeit, s a magyar munkaerőpiac igényei ki fogják kényszeríteni az ország nemzetközi migrációval szembeni nyitottabb viselkedését. Érdemes tehát egy kicsit előre gondolkodni. Az alábbiakban e gondolkodás kissé elnagyolt, tömör, de talán jól orientáló kereteit szeretném felvázolni.

Kezdjük egy kicsit távolabbról. A migráns csoportok beilleszkedését a befogadó társadalomba általában akkulturációs problémának szokták tekinteni. A bevándorlók alkalmazkodásra való hajlandóságát John W. Berry 1997-ben két meghatározó szempont alapján elemezte: (1) mennyire erős a törekvésük eredeti kultúrájuk fenntartására, s (2) mennyire erős a törekvésük arra, hogy kapcsolatokat létesítsenek a befogadó társadalom tagjaival. A kulturális önazonosság megőrzésének és a külső kapcsolatoknak e két szempontja alapján négy különböző akkulturációs stratégiát különböztetett meg: az integrációt, a szeparációt, az asszimilációt és a marginalizációt. Ha a bevándorlók meg szeretnék őrizni eredeti kulturális identitásukat, és nem törekszenek a befogadó társadalom életébe való bekapcsolódásra, az eredmény a csoport erős elkülönülése lesz. Ha a többségi társadalomba való beilleszkedésre való törekvés az eredeti kultúrától való eltávolodással párosul, a csoport asszimilációs stratégiát követ. Végül, ha a bevándorlók elutasítják saját eredeti kultúrájukat, és nem törekszenek a befogadó társadalom tagjaival intenzív kapcsolatokra, az eredmény a csoport marginalizációja lesz. Az adaptáció e négy lehetséges stratégiájával kapcsolatban Berry tanulmányában elsősorban a bevándorló csoportokhoz tartozó egyénekre jellemző és csoportszintű pszichológiai folyamatokra, illetve az azokat meghatározó, a csoportot jellemző faktorokra koncentrál, az interetnikus kapcsolatok egészének hatását nem elemzi. (Azt Berry is jelzi, hogy a csoport tagjai által megtapasztalt előítélet és diszkrimináció erősen befolyásolja a csoport adaptációs stratégiáját.) Az alábbi, alapvetően Berry modellje által készített ábrában a négy adaptációs stratégiát az interetnikus kapcsolatok által kijelölt térrel kereteztem („többségi integrációs környezet”), ugyanis a bevándorló csoportok külső kapcsolatteremtő és saját kultúra megőrzésére irányuló törekvéseit az esetleges előítéletességen és diszkrimináción kívül a többségi intézmények „viselkedése” is erőteljesen befolyásolja. Ezek a tágan értelmezett intézményi faktorok (beleértve a különböző közpolitikákat is) tehát nem csupán közvetlenül, hanem közvetett módon, a bevándorlók által követett stratégiákon keresztül is hatnak arra, hogy e csoportok milyen adaptációs mintát követnek.

Fordítsuk le mindezt az oktatás problémájára! Nyilvánvaló módon ez az egyik olyan többségi intézményrendszer, amely a legnagyobb hatást gyakorolja az interetnikus kapcsolatokra. Egy bizonyos életkorig a bevándorlók lényegében a többségétől eltérő nyelvű és kultúrájú tanulói csoportok, tehát elméletileg kiindulhatnánk a magyarországi kisebbségek oktatásában Magyarországon elterjedt modellekből. Látnunk kell azonban, hogy a nemzeti kisebbségek és bevándorlók oktatási rendszerei minden hasonlóság ellenére eltérő célokat követnek: a magyarországi nemzeti kisebbségek (németek, szlovákok, románok stb.) oktatása által követett speciális cél az asszimiláció elkerülése, pontosabban az identitásképző szerepet betöltő nyelv és kultúra oktatása, tehát a nyelvváltás és az akkulturáció elkerülése. A bevándorlók oktatásának viszont az integrációt kell szolgálnia, melynek előfeltétele a többségi nyelv és kultúra megismerése, az ahhoz történő valamilyen szintű alkalmazkodás. Ennek megfelelően a „nemzetiségi” tanulók oktatásának egyik célja anyanyelvük elsajátítása, a bevándorló tanulók esetében a cél a többségi nyelv elsajátítása. (Vannak országok, ahol ez a célrendszer nem különbözik ilyen mértékben; ilyen például az orosz nemzetiségű tanulók oktatása az észt vagy ukrán többségi nyelvi kompetenciák megszerzése céljából.) Az eltérő nyelvű és kultúrájú tanulói csoportok oktatását szolgáló programok három dimenzió mentén definiálhatók:

1. az oktatás megszervezésének módja: integrált vagy elkülönített oktatás;
2. a hangsúlyozott célnyelv oktatásának intenzitása, a „nyelvi belemerítés” mértéke: a tanítás nyelve (nyelvoktató, kétnyelvű, anyanyelvű programok);
3. az oktatás kulturális tartalma: (1) a saját kultúra oktatása („népismeret”, eltérő vallás esetén vallásoktatás), (2) kulturális együttnevelés (interkulturális program), (3) a többségi tanulókra irányuló program egy befogadóbb környezet kialakítása érdekében (multikulturális oktatás).

