Csak azt érzem, minden, amit álmodtam, sikerrel megvalósítottam, itt nem kell. Pedig jönnek hozzánk Japánból, Finnországból, Portugáliából, Olaszországból a szomszédos országok mindegyikéből, hogy nézzék, tanulják, mit, hogyan teszünk. Mert problémás gyerek mindenütt van, akikhez más módszerek kellenek. És hívnak külföldre, konferenciákra, mert nemzetközi kitekintésben is értékesnek találják.

Csak itt nem kell ez sem. Magyarországon. 

Benedek Krisztina és Sándor Ildikó könyvében a hagyományok ápolását hittel valló, egyben a mesterséget is jól ismerő kollégák őszinte élménybeszámolóit, az iskolai élet valós tapasztalatait olvashatjuk.

Ebből az igencsak vázlatos, pár hírt kiragadó kis összefoglalóból is jól látszik, hogy mekkora káosz uralkodik az elmúlt hónapokban a felsőoktatási törvény körül. És, hogy ez miért óriási probléma? A magam részéről nem tudom elképzelni, hogy komolyan lehet venni majd ezek után az elfogadott törvényt. 

Minden jel arra mutat tehát, hogy Ausztriában felismerték a változtatások szükségszerűségét, így a szociáldemokrata és mérsékelt jobboldali pártokból álló koalíció képes konszenzusra annak érdekében, hogy fejlesszék ezt a területet.

Szomorú, de felemelő széljegyzetek egy könyvről

Az alternatív pedagógusok korán halnak? Osztályrészük a lobogás, a korai (nem ki-!, de) elégés?

De jó lenne az ellenkezőjéhez keresni bizonyságot. Sokat!

De nem hiszem, hogy jól van így. Mert nincs az jól, hogy a pedagógusok zöme nem gondolkodik a törvénytervezeten. Hagyják, hogy előírjanak nekik, adjanak kész recepteket, könyveket, tanmeneteket, feladatlapokat, mindent, hogy ne kelljen sokat gondolkodni, csak rutinból túlélni. És jó nekik, ha a problémás gyerek kikerül. Még jobb, ha lehet büntetni, buktatni. Nem kell a gond, a kihívás. Csak akivel könnyen lehet produkálni.