Fóti Péter: Valódi demokratikus intézmények az iskolákban a diákönkormányzatok helyett
Sok tanár gondolata lehet a folyamat elején az, hogy a változásokkal az iskola bolondokházává fog válni. Mint a már demokratikus keretek között dolgozó iskolák gyakorlata mutatja, ez nem lesz így. A summerhilli iskola immár 90 éve működteti a közös tanár-diák önkormányzatot, és tapasztalja, hogy az iskolában nincs anarchia, és hogy az iskola tanulói az évek során felelős emberekké válnak, akik az iskolai élet jó részét irányítják.
"A tanár, aki osztályát a büntetésektől való félelemmel kormányozza, a gyereket ellentmondásos viszonyba taszítja a társadalommal. Taníthatja a gyerekeket pontosságra az aritmetikán keresztül, a gondolatok kifejezésére az olvasáson keresztül, de nem taníthat neki társadalmi felelősségtudatot a történelem tanításával azt akarván bizonyítani, hogy a köztársaság jobb, mint az önkényuralom, ha az osztályteremben nem köztársaság van, hanem önkényuralom."
Homer Lane
Bevezető
Senki sem tagadja, hogy a demokráciához képzett emberek szükségesek, és ezen képzettségek megszerzésének útja az iskola is lehet. Természetesen máshol is lehet tanulni a demokráciát. A kérdés persze az, hogy mit is nevezünk demokráciának? Sokan válaszolják erre azt, hogy a demokrácia azt jelenti, hogy egy adott országban parlamenti választások vannak, ahol a polgárok választhatnak a parlamenti pártok között. Mások – ide tartozom én is, a demokrácia egy szélesebb fogalmát kedvelik. Ezek szerint demokrácia létezhet akár a legkisebb emberi csoportban is, ha annak tagjai úgy döntenek, hogy bizonyos kérdéseket közösen, tanácskozásokon vitatnak meg, majd szavazás útján döntenek, és ezek szerint a döntések szerint élnek.
Ha valaki a demokrácia ezen, második definícióját fogadja el, akkor a mai iskolák döntő többségét nem fogja a demokrácia terepének tartani. E szerint a felfogás szerint ugyanis a demokráciát nem lehet pusztán tanítani, hanem gyakorolni is kell. Ugyanezt fogalmazta meg amerikai Homer Lane (1875-1925) is a bevezető idézetben: Minden iskolai osztálynak egy kis köztársaságnak kellene lennie, minden iskolának hasonlóképp. A nagyobb társadalmi egységekben működő demokratikus életre a kisebb közösségekben megélt demokrácia készít fel, természetesen kiegészítve azokkal az ismeretekkel, amelyek a nagyobb egységekben szokásos demokratikus játékszabályokról szólnak. Ezt az összefüggést fogalmazta meg John Stuart Mill híres mondásában: „Nem úgy tanulunk olvasni és írni, lovagolni vagy úszni, hogy elmondják nekünk, hogyan tegyük ezeket, hanem úgy, hogy gyakoroljuk ezeket a készségeket. Ezért csak akkor tanuljuk meg a közös kormányzást a nagyobb emberi közösségekkel kapcsolatosan, ha azt kis egységekben már korábban gyakoroljuk.”
A mai iskolákban nagyon gyakran ezekkel az elvekkel szemben a gyerekeket passzivitásra nevelik, ahol csupán az utasításokat kell követniük, és nem szabad megkérdőjelezniük a tanárok tekintélyét. Ezért mondta jogosan az amerikai reformpedagógia atyja, John Dewey, hogy „a jelen oktatási rendszer legnagyobb hibája az, hogy nem veszi tekintetbe azt az alapvető követelményt, hogy az iskola a közösségi élet egyik legfontosabb terepe”. Az iskola nem készíthet fel a demokratikus társadalmi létre, ha azt csak a jövő terepének tekinti, és nem vesz tudomást arról, hogy az iskolában is demokráciának kell lennie.
A mai magyar iskolában egy különös demokráciafelfogás uralkodik, amelynek nincs sok köze ahhoz, amit valóban demokráciának lehetne nevezni. Mielőtt arról írnék, hogy mit lehet valódi demokráciának nevezni, szeretném felidézni a magyar, törvényekben is lefektetett (központilag előirt!) diákönkormányzatokra építő áldemokrácia-felfogást.
