H. Tóth István – Radek Patloka: "...már nem én, ő megy tovább"

Lackfi János néhány alkotása olvasásra ajánlással

Diákjainkban a kortárs magyar irodalom iránti érdeklődés felkeltése és megizmosítása minden időben komoly és felelősségteljes szaktanári kihívás. Különösen igaz ez, ha a klasszikus értékrendet tiszteletben tartó költészeti alkotásokról van szó, ugyanis kétségtelen olvasáspedagógiai tény, hogy a mai általános és középiskolai tanulók zömmel az extrém mozzanatokra fogékonyak – elsősorban.

Jelen dolgozatunkban a magyartanárok figyelmét olyan költőre irányítjuk, aki eddigi alkotásaival is bizonyította, hogy szerepe s helye van, lehet az irodalomórai diskurzusokban, a versolvasási kedv formálásában.

Egy határozott arcél, egy messze tűnő barátságos tekintet, egy folytonos érdeklődő nyitottság – ezek juthatnak eszünkbe, amikor Lackfi János szemébe pillantunk. A határozott tónusú költő megismerésére, majd a művei elfogadására törekvő szándékunkat céltudatosan segíti Grendel Lajos irodalomtörténész egyetemi tanár, Kossuth-díjas író azon vélekedése, miszerint Lackfi János a mai magyar költészet egyik legnagyobb személyisége.

Egyik méltatója, Szentmártoni János így vall róla: „Nem ismerek, nem olvastam kortárs fiatal költőt, aki oly fokon képes feloldódni a családi életben és a «szürke» hétköznapok apró csodáiban meglelni a harmóniát, mint Lackfi. Nála minden életre kel, játszani kezd, ünneppé teljesedik. Megvívja a maga létharcait, egyszersmind az emberi világnak valamennyi részletére való rácsodálkozás, ma a gyermeki látásmód és a szeretet révén szimfóniává komponálja az élet különböző kihívásait.”

Kezdjünk el ismerkedni az 1971-ben Budapesten született költővel, Lackfi Jánossal!

Író, költő, műfordító és szerkesztő, akinek hét verseskötete, két kisregénye, egy regénye és tizennyolc műfordításkötete jelent meg eddig. Megjelenés előtt „A kövér Lajos aranykeze” című kötete, mely hatvan huszadik századi francia költő verseit tartalmazza. Eddig öt gyermekkönyvvel lepte meg a kisebb olvasókat. Zsámbékon él, öt gyermek édesapja.

1996 óta a Pázmány Péter Egyetem oktatója.

Egy ágon körbefordul
egy levélen elbillen
a mindenség
Azt az ágat keresd meg
azt a levelet keresd
a szélborzolta fán

– írja Lackfi János az Öt seb című versfüzérében, Szent Pál apostol legendáját idézve, s az olvasó előtt felrajzolódik a kép: egy ág, egy levél, egy fa, vagyis: a mindenség. Ezt a mindenséget a lendület, az iram, a mozgás tágítja a végtelenbe. Lehet-e itt esélye a lírai hősnek azt az ágat megkeresni, azt a levelet keresve megtalálni, ahol mindent a szél borzol. Majdnem képtelenség megcselekednünk, és mégis: vágyjuk mi, valamennyien a mindenséget, ha nem is birtokolni, de legalább megközelíteni. Lehetséges? Vagy sohasem leszünk képesek erre?

Lackfi János, ez az érzékeny lírájú költő a tárgyiasultságot úgy helyezi elénk, hogy közben mindent humanizál. Talán éppen ezért szeretjük olvasni a verseit? Talán ez a titka annak, hogy a gyermekek is rajongva olvassák a meséit, meseverseit?

Öltözés
Lábat vesz a cipő,
fejet húz a sapka,
kesztyű kezet eszik,
embert a kabátka.

Bolondóra

A csap vizet iszik,
a csengő csöngetést,
kémény füstöt beszív,
almát ragaszt a kés.

A hókunyhó

Hóból házat építek,
a falba jég-üveget
illesztek, ablak helyett:
ki ne menjen a hideg.

Kéményből majd köd libeg,
a jégcsapból víz csepeg,
napfény gyújtja a jeget:
ebédet hűtök neked.

