„Nem vagy itt jó helyen…”
A kötelező irodalmi művek szerepe és helyzete a magyar közoktatásban, a Bánk bán helye ebben a rendszerben. Hornok Máté írása
Kijelenthető, hogy a Bánk bán a kötelező olvasmányok között az egyik legrosszabb megítélésnek örvend.
A közoktatás talán leginkább vitatott, mai napig is aktuális témája a kötelező olvasmányok kérdése. Az erről vitázók általában egyetértenek abban, hogy ma a magyar fiatalok keveset olvasnak, és ennek egyik oka az olvasási kedvet nem ösztönző, hanem azt éppenséggel letörő kötelező olvasmányok sora. A nagymintás nemzetközi összehasonlító pedagógiai kutatások, mint például a PISA-vizsgálatok Magyarországra nézve szinte mindig kedvezőtlen olvasáseredményességi mutatói mögött is többek között a kötelező olvasmányok nem megfelelő mivolta érhető tetten (Gordon Győri, 2009).
A kötelező olvasmány terminológiája
A közoktatásban megjelenő kötelező olvasmányok problémakörének tárgyalása előtt azonban egy terminológiai kitérőt kell tennünk. Gordon Győri János az alábbi megállapítást teszi ezzel kapcsolatban:
A kötelező olvasmányok köre igen széles lehet; sokkal több mű tartozhat ide, mint csupán a kötelezően elolvasandó regények vagy drámák sora. Például kötelező olvasmány lehet egy lírai mű, mondjuk a Himnusz vagy a Szózat is. Mégis, jelen írásban a szokásos hétköznapi beszéd és a nem maradéktalan pontosságra törekvő pedagógiai közbeszéd hagyományainak megfelelően „kötelező olvasmány” fogalmán azokat a nagy terjedelmű irodalmi műveket, regényeket, drámákat értjük, amelyeket a tanulóknak többnyire házi olvasmányként kell otthon megismerniük, és az iskolában, illetve otthon feldolgozniuk.(Gordon Győri, 2009)
Gordon Győri János definícióját alapul véve a Bánk bán is ilyen kötelező olvasmánynak tekintendő. Az előbb említett szerző háromféle kötelező olvasmányt különböztet meg, ezek:
- Olyan olvasmányok, amelyeknek oktatását valamely iskolatípusban, oktatási szinten, a tanulók valamely életkorában az oktatásügyi dokumentumok (például oktatási törvény, kerettanterv stb.) kötelező módon előírják a pedagógusoknak (szorosan értve kötelező olvasmányok).
- Olyan szerzők, illetve művek csoportja, amelyek köréből a pedagógus szabadon választhat, de köteles valamit választani (kötelezően választható művek).
- Olyan szerzők, illetve művek, akiknek, amelyeknek választását a pedagógus részére semmilyen oktatásügyi dokumentum nem írja elő, de a pedagógus mégis tanítani kívánja azokat a diákjainak (a pedagógus által szabadon kijelölt kötelező olvasmány).
A kötelező olvasmányok a különböző oktatásszabályozási szinteken
Kutatásom kezdetekor még a 2012-es Nemzeti Alaptanterv és kerettantervek voltak érvényben. Az alábbiakban ismertetem a 2012-es állapotokat, majd megvizsgálom, hogy a 2020-as Nemzeti alaptanterv és a kerettantervek merre mozdultak el e téren.
A 2012-es helyzet
A kötelező olvasmányok helyzetét érdemes megvizsgálnunk a Nemzeti alaptanterv, a kerettanterv és a vizsgakövetelmények szintjén. A kerettanterv a vizsgakövetelmények témaköreit is figyelembe véve tartalmazza a tananyagot (Életművek, Portrék, Látásmódok, Világirodalom, Kortárs irodalom, Színház és dráma, Irodalom és kultúra) – a pedagógusnak szabad kezet biztosítva az egyes anyagrészek sorrendjének megállapításához (Kerettanterv, 2012). A kategóriák egyfajta hierarchiát is kifejeznek, vélhetően tudattalanul.
