A szembenézés könyve
Erdélyi László könyvismertetése
Kardos Ferenc: Van kiút. Magyar Pedagógiai Társaság, Budapest, 2019
Ha életünkről írunk, az szembenézésre ösztönöz. Rendszerezem, átgondolom, átértékelem, egyáltalán értékelem a velem történteket, a rosszat kirostálom, a jót megtartom és igyekszem beépíteni a jövőmbe. Így írni nem könnyű. Menekülni, sodródni könnyebb.
Néha, amikor nehéz helyzetbe kerültem, mesét írtam. Van 5-6 mesém, ami adott élethelyzetre illik, többnyire csak én olvastam, és én tudom, miért írtam őket. Bennük a lehetséges megoldás. A meséktől persze nem oldódott meg semmi. De leírtam, amit igaznak tartok s ezáltal elrendeztem magamban a dolgokat. Mert van, amikor csak a mese igaz.
Tiszteletre méltó Kardos Ferencnek ez a hozzáállása és erőfeszítése, ahogyan szembenéz a múltjával, jelenével, lehetséges jövőjével ebben az írásban. Kíméletlenül őszinte, tűpontosan ráérez a kritikus pontokra, és igyekszik megérteni, bár nem felmenteni azokat az embereket, akik bántották. Megérteni azért szükséges, hogy így jobban meg tudjunk bocsátani nekik. Megbocsátani pedig azért kell, hogy egyáltalán élni tudjunk most és majd, s ne az önsajnálat és ne a harag határozza meg életérzésünket. Az olvasó hamar drukkolni kezd ennek az őszintén író embernek. Aztán ahogy tovább olvassa, rádöbben, hogy saját magának drukkol Kardos Ferenc sorsában. Mert írása az ő sorsán keresztül rólunk is szól. Mert vele együtt mi vagyunk azok, akik múltunk gonosz történeteit túl akarjuk élni, mi akarunk megbocsátani, mi akarunk egy jobb világ építőmesterei lenni, mi akarjuk, hogy virág nőjön a szemünkben (József Attila), mi akarjuk betölteni azt, amire születtünk…
A gyerekek átlátnak a felnőtteken. Könnyen észreveszik, ha valaki csak a szerepét játssza, vagy csak hatalmát fitogtatja, mint ahogy azt is, ha őszinte szívvel fordul hozzájuk. A nehézség ott van, hogy aki őszinte felnőttel alig találkozott (családban, iskolában, hivatalokban), aki annyiszor csalódott, ő nehezen tud már bízni bárkiben is. Nem ér el addig, hogy kialakuljon egy olyan kapcsolata, akiért érdemes jónak lenni. Erre mondja Janusz Korczak, hogy a gyermeket meg kell győznöd arról, hogy az a hatalom, amit te képviselsz, az más, mint amivel eddig találkozott. De más-e az én hatalmam? – tehetnénk fel olvasóként a kérdést magunknak. Mitől más Kardos Ferenc hatalma? Aki nyitottan végigolvassa írását, a végére tudni fogja a választ.
Jó, hogy nem ilyen terhelt gyermekkorom volt. Úgy lehet, el sem bírnám hordozni. De az átélt hátrányokból szülhet előnyt is az ember. Akin átment az állami gondozottság úthengere, a saját bőrén megtapasztalva jobban bele tudja élni magát azoknak a fiataloknak a helyzetébe, akikkel most történik meg az, ami egykor vele. Nem dob hátast attól, ha beszól neki egy gyerek, s tudja, hogy az agresszív és más deviáns viselkedés mögött olykor nehezen gyógyuló súlyos sebek húzódnak. Megkapó, ahogy Kardos Ferenc keresi és meg is találta a lehetőséget a fociban, ahol a fiatalok levezethetik fölös energiáikat, agressziójukat. Csapatjáték. Amikor egy focista befejezi aktív játékos pályafutását, és edzőnek áll, tele van új és jó gondolatokkal, lelkesedéssel, hogy mit lehetne másképp: jobban csinálni. Ebben látok párhuzamot Gera Zoltán és Kardos Ferenc között. Kívánok további jó utat nekik, hogy találjanak segítő szándékot, be tudják futni pályájukat, és ha kudarcot tapasztalnak is, ne törjön össze bele a szívük.