Összekapcsolhatjuk a Lackfi-versek olvasásakor a költeményt s az olvasói időt. Amikor például, mert húsvét környékén akaratlanul is nyűgösebben sóhajtunk keresve a magunk feltámadásának az esélyeit, ennek a sorait pergetjük.

Nyűgös imádság

Csontomból szívd ki a velőt
feszítsd ki ereim kötélnek
tépd le körmeim, hajamat
szálanként mind kihúzkodd
erőmet vedd el, nyáladzó
kisdedként henteregjek
lapos erszényként lötyögő
húsomba kór harapjon
és fejemben zörgő kaviccsá
szárítsad az agyam
szedj szét, rakj össze engemet
csak foglalkozz velem
csak velem
foglalkozz, Istenem.

Egy saru, egy csuha és a védtelen szem – ezek a kifejezések tolulnak elénk, amikor Assisi fiáról, Szent Ferencről olvasunk. Ő a külső világ süvítő szele, hava, kemény tele elől a szelíd szóba merülve hitte: mennie kell az emberek közé, ott vannak az ő dolgai.

Micsoda elhivatás!

Mi teszünk-e lépéseket embertársainkért?

Szent Ferenc legendája

Sarum hóval lesz tele
csuhámon is besüvít
szemembe megy szájamba hull
orromba fúj nyakamba olvad
Megyek talán addig megyek
míg sarumból ki nem szorít
míg a ruhám meg nem telik
míg már nem én ő megy tovább

Az eddigi elvontabb nyelvi képekből építkező, filozofikus hangvételű, drámai töltetű Lackfi-versek sorát az alábbi alkotással tehetjük oldottabbá. Ezt a játékos életszerűséget a költő varázsolásának köszönhetjük.

Bolyhosodás
       Hideg Annának

Pihe itt, pihe ott, pihe ott és itt,
pörög és görög és áramlik,
szösze leng, szösze hull nyárfának,
szalad és tapad és nem fárad,
ide gyűl, oda gyűl templomhoz,
a kapun befelé ugrándoz…
Hova futsz, hova mész, hengergő,
ragacsos, pamacsos szöszfelhő?
Odabenn ücsörög egy néni,
a fején kusza szösz, haj fénylik,
odaszáll, odaleng minden szösz.
Ez a nő netalán ördöngös?
A fején a fehér bolyhosság
habosan dagad, és tornyos már –
libegés, lobogás, szösz-visszhang
közepén ül a hölgy: nagy pitypang!

Csupa ritmus, szüntelen lüktetés, végtelen muzsika, megállíthatatlan hullámzás ez a pitypang-vers. Mennyi báj és finomság szövi át. Vessük egybe a mű címét („Bolyhosodás”) a vers zárlatával („nagy pitypang”)! Olvassuk el hozzá a költemény aranymetszetét adó sorokat (16 x 0,618 = 9,888):

Odabenn ücsörög egy néni,
a fején kusza szösz, haj fénylik, (…)

…s máris láthatjuk, Lackfi János versvilágában az emberies a domináns.

Nem mehetünk el szótlanul ennek a költeménynek a nyelvtani vonatkozású érdekességei mellett.

Első olvasásra, a még alig szemlélődésre is feltűnik, hogy meghatározóan rövidek a szavak. Öt rövidebb-hosszabb mondategész építi fel a versszöveget.

Különössé teszi a műbeli világot az igék állománya. Vannak sorok, amelyek dominánsan igékből szerveződtek. Ha tudományos apparátus mellőzésével akarjuk megmutatni diákjainknak, hogy mi is a verbális stílus lényege, tegyük elébük ezt a Lackfi-alkotást, és olvastassuk fel egymást követően többször is – hallhatóvá s láthatóvá válik ennek a stílusjegynek a lényege.

Ugyancsak sikerrel alkalmazhatjuk újabb nyelvi, nyelvtani érdekesség felfedezésére a Bolyhosodást, ha rákérdezünk a versszöveg kötőszókészletére. Ebben a csupa játékosságból és tréfás évődésből szövődő versben a legfőbb kötőszó az és kapcsolatos kötőszó. Ott találjuk az azonos mondatrészek egymáshoz simításakor, a szintagmák illesztésekor, a mondategységek és a mondategészek kapcsolódásakor, ahogy az egyes mondattömbök nyelvi-logikai viszonyát is segíti érvényesülni. Hasznos kötőszó, gyakran élünk vele, de ebben a költeményben realizált és látens formában is jó olvasnunk, kellemes éreznünk a jelenlétét, mert harmóniává oldja az olvasóban a címtől s a versfelütéstől a verszárlatig fokozatosan növekvő, mind erősebbé érlelődő feszültséget.

