A legelképesztőbb persze a közösségi gyűlés volt, amitől féltem is, arra gondolva, hogy egy olyan gyűlésre csöppenünk be éppen, ahol semmi sem lesz, vagy csak a szokásos erőltetett izé, amit felnőttek manipulálnak. Nem volt az!  Csak példaképpen: két kislány ült nem messze tőlem, akik az érvényes szabályok szerint nem mehettek ki egyedül-kettesben a városba. Engedélyt kértek a gyűléstől erre. Rövid vita után megkapták ezt egy szavazás után. Láttam, hogy egymásra néznek és boldogok. De ez csupán két perc volt abból az órából, ami a szemünk előtt zajlott egy gyűlésben, ahol tanárok és gyerekek ültek egymás mellett vegyesen, ahol mindezt egy gyerek vezette, támaszkodva a gyűlés titkárára és a többiekre.

Egy alkalommal megkérdeztem tőle, hogy miért nem olvassa el a kötelező irodalmat. Azt mondta, hogy azért, mert az nem fontos. Kérdeztem, hogy szeret-e olvasni, illetve, hogy szokott-e. Az volt a válasza, hogy nagyon szeret olvasni, és hetente átlagban elolvas egy regényt, csak nem azt, amelyiket a tanár úr megkövetel, hanem egy másikat.

És itt sincsenek kétségek. Az iskola nem más, mint az igazság közvetítője. A tantervekben, a tankönyvekben a megkérdőjelezhetetlen igazságok vannak, ezeket akként is kell elsajátítani. Tévedhetnek is esetleg nagy néha a tankönyvek írói, de ezt gyorsan javítjuk, már a tanító javítja, csak egy kis gikszerről van szó. Ha meg a tanító nem javítja, akkor ki sem derül.

Kézenfekvő lett volna, hogy ki-ki magának készíti el vágyai amulettjét, és ezzel pompásan teljesítjük a tantárgy által előírt követelményeket, de akkor elmaradt volna a személyes és szociális kompetenciák fejlesztése. Ezért azt kértem a hallgatóktól, hogy mindenki válasszon magának párt az osztályban, és egymásnak tervezzék meg az amulettet.

Ezt valahogy mindenki evidens tényként kezeli, mintha még gondolkodni sem lenne érdemes rajta. Hát hogyne húznák le a gyengék a jók eredményeit: a tanár nem tud haladni miattuk, a felzárkóztatásukkal kell elsősorban foglalkoznia, a figyelme elterelődik a tehetségnevelésről, a gyenge tanulók sokszor „magatartási problémásak” is, szétverik az órákat; mit kell ezen morfondírozni, az állítás minden kétséget kizáró módon igaz. Érdemes mégis elvégezni bizonyos számításokat! 

Várszeginé Gáncs Erzsébet interjúja dr. Barsi Ernővel

Nem lehet megismerni a magyar kultúrát a népi hagyományok ismerete nélkül. 1932-ben Kodály Zoltán tartott egy előadást, ahol felidézte, hogy nemrég felkereste egy nagyon művelt ember és azt mondta, hogy nem érti Ady Endrének ezt a mondatát: „beágyazott a villás vénség”. Ha 1932-ben problémás volt ez egy irodalmilag művelt embernek, kérdem én, 2009-ben egy panelházba született városi gyereknek, hogy az ördögbe ne volna probléma!