Közösségi gyógyítás, egyéni gyógyulás. Németh Tibor írása

A Waseskun olyan non-profit gyógyító központ Kanadában, mely a büntetés-végrehajtási rendszerbe illeszkedve, az Igazságügyi Minisztériummal közös program keretében biztosít lehetőséget személyiségépítésre azoknak a raboknak, akik vállalják, hogy rehabilitációjukat őslakos tanításokra és szertartásokra alapozva készítik elő.

Noha az Első Népek (indiánok, eszkimók, valamint a francia telepesek és indiánok keveredéséből származó, mára nemzetiségi öntudatra ébredt métis-k) Kanada lakosságának mindössze 4,3%-át alkotják, a börtönökben fogvatartott őslakos személyek össznépességhez viszonyított folyamatosan növekvő arányszáma 23,2%. A nemzetközi porondon nehezen vállalható folyamat kezelésére tett kísérletként az Igazságügyi Minisztérium a társadalom számára kicsiny veszélyt jelentő fogvatartottaknak lehetőséget kínál arra, hogy a börtönökön kívül működő olyan gyógyító központok valamelyikébe kérjék felvételüket, ahol gyógyulni tanítják őket.

Gyógyító központok már évekkel azelőtt működtek szerte az országban, ahogy a kanadai büntetés-végrehajtási rendszer vezetői felismerték ezek gyakorlati hasznát. Az új évezredre az igazságügyben és a büntetés-végrehajtásban dolgozó tisztségviselők közül is sokan elfogadták, hogy ezek hatékony eszközt kínálnak az őslakos elítéltek közösségbe illesztésének elősegítésére – 2014-re tizenöt ilyen működött az országban. Ezek egyike a Waseskun Gyógyító Központ (Waseskun Healing Center). Waseskun krí (angolosan: cree) nyelven az a vihart követő időszak, amikor a oszló-szétfoszló sötét felhőkön először tör át a napfény, és villan meg az ég kékje.

Se őrtorony, se acélkerítés, pedig a bentlakók börtönbüntetésüket töltik. A tizenhatezer négyzetméteres terület Montrealtól 80 kilométerre fekszik az erdő szélén, egy folyó partján. Minden elítéltnek saját szobája, íróasztala, széke van; ketten-hárman osztoznak egy fürdőszobán.

Reggeli nyolckor, vacsora délután ötkor, ebéd délben – a bentlakók és a személyzet tagjai közösen esznek. Azon kívül, hogy szobáját mindenki maga tartja rendben, és mindenki magára mos, külön feladata is van mindenkinek; ez lehet eseti vagy állandó – ez utóbbihoz való jog az összes megbízatásban való megbízhatóság bizonyításán keresztül vezet.

A gyógyító központ ügyvezető igazgatója az alapítástól kezdve (1988) ugyanaz a személy, ő felügyeli a pénzügyeket, felelős az Igazságügyi Minisztériumnak. A tiszteletreméltó öreg, aki hetenként négy-öt napot a helyszínen tölt (és ebben az időkeretben korlátlanul elérhető), csoportos és egyéni foglalkozásokat tart, és részt vesz a Gyógyító Tanács (Healing Council) munkájában (melynek tagjai az ügyvezető, a tiszteletreméltó öreg, a segítők, esetfelelősök, az összekötő tiszt és az adminisztrációt végző személyzet – a tanács hetenként ül össze). A három segítő mindegyike nagyjából egy tucat elítélt személyiségfejlődésének közvetlen előmozdításáért felelős, az egyéni terápia mellett (ez általában egy személlyel heti egyszeri ülést jelent) csoportfoglalkozást is tart (a négy-tizenkét gyógyuló az ő segítségével vitatja meg a bennük felmerülő kérdéseket). A rabok fejlődésének értékelésével, gyógyulási tervük teljesítésének körülményeivel, szabadon bocsátásuk biztonsági kockázatainak felmérésével esetfelelősök foglalkoznak. Az összekötő tiszt a kapcsolattartó a gyógyító központ és az elítéltet kibocsátó börtön között: a Waseskun iránt érdeklődők és az ide felvételüket kérelmezők leveleire válaszol, kapcsolatot tart a pártfogóval és más gyógyító központokban működő őslakos összekötő tisztekkel, rendszeres jelentést tesz a Gyógyító Tanács felé. Az adminisztrációt öten végzik, a konyhát ketten vezetik, a rendet és a biztonsági előírások teljesítését két őr felügyeli.

