Fóti Péter: A gyűlésvezető intézménye...
…a summerhilli demokratikus iskolában
Egy demokratikus tanácskozáson a gyűlésvezetőnek központi szerepe van. Tudnia kell figyelemmel hallgatni, és egy atléta reflexeire van szüksége ahhoz, hogy jó időben adja meg a szót a következő megszólalónak...
Nem úgy tanulunk olvasni és írni, lovagolni vagy úszni, hogy elmondják nekünk, hogyan tegyük ezeket, hanem úgy, hogy gyakoroljuk ezeket a készségeket. Ezért csak akkor tanuljuk meg a közös kormányzást a nagyobb emberi közösségekkel kapcsolatosan, ha azt kis egységekben már korábban gyakoroljuk.
(John Stuart Mill)
2009-ben a Család, Gyerek, Ifjúság c. lapban írásom jelent meg „Az iskolai demokrácia alternatívái – A magyar iskola és az ún. demokratikus iskolák tapasztalatainak összehasonlítása“ címmel. Ennek összefoglalójában írtam:
Nem a gyerekek önszerveződésében hiszek, hanem abban, hogy a felnőttek képesek egy olyan közösséget összehozni – például egy iskolát –, ahol a felnőttek és a gyerekek között partneri viszonyok uralkodnak, ahol nincsen erős hierarchia. Egy ilyen helyen a gyerekek tudnak tanulni – egyedül vagy egymástól vagy a felnőttektől, ha ennek szükségét érzik. Ez a közösség képes önmagát kormányozni és beilleszkedni a nagyvilágba, sőt azt megpróbálja alakítani is a maga képére abban az értelemben is, hogy lényegesen kevesebb bürokráciát igényel, és nem pazarolja az emberi képességeket.
A cikkben részletesen tárgyaltam a tanárokat és diákokat magába foglaló önkormányzatú iskolák rendszeres iskolagyűlési intézményét. Ma újraolvasva a cikket feltűnt, hogy kevéssé foglalkoztam az iskolagyűlések legfőbb tisztviselőjével, a gyűlésvezetővel (chair). Ebben a cikkben ezt a hiányt igyekszem kipótolni. Minderre azért is gondoltam, mert láttam saját gyerekemen keresztül, aki most Summerhill tanulója, hogy a gyűlésvezető fontos személy, foglalkoztatja a gyerekek fantáziáját, megfigyelik, ismerkednek szerepével, és azonosítják magukat egy-egy jó gyűlésvezetővel.
Mikor van szükség gyűlésvezetőre?
Ha csupán néhány ember gyűlik össze beszélgetni, nyilván senki sem gondol arra, hogy valamelyikük a beszélgetést vezesse. Más a helyzet, ha 30-40 vagy annál is több ember találkozik. Ekkor gyakran merül fel az igény, hogy valaki vezesse, irányítsa a gyűlés lefolyását.
Így volt ez az első gyerekköztársaságokban is. 1913-ból származik az itt következő leírás Homer Lane amerikai reformpedagógus tollából, aki akkor a Little Commonwealth nevű fiatalkorú bűnözök számára létrehozott telepet vezette.
Megkérdeztem a fiúkat és lányokat, hogy segítenek-e nekem egy fontos kérdés eldöntésében. Az uzsonna után találkoztunk.
Elkészítettem az új lakóépületek terveit, és megmutattam nekik, hogy mindenkinek, fiúknak és lányoknak egyaránt, külön szobákat szántunk. Elmondtam, hogy az épület költségei külön szobákkal jóval magasabbak lesznek, mintha közös alvóhelyiségekkel látnánk el, és mivel a fiúk amúgy is szeretnek egy szobában aludni, akár meg is változtathatjuk a terveket, és kihagyhatjuk a külön szobákat.
Javasoltam, hogy tegyünk így, és megkérdeztem, egyetértenek-e velem. Egy pillanatnyi szünet után, meglepődve, hogy ilyen fajsúlyú dologban kikérik a véleményüket, kezdtek előállni vele, először szerényen és félénken – de amint nézetkülönbségekre derült fény, a félénkségüket mintha elfújták volna. Miután sikeresen elindítottam a vitát, visszavonultam egy eldugott sarokba. A zsibongás óriási volt. Mindenki egyszerre beszélt, és azt, akinek a legtöbb levegő fért a tüdejébe, a többiek egyszerre próbálták túlkiabálni. Hamarosan hozzám fordultak, hogy a legnagyobb fiút mint rendzavarót, állítsam ki. A kérésnek nem tettem eleget. Ezután hamarosan egyéni vélemények hangzottak el. Ekkor már a külön szobák ügyétől független kérdések is felmerültek. Kitartva meggyőződésem mellett, hogy a felfedezés a felelősségvállalás megkerülhetetlen eleme, türelmesen vártam, amíg rádöbbennek, hogy szervezettség nélkül a vita nem vezet sehová, és különös jutalomként ért, amikor a legnagyobb fiú a szoba közepén állva összeszorított ököllel fenyegette mindazokat, akik félbe merték szakítani. Parlamentáris sikere mindenesetre rövid életű volt: hamarosan elvették tőle a szót. Végül az egyik lány vetette fel, hogy választani kéne valakit, aki levezetné az ülést. Erre sor is került: csendőrt jelöltek ki. Szeretném felhívni a figyelmet arra a tényre, hogy amikor e gyermekekből álló csoport felelősséget vállalhatott saját ügyeiért, jogosultságokat osztogató elnök helyett elrettentő hatalommal bíró csendőrt választott. A választott vezető szerepe az volt, hogy tizenegy embert csendben tartson, amíg a tizenkettedik beszél. Miután azonban a szervezés alapvető problémáján sikerült túllépni, a gyűlés hamarosan szabályos döntéshozó testületté alakult. (Homer Lane : A Little Commonwealth kezdetei)
A különleges ebben a leírásban, hogy először látjuk azt, hogy egy vegyes felnőtt-gyerek közösség gyűlését nem egy felnőtt vezeti. A gyűlésvezető szerepéről nem tudunk meg sokat. Egyik funkciója a szó megadása, de ezen túl tevékenysége még nincs pontosan körvonalazva.
