„Az ezredforduló iskolája”

Karlowits-Juhász Orchidea írása Kuti István újító törekvéseiről

A gyerekek dolgoznak, tevékenykednek, felfedeznek a tanórákon, és minden büntetés mellőzésével maguk azonosítják be és javíthatják hibáikat is. A gyerekek ebben az iskolában megtanulják, hogy tévedni nem bűn.

„Ha azt akarjuk, hogy a gyerekek ne csak megtanulják, hanem tudják, értsék is az anyagot, akkor mindenekelőtt dolgoztatnunk kell őket. Olyan feltételeket kell biztosítani számukra, hogy saját gyakorlati munkájukból, saját tapasztalatukból jussanak el következtetésekig, magáig az ismeretig” – nyilatkozta Kuti István, a miskolc-perecesi általános iskola igazgatója az egyik helyi lapnak.1

Miskolc-Pereces lakosságának képzettségi szintje és beiskolázási rátája igen alacsony. Az itteni iskolában az országos átlaghoz viszonyítva jóval nagyobb számban tanulnak hátrányos helyzetű és veszélyeztetett gyerekek. A tanulók 18%-a büntetett előéletű családban él. Kuti István egy olyan iskola megvalósítását tűzte ki célul, amely biztosítékot jelent arra, hogy ezen a perifériális területen élő családok gyermekeiből is nevelhetők olyan felnőttek, akik megállják helyüket a rohamosan fejlődő világban.

Az igazgató szerint ahhoz, hogy ezt el lehessen érni, az iskolának új oktatási-nevelési stratégiát kell kidolgoznia. Vezetőként általános célként jelölte meg, hogy intézményének mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy minden egyes gyereket hasonló szintű tudáshoz juttasson. Ezt szem előtt tartva a pedagógusoknak jelentős szemléletváltáson kell keresztülmenniük, komoly képzésben, önképzésben kell részt venniük ahhoz, hogy lépést tudjanak tartani a fejlődéssel, a tantárgyi újításokkal, hiszen munkájuk komoly befolyással van arra, hogy néhány évtized múlva milyen lesz a telepen élő családok életszínvonala. Kuti meggyőződése, hogy az oktatás minél tökéletesebb megtervezése, és annak a funkciónak a betöltése, hogy a gyerek megtanuljon tanulni és empirikus úton ismereteket elsajátítani, jobb továbbtanulási mutatókat eredményez, és megteremti az élethosszig tartó tanulás feltételeit.

A remek szervezői és menedzseri képességekkel rendelkező, több képzőművészeti ágban is jeleskedő Kuti képesítése szerint tanító, matematika- és fizikatanár. Egy igen kicsi – főként cigány gyerekeket oktató – falusi iskolából került a perecesi általános iskola vezetői székébe. Érkezésekor azonnal szembesült az öreg épület elhanyagoltságával, az elavult szemléltető eszközökkel, a könyvek hiányával, a tanításhoz méltatlan körülményekkel. A tárgyi környezet szánalmas állapota mellett komoly gondot jelentett a tanulók alacsony tudás- és motivációs szintje is. A helyzetet nehezítette, hogy első perecesi tanévét megelőzően a közelben új iskola nyílt, amely több pedagógust és gyereket is „átcsábított”, így a kezdeti években nagy volt a fluktuáció.

Kuti István iskolai innovációjához – elmondása szerint – egy, a Miskolci Műszaki Egyetemen tartott, a természeti neveléséről szóló előadás adta az első impulzust. A lelkes igazgató ennek hatására fogott bele saját pedagógiai koncepciójának kidolgozásába, melynek kiindulópontja az volt, hogy az iskolának maximálisan biztosítania kell, hogy a gyerekek ott helyben, tapasztalati tanulásra alapozva sajátíthassák el ismereteiket.

