Csordás Attila: Filmes szakmai tábor, Őriszentpéter 2008

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának a filmművészet és a vizuális kommunikáció iránt érdeklődő hallgatói idén nyáron is szakmai alkotótáborban vehettek részt: az őrségi „Hétrétország” fesztivál keretében zajló őriszentpéteri rendezvény immár hétéves múltra, és korántsem hét szűk esztendőre, tekint vissza.

A tábor alapvető célja korábban is az volt, és most is az, hogy az egyetemi oktatást kiegészítendő az elméleti és a gyakorlati képzés még intenzívebb formában kerüljön egymás mellé, mint amire az év során formális szervezeti keretek között lehetőség nyílik.

Úgy tűnik ugyanis, hogy van mit bepótolni, elsajátítani e téren még az egyetemi hallgatóknak is. A technikai környezet fejlődésével járó civilizációs változásokat – mára tulajdonképpen több ingerben van részünk vizuális kommunikáció formájában, mint nyelvileg – igen nehéz követni; aki ezt nem tanulja, egyre védtelenebbé válik. Márpedig a probléma Dér András vezetőtanár, filmrendező szerint éppen az, hogy sem az általános, sem a középiskolában nem veszik komolyan a vizuális képzést: leosztották a történelem-, magyar- vagy rajztanárokra, akiket speciális továbbképzéseken próbálnak megtanítani erre.

„A filmelemezés órákon derül ki, hogy mennyire nem látnak a fiatalok. Megnézik a filmet, és tetszik. De hogy miért, az már nem megy. Szépek voltak a színek, pörgős volt: körülbelül ez az, amit el tud mondani egy már egyetemre járó, ráadásul kommunikáció szakon filmes szakirányt választó hallgató. Úgy, hogy közben az elkészült filmeken azt látom, hogy sokkal jobban fogalmaznak képben, mint írásban. Óriási a vizuális hatás a mobiltól kezdve az internetig, képélmény képélményt követ, viszont nincs strukturálva az egész” – teszi hozzá.

A médiatábor ezt az űrt kívánja szűkebbre vonni: olyan hét-tíznapos intenzív elvonulás ez, ahol egy-egy alkotóhoz, alkotói magatartáshoz vagy egy újhullámos irányzathoz kötődően láthatnak különböző filmeket a résztvevők. Tanulni a meghívott filmes szakemberek által tartott, az adott művekhez, művészekhez kapcsolódó különböző előadásokból – volt itt már Sülyi Péter rendező, forgatókönyvíró, Szabó Gábor operatőr, Csukás Sándor operatőr, Kornis Anna vágó, Kovács András Bálint, az ELTE tanszékvezetője, filmesztéta, Lázár Kovács Ákos a PPKE tanszékvezetője, esztéta is –, másrészt pedig a helyben zajló filmforgatásból lehet.

„Kezdetben ez inkább a fesztivál kulturális programjainak rögzítését jelentette, ami mellett folyt még egyfajta szociográfiai kutatómunka is, mondván nem baj, ha az elsősorban városban szocializálódott egyetemista értelmiség tudatos kapcsolatba kerül a vidékkel. Többen tehát a falusi életet, a különböző kézműves mesterségeket kutatták” – meséli Dér András a múltról.

Az évek során egy kisebb, a gyakorlati képzést érintő koncepciómódosulás történt: a fesztiválrendezvények, illetve „szocio”, falukutató irány helyét a fikció vette át. Az elmozdulás az elmélet és a gyakorlat még szorosabb egymásra találását hívatott szolgálni: mindazt, amiről eddig inkább elméleti síkon volt szó – hogyan bont ki egy témát a rendező, milyenek a filmes készségei, milyen filmes formanyelvet használ –, ne csak szárazon kapják meg a résztvevők, hanem próbálja meg mindenki a maga kisfilmjén belül is megvalósítani. Ezáltal szervesebb kapcsolódás jön létre, érthetőbbé válik például a filmnyelv hatása az elbeszélési struktúrára, a narratívák konkrét megoldási lehetőségeire.