„Magyarországon minden iskolában legalább egy diákönkormányzat működik. A közoktatási törvény értelmében a diákönkormányzat – a nevelőtestület véleményének kikérésével – dönt saját működéséről, a diákönkormányzat működéséhez biztosított anyagi eszközök felhasználásáról, hatáskörei gyakorlásáról, egy tanítás nélküli munkanap programjáról, az iskolai, kollégiumi diák-önkormányzati tájékoztatási rendszerének létrehozásáról és működtetéséről, valamint a tájékoztatási rendszer (iskolaújság, iskolarádió stb.) szerkesztősége tanulói vezetőjének (felelős szerkesztőjének), munkatársainak megbízásáról. A diákönkormányzat véleményt nyilváníthat, javaslattal élhet a nevelési-oktatási intézmény működésével és a tanulókkal kapcsolatos valamennyi kérdésben. A hatályos közoktatási tv. szerint az iskolai Diákönkormányzatnak ún. egyetértési (vagyis vétó-) joga van az iskola SZMSZ-ét illetően.”
Attól, hogy az iskolákban diákönkormányzat működik, nem lehet azt mondani, hogy az iskolában bármilyen értelemben demokrácia lenne, amíg az iskolaközösség – a tanárok és gyerekek közössége – soha nem ül egy asztal körül, és ezeknek a tanácskozásoknak nincs döntési hatáskörük, és a döntéseket végre nem hajtják, és ott mindenkinek nincs egy szavazati joga. E helyett a közbeszéd arra koncentrál, hogy a diákoknak sok vagy kevés joga van, de hogy az egész rendszer hibás, arról nem beszél jóformán senki! Arra sem mutat rá senki, hogy az egész diák-önkormányzati rendszer milyen mértékben hasonlatos a kommunista idők KISZ-szervezetéhez.
A mai magyar iskolai demokrácia felfogása nem is célozza, hogy az iskolákban demokratikus közösségi élet folyjon. A demokrácia hasonlóképpen kimerül a választásokban, amikor – hasonlóan a parlamenti vagy önkormányzati választásokhoz – képviselőket választanak.
Hogyan nézhet ki egy jobb iskolai demokrácia, amely valóban felkészít a demokratikus társadalmi életre? Ehhez el kell mozdulnunk a diákönkormányzatokban gondolkodó világnézettől, amelyektől az iskola nem lesz demokratikus, mert a diákönkormányzat csupán egy glorifikált kis klikk, amelynél az iskolai demokratikus élet sokkal szélesebb és tartalmasabb lehet. Milyen más, jobb intézményekkel helyettesíthetjük a diákönkormányzatot?
Hogyan fogjunk hozzá a diák-önkormányzati rendszer helyettesítéséhez? – A tanárok oldala
Nem vezethetünk be a diákönkormányzatoknál jobb módszert, ha az iskola tanári karában nincs egyetértés arról, hogy létezik egy jobb módszer az iskolai önkormányzásra, mint a mai felülről oktrojált, egyformára faragott diákönkormányzat. Ha ez az egyetértés nincs meg, ha erről nem folyik beszélgetés, akkor nincsen értelme hozzáfogni a jobb módszer kialakításához. A legfontosabb probléma ezen az úton az, hogy a tanároknak az új rendszerben egy egészen másfajta szerep jut, mint az a mostani iskolában szokásos. A tanárokból felsőbbrendű lény helyett az iskola sok vonatkozásban a diákokkal egyenlő szerepű polgára lesz. Az új tanár-diák iskolai önkormányzat cselekvési területe pedig az iskolai szociális élet lesz, amelyért az önkormányzatban résztvevők közösen felelnek.
Mit nyerhet ebben a rendszerben a tanár, a tanári kar? Az iskola egész élete eltolódhat a mai ellenőrző és kioktató jelleg felől az igazi képzés felé! Valójában nagyon sok tanár elégedetlen azzal a szereppel, amit ma játszik az iskolában, amelynek fontos eleme az, hogy a tanár rendőr, és aki ezért gyakran oszt büntetéseket (anélkül, hogy ezek általában elérnék céljukat), és ezen szerepben eltöltött idő és elfecsérelt energia helyett a fiatalok valódi képzésével törődhetne. Nemcsak arról van szó, hogy a tanárok, ha hajlamosak a változásra, elkezdik a gyerekekkel közösen megfogalmazni az iskola Alkotmányát, hanem arról is, hogy elfogadják a megosztott felelősség új rendszerét, amelyben ezek után nem csupán ők a felelősek mindenért, ami az iskolában történik, hanem a diákok is (mert hiszen részt vesznek az iskolai élet kormányzásában).