A 80 éves, omladozó iskolában, a több szempontból is kilátástalannak tűnő körülmények a kollegák egy részét kezdetben elbizonytalanították, azonban miután a szaktanárokkal együttműködve Kuti kidolgozta részletes módszertani koncepcióját, a tantestület legtöbb tagja mellé állt, felülkerekedett rajtuk a lelkesedés és a bizonyítási vágy, így az iskola addig soha nem látott sikerre vihette Kuti István pedagógiai innovációját.

Az iskola hamarosan bázisintézménnyé vált, ahová már a kezdeti években is az ország minden tájáról érkeztek iskolaigazgatók és pedagógusok, hogy megismerkedjenek az itt zajló módszertani újításokkal. Az intézmény hatékonyságát vizsgáló külső szakemberek többek között abban látják a siker titkát és a tanulmányi eredmények kedvező alakulását, hogy az egymással jó munkakapcsolatban lévő tanítók, tanárok kellően felkészültek, naprakészek; a korszerűen felszerelt termekben az életkori sajátosságokhoz igazodó interaktív oktatási módszerek alkalmazásával a megismerési folyamat lelassul, ugyanakkor mélyebbé válik; a hétköznapi iskolai élet részévé válik a kooperáció és a társak segítése; illetve, hogy a diákok számára egyes feladatok vállalása önkéntessé válik. A gyerekek dolgoznak, tevékenykednek, felfedeznek a tanórákon, és minden büntetés mellőzésével maguk azonosítják be és javíthatják hibáikat is. A gyerekek ebben az iskolában megtanulják, hogy tévedni nem bűn.

Az itt dolgozó pedagógusok azért tudnak mindig előrébb és előrébb lépni, mert folyamatosan ott lebeg előttük a kihívás, hogy hozzájáruljanak a szociális hátrányokból eredő elmaradás leküzdéséhez. Kuti István kettős pedagógiai hitvallása áthatja az iskola légkörét. Eszerint egyrészt nincs igazi ismeretszerzés tevékenykedtetés, kísérletezés és eszközhasználat nélkül, másrészt bármilyen szociokulturális környezetből is érkezzenek a diákok, és bármilyen is legyen a közösségben elfoglalt helyük, megítélésüknek mindig azonosnak kell lennie.

Kuti szerint emberség, hivatástudat, türelem, a gyerekek és az iskola szeretete, a helyi lehetőségek felmérése és az azokhoz való alkalmazkodás szükségeltetik a sikerhez. Tíz évet lefedő innovatív tevékenységét bemutató kéziratának előszavában a következőképpen fogalmaz:

„ma még kevesen értik meg, hogy nekünk pedagógusoknak többet, sokkal többet kellene tennünk, mint amennyit teszünk. (…) A cselekvő pedagógusok táborában hiszek és nem azokban, akik ennek ellenzői.”2

Az 1960-as, ’70-es években járunk, a Miskolc perifériáján fekvő perecesi bányásztelepen, ahol a helyi iskola igazgatója egy napjainkban is aktuális (sőt, egyre égetőbben aktuális) problémára keresett és adott érdemi választ. Kuti István újító munkája nyomán intézményében felbomlottak a hagyományos osztálytermi keretek, megszűnt a monoton frontális óraszerkezet, a tanári demonstráció helyébe a tanulói aktivitás lépett. A Déli Hírlap 1978. június 10-én Mutatvány az ezredforduló iskolájából címmel mutatta be a Perecesen zajló sikeres innovációt.3 A cikk címét olvasva elszomorít a gondolat: ha Kuti István ma élne, megdöbbenve tapasztalná, hogy az ezredforduló utáni magyar iskola – szemléletében és módszertanában – közelebb áll ahhoz a perecesi iskolához, amelybe először belépett, mint ahhoz, amelyet nyugdíjazása napján maga mögött hagyott.

Kuti István pedagógiai innovációja a szaktantermi rendszer professzionális megvalósítása és a hozzá kapcsolódó tantestületi szintű szemléletformálás volt.