Az Életművek fejléc alatt szereplő alkotók mind költők: Petőfi, Arany, Ady, Babits, Kosztolányi, József Attila. Ez a besorolás azt jelenti, hogy őket alaposabban kell tanítani, egész életművüket felölelve.
A Portrék fejléc alatt a következő szerzőket találjuk: Balassi, Csokonai, Berzsenyi, Kölcsey, Vörösmarty, Mikszáth, Móricz, Szabó Lőrinc, Radnóti, Weöres, Ottlik, Márai, Pilinszky. Az ő esetükben elegendő az „életmű néhány jellemzője keretében, 2-3 lírai és/vagy értelemszerűen egy vagy néhány epikai, drámai alkotás bemutatása, értelmezése”; emelt szinten 3-4 lírai és 1-2 epikai mű van előírva. Hogy a portré kifejezés pontosan mit takar, arra nézve nem ad segítséget a kerettanterv.
A harmadik kategóriába a következő alkotók kerültek: Zrínyi, Jókai, Krúdy, Karinthy, Kassák, Illyés, Németh László, Örkény, Nagy László, Nemes Nagy Ágnes, Szilágyi Domokos – azzal a megszorítással, hogy „Választható legalább három szerző a felsoroltak közül. (A lista bővíthető legfeljebb két, a fentiekhez hasonló jelentőségű szerzővel.)” Emelt szinten négy szerző választható.
A kortárs irodalomból választható „Legalább egy szerző 2-3 lírai és/vagy 1-2 epikai művének értelmezése az 1980-tól napjainkig tartó időszakból” (Adamikné, 2016).
A fentieken kívül foglalkozni kell még az irodalom határterületeivel, drámai művekkel (Szophoklész egy műve, Shakespeare egy műve, Molière egy műve, Katona József: Bánk bán, Madách Imre:Az ember tragédiája, egy 19. századi dráma: Ibsen vagy Csehov, Örkény István egy drámája, egy 20. századi magyar dráma), valamint a „Regionális kultúra, interkulturális jelenségek és a határon túli irodalom” témakörével (Adamikné, 2016).
A Nemzeti Alaptanterv a vizsgakövetelményekkel szemben több művet felsorol, nagyobb választékot kínál a pedagógus számára. Igaz, itt is kimaradt Kisfaludy Sándor és Károly, Eötvös József, Kemény Zsigmond, Tompa Mihály, valamint Vajdától is csak egy verset ajánl (Adamikné, 2016). A vizsgakövetelmény a világirodalom témakörében nem jelöl ki konkrét szerzőket és műveket, ezzel szemben a NAT-ban megjelenik a világirodalom kapcsán Bulgakov, Camus, Faulkner, Hemingway, Hrabal, Kafka, Thomas Mann, Orwell, I. B. Singer, Szolzsenyicin satöbbi.
A 2020-as helyzet
A 2020-as NAT a következő kategóriákba sorolja a megismerni ajánlott műveket, szerzőket: Életművek, Portrék, Metszetek, Szemelvények, Világirodalmi szövegek és alkotók, Színház- és drámatörténet nagy alkotói, valamint név nélkül (csak leírásként): „A tanuló megismeri régiója, szűkebb hazája irodalmát, illetve alkotásokat az irodalom határterületeiről” (Nemzeti alaptanterv, 2020, 312).
Véleményem szerint a 2020-as NAT kapcsán is helytálló Adamikné Jászó Anna azon kijelentése, hogy a dokumentum ismét fontossági sorrendet állított fel a szerzők között. Ez a fontossági sorrend a következőképpen alakul. Kiemelt szerzőként jelennek meg az alábbi személyek: Ady Endre, Arany János, Babits Mihály, Herczeg Ferenc, Jókai Mór, József Attila, Kosztolányi Dezső, Mikszáth Kálmán, Petőfi Sándor, Vörösmarty Mihály. Őket az „Életművek” megnevezés alapján továbbra is alaposabban kell ismerni. A 2012-es dokumentumhoz képest új szerzőként megjelenik Herczeg Ferenc, Mikszáth Kálmán, valamint Vörösmarty Mihály. Mikszáth és Vörösmarty eddig a Portrék fejezetben kaptak helyet, míg Herczeg Ferenc egyáltalán nem szerepelt az előző változatban.
