A mohácsi zsidóság története

Polgárosodás és oktatás. Zsigmond Anna írása

"A helybeli gettó lakóinak eltávolítása után jelentékeny mennyiségű használt gyermekjáték maradt vissza, amely játékszerek a köz érdekében csak akként hasznosíthatók, ha azokat az óvodák rendelkezésére bocsátják. Tisztelettel megkérem, hogy kegyeskedjék a mohácsi gettóban visszamaradt gyermekjátékokat a mohácsi városi 4 óvoda részére átengedni, ill. kiutalni."

Mohácson a 19. század óta éltek zsidók, számuk fokozatosan növekedett. 1839-ig „Mohács szabadalmas város nem engedte meg, hogy lakói között zsidó vallásúak legyenek. Nem szórványos esetről van szó, királyi privilégium biztosította ezt a jogot a kiváltságos városoknak”.1 1839-ben a pécsi püspök urasági oltalom alatt megengedi, hogy az első zsidó – Füchsel Adolf – Mohácson letelepedhessék, és 50 évvel később már 900-an élnek itt, a város lakosságának 6%-át kitéve. Első rabbiul Grünwald Jakabot választották meg, aki 1888-ban bekövetkezett haláláig nagy szeretettel és hozzáértéssel vezette a fiatal hitközséget.2 A megüresedett rabbiszéket Flesch Ármin főrabbi foglalta el.3 Ekkor több zsidó család költözött be főleg Bonyhádról, akik a Chevra Kadisával együtt 1848-ban alapították meg a hitközséget, amely kezdetben a pécsi megyei központi hitközséghez tartozott. 1854-ben királyi engedéllyel telket vásárolt a hitközség templomépítés céljából, de a szép, stílusos templom csak tíz év múlva készült el. A hitközség önállósulása után 1860-ban tartotta meg első nagygyűlését, korszerű alapszabályok szerint rendezkedett be, kultusz-chevra bizottságot, két tanerős népiskolája számára iskolabizottságot választott.

A polgárosodás sikerével szorosan összefüggött a zsidóság asszimilációja, melynek során a Mohácsra bevándorolt zsidóság két nemzedék alatt elmagyarosodott, erős magyarságtudattal rendelkezett. Ebben a folyamatban a hitközség tudatosan gyakorolt magyarosító hatása is érvényesült, elsősorban az iskolai oktatáson keresztül. Az úrbéri viszony rendezése alkalmával a hitközség 40 hold földet kapott a pécsi püspökségtől papi és tanitói javadalmakra. A hitközség anyagi megerősödése új, korszerű, négy tantermes modern iskola építését vonta maga után. A nyelvi magyarosodás részét képezte a társadalmi integrációnak, hiszen az iskolában nemcsak az uralkodó elit nyelvét tanították, de a magyar nemzetállam értékeit is közvetítették. A diákok megismerhették a magyar kultúrát, mindezek elősegíthették a zsidó–magyar/magyar–zsidó identitástudat kialakulását.

A pozsonyi országgyűlésen 1840. május 12-én szavazták meg a rendek az 1840. évi XXIX. törvénycikket, mely a hazai zsidóság szabad költözködési és birtokvásárlási jogát biztosította. Dacára a törvénycikknek, Mohács városa a letelepülni szándékozóknak a lakhatási és iparűzési jogot csak egyéb feltételekkel adta meg 1841-ben.4

Ez a törvénycikk az első lépés volt ahhoz, hogy Mohácson is zsidó hitközséget hozzanak létre. Ahogyan a korabeli sajtóban szerepelt, 1858-ban „Pucskó Alajos, a «kk. Stuhlrichter» megjelenik az akkori hitközségi elnök, Roth Lipót lakásán, hogy a helytartótanács rendelete értelmében megszervezze a mohácsi izr. népiskolát”.5

Ez az időszak volt a helyi zsidó közösség fénykora: 1842-ben elkezdődött az önálló közösségi élet szervezése, 1858-ban saját iskolát nyitottak, amelyet 1877-re kinőttek – ekkor már 120 tanulóval. 1854-ből származik egy hatósági iskolaügyi felszólítás, miszerint 1855-re rendes iskola kerüljön felállítására. A mohácsi izraelita elemi népiskola ún. alapító szerződése 1858-ból származik. Iskolahelyiséget a Gőzhajó utcában béreltek. A hatósági ellenőrzés az iskolát nem tartotta megfelelőnek, szűknek és sötétnek vélte. Az intézmény az Óposta utcában bérelt új épületet. A város által felajánlott Szentháromság utcai telken kezdték meg a 3 tanteremre és a szolgalakásokra tervezett iskola építését, mely 1877-re készült el. Az 1879. évben már öt osztály indult 136 tanulóval és 3 tanitóval. Az iskola évi költségvetése 1050 pengő forint volt. Ezt az összeget egyrészt tanítási díjakból, másrészt hitközségi adóból fedezték. Az iskola indulásakor a megválasztott két tanító német és magyar tannyelvre szóló képesítéssel rendelkezett, és az iskola nagy súlyt helyezett a magyar nyelvű oktatásra. „Az akkori német világban, amikor városunkban is a «kk. Stuhlrichteramt» működött kétfejű sasos pecsétjével, a gyermekek anyanyelve természetesen szintén német volt már csak azért is, mert idegen származású szülőikkel csak német nyelven beszélhettek.”6 Ez a körülmény azonban nem zárta ki azt, hogy az oktatási nyelv a magyar legyen, és a tanulókat magyar szellemben neveljék.

