A társasjáték-pedagógia filozófiája
Aczél Zoltán írása
A társasjáték-pedagógia elsődleges célja nem valamely részterületnek, hanem az emberi psziché egyik kulcsfontosságú területének, magának a játékosságnak a fejlesztése, ami számos más fontos terület fejlődését támogatja.
A társasjáték fogalma
Köznapi értelemben a társasjáték két vagy több játékos által játszott beltéri játékot jelent, jellemzően táblás játékot, és emellett (vagy akár helyette) az elemei kártyák, lapkák és jelölők is lehetnek. Jellemzője, hogy a játékosok a játék szabályait követve jelképes cél elérésére törekednek.
A társasjáték fogalmának köznapi értelmezése mellett a társasjáték-pedagógiában hasznos lesz olyan meghatározással dolgozni, amely a társasjáték pszichikus elemeit is figyelembe veszi. A társas játék mint tevékenység nem azonos a társasjátékkal mint tárggyal, egy doboz tartalmával és a játék összetevőivel, azonban ezek közt szoros kapcsolat van.
A társasjáték formai és tartalmi játékelemeknek egy játékszabály által meghatározott rendszere. Formai elemei egy kitalált helyzet, ennek résztvevői és az ő feladatukat jelképező játékalkatrészek, valamint legalább két résztvevőnek az ezekhez kapcsolódó, közös tevékenysége. Tartalmi eleme a résztvevők számára közös cél, mely egy kitalált feladat megoldásával elért fejlődés egy szintjét jelképezi, és a résztvevőknek a tevékenységben próbára tett, főként társas kompetenciái.
A társasjáték résztvevői egymás döntéseit figyelve és előre tervezve törekednek a játék céljának elérésére, miközben erősebben motiválja őket a küzdelemre a társreflexió, mint az önreflexió, és így a társas kompetenciáikat örömmel fejlesztik.
A játéktevékenység társas jellege nem attól függ tehát, hogy milyen eszközökkel és milyen körülmények között játsszák (például, hogy kültéri vagy beltéri, asztali játékról van-e szó). A játéktevékenység társas jellege pedagógiai szempontból a tevékenység során próbára tett kompetenciák jellegén múlik. Eszerint a játék mint tevékenység a tartalma alapján vagy társasjáték, vagy individuális játék. Az individuális játékokban meghatározóbb a kognitív vagy speciális kompetenciák szerepe, és a társasjátékokban meghatározóbb a szociális, társas kompetenciák szerepe.
Az individuális játéktevékenység során a játékos úgy törekszik a próbatételekkel megküzdeni, hogy megfigyeli a tevékenysége hatását a játék céljához vezető lépéseire, és ez alapján folyamatosan változtatja a tevékenységét, miközben az ehhez szükséges személyes kompetenciáit örömmel fejleszti.
A társasjátékok tevékenységei során a játékos úgy törekszik a próbatételekkel megküzdeni, hogy megfigyeli a saját és a társa(i) tevékenységének társas kölcsönhatásait, és ez alapján folyamatosan változtatja a tevékenységét, miközben az ehhez szükséges szociális kompetenciáit örömmel fejleszti. A társasjáték résztvevői a döntéseiket nem alapozhatják kizárólag ismeretekre, a tudásra, hanem a társaiktól függő jövőbeli eshetőségekkel is számolniuk kell.
A társasjáték társas jellege
A játék társas jellegében döntő jelentősége van annak, hogy a játékos tevékenységét jellemzi-e dominánsan a társreflexió. Az egyszerű, kétfős absztrakt játékok esetében (például a malomnál, az amőbánál, vagy modern példával a Pylosnál), ahol könnyen megfejthető a nyerő stratégia, a játék elve alapján dominánsabb az individuális, mint a társas minőség. Mindkét játékos a játék ötletét fejti meg ilyenkor, és vagy az nyer, aki gyorsabban felismeri a játék törvényszerűségeit, vagy aki kevesebbet hibázik.