A Portrék kategóriába az alábbi szerzők tartoznak: Balassi Bálint, Berzsenyi Dániel, Csokonai Vitéz Mihály, Janus Pannonius, Kányádi Sándor, Kölcsey Ferenc, Móricz Zsigmond, Örkény István, Szabó Magda, Wass Albert, Zrínyi Miklós. Ebben a kategóriában új szerző Wass Albert, aki ugyan szerepelt a 2012-es NAT-ban, de „csak” a „Klasszikus magyar szerzők gyermekversei, meséi, elbeszélései; egyszerű szerkezetű meseregények, gyermekregények” (Nemzeti alaptanterv, 2012, 10671) kategóriában. Azonban a 2020-as változatban többet kell tanulni Wass Albert munkásságából, ugyanis a Portré meghatározása a következő:
A tanuló ismeri az alábbi magyar szerzők kerettantervben részletezett néhány rövidebb (lírai, kisprózai) alkotását vagy hosszabb művéből választott részletet, valamint azok történeti, etikai, lélektani vagy társadalmi vonatkozását. Ezek ismerete alapján értelmezi a szerzők írásmódjának és világlátásának jellegzetességeit, érti a szerzők nemzeti-kulturális jelentőségét, valamint ismeri helyüket a magyar irodalom történetében: portrét készít róluk. (Nemzeti Alaptanterv, 2020, 311)
Zrínyi egy szintet javított a 2012-eshez képest, akkor még a Látásmódok kategóriában kapott helyet.
A Metszetek között kapott helyet: Áprily Lajos, Dsida Jenő, Juhász Gyula, Karinthy Frigyes, Krúdy Gyula, Mikes Kelemen, Nagy László, Pilinszky János, Radnóti Miklós, Reményik Sándor, Szabó Dezső, Szabó Lőrinc, Tóth Árpád, Weöres Sándor.
A Világirodalom és a Színház- és drámatörténet nagy alkotói és alkotásai kategóriában nem figyelhető meg lényeges változás.
A kötelező olvasmány mint módszertani eszköz
Fontos megjegyeznünk, hogy bár a „kötelező” szó hallatán a diákokban van egy természetes ellenállás az olvasmányok irányában, a módszertanilag felkészült pedagógusnak vannak lehetőségei, hogy a kötelező olvasmány valóban el legyen olvasva. Lényeges dolog, hogy a kötelező olvasmány feladásakor nem feltétlen kell az egész osztálynak ugyanazt az olvasmányt feldolgoznia. A pedagógus a kötelezők kijelölésével is indirekt nevelési hatásrendszert működtethet: például az osztály bizonyos tagjainak ─ akikről tudja, hogy az adott mű feltételezhetően nem nyerné el a tetszésüket ─ feladhat más művet is a szerzőtől, amiről azt gondolja, hogy érdekelheti őket. Különböző elvek alapján más-más művet jelölhet ki kötelező olvasmányként az osztály tagjainak.