Hogyan fogjunk hozzá a diák-önkormányzati rendszer helyettesítéséhez? – A diákok oldala
Hasonlóképpen a tanárokhoz, akik közül sokan szkeptikusak a változásokkal szemben, nagyon sok diák is szkeptikus azzal kapcsolatban, hogy az iskola lehet más ahhoz képest, mint amit eddig láttak, tapasztaltak. Miért is adnák fel a felnőttek a hatalmukat? Miért vállalnának felelősséget a diákok az iskola életében, amikor olyan kényelmes kimondani, hogy én nem vagyok felelős. Kevesen hiszik el, hogy lehet másképp, és kevesen vállalják a plusz energiabefektetést egy rendszerbe, amelynek előnyeit csak később ismerhetik majd meg.
A diák-önkormányzati rendszer helyettesítése az igazi tanár-diák iskolai önkormányzattal
Az első lépés az úton az iskolai Alkotmány megalkotása. Nem csupán arról van szó, hogy erről a folyamatról mindenki tudjon, hanem arról is, hogy mindenki részt vegyen benne. Mikor lehet ezekre a dolgokra sort keríteni? Elsősorban az osztályfőnöki órák és a történelem és társadalomismereti órák egy részét lehet erre fordítani. Ehhez elegendő minden nap 5 percnyi időt szánni, és a hólabda elkezdhet növekedni. Csak ismétlem: Ha a tanárok szkeptikusak, valójában nem támogatják az új rendszert, akkor a siker valószínűsége kicsi. Ha azonban a tanárok számára a kérdésnek van jelentősége, akkor hamarosan bonyolult kérdések fognak felmerülni, amelyek érintik az iskola tagjainak jogait és kötelességeit. Mik azok a kérdések, amelyekről nem lehet dönteni? Melyek azok a kérdések, ahol a jog szab határt, és melyek azok, ahol a kérdések körét helyben korlátozzák? Mit tekint az iskola a tanterv részének, amelyért egyedül a tanári kar felelős, és mi kerülhet az iskolai élet minősége címszó alatt az önkormányzat hatálya alá? Ezeknek a kérdéseknek a megvitatása energiával fogja megtölteni az iskolai életet. Vajon hova tartozik a dolgozatok időrendje és gyakorisága? Lehet, hogy egy-egy fontos kérdés körül csak hosszú idő után születhet minden felet kielégítő megoldás. Nem minden megoldás lesz mindenki számára csodálatos, de ezt ne is várja senki. Vannak dolgok, amelyekben egy elfogadható megoldás is sokkal jobb, mint a korábbi egyoldalú diktátumok. Már ebben a folyamatban is elkezdhetik a diákok érezni, hogy korábbi alárendelt szerepükből kiemelkedhetnek.
Mi az, aminek feltétlenül benne kell lenni az új Alkotmányban?
Akkor következik be valódi szakítás a jelenlegi diák-önkormányzati modellel, ha az új Alkotmány nem csupán a diákok elkülönült intézményeivel foglalkozik. Ha a gyerekek valóban tanulni akarják az igazi demokráciát, akkor az új Alkotmánynak rögzítenie kell az iskolában élő minden társadalmi csoport hozzájárulását az iskolai önkormányzat működéséhez. Ha ezt az új Alkotmány nem rögzíti, nem mondja ki, hogy ki kit képvisel, hogy az iskolai önkormányzat törvényhozásában kinek milyen hatalma van, akkor az alkotmány ugyanolyan üres dokumentum lesz, mint a diákönkormányzatok mai rendszere.
