És minden problémát úgy akarunk megoldani, hogy változást csak a másiknak kell, lehet produkálni. A cigánynak, a szegénynek, a gyereknek, a családnak, mindenkinek. Egy van, ami állandó, és megingathatatlan, az intézményrendszer, a maga előírt protokolljával. 

Beszélgetések Natacha Daszkellel Châteaubriant-ban (Franciaország) 2011 novemberében és decemberében

Natacha Daszkel egy kis breton faluban tizenhárom éves korában kezdte felfedezni magyar gyökereit. Tizenhét évesen Párizsban rendszeres magyar nyelvi és kulturális tanulmányokba kezdett, Szilveszterkor ma a Himnuszt énekli, bárhol is legyen.

Derdák Tiborral, a sajókazai Dr. Ámbédkar Iskola igazgatójával Knausz Imre beszélgetett.

Az interjú 2011. október 25-én készült.

Ez valóban egy gimnázium, mert mi úgy látjuk, hogy azokon a területeken, ahol nagy létszámban élnek olyan fiatalok, akik különben tengenek-lengenek, nincsenek az iskolarendszerben, ott szükség van valamiféle oktatási szolgáltatásra. Mi abban hiszünk, hogy ez az oktatási szolgáltatás kell, hogy tartalmazza az angol nyelvet, a helyesírást mindenképpen, a matematikát mindenképpen, tehát mindazt, amit az érettségi úgy is kér. Nem azt gondoljuk, hogy mindenkinek érettségizettnek kell lenni, vagy mindenkinek egyetemre kell menni, de azt kell tanítani, amit Magyarországon az érettségi mér egyedül hitelesen, mert a szakmunkásvizsgák nem alkotnak egy olyan egységes rendszert, mint az érettségi.

Balkezes? Jobbkezes? Sokan úgy gondolják, hogy a balkezesek annyiban különböznek a jobbkezesektől, hogy ők a bal kezükkel írnak, vágnak, fogják a kanalat. Ennél azonban nagyobb a különbség; az írásban pedig különösen oda kell figyelni ezekre a különbségekre.

Nem tudom, mikor fog ezekben a döntésekben az etikus magatartás győzedelmeskedni. Mikor lesz a „nekem még többet” helyett a „nézzünk körül, másnak talán jobban kell” szemlélet. Mikor lesz, hogy a nem rászoruló nem fogja megkeresni a kiskaput, hogy kedvezményhez jusson. Mikor lesz, hogy nem ő követeli arcpirító módon leghangosabban a jussát. Tartok tőle, soká. Nem tudom, máshol, más országban ez hogy működik, és működik-e egyáltalán. 

Valóban csak abból az egyetlen szempontból lehet megközelíteni a kérdést, hogy vajon el lehet-e helyezkedni a diplomával? Mindössze erről szólna a dolog? A munkahely az egyetlen és kizárólagos mérce? És ha igen, képesek vagyunk megmondani előre, milyen szakemberből mennyire lesz szükség egy, tíz, ötven év múlva?