A taktikai játékok esetében annál inkább helytálló társasjátékról beszélni, minél kevésbé egyértelmű a nyerő stratégia. Ilyenkor a játékosok a döntéseikbe bevonják a másik játékos döntéseinek hatásait, és a jövőben feltételezett lépéseket is. Érdekes jelenség azonban, hogy még ezekben a játékokban is minden egyes játékos esetében különböző mértékű az önreflexió és a társreflexió aránya. Minél több az interakció, annál erősebb a társas kompetenciák domináns szerepe, és az adott társasjáték annál hasznosabb eszköz a társasjáték-pedagógiában.
A teljes képhez hozzátartozik, hogy a társas interakcióknak a könnyed társasági játékoktól a komplex stratégiai játékokig sok fokozata, minősége és mélysége van, és az ehhez kellő társas kompetenciák fejlesztését nagyon jól megalapozhatják az egyszerű, individuális játékok is. Az ötletes egyszemélyes fejlesztőjátékok és a jó taktikai játékok olyan kognitív kompetenciákat fejlesztenek (a gondolkodás komponenseit), melyekre kifejezetten szüksége van egy jó társasjátékosnak. Aki ebben kevésbé gyakorlott, annak a figyelmét a társasjáték alatt olyan kihívások kötik le, melyek inkább a személyes kompetenciák területére esnek, és kevésbé tud a többiekre figyelni.
A személyes feltételek különbözősége miatt a megfelelő játék kiválasztásához arra is ügyelni kell, hogy minél nagyobb szerepe van egy játékban a kognitív kompetenciáknak, annál nagyobb jelentősége van annak, hogy hasonló képességű játékosok játsszanak egymással. Illetve minél különbözőbbek a játékosok képességei, annál célravezetőbb olyan társasjátékot választani, amely a társas kompetenciákra épül. Például minél gyakoribb legyen a játékban az olyan helyzet, amelyben ki kell találni, hogyan dönt a másik (Dixit, Bang, az idei Év játéka díjas Colt Express).
A társasjáték-pedagógia fogalma
A társasjáték-pedagógia az ember játékosságának és ezáltal általában a személyiségnek a természetes fejlődését társasjátékok tanításával támogató pedagógiai módszer, mely a fejlődés elősegítésére egy-egy személyiség, közösség és helyzet adottságainak legmegfelelőbb társasjátékokat alkalmazza.
A társasjáték-pedagógia mindenkinek a neki való játékokat tanítja. A játékosokat intenzív és minőségi játékélményhez segíti hozzá, amely erősen motiválja a résztvevőket az akadályok leküzdésére, és ezzel a spontán önfejlesztésre. A játékos motivációt olyan sikerek erősítik leginkább, amelyeket az ember a készségeivel és képességeivel szembeni kihívásokban éppen el tud érni. Ezért a társasjáték-pedagógia olyan játékos kihívások elé állítja az embert, melyek jellege, szintje és mértéke felülről közelíti meg a játékos lehetőségét a fejlődésre. A kihívásoknak az ehhez szükséges sokszínűségét a ma ismert többezerféle társasjátékban változatosan megjelenő játékmechanizmusoknak a kompetenciákkal való megfelelései biztosítják.
A társasjáték-pedagógia elsődleges célja nem valamely részterületnek, hanem az emberi psziché egyik kulcsfontosságú területének, magának a játékosságnak a fejlesztése, ami számos más, fontos terület fejlődését támogatja.
A társasjáték-pedagógia módszere
A társasjáték pedagógia filozófiájából logikusan következik a módszere, ugyanakkor a legtöbb elvi megállapítás a gyakorlatból merített tapasztalaton alapul. Ez a gyakorlat jól meghatározható feladatokat tartalmaz, melyek a következők.
Széleskörű és játékélményekben gazdag játékismeret megszerzése. Ez alapján lehet megfelelő kérdésekkel körbehatárolni, hogy kinek mely játékok lehetnek megfelelőek, és milyen társaság, milyen helyzetben, milyen játékkal szerezhet pozitív játékélményeket. Például, hogy milyen összetételű társaság játszik, mekkora a korkülönbség, milyen játékélményeket szereztek mára játékosok, mennyire gyakorlottak, és mindenekelőtt, miben ügyesek.