A folyamat fenntartása
Ahhoz, hogy az új iskolai, immár közös tanár-diák önkormányzat működjön, és a mindennapi élet természetes részévé váljon, az új, az Alkotmányban rögzített intézményeknek tradícióvá kell válniuk. A diákönkormányzatok helyett a valóban működő erőt adó tanár-diák önkormányzat fontos része lehet az osztályfőnöki óra, amelyet arra lehet használni, hogy az előkészítsen és javaslatokat dolgozzon ki az önkormányzat üléseire. Ezek a javaslatok vonatkozhatnak az iskolai élet megjavítására, de vonatkozhatnak arra is, hogyan kell eljárni azokkal szemben, akik nem tartják be az iskolai élet szabályait. Ezek a javaslatok kerülhetnek azután az iskolai önkormányzat elé, ahol döntés születhet róluk. (Arról, hogy egyáltalán mi kerülhet az önkormányzat elé, azt az Alkotmányban kell rögzíteni!). Ugyancsak alkalom lehet az önkormányzati ülések előkészítésére a társadalmi/történelmi kérdésekkel foglalkozó órák egy része is. Ugyancsak az Alkotmány része lehet az osztályokban kidolgozott, az iskolai Alkotmányt kiegészítő, azzal ellentmondó részeket nem tartalmazó osztályalkotmány, amelyeket az iskolai év elején lehet kidolgozni, és ha az élet szükségessé teszi időről-időre módosítani. A legfontosabb dolog azonban, hogy az alkotmánynak tartalmaznia kell egy olyan törvényhozó szerv létét, amely legalább hetenként ülésezik, és amelynek munkájában az iskolában együtt élő minden társadalmi csoport rész vesz, tanárok, diákok, iskolai személyzet. Csak ha ez a szerv szerepel az alkotmányban, biztosított az, hogy az önkormányzat nem válik csupán krízismegoldó szervvé, hanem megelőzi a kríziseket, és folyamatosan a változó igényekhez alakítja az iskola társadalmi életét.
Újra visszatérve a kezdetekhez: ha a tanárok egy iskolában nem támogatják az új rendszert, akkor a diákok támogatása is hamar el fog halni, vagy soha nem fog igazán megszületni. Ez nem azt jelenti, hogy minden tanárnak egyformán lelkesnek kell lenni. Sok tanár gondolata lehet a folyamat elején az, hogy a változásokkal az iskola bolondokházává fog válni. Mint a már demokratikus keretek között dolgozó iskolák gyakorlata mutatja, ez nem lesz így. A summerhilli iskola immár 90 éve működteti a közös tanár-diák önkormányzatot, és tapasztalja, hogy az iskolában nincs anarchia, és hogy az iskola tanulói az évek során felelős emberekké válnak, akik az iskolai élet jó részét irányítják. Hasonló tapasztalatokat mutat a Sudbury-Valley iskolák hálózata és számos más demokratikus iskola világszerte. Nemcsak magániskolák tartoznak ide, hanem olyan önkormányzati/állami iskolák is, amelyekben a tanári kar új utakra merészkedik.
A diákok részvételének fontossága a modern világban
A mai iskolákban a diákok legtöbbje elfordul a részvételtől, és joggal cinikusan tekint az iskolában működő olyan áldemokratikus intézményekre, mint a diákönkormányzat. A tanárok valódi felelőssége, hogy ezeket a csupán a rosszul felfogott tanári érdekeket kifejező intézményeket tartalmas intézményekkel váltsák fel. Ehhez új utakra kell merészkedni, amelynek elemeit igyekeztem eddig felvázolni. Korábbi írásaimban bemutattam az iskolai önkormányzat törvényhozó/igázságszolgáltató szerve(i)nek működését. Ezekre itt nem térek ki. A mai iskolarendszer vezetői, köztük számos tanár és igazgató, oktatási bürokrata a gyerekekre úgy tekint, mint egyszerű tárgyakra, nem úgy, mint az iskolai közösség polgárára azon a helyen, ahol ő napi életének döntő részét éli. A mai viszonyok között a gyerekeknek nincs érezhető beleszólása az iskola életébe, így nem is alakul ki bennük pozitív értelemben vett tulajdonosi tudat. Ezért ezt a rendszert le kell váltani egy olyannal, amire ez lehetőséget ad. Az általam javasolt rendszer valóban előkészít a társadalom demokratikus életére, és az iskolában működő demokrácia az első pillanattól kezdve a társadalmi demokrácia része. Egy decentralizált demokráciáé szemben