A sárkányok megszelídülése…

Sárkányszelídítő. Forrás: Wikimedia Commons

…a XX. század végének meseirodalmában. Trencsényi László írása

Ám váratlan fordulattal a hetvenes évek magyar gyerekirodalmában – minden „elméleti” várakozás dacára – megszelídültek a sárkányok.

A romantika százada, a XIX. az irodalomban diadalig kísérte a mese műfaját: felfedezte a népmesét (Grimm-testvérek, Arany László és mások), és újraalkotta az irodalmi mesét (Andersen, E.T.A. Hoffmann és mások). De mint a mesebeli legkisebb fiúnak, több próbát kellett kiállnia, hogy a pedagógia, a gyereknevelés világa is helyeslőleg tudomást vegyen róla. A nevelőnők, a „gyerekkertészek”, a tanítók jobban kedvelték a tanító hatású rövid történetkéket, amelyeknek dramaturgiája az, hogy a hős (rosszgyerek, kisállatka stb.) bűnhődik botlása után, s megjavul. Ennek a műfajnak a mintája Struwel Péter megannyi esete a hírhedt német „mesekönyvből”.

Voltak korok, amikor a ráció „hatalmát” féltették a mesétől (Dickens Nehéz idők-jében olvasni erről szép példákat), máskor a keresztény hit rontását látták a „pogány” forrású transzcendenciát megjelenítő mesevilágban, máskor meg éppen a „vallásos világnézet mételyét” tulajdonították a mesék varázsvilágának. Erős az a közhiedelem is, hogy a mese „borzalmai” ártanak a gyermeknek, ezektől lesznek gonoszok vagy „félősek”. Tény, hogy például a hetvenes évek elején egy évfolyam gyereksajtójában elvégzett vizsgálat szerint a közölt mesék többségében az evés állt középpontban, s e mesék 50%-ában megbűnhődött a torkos, a másik 50%-ában szenvedett az éhenkórász. Ennyit erről. 

Sokan emeltek szót a meséért: többek közt Mikszáth Kálmánt, Balázs Bélát találjuk a nagy elődök sorában!

A hatvanas évek végén a Magyar Pedagógiai Társaság kutatást indított az óvodások olvasmányélményeiről. Meglepő eredmény született: az évtizedek óta indexre tett, nyomtatásban meg nem jelent Grimm-mese, a Piroska és a farkas kimagasló népszerűsége igazolódott. Hát a sok horror? Lenyelt nagymama, lenyelt kislány, felvágott hasú farkas? Csupa borzalom. Ez kell a gyereknek? Ez kellene a pedagógiának? A kutatás vezetői igazolták: a mesének nem ezen attribútumok a lényegi elemei, hanem éppen az, hogy e küzdelmek, szenvedések után helyreáll az erkölcsi világrend, győzelemre jut az arra méltó, korábban leggyengébbnek, esendőnek mutatkozó kiszemelt hős, akivel a mesehallgató, meseolvasó gyermek azonosulhat. (Erről a részleteket Petrolay Margitnak a minap újra megjelent gyermekirodalmi tanulmánykötetében olvashatni. Nem véletlen, hogy az írónő életművének fő darabjaként nyilvántartott könyvében mesebeli segítőtársaival a főhős kisfiú találja meg és szabadítja ki az elrabolt, elveszett mesét: „Mese a kisfiúról, aki nem tudott elaludni”.)

Irodalomtörténeti tény, hogy a mese „rehabilitációja”  hazánkban a Nagy Imre-kormányprogram időszakában következett be. Ekkor jelent meg az „Új mesekönyv”, mely a kortárs irodalom legjobbjainak meséit tartalmazta. Ekkor írja Juhász Ferenc is jeles verses meséit. Írásunk szempontjából A Nap és a Hold elrablása az érdekes ebből a ciklusból. A népmese ihlette költeményben a hős igazságot tesz, megöli a gonoszt jelképező, az emberekre perzselő tüzet és sötétséget hozó sárkányt. (Reisenbüchler Sándor készített évek múltán e meséből a magyar animációs film megújulásának jelképeként számon tartott rajzfilmet.)