A központ jelenleg teljes kihasználtsággal működik – harmincöt, szerte az országból érkezett elítélt dolgozik itt saját gyógyulásán. Kiválasztásuk hatékony stratégia alapján történik, a jelentkezők felvételi szándékukat széleskörű tájékoztatás alapján fogalmazhatják meg – a börtönökbe eljuttatott promóciós csomag tartalmazza a havonta megjelenő hírlevél aktuális számát, a gyógyító központ működését ismertető videofilmet, a rendszeresen frissülő weboldal címét. Az elítélt ahhoz, hogy felvételt nyerhessen, kicsiny veszélyt jelentő besorolással kell, hogy rendelkezzék. Azokon kívül, akiket először sújtottak börtönbüntetéssel vagy rövid büntetést kaptak, itt olyanok jelentkezését is elfogadják, akik bár életfogytig tartó szabadságvesztésüket töltik, a börtönben jó magaviseletről tettek tanúbizonyságot; gyógyulnak itt feltételesen szabadlábon lévők és házi őrizetre kötelezettek is. Aki ide szeretne kerülni, először szándéknyilatkozatot tesz, melyben részletesen kifejti, hogy miért itt kívánja tölteni büntetésének egy részét, miért ítélték el, min szeretne javítani. Ezek után formanyomtatványt tölt ki, és felhatalmazza a Waseskun Gyógyító Központ elöljáróit, hogy büntetési anyagába betekintsenek.

A saját gyógyulásuk iránt elkötelezett fogvatartottak jellemzően őslakos közösségek tagjai, alkalmanként azonban nem őslakos személy is felvételt nyerhet – elégséges, ha gyógyulási szándékát a jelölt hitelt érdemlően bizonyítja, ha kezeltetésére jóváhagyott tervet készít, és elfogadja, hogy a Waseskun erőszak-, alkohol- és drogmentes intézmény (a legkisebb kihágásért eltávolítás jár), és ő ennek megfelelő viselkedést ígér.

Itt arra a meggyőződésre építenek, hogy minden ember eredendően jónak és egyensúly-érzékenynek születik. Az egyén tapasztalatai során megtanulja, hogyan éljen és működjön együtt a többi emberrel, és hogyan reagáljon bizonyos hatásokra. Múltbeli benyomásai tapasztalati hálóként működve határozzák meg cselekvéseit – amikor hibát követünk el, azt előzetes tapasztalataink alapján tesszük. Ahogy a rossz viselkedésformák rossz döntésekben való elköteleződést készítenek elő, úgy a jó viselkedésminták jó döntésekhez vezetnek; azzá leszünk, amivé magunkat tesszük.

Egy öreg indián tanítgatta unokáját az életre. „Háború dúl bennem”, mondta a gyereknek. „Szörnyű harc ez, két farkas viadala. Az egyik farkas szörnyeteg – düh, féltékenység, bánat, önvád, hatalomvágy, fennhéjázás, önsajnálat, bűntudat, sértődöttség, féltékenység, hazugság, felfuvalkodottság és öndicséret. A másik jó – öröm, békesség, szeretet, remény, derű, szerénység, kedvesség, jóindulat, együttérzés, igazság, hit. Ugyanez a csata folyik a te bensődben is, ez mindenkiben”. A fiúcska elgondolkozott ezen egy percig, majd megkérdezte a nagyapját: „melyik farkas győz majd végül?” Az öreg így válaszolt: „az, amelyiket tápláljuk”.