A társasjátékok tanításánál fontos szempont, hogy a játékosok motiváltak legyenek kipróbálni, végigjátszani, és az élményt meg akarják ismételni. A társasjáték-pedagógiában olyan játékok alkalmazása a megfelelő, amely a résztvevők számára hasonló kihívást jelent. Különböző területeken ügyes játékosoknak olyan társasjáték való, amely egyszerre hordoz ennek megfelelő, különböző kihívásokat.
A játékosok motivációját a tapasztalataik, pozitív élményeik alapján lehet szintről szintre erősíteni, minél többféle társasjáték kipróbálására, és ezzel egyre többféle kompetenciával szembeni kihívásoknak örömmel megfelelni. A játéknak mindenekelőtt élvezetesnek kell lennie, és csak akkor használható fejlesztésre, ha minden más hatásnál erősebb marad a játékélmény intenzitása és minősége.
A társasjáték-pedagógia fejleszti a játékosok önálló játékválasztási képességét, az önálló játéktanulási képességét, és legmagasabb szinten azt a képességét is, hogy a játékba társakat vonjon be, és tudja őket játékokra tanítani.
A játék tétje és a játék haszna
Aminek a játékon kívül tétje van, annak a játékon belül nincsen, és fordítva. A játék öröme akkor jelenik meg, amikor van valódi küzdelem, melyben az ember képes felnőni a kihíváshoz, és az élmény először dominánsan, majd teljesen a játéktevékenység átélése. A játék cselekménye ugyanakkor a játék ötletét megvalósító kompetenciák próbatétele. A próbatétel egyszerre veszi használatba a személyiség már meglévő lehetőségeit, ugyanakkor fejleszti a pszichikus komponenseit, és a játékélmény e kettőnek az ideális arányából ered. A társasjáték-pedagógia feladata a játékost abban támogatni, hogy ezt az arányt megtalálja, fenntartsa, és ebben a játékostársait is segítse. Ennek az élménynek és az ebből fakadó fejlődésnek a játékon kívüli helyzetekben is nagy értéke, haszna van. Nem érdemes ezt a kincset veszélyeztetni külső elvárásokból kiinduló, a játék lényegétől idegen edukációs elemekkel, melyek az arányt eltolják valamilyen eredmény irányába. Valójában a játék éppen azáltal válik hasznossá az életben, hogy megtanítja az embert a célirányos, produktív tevékenységeket is játékosan végezni, és ezzel képes lesz motiváltan fejlődni és problémákat megoldani.
A pedagógus számára nyilvánvaló, hogy az igazi játékban a játékosokat nem az motiválja, hogy pénzt nyerjenek. Kevésbé köztudott tény azonban, hogy a játék lényegétől idegen az a törekvés is, hogy a játékos megtanuljon bármi hasznosat. A társasjáték-pedagógia nézőpontjából nagyon fontos ennek a látszólagos ellentmondásnak a feloldása. A játéknak lehet haszna, de ennek a hasznosságnak minden formája járulékos elem csupán, aminek a játék lényegéhez nincs köze. Ez éppúgy igaz a pénznyereményre, mint a tudásszerzésre vagy a készségek és képességek fejlesztésére.
Az eredmény és a nyeremény nem zárja ki a játékminőséget, még akkor sem, ha a játékon kívüli, külső nyereségről van szó, mindaddig, amíg nem ez dominál a motivációban. A kulcs a motiváció súlypontja. A játék lényegétől eltávolodik például egy olyan pókerjátékos, aki az online kaszinóban gyenge játékosokra vadászik. Az ő motivációjának a súlypontja nyilvánvalóan a nyereség, és a tevékenysége így biztosan kevésbé lesz játékos, mint amikor kifejezetten méltó ellenfeleket keres. Hasonló a hatása a játékon kívüli haszonnak akkor is, ha nem pénzben kifejezhető. Aki a gyengébb játékos társaságát azért élvezi, mert könnyen legyőzheti, azt nem elsősorban a játékminőség motiválja, hanem a képességeinek a demonstrálása, vagy rosszabb esetben a fölény kéjes átélése és a másik fél megalázása. Az ilyen sikerélménynek még kevesebb köze van a játékélményhez, mint a pénznyereménynek. A játék lényegétől független, külső nyereség lehet éppúgy érzelmi vagy szociális jellegű, mint anyagi természetű, és minél erősebben hat a motivációra, annál erősebb a játékrontó hatása.