1893-ra mozgalom indult az új iskolaépület felépítésére. A közgyűlés a városi tornacsarnok közvetlen szomszédságában levő Steiner N. János féle telket iskolaépítés céljára megvette, és a költséget részben a régi iskolaépület árából, részben kölcsön útján, valamint a Mohács város által megszavazott 2000 Kr hozzájárulásból fedezte, továbbá egy ennél megfelelőbb, ún. Klinovszky-telket is megszereztek, és az új épületet itt emelték fel. 1893-ban készen állt az iskola.7

Az Eötvös utca a Szentháromság utcától a Vörösmarty utcáig terjedt, amely a város gazdasági „zsidóközpontja” volt. Itt állt a zsinagóga, a zsidó szeretetház, a kántorlakás, a zsidó iskola, valamint több, tehetősebb zsidó polgár háza. A földszintes, díszes homlokzatú iskolaépület jobbszárnyában az I., II. és IV. osztály, balszárnyában a III. osztály termei voltak, melyeket tanácsterem, szolgalakás és mellékhelyiségek egészítettek ki. A tantermek magasak voltak, megfelelő világítással. Mohács város évenként tatarozta az intézményt a saját költségén. Egy 1922-ből származó táblázat alapján az iskolának 64 tanulója volt.8

Dr. Flesch Ármin rabbi az egyházi irodalom terén jelentős munkásságot fejtett ki.

Gondolatok a Talmudból9

Sok cikke jelent meg különböző felekezeti lapokban és évkönyvekben, a zsidó iskola jelentőségét a következőképpen summázta: „az iskola élet-halál kérdése”. Az iskola 50 éves fennállása alkalmából a korabeli sajtó a következőket írja: „[A]z izr. iskola történetének áttanulmányozása után, a vezetőségnek különösen egy hervadhatatlan érdeme domborodik ki: Semmi áldozat sem sok, ha az iskola fejlesztéséről, színvonalának emeléséről van szó. Igazán az ótestamentum tanítását követik híven, mint azt dr. Flesch Ármin főrabbi szép és hatásos ünnepi szónoklatában idézi: «Tanítsátok gyermekeiteket és beszéljetek velük, midőn ülsz házadban, mégysz az úton, midőn lefekszel és midőn fölkelsz.»”10

Flesch Ármin11

„Az egyetem mindazon polgárai emlékére, akik a zsidótörvények, a vészkorszak, a második világháború áldozatául estek. ELTE, 2014”12

A mohácsi iskola történetéről nem maradt fent emlék, így azt a veszprémi izraelita hitközség iskolájának történetén keresztül próbálom bemutatni. „A zsidó szóbeli törvény, Talmud nézete, hogy az iskola az első intézmény, amelynek alapításához és fenntartásához a hitközség tagjait kényszeríteni lehet, csak az után következik a zsinagóga; sőt szabad ezt eladni, hogy amazt létesítsék. Amely hitközségben 25 tanképes fiú található, ott az már köteles iskoláról gondoskodni...” – írja Szép Lipót a veszprémi Izraelita Hitközség népiskolai tanára 1905-ben az iskola történetének feldolgozásában.13 Több mint száz évvel később, 2010-ben a hitközség ezen kötet reprint változatát adta ki a Mazsihisz támogatásával. Az ország legrégebbi zsidó népiskoláinak keletkezése II. József császár rendeletére vezethető vissza. mely a zsidó hitközségeknek kötelességévé teszi, hogy elemi (azaz normál) iskolákat létesítsenek. A Veszprémi Izraelita Hitközség 1805. május 6-i szerződésében kötelezte magát, hogy 1. az ifjúság taníttatására egy világos, a tanköteles gyermekek számának megfelelő, az előírt padokkal és táblával ellátott szobáról; a tanító számára pedig szabad lakásról fog gondoskodni. 2. a tanterem fűtésére, 3. a tanító saját használására pedig 6 öl kemény tüzelőfát fog adni. 4. a tanító ellátására, aki a fennálló legfelsőbb szabályzat értelmében feddhetetlen viselettel párosult lehető szorgalommal tartozik oktatni, fizetnek saját pénztárukból az egész évre 200 Ft-ot. A kéttanerős Veszprémi Izraelita Iskolában kezdetben minden héber tananyag kizárásával csak világi tárgyakat tanítottak, vallástant pedig az ún. „zugiskolákban.14