Ugyancsak hasznos magyartanítási lehetőség, hogy a pedagógus nem egyetlen konkrét művet jelöl ki minden diák számára, hanem olvasmánylistákat állít össze a tanulóknak, amelyhez bizonyos kikötéseket tesz csak kötelezővé. Például azt, hogy a listán szereplő művek közül mindenkinek legalább egy magyar nyelven írott alkotást és egy világirodalmi művet is el kell olvasnia, fel kell dolgoznia. Vagy egy komikus művet és egy komolyabb tartalmú alkotást. (…) Vagy: egy regényt, egy drámát és egy egyéb műfajú nagyobb terjedelmű művet a 19. század második feléből – és így tovább. (Gordon Győri, 2009)
Működtethet a pedagógus nyílt oktatást is az adott tanévben vagy egy-egy korszak tárgyalásának ideje alatt: ekkor a pedagógus és a diák közösen jelölik ki a kötelező olvasmányt konszenzusos módon. A pedagógusnak ekkor sem kell teljes egészében feladnia a szakmai és nevelési elveit. Ekkor a közös megegyezés a megállapodásra való készséget is fejlesztheti. Fontos kiemelni még, hogy a kötelező olvasmány nem csak a diák, hanem a pedagógus számára is kötelező. Ez nem jelenti azt, hogy a pedagógusnak óráról órára újra kéne olvasnia a kötelező olvasmányt, amit már korábban olvasott, de mindenképpen korszerű, friss tudással kell rendelkeznie a műről. Ha a diák azt érzékeli, hogy a pedagógus számára is feladat a kötelező olvasmány elolvasása, akkor ő is aktívabban fogja elolvasni az adott művet. Ebben az esetben a pedagógus és diák közötti hierarchikus viszony időlegesen megszűnik, és a viszonyt felváltja az olvasó-olvasó viszony. Egy ilyen viszony lehetőséget ad a minél szabadabb véleménynyilvánításra és a pedagógus-diák viszonyra alapvetően jellemző aszimmetrikus kommunikáció megbontására. Gordon Győri János ebben az esetben a kötelező olvasmány kifejezés helyett a közös olvasmány szókapcsolatot javasolja.
A kötelező olvasmányok kijelölése
Joggal merülhet fel a kérdés, hogy mégis mit kell, mit lehet, és mit nem lehet kötelező olvasmányként kijelölni a diákok számára. Röviden a válasz, hogy nem lehet központilag meghatározni a kötelező olvasmányokat. Sokszor nem is biztos, hogy a pedagógusnak kell kijelölnie ezeket a műveket. A hangsúly itt is ─ ahogy a pedagógiában sok helyen ─ azon van, hogy a diákok sajátosságait, igényeit, érdeklődési köreit kell figyelembe vennie a pedagógusnak; és természetesen az oktatásszabályozó dokumentumokat. Ez a két nagy terület ─ a diákok érdeklődési körei és az oktatásszabályozó dokumentumok ─ sokszor nem találkozik. A pedagógusnak ebből a szembenállásból kell kihoznia a maximumot. „A módszereknek a változatos irodalompedagógiai helyzeteket szem előtt tartó adaptív váltogatása lehet a leghatékonyabb megoldás.” (Gordon Győri, 2009)
A Bánk bán helye a kötelező irodalmi művek rendszerében
Katona József Bánk bán című drámája 200 évvel megírása után is komoly vitákat generál. A közoktatásban a diákok mint nehezen befogadható szöveggel találkoznak vele, a szöveg értelmezésének segítése komoly feladatot ró a pedagógusokra.
A Bánk bánról való diskurzus véleményem szerint mindenkor aktuális, hiszen három nagy drámánk egyikéről van szó. Aktualitását manapság nemcsak ez, hanem Nádasdy Ádám Bánk bán-fordítása is megerősíti, amely a Magvető Kiadó gondozásában jelent meg 2019-ben. A szöveghez a fordító rengeteg értelmező lábjegyzetet rendel, valamint a régies nyelvezetet átülteti a magyar nyelv jelenlegi nyelvállapotára. Másrészről pedig a korunk kulturális világát nagy mértékben meghatározó Marvel filmes univerzum adja a dráma aktualitását, ezen belül a Bosszúállók című filmek. Ugyan nem Amerika kapitánnyal és Vasemberrel, de nekünk is megvan a saját bosszúálló történetünk, amely egy ma populáris motívumként kaput nyithat a Bánk bán elmélyült értelmezése előtt a közoktatásban.