A kabinetrendszerű, más néven szaktantermi rendszerű oktatásban rejlő lehetőségek fontolgatása hazánkban már 1927-ben felmerült, és mintegy tíz év múlva meg is teremtették ennek lehetőségeit a kőszegi leánylíceumban. A módszer meghonosításával több helyen is próbálkoztak, de általában csak néhány évig és valódi eredmények nélkül.

Kuti hitt a szaktantermi rendszer hasznosságában, és annak meghonosításával egy újszerű oktatási forma megvalósítása volt a célja. Ennek lényegét abban látta, hogy

„a gyerekek dolgozzanak, munkájukban folyamatosan tapasztaljanak és a logikai törvények szerint azokból megállapításokat szűrjenek le, újabb hipotéziseket állítsanak fel. Ezekről tanítójukkal (tanárokkal) beszélgessenek, újra tapasztaljanak, és ismét eljussanak a természeti jelenségek szabályos megfogalmazásáig.”4

Készülődés egy kísérlethez (beragasztott fotó az Elektrotechnikai Szakkör naplójában)

Az igazgató áldozatkész munkája nyomán már az első tanév végére 10 szaktanterem kialakításra került. Ilyen volt például a Herman Ottó földrajz-biológia kabinet, amelyben minden tanuló számára mikroszkóp állt rendelkezésre, vagy az Esze Tamásról elnevezett történelem-magyar kabinet, amelynek falán az őskortól napjainkig terjedő időszalag húzódott, egy üveges szekrényben pedig hitelesített másolatokkal egy „mini múzeum” került berendezésre.

Kutinak lényegében szakirodalom híján, saját fantáziájára hagyatkozva kellett kidolgoznia az új módszer alappilléreit. Mivel a kabinetrendszer megvalósulásának első éveit folyamatos felújítási munkálatok kísérték, ezért Kuti a nyári szünetek egészét is az iskolában töltötte. Szinte szabadidő nélkül, rengeteg saját befektetett munkával folytak a munkálatok nemcsak az igazgató, hanem a tanári kar, a szülői munkaközösség, sőt még a gyerekek részéről is.

Az első évet követő nyáron az elektromosságtani és mechanikai demonstrációs eszközök számára Kuti egy speciális szekrényt készíttetett. Lényegében ezzel vezette be iskolájában a kabinetszekrény műfaját, amelynek funkciója a szakszertár helyettesítése volt. Ezekben a szekrényekben tárolták a demonstrációs, audiovizuális és tanulókísérleti eszközöket, illetve az adott tantárgyak szakkönyvtárának is ez adott helyett. A kabinetszekrények megtervezése minden esetben az adott szaktanár feladata volt, akinek többek között arra is ügyelnie kellett, hogy a lényegi eszközök a gyerekek szemmagasságában kerüljenek elhelyezésre.

A szaktantermi rendszer tökéletesítését szolgálta az ún. tálcarendszer bevezetése, amelyhez Kuti új padokat tervezett és készíttetett. Az óra elején a tanár kinyitotta a tálcatároló szekrényt, a gyerekek magukhoz vették tálcáikat, majd az óra végén visszahelyezték a tárolókba. A tálca közepén elhelyezett letörölhető fedlapra a gyerekek felírhatták megfigyeléseiket, tapasztalataikat. A tanítási év kezdetén a szaktanárok feltöltötték az eszközcsaládot, így biztosítva egész évre a zavartalan tanulókísérleti munkát. Ennek az új rendszernek az egyik nagy előnye volt, hogy a gyerekeknek nem kellett felszerelést magukkal hordaniuk.

A taneszközöket, eszközsorokat a szaktanárok tervezték. Ehhez egy-egy mintapéldányt kellett készíteniük, amelyet az iskola vezetősége és a szaktanárok közösen bíráltak el. Az iskola gyakorlati műhelyeiben készültek a biológia, kémia, fizika, matematika és az alsó tagozatos tantárgyak oktatásához szükséges eszközök fémből, fából, műanyagból, papírból. Az egész tantestület szívügyének tartotta az öntevékeny taneszközfejlesztést, így csak végső esetben kellett pénzt kiadni ilyesmire.