Az izraelita vallás kifejezés Magyarországon elsősorban a 19–20. században, a rendszerváltozásig volt használatos. A felekezeti iskola tanári karát a 19. század közepéig a vezető tanár igazgatta. A rabbinak iskolaigazgatóként kötelessége volt, hogy – ha egyéb kötelességei engedték – beüljön az órákra és figyelje a tanárok oktatási munkáját, tanácsokkal lássa el őket. Utasítási jogkörrel is rendelkezett, amit általában a vezető tanár közvetítésével gyakorolt, valamint amolyan állandó tanfelügyelői szerepkört is ellátott. Az elöljáróság számára beszámolási kötelezettsége volt az iskola helyzetéről és a döntést kívánó helyzetekről. A zsidók beilleszkedését jól jelzi, hogy az új iskolaépületre szánt pénz összegyűjtésébe a zsidó hitközségen kívül más felekezetek is beszálltak. 1862-től saját rabbija és kántora volt a mohácsi hitközségnek. Az izraelita elemi népiskola 1908-ban ünnepelte fennállásának 50. évfordulóját. Az ünnepélyt a tágas iskolaudvarban tartották meg, „mely árnyas fasoraival, lomb- és zászlódíszével nagyban hozzájárult az ünnepély külső sikeréhez”. Ahogyan az ünnepélyről szóló beszámolóban fogalmaztak: „Sokáig felejthetetlen marad az a magasztos, a szó legteljesebb értelmében lélekemelő ünnepség, mellyel az izr. hitközség [1908] […] június hó 28-án az iskolaalapítás félszázados évfordulójának áldozott. Ragyogó júniusi délután, zászló- és virágdísz, az ünneplők hatalmas sokasága, mesterien előadott ünnepi és üdvözlő szónoklatok (…)” hangzottak el. Közel 600 fő vett részt az ünnepségen.15

A mohácsi zsidók nagy része az országos mintáknak megfelelően a kereskedelemben találta meg boldogulását. Az első világháború előtti években ügyvédek, orvosok, gazdag kereskedők és földbirtokosok révén a helyi elitben is helyet kaptak a közösség tagjai. A Numerus clausus nyomán az 1939-es adatok alapján 144 zsidó érdekeltségű vállalkozás működött a városban, az összes vállalkozás 15%-a – ezekből három évvel később már csupán nyolc maradt, „köszönhetően” a zsidótörvényeknek.

1944 június 29-én érkeztek a Lakits laktanyába (Pécs mellett) a mohácsi gettó zsidói, mintegy 1 100 fő, július 1-én és 2-án pedig a felszámolt bonyhádi gettóból átszállított zsidók – mintegy 1 180 fő. A zsúfoltság leírhatatlan, a higiénikus körülmények katasztrofálisak voltak.16

„Mohácson a zsidók gettóba költöztetése két lépcsőben történt. Az 564 főt számláló zsidó közösségét május 8-a és 10-e között terelték a gettó területére. Miután a mohácsi zsidók elhelyezése befejezést nyert, május 15-én kezdődött a megyéből idetelepített zsidók beköltöztetése. […] A mohácsi rendőrkapitány május 10-én kiadott rendelete szerint minden gettóba kényszerített zsidó maximum 50 kg egyéni felszerelési tárgyat vihetett magával, ezenkívül egy ágyat, egy asztalt és személyenként egy széket.”17

A május 22-ére felállított két mohácsi gettóban végül mintegy 1100 embert zártak össze, miután az egész mohácsi járásból és Baranya megye nagy részéből ideszállították a zsidókat. Június 28-án, az „engesztelés napján” került sor a gettó kiürítésére, miközben a keresztény hívők a templomban „buzgón imádkoztak engesztelésül minden túlkapás ellen, amelyekkel az emberek a szeretet parancsa ellen vétkeznek”. A baranyai zsidókat Pécsett gyűjtötték össze. A vonatok megindultak Auschwitzba.

„A mohácsi városi óvodák felügyelőbizottságától

Nagyméltóságú

M. kir. Pénzügyigazgató Úr!

A helybeli gettó lakóinak eltávolítása után jelentékeny mennyiségű használt gyermekjáték maradt vissza, amely játékszerek a köz érdekében csak akként hasznosíthatók, ha azokat az óvodák rendelkezésére bocsátják.