Kijelenthető, hogy a Bánk bán a kötelező olvasmányok között az egyik legrosszabb megítélésnek örvend. Irodalomtörténeti jelentőségét természetesen senki sem vitatja el, azonban például Fenyő D. György, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola pedagógusa, a Magyartanárok Egyesületének alelnöke 2017-ben azt nyilatkozta, hogy Jókaival együtt levenné a kötelező olvasmányok listájáról. Véleménye szerint az érthetetlenség a legnagyobb probléma a dráma kapcsán, amely nagyon nehezen megközelíthető a diákok számára (Talabér, 2017). Arató László nem osztja Fenyő D. György véleményét, azonban annyit ő is megenged, hogy nem biztos, hogy minden iskolában és nem mindig kell tanítani a drámát. Arató László a Bánk bán taníthatóságát is megkérdőjelezi kevéssé jó képességű, kevéssé előnyös szociokulturális hátterű csoportokban. Véleménye szerint A Bánk bánnal feltétlenül érdemes megküzdeni, de kérdés, hogy mikor, hányadikban és hogyan. Megjegyzi azonban, hogy ehhez sok idő kell, ezért a pedagógusnak mérlegelnie kell, hogy mire szán több vagy kevesebb időt (Átirata, 2018).
A legtöbb magyarpedagógus Fenyő D. György véleményének ellenére mégsem hagyja ki a mű feldolgozását ilyen vagy olyan formában, ennek oka, hogy a magyar irodalmi kánon egyik alapköve, mondhatni kihagyhatatlan a magyar irodalom tárgyalása során. Ami kimozdíthatja a Bánk bánt a nem kedvelt kötelezők köréből, az talán Nádasdy Ádám 2019-es prózai fordítása, amely nemcsak, hogy rengeteg magyarázó lábjegyzetet rendel a szöveghez, hanem a jambusos verselést prózaivá alakítja; és a mára már elavult szavakat is átülteti mai magyar nyelvre. Tulajdonképpen Nádasdy Ádám fordítómunkájával minden olyan érvet kiolt a drámával szemben, amelyek miatt a Bánk bán „feketelistán” van a kötelező olvasmányok körében.
Lefordítja az elavult szavakat éppúgy, mint azokat, melyek jelentésváltozáson estek át. Kicserél toldalékokat. Betold szavakat oda, ahova mai nyelvérzékünk szerint kell. Átalakít mondatokat, cseréli az írásjeleket – mindezt azért, hogy az eredetihez minél közelebb álló, de mai olvasó számára olvasható, érthető szöveg álljon rendelkezésre. (Schiller, 2019)
Nem beszélve arról, hogy a kötet elején Nádasdy Ádám még a dráma eredeti verselésébe is beavatja az olvasót. Ez ─ és a lábjegyzetek összeolvasva ─ már-már tankönyv minőségű tudással szolgál az olvasónak.
A Bánk bán véleményem szerint tipikusan olyan szöveg, amelynél módszertani innovációt kell alkalmaznia egy tanárnak, ha meg szeretné mutatni a diákoknak azt, hogy a dráma nehézkes nyelvezetét feltörve igazán érdekes és izgalmas történetre lehet bukkanni. Az utóbbi évek talán legjobb Bánk bán-előadása tekinthető meg például a budapesti Katona József Színházban, Tarnóczy Jakab rendezésében. A fiatal rendező közérthetően, teljesen innovatív és magával ragadó díszletek között vitte színre a klasszikus drámát.
Nem kell azonban feltétlen Budapestre utaznia annak, aki innovatív eszközökkel szeretné tanítani a Bánk bánt. A dráma értelmezési horizontja számos interpretációs lehetőséget rejt magában. Én ezek közül egyet szeretnék kiemelni. Az állításom az, hogy a megfelelő értelmezési horizont felkínálásával a Bánk bán is befogadhatóvá, izgalmassá tehető a diákok számára. Véleményem szerint ezt az értelmezési horizontot az öntudatlan bosszúállás motívuma nyithatja meg. Ezért röviden szeretném felvázolni, hogy hogyan jelenik meg a műben az öntudatlan bosszú. Ezen elemek vizsgálatának eredményei képezhetik a Bánk bán-órák alapját a közoktatásban. A bosszúállás központi mozzanata maga a gyilkosság. Ennek részletes vizsgálata előtt azonban gyűjtsük össze, hogy mik járnak Bánk fejében, mialatt a királynéval találkozik a negyedik szakasz hetedik jelenetében:
- országjárásának rossz tapasztalatai,
- Petur, a békétlenek és Tiborc panasza,
- Melinda megbecstelenítésének ügye,
- Ottó felelőssége Melinda ügyében,
- a bosszú helyes megválasztásának dilemmája,
- Endréhez fűződő viszonya,
- Soma sorsa.