a mai centralizált demokráciával. Egy demokráciáé, ahol a kérdések lehetőleg azokon a szinteken merülnek fel, ahol azokat a legjobban ismerik, és ahol azokra a legjobb megoldásokat tudják kitalálni. Nem örök érvényre szóló megoldásokról van itt szó, mint amilyen például az iskolákban eddig elfogadott kőbe vésett házirend, hanem dinamikusan változó megoldásokról. Paradox módon ezeket a változásokat a tanároknak kell bevezetni, de a főszerepet már nem nekik kell játszaniuk. Éppen ez a feladat nagysága! A direkt irányítgatás helyett szerepük jobb intézmények kialakítására fordítódik, indirekten vezetnek. Senki sem tanult még meg úgy zongorázni, hogy mindig csak nézte, hogy azt hogyan csinálja valaki más! A demokráciát még soha nem tanulta meg senki csupán könyvekből olvasva a történelmi példákat. A társadalom demokratikus átalakulásának egyik döntő terepe az iskola! Ezt fogalmazta meg a híres Karl Popper egyik tanítványa, Joseph Agassi a következőképpen: „Napóleon átszervezte az oktatást, mint annyi mást a francia életben. Az iskolákat katonai akadémiákká változtatta. Az egész civilizált világban mindannyian szenvedünk a napóleoni reformoktól. Reformja nem lett volna olyan hatékony, ha nem azt célozta volna, hogy az iparosodás előtti civilizáció ipari civilizációvá váljék: az írástudás lett a norma. De ez az oka annak is, hogy mára zsákutcába jutottunk. A nyugati oktatás elérte azt, hogy az átlagember el tudja olvasni a használati utasítást, és így használni tudja a gépet, amit az leír. Ma ez nem elég. A társadalmi reform jobb elméletére van szükségünk, és jobb társadalmi reformokra, kezdve oktatási rendszerünk reformjával, folytatva a többi rosszul működő intézmény és szervezet átalakításával.”
Irodalom
- Fóti Péter: Summerhill a munkahelyen? A londoni fairfieldi egészségügyi klinika demokratikus szervezeti struktúrája
- Susan Engel: Let Kids Rule the School. The New York Times, 2011. március 14.
- Fóti Péter: Thomas Gordon viselkedési ablaka és A. S. Neill summerhilli iskolai demokratikus önkormányzata. Tani-tani, 2004/1-2. 91-100. o.
- A hiányzó láncszem: Közvetlen demokrácia és autonómia az angliai Summerhill iskolában. Tani-tani, 2008/2. 3-19. o.
- www.eudec.org
- Fóti Péter: Az iskolai demokrácia alternatívái (A magyar iskola és az ún. demokratikus iskolák tapasztalatainak összehasonlítása). Család – Gyerek – Ifjúság
2011. május, Guntramsdorf
Az oldalon John Walmsley fotói láthatók. A jobb egérgombbal előhívható helyi menüt a művész kifejezett kérésére tiltottuk le.
Hozzászólások
A demokratikus működés pszichológiája
A felelős, aktív, demokratikus, működés számomra is vonzó cél, jó hogy itt is megjelenik a téma.
Ugyanakkor úgy tűnik, hogy a demokratikus működés "szent tehénként" való tisztelete nem elegendő az elterjedéshez, mélyreható elméleti és gyakorlati vizsgálatokra, alapos érvelésekre volna szükség. Vizsgálni lehetne, hogy pontosan mit értünk demokratikus működésen, pontosan milyen folyamatok zajlanak le az egyénben és a közösségben demokratikus és nem-demokratikus működés közben. Ha a családok, óvodák, iskolák és a társadalmi gyakorlat működése jelentős részben nem demokratikus szellemű, akkor tanulmányozni lehetne a nem-demokratikus szemléletről a demokratikus szemléletre való váltás folyamatát, tipikus nehézségeit stb.
(Lényegtelen, de azért megemlítem, hogy "kommunista idők" nem voltak.)
demokratikus iskola antidemokratikus környezetben
Akárhogy is nézzük, a pedagógia nagy demokrácia-vállalkozásai mind szigetekben léteztek, utópia-szigetek voltak ezek, olykor tragikusan drámai környezetben, a Gorkij-telep a polgárháborús, majd konszolidáló szovjet viszonyok közt, a varsói Árvaház (Korczaké) a gettó közepén, Treblinka árnyékában, Gaudiopolisz (Sztehlo) hasonlóképp, de Szabados-Pataki Fiúkfalva, sőt Ádám Zsigmond hajduhadházi gyerekvárosa - pláne tragikusan egymás ellenében kijátszva.