Az ez évi filmhét a modern film két kiemelkedő alakjának, Ingmar Bergmannak és Michelangelo Antonioninak a munkásságára épült. Az ő, esti nyitott vetítéseken megtekintett alkotásaik a hallgatók számára nem csak egyszeri befogadói, esztétikai élményként voltak fontosak tehát, hanem szakmai tanulmányként is. Feldolgozandó a látottakat, a mozit minden esetben kötetlen beszélgetések követték Dér András és Czeilik Mária vezetőtanár, vágó moderálásával. Délutánonként maguk a hallgatók tartottak előadást Antonioni korai művészetéről vagy Bergman nő- és férfialakjairól, míg a svéd rendező ún. Trilógiájáról – ismét eleget téve a meghívásnak – Kovács András Bálint értekezett. Ezzel párhuzamosan természetesen már az első naptól fogva haladt a tulajdonképpeni a filmezés is, hiszen mindössze egy hét volt a gyártási folyamatra: a forgatókönyv-szinopszis megírására, a forgatásra, a vágásra és az egyéb utómunkákra.

Ráadásul nemcsak az ötperces rövidfilmek jelentettek feladatot, első lépésben ún. egyperceseket készítettek a résztvevők. Ezekkel önállóan és egymást segítve kellett megbirkózni, a tanári útmutatás mindössze arra szorítkozott, hogy az alkotások a párhuzamok témakört mutassák fel valamilyen módon, azzal a technikai megkötéssel, hogy csak fix beállítások alkalmazhatók.

„Én nem vagyok egy olyan akadémiai oktatásnak a híve. Azt szeretem, ha kijelölünk pontokat, és azon belül ki-ki megpróbálja megvalósítani a saját munkáját. Mivel itt nincs igazából tétje, hogy ez bárkinek akár a tanulmányaiban, akár a későbbi fesztiválos megmérettetésiben döntő szerepet játszana, a legfontosabb az, hogy előtte és utána beszéljünk. Mi volt az elképzelés, mi valósult meg, milyen hibák történtek, mit kell még tanulni? És ha megnéznek tíz kisfilmet egymás mellett, általában maguktól is látják a technikai problémákat, dramaturgiai hibákat. Év közben persze én mutatom meg a dolgokat, de aztán mindig kiderül, hogy fogalmuk sincs róla. A kamerakezelés alapvetően manuális készség, hiába magyarázom el tízszer az alapvető fogalmakat, hogy fehéregyensúly, mélységélesség, expozíció, huszadszor is megkérdezik, és beleesnek ugyanabba a hibába. Viszont most, hogy magukra vannak utalva, megtanulják, illetve felidézik, amiről korábban tanultak. De volt olyan is, akinek még nem volt kamera a kezében, aztán a tábor végére már nagyon szépen használta. Ugyanez vonatkozik a vágásra is: mindent meg lehet tanulni, ha napi huszonnégy órában ezzel foglalkozunk” – indokolta meg a Dér András a gyakorlati munkafolyamattól való távolságtartását.

A percnyi minialkotások ebben az értelemben a bemelegítés, ráhangolódás szerepét töltötték be: intenzív munka közben lehetett elsajátítani, beélesíteni, automatizálni a rendezési, operatőri, vágási reflexeket, továbbá időt adott a különböző teamek kialakulására és a hatékony csoportmunka alapját jelentő pontos szerepek leosztására is. Ezután gyakorlati tapasztalatokkal, eszköz- és helyismerettel felvértezve lehetett nekiállni az ötperceseknek, amelyeknek tematikailag – igazodva a svéd és az olasz rendező filmjeihez – a titok motívum köré kellett szerveződniük.

Az aktív, alkotó részvétel így folytonos és egymást megerősítő, oda-visszacsatoló mozgást igényelt a két tanulási metódus között. Az elkészült kisfilmek pedig azt mutatják, hogy az itt megjelenő – és főképp – dolgozó hallgatók egy hét alatt sokszor többet tanulhatnak, mint egy fél év alatt. Ahogy tanári tapasztalat az is, hogy a tanév során összeszedettebbek, koncepciózusabbak – és együtt is szívesebben tevékenykednek, a tábor ugyanis kiváló közösségformáló tényező, ebben a formában sokkal könnyebben össze tudnak jönni azonos gondolkodású emberek.