A felsorolásból érzékelhető, hogy Bánk vállát hatalmas teher nyomja. Tulajdonképpen az egész ország, és szűkebb környezete is cselekvést vár el Bánktól, de továbbra sincs tisztában azzal, miként kellene cselekednie.
Bánk a gyilkosság előtt is a tudatosság-öntudatlanság határán egyensúlyoz. Tudatos lépésnek tekinthető részéről, hogy a békétlenek társaságát a gyilkosság estéjén megkéri, hogy maradjanak együtt, hátha szükség lesz rájuk. Ez nyilván arra utal, hogy számít rájuk egy esetleges harcban. Az is tudatosságra vall, hogy megparancsolja az őröknek, hogy senkit se engedjenek be hozzá és Gertrudishoz. Elő akarja készíteni esetleges tettei körülményeit, hogy bosszúját sikeresen végrehajthassa.
Ezzel szemben állnak az öntudatlanságra utaló jelek. A negyedik felvonásban bekövetkező végzetes találkozás minden lényeges mozzanata az indulat határozott, felkorbácsolt és a gondolat nagyon is bizonytalan irányára utal. Nem ő jön, hanem a királyné hívatja. A későbbiek során a királyné „Távozzatok" (263.)1, utasítására a túlzásig fegyelmezett „Jobbágyaid vagyunk" (263.) kijelentéssel s meghajlással távozna, csak Gertrudis szava: „Maradj te" (263.) tartja vissza. Bánk szélsőségesen viselkedik, egyszer jobbágynak nevezi saját magát, majd később a királyné „urának és bírájának”. Bánk két véglet között vergődik; hol egyik, hol másik véglet kerül előtérbe. Később is úgy gondolja, ha nincs a „Maradj te” (263.) felszólítás, lehetséges, hogy nem maradt volna, és elkerülhető lett volna a gyilkosság (ideig-óráig).
A királynéhoz érkező Bánk szándékaira utalnak az olyan elszólások is, mint a „– Meg fogok tán nemsokára nektek fizetni, jó név gyilkolói". (261.) Ezeket Bánk szinte öntudatlanul mondja, mintegy kitörnek belőle saját helyzetének terhe miatt. A jelenet előrehaladtával, ahogy a feszültség egyre nő, egyre határozottabb mondatokat enged meg magának ─ Katona ezzel érzékelteti, hogy a hős kezdi elveszíteni önuralmát. Egy ponton már nyíltan beszél Gertrudis megöléséről: „Asszonyom! / Ha utam innen / hóhér kezébe vinne engemet...” (269.): ez a feltételes mód sokkal inkább fenyegetést és lehetőséget fejez ki, semmint elhatározást és elszántságot. Bánk folyamatosan próbálja fegyelmezni magát, mert fél saját indulataitól, „szikrát okádó vérének éktelen dühétől”. (269.) véletlen folytán Ottó is megjelenik a feszült pillanatban, amely még inkább felhergeli Bánkot. A bán megátkozza a merániakat. Ez ismét Bánk öntudatlan állapotba kerülésének tudható be. Nem gondolkodik racionálisan, nem gondol bele abba, hogy szavainak milyen súlya és következménye lehet.