Megpróbálkozhatunk a versritmus kitapogatásával is: a rövid és a hosszú szótagok jelöltetésével, majd verslábakba rendezésével. Ha előttünk láthatóvá válik a versritmus kottája, eltapsolhatjuk, ceruzával óvatosan kopoghatjuk is a magán- és mássalhangzók lüktetéséből szerveződő pirrichiusok, jambusok, spondeusok, trocheusok, anapesztusok sajátságos lejtését, illetőleg emelkedését. Nem lepődhetünk meg, ha tanítványaink vidámkodva, már-már alkalmi zenekari kísérettel be is mutatják, mivel az ő életkoruk egyik sajátságos zenei élményét is kihallhatják ebből a verszenéből.

Ha levesszük a polcról a Lovasi András – Lackfi János-kötetet, amelynek cédémellékletén Heidl György dalai hallhatóak, akkor ehhez hasonló Lackfi János-vallomásokkal találkozhatunk. A magyarórákra való készülődést is sokban segítik ezek a vallomásos gondolatok.

Weöres Sándor Rongyszőnyegének egyik ismert darabja, a „Ha vihar jő a magasból…” kezdetű, régi kedvenceim egyike volt, mert valami kozmikus otthonosság lakozott végtelenül egyszerű, ritmikus dalformájában. Nemrég hallottam egy régi rádióinterjút, melyben Weöres a rá jellemző gyermeki csúfondárossággal elmesélte, hogy az utolsó két sorban („De a cinke, ha leröppen, / küszöbünkön vacsorázik.”) a „cinke” szó helyett eredetileg „angyal” szerepelt, csak aztán mint klerikális tartalmú motívumot, a cenzúra lecseréltette ártatlanabbra. Akármi legyek viszont, ha öntudatlanul nem azt a cinke mögé bújtatott angyalt éreztem meg a szövegben… Ilyesmit rejt ma (is) a jó irodalom: valami megfoghatatlant, ami szövegszerűen esetleg nem jelenik meg, de titokban ott van, kisugárzik, és átrendezi a művet, annak jelentését. (Angyal)

Az Apám kakasa című verskötettel régi és új alkotásokra irányíthatjuk diákjaink figyelmét. Ebben a könyvben Lackfi János és Vörös István klasszikus magyar gyerekversekre készített változatait olvashatjuk.

Ismerős lesz a ritmus?

Lackfi János Weöres Sándor Paripám csodaszép pejkó-ját így vitte tovább.

Bicajom Shimano, nem más…

Bicajom Shimano, nem más,        
mutatom, ki a jó bringás.
Farolok, tekerek, pörgök,
lesik a nyavalyás törpök.

Emelem kezemet égnek,
kerekem emelem, tépek.
Julikám idenéz énrám:
kicsikét meginog bringám.

Az izgalmasan illusztrált könyvben Arany Jánostól Nemes Nagy Ágnesen át Zelk Zoltánig sorakoznak olyan megkerülhetetlen s kedvenccé vált versek, amelyeket Lackfi János – Vörös István társaságában – tovább írt. Örömét találja az olvasó a klasszikusok és a mai költők s műveik találkozásában.

Irodalomjegyzék

H. Tóth István–Radek Patloka: Kettős tükrök. A stilisztikáról magyarul – a magyarról stílusosan. Károly Egyetem Filozófiai Fakultása, Prága, 2009.
Lackfi János – Vörös István: Apám kakasa. Változatok klasszikus magyar gyerekversekre. Noran Kiadó 2004 Kft., Budapest, 2009.
Lovasi András – Lackfi János. Hangzó Helikon. Helikon Kiadó Kft., Budapest, 2007.
Patloka, Radek: „Alázatot a töpörtyűtől tanulni…” (Lackfi János). Prágai Tükör, 2008. 1. 60–62.