A sikerélményre irányuló szándék természetes módon kíséri a játékot is, és amíg a játékkal elérhető fejlődéshez kapcsolódik, addig ugyanúgy működik, mint a tanulás folyamatában. Kifejezetten a játékra jellemző fordulat, amikor a motiváció súlypontja a sikerélményről teljesen áthelyeződik a játékos cselekmény átélésére. A lényeg a sorrend: első a játékélmény, és csak ezután következhet a tanulás. Az igazi játék úgy fejleszt, hogy a játékosnak eszébe sem jut fejlődni. Sőt az igazi játékban vannak olyan pillanatok, amikor a játékos még győzni sem akar feltétlenül. Legalábbis jobban motiválja a játék ötletének a felfedezése és a játék élménye, mint a játék céljának az elérése.
Paradigmaváltás a játékos edukációban
Több kísérlet is történt Magyarországon a táblás játékok pedagógiai alkalmazására. A legnagyobb múltja a sakkra építő játékpedagógiai programoknak van, de emellett egyre több logikai játék is bekerült a játékos oktatás repertoárjába. A programok céljaiban sokféle kompetencia, képesség és készség fejlesztése szerepel, de a gyakorlat a legtöbb esetben a kognitív képességek és készségek fejlesztésére koncentrál, mert ezen a területen lehet a leghatékonyabban igazolni az eredményességet. A társasjáték-pedagógia szemlélete másként kezeli a játékot. Aki a társasjátékokkal rendszeresen játszik, az elsősorban játszani szeret, és ezt az élményt osztja meg. Fontos szerepe van itt annak, hogy a társasjátékok nagyon sokféle mechanizmust sorakoztatnak fel, amelyek például a sakknál és a kognitív készségek és képességek fejlesztéséhez használt logikai játékoknál nincsenek jelen (ilyen működési elvek a társasjátékoknál például az erőforrás-menedzsment, a licitálás és a blöff). E mechanizmusok minden ismert módszernél több pszichikai komponensét fejlesztik a személyiségnek, rendkívül változatos módon, és élvezettel. Mindettől azonban idegen az eredményességre törekedni. Az eredményességhez módszeresség kell, a módszeresség kötelező elemeket tartalmaz, és ha a társasjátékot egy gyereknek kötelezővé teszik, akkor olyan mértékben csorbul a motivációja és a játékélmény, hogy ha sikerülne is egy jelentősen leszűkített területen az eredményt mérni, ez teljesen más lenne, mint amikor a játékosok a játékot természetes módon, spontán játsszák.
A társasjáték-pedagógia fogalma abból az igényből született 2009-ben, a Nebuló XXI. Alapítvány programjának megfogalmazásakor, Jesztl József együttműködésével, hogy így néven nevezzük a spontán játéktevékenységének teret adó módszert, amely mindenkinek olyan társasjátékokat tanít, amelyek a személyiségéhez legjobban illeszkednek, és amelyek az adott helyzetben és társasággal a legjobb játékélményt nyújtják. A társasjáték-pedagógia filozófiája szerint minél inkább teljesül ez, annál jobban fejleszt. Ez az elv szemléletváltás az oktatás és a pedagógia játékosításának eddig ismert elveihez képest. A szemléletváltás abban áll, hogy a játékosságot kompetenciának tekinti, és ezt a kompetenciát akarja fejleszteni. A játékos emberre bízza annak a környezetnek a kialakítását, és azoknak az eszközöknek a kifejlesztését, amelyek az ember játékosságának teret adnak, és lehetővé teszik, hogy modern korunk kihívásait játékosan oldja meg.