A hetvenes-nyolcvanas évek Magyarországa érdemelne némi figyelmet, Loránd Kertész utcája,(de még Székely Hernád utcája is), Templom Kati Jánoshalmája, Gáspár Szentlőrince, Csáky Dombóvára, más kísérletek közösen kormányzó, önigazgató iskolai közéletre. Talán még a budaörsi EGYOSZ-ig.
Egyszer majd az olvasó tán a pataki 3471. sz. József Attila úttörőcsapat demokratikus korszakát is megismeri. Ha érdemes lesz leírni. Okulásul.
Kommunista idök
Elgondolkodtam: Ne lettek volna kommunista idök? 1949 és 1989 között egy kommunista párt uralkodott, persze voltak különféle áramlatok, de miért ne beszélhetnénk kommunista idökröl?
Üdvözlettel
Fóti Péter
"kommunista idők"
Persze a "kommunista idők" kifejezést többféleképpen lehet értelmezni. Számomra elsősorban olyasmit jelent, amit például a Wikipédián olvashatunk a kommunista ideológiával kapcsolatban:
"A kommunista ideológia kulcsszavai ugyanúgy a szabadság, egyenlőség, testvériség, mint a liberalizmusnak, de szabadságeszménye nem individualista. Az elnyomástól, a nélkülözéstől, a kizsákmányolástól mentesítő, de az értelmes munkát lehetővé tevő szabadságot mindenki számára biztosítani kell. Az ehhez vezető út a fennálló burzsoá struktúrák, intézmények megszüntetése, lerombolása, melyek gátolják sokak szabadságát és védelmezik kevesek kiváltságait. A kommunizmusban az egyén szabadsága nem kerülhet szembe a közösség szabadságával, egyik sem előbbre való a másiknál, mert egybeesik mindkettő érdeke. A szabadság egyaránt a közösség és az egyes ember jellemzője. Ahogy Bakunyin fogalmazott: „az én szabadságomhoz nélkülözhetetlen mindenki szabadsága."
A termelési eszközök, tehát az emberiség létfeltételeinek köztulajdonba vételével a kommunizmusban megszűnik a tőkének a munka feletti uralma, a kapitalista munkamegosztás, eltűnik a bérmunka, vagyis az emberi alkotó tevékenységre külső kényszerként ható minden tényező. A munka felszabadításával a kommunizmus hívei szerint nem csökken, sőt, minőségben és mennyiségben is olyan mértékben növekszik a társadalom gazdasági produktivitása, hogy lehetővé válik a szükségletek teljes kielégítése."
( http://hu.wikipedia.org/wiki/Kommunizmus )
Péter, Péter! Te még itthon
Péter, Péter!
Te még itthon tanultál "tudszocot", ellentétben sok külhoni és sok fiatal kollégáddal. Tanultad, hogy a kommunista pártok (és "népfrontjaik" uralta államok - ok. "talmi" önideológiájában a "szocializmus" és a "kommunizmus" közt teoretikus különbség volt. Nyikita Szergejevics is csak igérte a "kommunizmust"....
Üdvözöl öreg barátod
Kommunista idök 2.
Én a komminizmust nem annyira a Wikipédia felöl itélem, meg, hiszen a Wikipédia is tévedhet, hanem a saját tapasztalataim után. Azok pedig azt mondják, hogy egy maroknyi csoport tartotta kezében a hatalmat, elnyomva az egyéni szabadságjogokat, elnyomva a közösségi szabadságjogokat. Nem mentség a kommunizmusnak, hogy az un. kapitalizmus sok vonatkozásban legalább ugyanannyi problémával rendelkezik, ha másokkal is. Máig nem értem a kommunisták páni félelmét a kisvállalkozóktól, a másológépektöl, a szabad sajtótól stb. stb.
Fóti Péter
zsákutca
Szerintem egyszerűen a köznapi szóhasználat felől közelítve lehet mondani, hogy kommunista idők (ugye, pontosan értjük, hogy a cikk írója mire is gondolt...)
Én is szándékoztam ide pár gondolatot írni a kommunizmus, proletár diktatúra, utópia, elmélet és gyakorlat viszonylatairól, de az írás egész más kérdéseket feszeget. Fontosabb kérdésnek látnám a "kommunista idők" avagy a "szocialista idők" avagy a "rendszerváltás előtti idők" szóhasználati vita helyett a téma konkrét kérdéseit.