Kuti nagy fontosságot tulajdonított annak, hogy rendszeresen látogassa tanártársai óráit. Kezdeményező, kreatív kollégáinak mindennemű figyelmet és támogatást megadott, minden eszközzel ösztönözte őket, és elismerte munkájukat.

A negyedik szaktantermi rendszerű tanévtől (1966/67-től) Kuti kísérleti jelleggel az alsó tagozatra is kiterjesztette koncepcióját, így – többtanítós megoldással – már harmadik osztályától kezdve bevezetésre került az ún. kiskabinet-rendszerű tantárgycsoportos oktatás. A módszer bevezetése mellett szóló legfőbb indok az volt, hogy a tanulóknak felső tagozatban nehéz belecsöppenni a kabinetrendszerbe, meglepi őket az újszerű oktatás, így kezdetben sokat rontanak tanulmányi átlagukon. A kiskabinetrendszer bevezetésével a gyerekek megalapozottabb tudással kerültek felső tagozatba, aktívabbak lettek, ezáltal az óra is élőbbé vált, így a tanító feladata sokkal inkább az óra vezetése, mint a gyerekek aktivizálása volt. Az alsó tagozatot érintő kísérleti munkában a szülők is lelkesen részt vettek, jelentős mértékben erősödött a szülők és a pedagógusok közötti partneri együttműködés.

A kiskabinetrendszert szakköri foglalkozások egészítették ki. A Kis Matematikus és az Elektrotechnikai Szakkör célja az volt, hogy játékos módon, manipulációs eszközök segítségével a diákok olyan matematikai és fizikai ismereteket szerezzenek, amelyek egyébként csak a felsős tananyagban szerepelnének. A Böngésző Anyanyelvi Szakkör elsődleges funkciója pedig az volt, hogy megszerettesse a tankönyvön kívüli olvasást, és hozzájáruljon a kutatásokhoz szükséges szöveges anyagok megértéséhez, feldolgozásához.

Jelenet az Elektrotechnikai Szakkör életéből

Az iskolakísérlet nyolcadik tanévére vált eldöntött ténnyé, hogy harmadik osztálytól ötödikig kiskabinet-rendszerű tantárgycsoportos rendszerben, felső tagozaton pedig a bevált és egyre fejlődő szaktantermi rendszerben fognak tovább tanítani a pedagógusok. A továbbiakban minden szaktanár a maga kabinetjén belül teljesen önálló tervező és fejlesztő munkára koncentrált, a tanítónők pedig a kisszaktantermes tantárgycsoportos munka specializált terveinek készítőivé váltak. A tantestület ebben a szellemben próbált előre gondolkodni, évekre előre tervezgetni, és még tökéletesebb módszereket, eszközöket kifejleszteni. 

Tíz évvel a kabinetrendszer bevezetését követően már az alsó tagozatosok is külön tálcákkal rendelkeztek, és minden tantárgyból komplett kutatási laboratórium állt rendelkezésre, ahol az iskola diákjai idejük 85%-át kutatással, felfedező tanulással töltötték.

Az új módszerekhez való konzekvens ragaszkodás végképp meggyőzte a kollégákat arról, hogy a periférián élő, hátrányos helyzetű gyerekek is képesek magas szinten elsajátítani az ismereteket, amiről a kerületi, városi versenyeken, a szakosított tantervű osztályok tanulóit megelőzve számot is adtak, magukra irányítva az érdeklődést.