Reisenbüchler Sándor illusztrációja

Várhatnánk, hogy a kulturális élet e (csaknem) legutóbbi szabadulásának élményében megannyi sárkányos mese születik. A Móra Kiadó ekkor már minden évben kiadott „Csupa mese” címmel antológiát.

Született.

Ám váratlan fordulattal a hetvenes évek magyar gyerekirodalmában – minden „elméleti” várakozás dacára – megszelídültek a sárkányok. Mondhatni: valamilyen posztmodern életérzés vezette a jeles szerzők tollát.

Petrolay Margit könyvboríóHárs László – a racionalista meseíró – nyitja a sort. Az ő meséjében egy matematikai képlet érvényesül. A két tízfejű sárkányszülőnek születik „torzszülött”, egyfejű gyermeke. A bánatra válaszoló orvos-varázsló, megoldja a kihívást: a szülők áldozata árán (három-három fejüket „áldozzák”) operálják éppé a „sajátos nevelési igényű” kissárkányt. Petrolay Margit meséjében az óvodás Pannika egy igazi réten találkozik a mesevilágból kiszökött sárkánnyal. Ebben a térben a kislány van fölényben, nem fél a „Rettenetestől”, szelíd, de határozott szavakkal ő segíti haza az eltévelyedett szörnyecskét. Tarbay Ede sárkánya munkát keres, szomorúan járja a világot, mert nem leli helyét, esetlen, ügyetlen minden munkahelyen, míg végül megtalálja az alkatának megfelelő munkát: csősznek áll a téeszben, s végre boldoggá lesz. (A diákszínjáték úttörője, a Mezei Éva vezette Pinceszínház együttese vitte sikerre a színpadon annak idején.)

SüsüCsukás István Süsüje folytatta a sort. Itt is fordul a szerep. Az egyfejűnek született, kicsúfolt, kirekesztésre ítélt kissárkányról bizonyosodik be, hogy humánumban, bölcsességben felülmúlja a sárkányváros népét.

Végül pedig megszületik Lázár Ervin Hétfejűje! 

Adva van egy hős, a „csúnya”, önértékelési zavarokkal küzdő fiú. („A lábam gacsos volt, a hasam hordóhas, a fejem úritök, az orrom ocsmonda, egyik szemem balra nézett, másik szemem jobbra nézett, hívtak emiatt kancsalnak, bandzsalnak, sandának, bandzsának, kancsinak, bandzsinak, árokba nézőnek; tyúkmellem volt, suta voltam, fülem, mint az elefánté, harcsaszám volt, puklis karom, a termetem girbegurba.”). Megindul a bűnbakkeresés, s a rossznyelvű szomszédok varázslatot gyanítanak, felbiztatják hősünket, álljon bosszút, ölje meg a Hétfejű szörnyet. S az elindul „karddal, lándzsával, baloskával, péklapáttal, szablyával, vassal, vérrel, vencsellővel”. Megtalálja a varázslót, s heves indulattal lát hozzá az „igazságtételhez”, a gyilkoláshoz. Minden fej levágását csodás jelek kísérik („mintha egy húr pattant volna el, földtől holdig érő, megzengett a világ; források, csermelyek bugyogtak fel egy pillanatra; aranyhajfonatok libbentek s tűntek el a fák közt; felcsilingeltek s elhaltak szánhúzó lovak téli csengettyűi...”). Az utolsó fej marad meg, s a hős ekkor veszi észre, hogy a Szörny nem gonosz.

Lázár Ervin könyvborító„Fölpillantottam, megláttam a szemét. Fénylett a szeme, mint a szép távoli csillag. Megláttam az arcát. Tavak jóságos tükre, föld barna nyugalma, templomok békéje, májusi rétek szépsége – ilyen volt az arca.

– Te bolond, te bolond – mondta kedvesen.

Megcsókolt jobbról, megcsókolt balról, megcirógatott.

Ez nem öl meg engem, ez nem varázsolt el engem, ez nem bánt engem, ez szeret engem. És már sírtam is; te úristen, hat fejét levágtam!”

Ezután a katarzis után hősünk a Hétfejű tündér szolgálatába áll, őrzője lesz.

A humánum, a szeretet őrzője. Ez volt Lázár Ervin mesebeli hozzászólása a sárkányölés művelődéstörténeti hagyományaihoz.

A szerzőről: