Kevés az olyan ember, aki napjainkban a beszélgetés kultúrájával rendelkezik. Tudni kell valamilyen nagyon egyszerű megállapítással a beszélgetést elindítani és aztán hagyni, hogy a másik meséljen. Ugyanakkor a beszélgetőtársak joggal elvárhatják, hogy mi is meséljünk időnként valami érdekeset. Ezek mértékének és egyensúlyának megtalálása a jó beszélgetés titka.

A szekrényében katonás rendben sorakozó rakott szoknyákról és a színben hozzávaló maga hímezte kendők mindegyikéről mesélt. „Jobb a szemem, mint új korában” – mondta, majd előkerültek Édesanyja szeretett emlékei és a saját menyasszonyi fejdísze is. A kislányok azonnal felpróbálták, miközben tátott szájjal hallgatták a menyasszonyi ruha történetének és a készülődés rituáléjának egykori emlékeit.

Egy pedagógus személyes válaszai

Amit választottak, azt meg kell szervezni, elő kell készíteni. Megkeresni például a legközelebbi idősek otthonát, beszélni ott az illetékessel, elmondani neki, hogy miért jönnénk, és megtudni tőlük, hogy ők mikor és milyen típusú találkozásnak örülnének. Nem mehetünk rögtön tanítás után, mert akkor pihenő idő van az időseknek, és szombaton se jó 11 órára menni, mert délben már ebédhez készülnek. Ám ha mindent jól megszervezek, akkor nagyon izgalmas beszélgetések, műsorok, élő történelemórák születnek ezekből a találkozásokból.

Trencsényi makacs memóriája nem egyszerűen lelki adottság és technika. Sokkal inkább világnézet. Ő ugyanis tudja, amit sokszor elfelejtünk, hogy a világ nem attól változik meg – ha egyáltalán –, hogy egy-két fontos ember egy-két fontos döntést hoz, hanem ezernyi ember apró kezdeményezéseitől. Hogy a történelem – a neveléstörténet? – folyamát apró erek és patakok táplálják, és azt hiszem, rosszul érezné magát, ha egy is közülük figyelmen kívül maradna.

Hogy nevelünk így korszerű világlátású, a kortárs művészeteket, a médiát, a környező világot értő embereket? Hol ér ez össze azzal, amit európaiságnak nevezünk? És bocsánat, hol ér össze azzal, amit magyarságnak nevezünk? Mert ennek egyféle, erőltetett értelmezése sem túl jó megoldás… és ez talán bonyolultabb kérdés, mint a János vitéz felvetései…

avagy folyóiratok a tanári szobák polcain, számítógép monitorján … és olvasóik

Sokan mondják, mondjuk: korszerű és folyamatos szakmai diskurzus nélkül nem életképes egy szakma, a belső kommunikációja is csorbát szenved, de az is hatékonyságot zavaró tényező, ha partnereivel – köztük a laikusokkal – nem tud szót érteni.