Szerintem is a nagy nehézség abban van, hogy tanári irányítással kellene beindítani ezt a vállalkozást, amit utána már nem kontrollálhatnak a tanárok, vagy az iskola vezetősége (előkerülhetnek kínos kérdések, aztán még a diákok vérszemet kapnak, így sem becsülik a tanárt ugye, meg se idő, se energia, stb). Alapból már a DÖK is kb. úgy kell a tanárok hátára, mint púp (hozzáteszem a diákokéra is). Úgy érzem, hogy nehéz a iskola demokratikus átrendezkedése témájában egy megközelítőleg egységes pozitív álláspontot kialakítani. Persze nyilván sok múlik effektív a vezetőségen (én ezt kardinálisnak látom), illetve az egy-egy kiugró személyiségen mind a tanárikar, mind a diákok részéről.
És persze nagyon nehéz abból a hátrányból indulni, amit a kommenista, cocialista, stb. időkből hozunk és azóta is kínlódunk, azaz hogy mi, a nagy átlag nem szoktuk meg a demokráciát, az öngondoskodást. Sőt, az ilyesmivel kapcsolatban, mint a politikai kérdésekkel kapcsolatban általában, némi averziónk is van (hisz úgyse értjük, úgyse szólhatunk/láthatunk bele, úgyse változik semmi, stb).
Vannak technikák amivel lehet segíteni, motiválni?
utópia - realitás
Kedves Péter!
A Summerhill-modell az én szívemnek is kedves: én voltam diákönkormányzatos, városi DÖK-alapító, kortárs segítő, felnőtt segítő, és máig boldog vagyok, amikor olyan kezdeményezésekről olvasok, melyek a gyerekek demokráciára nevelésére törekszenek.
Viszont úgy gondolom, hogy túl nagy a szakadék a mai magyar valóság és Summerhill között. Summerhill még egy érett demokráciában sem mainstream, hanem alternatív iskolaforma. El tudom képzelni, hogy Magyarország (mondjuk leginkább Budapest) "ki tudna termelni" egy ilyen iskolát, de ennek elenyésző hatása lenne a teljes magyar társadalomra. Hiszen a magyar pedagógustársadalom többsége maga sem demokrata, jelentős részük a szó valódi jelentésével sincsen tisztában (vagyéppen aktívan ellenzi, pláne a gyerekekkel kapcsolatban) - hogy is lehetne elvárni tőlük, hogy tömegesen kezdjenek a gyerekek elhivatott demokratikus nevelésébe? (Ráadásul a cikkben szereplő napi öt perc talán a már kialakított működésre elég - de a kezdeti időkben bizony ez a folyamat iszonyú időigényes, és a mai törvények mellett pont az idő az, ami hiánycikk mind a tanárok, mind a diákok részéről...)
Az én demokratikus nevelésem motorja valójában soha nem az iskola volt. A diákönkormányzatunkat, kezdeményezéseinket civil szervezetek segítették, az ő segítségükkel lehetett a mi közéletünk több, mint a cikkben megrajzolt alibi-DÖK: a valódi közéleti nevelés-nevelődés terepe.
Ami miatt leírtam mindezt, az a következő: mára az ilyen civil szervezetek szinte teljesen kiszorultak az iskolások életéből. Egyrészt gyanakvással figyelik az olyan felnőttek ténykedését, akik az iskolán kívül fiatalokkal akarnak foglalkozni, és céljuk nem valamilyen konkrét "fejlesztés" (sport, zene, korrepetálás...). Másrészt az iskola kihajtja a lelket gyerekből, pedagógusból egyaránt, tehát nincs szabadon felhasználható idő - pedig ez a szabadon választott tevékenység lenne az első lépés a demokrácia felé: nem azért vagyok ott, mert kötelező, hanem azért, mert azt választottam.
Én úgy gondolom, hogy a demokrácia felé vezető útnak nem az elején, hanem a végén áll Summerhill - csak egy demokratikus rendszernek lehet demokratikus iskolája. Az út elején pedig azok a civilek állnak, akik már ma is igazi demokraták, és a gyerekeknek is szeretnék megmutatni, mi is az. Az első lépés az úton pedig az kellene legyen, hogy ezek a civilek (újra) lehetőséget kapnak a gyerekekkel való foglalkozásra.