Egy könyv – két ajánlás
By knauszi on 2012. máj. 27. - 13:49Majdnem száz év – Boreczky Ágnes beszélget Méhes Verával. Gondolat Kiadói Kör Kft, Budapest, 2012 (második kiadás).
Majdnem száz év – Boreczky Ágnes beszélget Méhes Verával. Gondolat Kiadói Kör Kft, Budapest, 2012 (második kiadás).
Évente 3-4 alkalommal neves művész, művészettörténész, író (köztük Szűts Miklós festőművész, Parti Nagy Lajos író, költő) nyit meg kortárs kiállítást az iskola tetőterének galériájában. Az érdeklődőbb diákok közül egy kisebb csoport részt is vehet a kiállítások rendezésében, elmehet a művész műtermébe, és betekintést nyerhet abba, hogy hogyan válogat össze egy kiállítást egy műértő.
Amikor kijöttem a moziból, dühös voltam. Nem beszéltem senkivel a filmről közvetlenül a vetítés után – amúgy sem szokásom –, de most különösen problémásnak éreztem ezt. Úgy láttam, hogy a közönségnek általában tetszett, és azoknak is, akikkel együtt mentünk el megnézni. Ez is nagyon dühített: nem igaz, hogy ők nem látják, hogy… Aztán inkább hazamentem, és írtam pár jegyzetet, majd félreraktam. Tudtam, hogy írni akarok róla, de azt is, hogy nem érdemes rögtön, abban a lelkiállapotban. Most újra elővettem a jegyzeteket, de semmit sem változott a véleményem.
Tudtam, nehéz lesz a szöveges értékelés. Mert a kollégákkal is kiszúrok, hiszen oldalakat kell majd körmölni, és a gyerekek is várják majd a jegyeket. Tudtam, a szülők nem értik majd, mi ez a sok szöveg a jegy helyett. De nem akartam a művészeti iskolák zömében jellemző formális ötösöket beírni. Mert mindenhol ez van. Na jó, van ahol a négyesig is elmennek.
A eszközök felhasználásában való jártasság tekintetében, sorrendben a többség átlagosnak, majd átlag alattinak, és átlag felettinek tartja önmagát, amit igazol a technikai eszközök elterjedtségének mértéke és azok felhasználási aránya is, valamint ez magyarázza azt is, hogy a vizsgálatban részt vevő tanároknak megközelítőleg a ¾ része él szabadidejében szívesen, javarészt napi rendszerességgel az információs és kommunikációs technikai eszközök, köztük is leginkább a számítógépek, internetes tartalmak és a mobiltelefonok adta a lehetőségekkel.
És nem fog tetszeni azért sem, mert ez egy szociálisan érzékeny iskola. Ahol a gyereket a teljes szociokulturális környezetével értelmezzük. És mivel megértjük, miért olyan, amilyen, szociális munkát is végzünk. Igaz, ezt az alapítvány keretében, de nem elválasztható módon az oktatástól. A komplex munka megszervezése és lebonyolítása pedig pedagógiai asszisztenseket, szociális munkást is kíván.