A kitartó munka meghozta az országos szintű ismertséget és elismerést. A perecesi pedagógusok szakmai előadásokat és bemutató tanításokat tartottak, eszközkiállításokat, tanulókísérleti és szakköri bemutatókat szerveztek, folyóiratokban, szaklapokban publikálták iskolaújító, módszertani írásaikat. Az országban egyedül minden tantárgyra kiterjedően kabinetmódszerrel dolgozó iskolaként felkérték a perecesi tantestületet, hogy tartsanak komplex továbbképzést iskolaigazgatóknak. Az Egri Tanárképző Főiskolával és a Sárospataki Tanítóképző Intézettel való együttműködés keretében pedagógushallgatók végezhették gyakorlatukat az iskolában. A JATE tudományos csoportja felmérésekkel igazolta a Perecesen végzett kísérletek eredményességét. A kutatások egyértelműen rámutattak, hogy a szaktantermi munka mély alapozást ad a gyerekeknek, ami a továbbtanulásukat is eredményesebbé teszi.

„Hogyan lehet magolás nélkül, majdnem játszva tanulni? Ez foglalkoztatott engem az itt töltött csaknem húsz év alatt legjobban. Ezért dolgoztam szombaton és vasárnap is, néha késő éjszakákig. (…) Húszezer látogató fordult meg nálunk az elmúlt évek során, de én ezt nem érzem nagyobb sikernek, mint azt, hogy gyerekeinket ma már szívesen várják a középiskolákban”– nyilatkozta 1980-ban az elért sikerekről az addigra szakmai körökben országosan ismert Kuti István.5

Iskola milliók nélkül

A perecesiek által fejlesztett új, formabontó eszközökre a TANÉRT is felfigyelt. Bár a megyei tanács művelődési osztálya és a Pedagógus Továbbképző Intézet az azzal járó költségekre hivatkozva elutasította a már kipróbált és jónak bizonyuló eszközöket, a TANÉRT Kutatási Főosztályának munkatársai mégis vállalkoztak a tálcák első szériájának legyártására. Az eszközkészlet így több iskolába is eljutott, és kísérleti bevezetésre került. Az eszközadaptáció azonban sok fejtörést okozott Kutiéknak, hiszen ekkor tudatosult bennük, hogy azt a sokéves folyamatot, amin ők keresztülmentek, egyetlen iskola sem spórolhatja meg. Az eszközkészlet bevezetéséhez ugyanis mindenekelőtt át kell formálni a tanárok szemléletét, fel kell készíteni őket az új koncepció megértésére, és arra, hogy a szaktantermek lényegében olyan tudományos műhelyek, ahol a pedagógus informátori szerepbe lép, a diák pedig önállóan munkálkodik. Az anyagi vonatkozások mellett ez lehetett a másik oka annak, hogy a perecesi iskola sikere nem válhatott általánossá a magyar közoktatásban.

Az iskoláját felvirágoztató, sokszoros újító Kuti István 1926. március 19-én született Budapesten. 1947-ben szerzett tanítói oklevelet a Miskolci Evangélikus Tanítóképzőben, majd az Egri Tanárképző Főiskolán diplomázott matematika-fizika szakos tanárként 1964-ben. Szögligeten, Alberttelepen és Bogácson tanított, majd 1963-1986 között a Miskolc-perecesi 19. Számú Általános Iskolát igazgatta. A hazai szaktantermi mozgalom „apostolaként” azon munkálkodott, hogy iskolájában minden tantárgyat eszközcsaláddal lásson el. Saját készítésű és tervezésű eszközei külföldön is hódítottak. Százharminc újítása közül harmincat országos terjesztésre javasoltak, több közülük pedig külföldi kiállításokon is szerepelt Lengyelországban, Csehszlovákiában, Japánban és Spanyolországban. A kiváló fejlesztő tanár igazgatói posztja mellett a Pedagógusok Szakszervezete Újítási Bizottságának tagja, az Eötvös Loránd Fizikai Társaság Általános Iskolai Szakcsoportjának első elnöke, majd vezetőségi tagja, illetve a Tanító című módszertani szaklap munkatársa volt.