Itt meg lehet tanulni, hogyan érdemes haladni a jobbuláshoz vezető ösvényen, meg lehet kapni az öngyógyításhoz szükséges segítséget, de minden épülni vágyó végül rossz-önmagát kell, hogy legyőzze. A gyógyulás egyéni vállalkozás – a segítők vagy a tiszteletreméltó öreg mutathatják a helyes utat a gyógyulni vágyó számára, de azon végig helyette nem mehetnek. Arra tanítanak, hogyan kell táplálni a jó farkast. Amikor a jót szítjuk, jobbá leszünk, mikor a rosszat, silányabbá – a választás mindig rajtunk áll. A gyógyulás egész életen át tartó folyamat – éber figyelem a gondolatok és a tettek felett, a küzdelemre való folyamatos készenlét.

Mikor az ember egy bizonyos problémájára keres választ, azt az őt segítők a lehető legtöbb oldalról igyekeznek érthetővé tenni számára – ha megfelelően nagyszámú személyiség-összetevő jellemvonást veszünk figyelembe, könnyebb megtalálni a bajok okait, látni azok következményeit és megkeresni azt, amit gyógyítani-jobbítani valóban szükséges.

A személy akkor veszti el egyensúlyát, ha harmonikus kapcsolata megbomlik önnönmagával vagy környezetével. A megbomlott egyensúly talaján egészségtelen gondolatok születnek, melyek a testi működés zavaraiban is jelentkezhetnek – a gyógyítás csakis az egész személyiség fejlesztésén keresztül történhet. Ahogy a javulás mind teljesebb körű (és a személy fizikai, érzelmi, szellemi és spirituális kapcsolataira is kiterjed), úgy kerül az ember egyre bensőségesebb kapcsolatba a benne működő gyógykerékkel (medicine wheel), mely az egyensúlyra törekvés felé löki-húzza. Hogy gyógyulását előmozdítsa és a közösségbe való beilleszkedését elősegítse, a gyógykerék modell az egyén fizikai, értelmi, szellemi és spirituális szükségleteit egymással összhangban tanítja értelmezni. Hatékony csak akkor lehet, ha a fogvatartott valóban eltökélte magát személyisége fejlesztésére.

A gyógyulás felé minden segítő más utat mutat – azt, amit ő maga járt be, azokon a tudásdarabkákon élve, melyeket a saját gyógyulásához őt vezető úton összeszedegetett. Hogy a gyógyulni igyekvőt merre küldik, függ a segítőktől, az épülni vágyók pillanatnyi szükségleteitől, az éppen összeállt csoport energiaszintjétől – a tanítás ezért mindannyiszor más.

A kulturális és spirituális tanítások másról szólnak. A kulturális tanítások célja, hogy a bentlakókat őslakos identitásukban megerősítsék (hasznos tanítás az elhagyatottnak, hogy egy nagyobb rendszer része ő), ha elkötelezett a fogvatartott érzelmileg vagy intellektuális szinten a tanítás iránt, ha nem. A spiritualitás tanítások célja a bentlakók saját lelkiségének-szellemiségének ápolása, melynek révén az egyén közelebb kerülhet ahhoz, hogy gyógyítsa magát. Amikor a személy megérti, hogy nem pusztán anyag ő, és hogy nem csak ő nem pusztán anyag, hanem a világ többi létezője sem pusztán anyag, hanem az élő világegész tagjai mind, egyaránt fontos, egyformán élő darabjai a mindenségnek, a gyógyulásnak új esélye nyílik. Nem csupán önnön mélységére kell érzékenyíteni az egyént, hanem a világban lévő minden teremtmény egymáshoz kötözöttségére is – e két tanításpajzzsal felvértezve erősebbnek látszik az ember. A fontos nem az, hogy miben hisznek, hanem hogy higgyenek abban, hogy jó szellemiségre-lelkiségre érzékenyen élni, hogy felismerjék a tiszteletadás, az igazmondás, a nyitottság értékét.