Bánk átka, meggondolatlansága, fékevesztett indulata visszaszáll rá: Gertrudis az átkot meghallva tőrt ragad, melyet Bánk kicsavar kezéből. Ezen a ponton Bánk megállhatna, hiszen lefegyverezte a nőt. Bánk azonban nem elégszik meg ennyivel, nem tud racionálisan gondolkodni, indulatai elragadják, és meggyilkolja a királynét, holott az védekezésre már képtelen. „Minden jel arra utal: Bánk minden gyűlölete ellenére sem akarta megölni a királynét, a királynét mintegy akarata ellenére ölte meg.” (Bíró, 2000, 50) A tett után Bánk úgy viselkedik, mintha felocsúdna egy álomból: a tőr kiesik a kezéből, amire „felijed” (273.), „reszket”(273.) és úgy érzi, hogy a tető mindjárt rászakad. Mintha ebben a pillanatban tudatosulna benne, hogy mit tett. Az eddig határozott megjelenésű, tekintélyt parancsoló Bánk ezután „elváncorog” (273.) a szobából.
Ezen körülmények vizsgálatával érzésem szerint egy, a diákok számára is izgalmas, értelmezési lehetőséget tud felvillantani a tanár. Erre alkalmas eszközök lehetnek a dramatikus tevékenységformák, mert a jelenségek dramatikus felfedezése során másként telik az idő, mint a hagyományos osztálytermi munkában. Dorothy Heathcote szerint amikor az osztálytermi tanítás során megvitatunk egy bizonyos témát vagy jelenséget, bár magunk a valós időben vagyunk, akkor a körülmények és az elképzelések, amelyeket a tanulókban próbálunk generálni, hozzánk képest mind más időben vannak. Vagyunk mi, az osztályteremben, és van valahol egy másik idősíkban egy jelenség, amiről éppen beszélünk. A drámaóra lehetőséget teremt arra, hogy ez a két idősík találkozzon egymással, és a múltról való beszéd jelenbe csapjon át. (O’Neill, 2015)
A fentiek miatt tartom fontosnak, hogy a Bánk bánról szó legyen. Sok tanár és diák megkérdőjelezi, hogy fenn kell-e legyen a kötelezők listáján. Nekem egyértelmű álláspontom az, hogy természetesen fenn kell lennie. Készülő szakdolgozatomban megvizsgálom, hogy a bosszúállás miként érvényesül a fabula, a szüzsé és a másodlagos jelentésszintjén a drámának (ez a rész elérhető az academia.edu oldalon, lenn megtalálható a hivatkozott szakirodalomnál). Kutatásaim során egy borzasztóan izgalmas poétikai rendszerre bukkantam, amelyről kevés szó esik. Pedig ez a dráma, nem túlzás ezt állítani, shakespeare-i minőséggel bír.
Hivatkozott irodalom
Adamikné Jászó Anna (2016). Kötelező elmélkedés a magyar irodalom tanításáról és az olvasmányokról, E-nyelv Magazin
Átirata, B. (2018). Kerekasztal. Iskolakultúra, 28(7), 41-48.
Bíró Ferenc (2000). A Bánk bánról, Irodalomtörténeti Közlemények, 104 (1-2), 24─61.
Gordon Győri János (2009). Kötelező, közös, kölcsönös olvasmány. Hagyomány és megújulás az iskolai olvasmányok kánonjában, Elektronikus Könyv és Nevelés, 9(2).
O’Neill, Cecily (2015, szerk.). Dorothy Heathcote on Education and Drama, Essential Writings, London: David Fulton.
Hornok Máté (2020). Az öntudatlan bosszú drámája (A Bánk bán drámapoétikájáról)
Schiller Mariann (2019). Magyarról magyarra – egy dráma túlélési esélyei, Revizor.
Kerettanterv a gimnáziumok 9-12. évfolyama számára, 51/2012. (XII. 21.) számú EMMI rendelet 3. melléklete
Magyar nyelv és irodalom kerettanterv a gimnáziumok 9–12. évfolyama számára
110/2012. (VI. 4.) Korm. rendelet A Nemzeti alaptanterv kiadásáról, bevezetésérõl és alkalmazásáról
- 1. A tanulmányban az alábbi szövegkiadás oldalszámaira hivatkozom: Orosz László (1983, szerk.). Katona József: Bánk bán, Kritikai kiadás, Budapest, Akadémiai.