Kuti István élete során számtalan tudományos díjban és elismerésben részesült. Vezetése alatt a miskolc-perecesi iskola „pedagógiai zarándokhellyé” vált, több mint huszonötezren keresték fel az intézményt tapasztalatszerzés céljából. Ő maga is számos bemutató órát tartott. Irányításával három dokumentumfilmet készítettek az iskolában folyó szakmai munkáról. Kollégái tisztelettel vették körül, a gyerekek és szülők hálásak voltak sokoldalú tevékenységéért, és a város pedagógusai között is népszerűségnek örvendett.

Az ötgyermekes Kuti család legkisebb fia egy sötét bányában, lóvezető fiúként korán hozzászokott a küzdelmekkel teli munkához. Grafikus, művész szeretett volna lenni. Fizikatanár lett. 1986-ban nyugdíjba vonult, kilépett az iskolakapun, visszafojtotta könnyeit, fegyelmezetten palástolta fájdalmát. Még egyszer megsimította imádott iskolája falát, majd nem nézett vissza soha többé. Kuti István 1988. május 5-én hunyt el Miskolc-Perecesen.

Felhasznált források

A harmadik osztályos környezetismereti munkafüzetről. Sz.n. Köznevelés, XXXVII. évf. 18. szám, 1981. május 1.

Földváry Gyuláné: „Az átlagosnál több segítséget…” (Alsó tagozatos szakkörök). A tanító, X. évf. 1972. Szeptember, 9. szám

Földváry Gyuláné: A kísérlet miskolci tapasztalatai. A tanító, XII. évf. 1974. szeptember, 9. szám

Gyakorlatból lesz a tudás. Sz.n. Észak-Magyarország, sz.n. 1975. február 7. XXXI. évf. 32. szám

Gyarmati Béla: Kuti István játékai. Déli Hírlap, IX. évf. 1977. június 16.

Kala Sándorné: Számtan-mértan óra a harmadik osztályban. A tanító, XII. évf. 1974. szeptember. 9. szám

Kuti István: 10 év a szaktanterem rendszerért (kézirat)

Kuti István: A kísérletező természetismeret (kézirat)

Kuti István: A Miskolc-Pereces 19. sz. Általános Iskola korszerűsítő törekvéseinek története (kézirat)

Kuti István: Korszerűsítési törekvéseink Miskolc-Perecesen. A tanító, XIII. évf. 1975. április, 4. szám

Kuti István: Tanulókísérleti eszközök a 3. osztályban. A Tanító XIII. évf. 1975. május, 5. sz.

Mutatvány az ezredforduló iskolájából. Sz.n. Déli Hírlap, X. évf. 135. szám, 1978. június 10.

Nagy Béla: „A jövő olyan lesz, mint a ma iskolája”. Borsodi Szemle, XXVI. évf. 1981. 3. szám

Orbán József: Iskola milliók nélkül. Pajtás, 1980/20. XXXV. évf. 1980. május 15.

Tanulói eszközkészlet az általános iskola első osztályos környezetismerethez. Sz.n. Tanszerismertető, 190. szám

Torma Győző: Iskola – szabálytalan osztályokkal. Újítók Lapja, XXIX. évf. 11. szám. 1977. június 3.

Torma Győző: Újra felfedezők klubja. Pajtás, XXX. évfolyam, 1975. február 26.

• 1. Gyakorlatból lesz a tudás. Sz.n. Észak-Magyarország, sz.n. 1975. február 7. XXXI. évf. 32. szám.
• 2. Kuti István: 10 év a szaktanterem rendszerért (kézirat).
• 3. Mutatvány az ezredforduló iskolájából. Sz.n. Déli Hírlap, X. évf. 135. szám, 1978. június 10.
• 4. Kuti István: Korszerűsítési törekvéseink Miskolc-Perecesen. A tanító, XIII. évf. 1975. április. 4. szám 10. p.
• 5. Orbán József: Iskola milliók nélkül. Pajtás 1980/20. XXXV. évf., május 15.