Azt mondják, a programok itt napi huszonnégy órán át tartanak, a hét minden napján. Az építkezésben fontos szerep jut a közösség jótékony hatásának is – a közösen töltött hétköznapok során hegednek a sebek, hiszen a gyógyulás alapja az életmódbeli fordulat: azonosítani, mi vár jobbításra és megcselekedni a változtatást; a közösség védőereje az egyéni és a csoportprogramok hatékonyságával vetekszik. Még ha nem is tudatosítják, pusztán azzal, hogy részt vesznek egy közösség életében, az, hogy másokat látnak, amint őket nézik, az, hogy azokkal beszélgetnek, gyógyító hatással van – legtöbbször még az álmaikban megjelenő képeket-jeleneteket is a közösség elé tárják.

A csoport- és egyéni programok célja a gyógyulóban ébredő vagy szunnyadó érzelmek kezelése. A börtönben általában kognitív viselkedésterápián vettek részt, itt az érzelmeik kezelése áll a gyógyítás középpontjában. A napi csoport- és közös programok délelőtt fél tízkor közös imával kezdődnek – cédrusfa haja, erdei zsálya és illatos szentperje leheli örömét az ünneplőkre. A közösségi és csoportprogramokat egy hétre előre szervezik, a köztes idősávban a fogvatartott egyénre szabott gyógyító alkalmakat szervezhet a segítőkkel.

A közösségi kör olyan fórum, amelyen minden bentlakó és a személyzet összes tagja részt vesz azzal a céllal, hogy megvitassák a központot érintő ügyeket, új kezdeményezéseket, a felmerülő panaszokat és megoldandó feladatokat. Az egy-egy témát feldolgozó csoportfoglalkozások akár tizenhat hétig is tarthatnak, ezek közül legalább kettőt választ mindenki – heti minimum negyven óra az előírt gyógyító alkalmakon való részvételre fordítandó idő. Éjjel tizenegy és reggel hét között senki sem hagyhatja el az épületet, melyben szállása van, minden órában az összes felügyelt személy jelenlétét ellenőrzik.

Aki hibázik, sokszor ebből tanul a legtöbbet, de a közösség szabályainak megszegése nem maradhat retorzió nélkül – mindnyájuk biztonságát, a gyógyító központ hatékony működését senki nem veszélyeztetheti büntetlenül. A fegyelmi eljárás meghallgatással kezdődik: az ügyvezető, a tiszteletreméltó öreg, a segítő jelenlétében a vétkes számot ad kifogásolt tettéről, megvizsgálják előmenetelét. Ha a vezetőség úgy dönt, hogy a gyógyulót nem küldik vissza a börtönbe, hanem helyben folytathatja gyógyulását, általában szigorúbb önvizsgálati gyakorlatokra rendelik – televíziótól, videózástól eltiltják és naplóírásra fogják, munkaterheit megemelik. Ha a fenyítés nem használt, a vétkes visszakerül a börtönbe, ahonnan érkezett.

A bentlakók addig nem gyógyulnak, amíg magukban és a körülöttük lévőkben hinni nem képesek. A bizalmi viszony felépítése a tapasztalatok szerint hat hónapig tart, a gyógyulók előbb általában képtelenek megszabadulni azoktól a beidegződésektől, melyeket legalábbis a börtönben megtanultak: bízni senkiben nem szabad. Az, hogy az őket segítő személyzet négy-öt napig éjjel-nappal a rendelkezésükre áll; hogy a bentlakók és a személyzet tagjai között érezhetően nincs alá- és fölérendeltség: együtt esznek, és egymást utónevükön szólítják. Az, hogy segítőik személyes tapasztalataikból is igen jól ismerik azokat a nehézségeket, amelyekkel ők most harcolnak, lassan megérleli a gyógyulókban a bizalmat. Először azt tanulják meg, hogy itt lehet őszintén élni, aztán megértik, hogy ahhoz, hogy gyógyulhassanak, csak őszintén lehet. Lassan elkezdenek bízni másokban és hinni magukban.

A Waseskun Gyógyító Központban sokat ér egy ember – annyit, amennyivé lehet. Azt pedig ki tudja megítélni, hogy hét nemzedék múlva mi lesz belőle? Az merje, aki bízik benne, aki befogadja, és az, akinek van mit adnia.

Ajánlott olvasmányok listája