A „hazudós” hercegnő Csepelen
Trencsényi László írása
Jó-e pálmának látni a száraz kórót, jó-e kristálypohárnak a papírszemetet, jó-e magunkat királylánynak brokátban?
Hommage á Fejes Endre
A hátrányos helyzetű gyerekeket, cigány tanulókat életesélyhez segítő Burattino Iskola nyolcadikosaival ez év tavaszán irodalmi foglalkozáson dolgoztuk fel Fejes Endre novelláját.
A nyolcadikosok korábban már feldolgozták Örkény Ballada a költészet hatalmáról című egypercesét. Ott tisztáztuk, hogy a „szomorú” vers is válthat ki „örömet” a hallgatóból.
Ennek az órának tárgya Fejes Endre A hazudós című novellája volt. A választásban szempont, hogy bár eltérő korban játszódik, a külvárosi téren üldögélő kamaszok világa mégis „kultúraazonos” a célcsoportéval. Az elbeszélés felolvasása után rövid elemzéssel táblára írtuk a cselekmény főbb elemeit. Sorra vettük a Hazudós megaláztatásának eseményeit, tisztáztuk, hogy ki is az a zárójelenetben szereplő fiatal anya, aki korábbi elutasító magatartása ellenére immár mégiscsak a Hazudóstól eltanult mesét meséli más apától származó kisgyermekének.
Egy élő, idős magyar író elbeszélését ismerjük meg – mondtam. Fejes Endre a Józsefvárosban élt, ezt a világot írta meg elbeszéléseiben, könyveiben, a terek, cukrászdák, padok, a tökmag világát. Melegedő tavasz volt, bágyadtságot is okozott, de meglepően nyugodtan hallgatták végig a lányok a történetet – csak egyiküknek volt időszerű kiszaladhatnékja, míg mi hallgattunk egy szerelmes történetet, ő bizony élte ezt a kis drámát.
A felolvasás után próbáltunk a cím ismerete nélkül címet adni az írásnak. Betti el is találta. De felvetődött a Szerelem cím is, a Romantikusan tud hazudni cím (a "romantika" szó továbbfejlesztésével), s a Szép történet cím is előjött. Tisztáztuk, hogy a történet szereplői a kezdetben 14-15 éves fiúk, akik üldögélnek a padon, télen behúzódnak egy krémesre, rumos teára a közeli cukrászdába. Itt „stírölik” a lányokat, s hallgatják a főszereplő különös történeteit, látomásait. Akinek szintén több nevet adtunk: hazudós, szerelmes, hülye, álmodozó, kalandos, költő, lúzer. Szomorú életén megpróbál könnyíteni: szép történeteket talál ki (elfelejteti ezzel bizonytalanságát), holott veri az apja, megpofozták a tűzoltók, rendőrök, megkergette a csősz. És a Lánnyal sem jött össze... (Az inkább ment moziba a lovagjával, s ment férjhez biztonságosabb pasihoz.)
Találjunk ki mi is néhány költői mesét a Hazudós helyén:
- Milyen szép lila színű a nap, s a csillagok is az égen vannak!
- Van egy szerelmes pasi, aki nem szereti a lányt, de úgy tesznek mégis...
Mondjunk, álmodjunk mi is szépet a nemszépről, a csúnyáról!
A mű alapkérdése: miért „hazudunk valami szépet”? Miért jó az illúziók, a mesék világában lenni, miközben a valóság gyötrőbb?
És most következnek a „mi ez?” játékok. A tanteremben jóformán találomra talált „ócskaságokat” „hazudjuk” szépnek.
- Mi ez a fonnyadt néhány levél a koszos cserépben? A lehetséges válaszok: viruló pálma, narancsfa, orchidea stb.
- Mi ez a koszos, itthagyott kávéspohár? Kristálykehely, pezsgőspohár, herendi porcelán stb.
A drámajátékos „csúcspont”: s kik vagytok ti? Királylány és hercegnő.
- Üljetek, álljatok abba a pózba, ami rangotokhoz illik!
- Milyen ruha van rajtatok? Mi az anyaga? Brokát, selyem, muszlin.
- Mi a színe?
Többféle pantomimjátékot játszottunk e „mesebeli” szerepben, vágykiélésben.
Zárókérdéseink: jó-e pálmának látni a száraz kórót, jó-e kristálypohárnak a papírszemetet, jó-e magunkat királylánynak brokátban? Jó-e, ha a költészet illúzióvilágába képzeljük magunkat? Bizony jó az!
Egy másik kérdés, hogy a „való világ hörpintése” is lehet fájdalmas és jó. De ez egy másik óra, másik mű. Sorra is került: Ady Répakapálása. Ott megtörtént a szembenézés a valósággal.