Tisztelettel megkérem, hogy kegyeskedjék a mohácsi gettóban visszamaradt gyermekjátékokat a mohácsi városi 4 óvoda részére átengedni, ill. kiutalni.

 Mohács, 1944. július 10.

Tisztelettel

Tihanyi János

apátplébános, elnök”18

Nincs újrakezdés, nincs emlékezet.

A deportálás előtti 600 fős mohácsi zsidó közösségnek alig egyötöde élte túl a haláltábort: csupán 114-en tértek vissza a háború után a városba. A zsidó hitközség létszáma 30–40 főre olvadt a hatvanas évek elejére, a zsinagógát már képtelen voltak fenntartani, eladták a városnak. Mohács 1968-ban lebontatta az épületet, helyén ma a mártírhalált halt mohácsi zsidó költőről, Mohácsi Jenőről elnevezett könyvtár áll.19 Az egykori izraelita elemi népiskola helyén 1949 óta a Mártírok kertje emlékeztet az áldozatokra. Helyi civilek 2013-ban az egykori hitközségben és egyben a mohácsi közéletben kulcsszerepet játszó rabbi, dr. Flesch Ármin szülőházán kívántak emléktáblát elhelyezni, és bár az önkormányzat végül a kezdeményezés mellé állt, az egyik lakó ellenállásán elbukott a terv.20

• 1. Félszázados évforduló. Mohács és Vidéke, 1908. június 28. (27. évf.) 26. sz. 1.
• 2. Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013
• 3. „Flesch Ármin. sz. Bácsalmás, 1865. április 11. Halál helye, ideje: Auschwitz, 1944. Foglalkozás: rabbi, státusz: deportált. Egyetemi tanulmányait az Országos Rabbiképző Intézetben és a Budapesti Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán végezte. 1887-ben szerezte a budapesti tudományegyetemen bölcsészdoktori címet. 1888-ban avatták rabbivá. 1888-tól az ókanizsai, 1889-tõl a mohácsi izraelita hitközség főrabbija volt. Az egyházi irodalom terén jelentős munkásságot fejtett ki. Sok cikke jelent meg különböző felekezeti lapokban és évkönyvekben. 1944 júliusában Auschwitzba deportálták, ott halt meg 1944-ben” (Emlékhely. Az egyetem halottai)
• 4. 1840. évi XXIX. törvénycikk a zsidókról.
• 5. „Félszázados évforduló”. Mohács és Vidéke 1908. június 28. (27. évf.) 26. sz. 1.
• 6. K. Farkas Claudia: Zsidósors Mohácson 1944-ben. PTE FEEK, Pécs, 2015.
• 7. Morócz Sándor – Radnóti Ilona – Vörös István – Nagy Kálmán: A mohácsi zsidóság története. Mohácsi Városszépítő és Városvédő Egyesület, Mohács, 2001.
• 8. K. Farkas Claudia: Zsidósors Mohácson 1944-ben. PTE FEEK, Pécs, 2015.
• 9. Forrás: Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem Könyvtára, Magyar Nemzeti Digitális Archívum
• 10. Mohácsi izraelita elemi népiskola értesítője. 1858–1908. Mohács és Vidéke, 1908. július 12. (27. évf.) 28. sz. 2.
• 11. Forrás: Társadalmi Konfliktusok Kutatóközpont
• 12. A szerző felvétele.
• 13. Szép Lipót: A Veszprémi Izraelita Hitközség Iskolájának Története. Veszprém, 1905.
• 14. A veszprémi zsidóiskola története. A MAOIH által meghirdetett pályázatra készítette: Mann Lotti, a Veszprémi Dózsa György Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola 8. a osztályos tanulója. Megjegyzés: a forrás felhasználása gondokat okozott, de úgy vélem érdemes megemlíteni.
• 15. Mohács és Vidéke, 1908. július 5. (27. évf.) 27. sz. 1.
• 16. V. ö. A pécsi zsidóság története és szerepe a város fejlődésében. A mohácsi gettóról szóló bejegyzések.
• 17. K. Farkas Claudia: Zsidósors Mohácson 1944-ben. PTE FEEK, Pécs, 2015.
• 18. A pécsi zsidóság története és szerepe a város fejlődésében. A mohácsi gettóról szóló bejegyzések.
• 19. Mohácsi Jenő (Mohács, 1886. március 28. – deportálás közben, 1944. július 8.): költő, író, műfordító.
• 20. Stemler Miklós: Embertelen precizitással – Mohács és a holokauszt, Magyar Narancs, 2014. május 29.