Mivel a bevándorlók oktatásának hangsúlyozott célja integrációjuk elősegítése, az oktatás megszervezésének módja amolyan vízválasztó. Az integrált vagy elkülönített oktatásszervezés azonban behatárolja a nyelvi belemerítés mélységét és az oktatás kulturális tartalmak közvetítésével kapcsolatos mozgásterét is.

A fenti táblázatban szereplő összefoglalás alapján a bevándorló gyerekek oktatásának ma leghatékonyabbnak tekintett, tehát integrációjukat legjobban szolgáló módja a többségi oktatásban integráltan megszervezett, többségi nyelvi bemerítéses („immerziós osztály”) interkulturális program. Egy a menekült gyerekek oktatásáról nemrég készült szóló európai összefoglaló elemzés szerint (Koehler, 2017) az integrált immerziós osztályok működtetése a leginkább széles körben elterjedt modell, a bevándorló gyerekek oktatását ily módon szervezik meg Svédországban, Finnországban, Dániában, Hollandiában, Németországban, Lengyelországban, Franciaországban, Ausztriában, Magyarországon, Olaszországban és Görögországban. (Arról nincs információnk, hogy az immerziós osztályokban mely országokban folyik interkulturális program.) Számos más országban azonban egyéves elkülönített nyelvi előkészítő osztályban való tanulás után kerülnek be a gyerekek a „fősodor” (többségi) oktatásba, ahol már a várakozások szerint együtt haladnak a többiekkel. Ebbe a csoportba tartozik például az Egyesült Királyság, Spanyolország, Szlovákia és Bulgária. A Magyarországon 2004-ben kialakított interkulturális oktatási modell, melyben a menekült gyerekek többségi általános iskolákban tanulnak – nagy általánosságban és elméletileg – jól szolgálhatja a bevándorló gyerekek integrációját.

A bevándorló gyerekek oktatásával kapcsolatos problémák egyik sajátos részhalmaza a menekült gyerekek oktatása. Esetükben például nagyon gyakori a sokszoros helyváltoztatás és az átélt traumatikus élmények által okozott bizonytalanság, aggódás és reménytelenség. Egy becslés szerint például a Szíriából menekült gyerekek nagyjából ötven százaléka szenved a poszttraumás stressz szindróma tüneteitől. A menekült gyermekeknek tehát nem csupán integrációjukat szolgáló oktatásra, de egy nagy rakás egyéb személyes támogatásra is szükségük van.

Az, hogy a 2004-ben bevezetett magyarországi modell elvileg az elgondolható legjobb megoldás, messze nem jelenti azt, hogy e tekintetben nincsenek nagyon súlyos problémák. E problémák részben a magyar ellátó rendszer kapacitásainak kóros elégtelenségéből, részben pedig a többségi oktatás multikulturális jellegének kóros gyengeségéből fakadnak. Az integrációs oktatást szolgáló interkulturális modell alkalmazása csupán négy, befogadó állomások közelében működő általános iskolában történt meg, tehát a rendszer a bevándorlók oktatása helyett lényegében csupán a menekültek oktatását szolgálja, noha ők is az ország összes megyéjében szétszórva élnek. Az OFI 2015-ös kutatása szerint a menekült gyerekeket befogadó iskolákban hiányoznak a magyart idegen nyelvként tanítani képes pedagógusok, tolmácsok és pszichológusok. A rendszer működését lényegében a különböző nonprofit szervezetek tevékenysége tartja életben, melyek képzéseket tartanak, segédanyagokat fejlesztenek, tanácsadói és pszichológusi segítséget biztosítanak. Előbb-utóbb elkerülhetetlen lesz a szükséges feltételek megteremtését és az interkulturális program alapján működő intézmények hálózatának jelentős bővítését szolgáló intenzív fejlesztés. A bevándorlók integrációjával kapcsolatos másik súlyos probléma a többségi oktatás korábban sem túl acélos multikulturális tartalmának szinte teljes leépülése. Ez azonban már egy másik írás témája kell, hogy legyen.

Hivatkozások

Berry, John W: Immigration, Acculturation and Adaptation. In: Applied Psichology: An International Review. 1997, 46 (1)

Koehler, Claudia: Continuity of learning for newly arrived refugee children in Europe. NESET II ad hoc question No. 1/2017.

Kállai Gabriella – Vadász Viola: Migráns gyerekek oktatása. (kézirat) Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2015.