Gyűlésvezető a demokratikus iskolában
A. S. Neill a gyerekköztársaságok ötletét, benne a heti gyerek-felnőtt önkormányzati ülésekkel Homer Lane-től vette át. A summerhilli iskolában a kezdetektől fogva működtek ezek a gyűlések. Amíg az iskola kicsi volt, nem volt szükség gyűlésvezetőre. Ahogyan azonban növekedett, megjelent az igény arra, hogy a gyűléseket valaki vezesse.
Az önkormányzatunk különféle fázisokon ment át. Amikor csak hat tanulónk volt, akkor ez olyan volt, mint egyfajta családi tanács. Ha Derrick megverte Ingét, egybehívtunk egy gyűlést, körbeültünk, és elmondtuk a véleményünket. Nem volt még törvényrendszerünk. A határozatok és az ítéletek kézfelemeléssel lettek elfogadva vagy elutasítva. Ahogy az iskola nagyobb lett, úgy változott ez a családias forma is. Az első újdonság egy gyerek ülésvezető megválasztása volt. Az egyes ügyekben pedig egy bíróságot jelölt ki az ülésvezető, amelyik az ügyet kivizsgálta. A vádlottnak joga volt a bíróság bármely tagja ellen kifogást emelni, de ez ritkán fordult elő. Néha azonban lehetett ilyesmit hallani: „Bill ne legyen a bíróság tagja, mert jó barátja Patnek, aki megvádolt valakit, hogy őt megverte.” (Neill: That Dreadful School. Jenkins, 1936)
A demokratikus iskolákban a gyűlésvezető mindennapi jelenség lett. Egy 2003-ból származó leírás így mutatja be a gyűlésvezető szerepét.
Egy demokratikus tanácskozáson a gyűlésvezetőnek központi szerepe van. Tudnia kell figyelemmel hallgatni, és egy atléta reflexeire van szüksége ahhoz, hogy jó időben adja meg a szót a következő megszólalónak abban a pillanatban, ha valaki befejezte mondanivalóját. Ehhez az elnöknek nyilván kell tartani, hogy az emberek milyen sorrendben jelentkeztek szólásra. Ezt különféle módon teheti meg, vannak például, akik listát csinálnak. Véleményem szerint az elnöknek ebben nagyobb szabadsága lehet, és soron kívül szót adhat valakinek, aki még nem szólalt meg, azokkal szemben, akik már többször beszéltek. A gyűlésvezetőnek figyelembe kell vennie, hogy a tanácskozás haladjon, és a témánál maradjon, valamint rögtön közbe kell avatkoznia, ha valaki eltér ettől. Az én iskolámban, ahol gyakran huszonöt kérdés volt a napirenden, ez kulcsfontosságú volt. Az elnöknek képesnek kell lennie arra, hogy valakit rögtön leállítson, és azt mondja: „Rendben, most nem erről beszélünk, de ha erről akarsz beszélni, akkor azt hozzáadhatjuk a napirendhez”. Ez néha valóban így is történik. (Jerry Mintz: Szabadság és demokrácia az oktatásban. 4. fejezet, Budapest, 2013, Eötvös Kiadó)
A gyűlések lefolyását így írja le a summerhilli iskola egyik volt tanulója, későbbi tanára Dene Goodsmann.
A gyűlés lefolyásának megvannak a maga szabályai, hagyományos elemei. A gyűlésre az iskola fő épületében kerül sor a legnagyobb helyiségben. Itt elég nagy hely van, hogy mindenkinek jusson (ha nem bánod, hogy a földre kell ülnöd). A gyűlések mindig úgy kezdődnek, hogy a gyűlésvezető azt mondja: „A gyűlés elkezdődik (Meeting come in order / Shut up)”. Amikor valóban rend lesz, az elnök megkérdezi, hogy kinek van javaslata a napirendre. Természetesen erre előre is lehetőség van, a hét folyamán a gyűlésvezetőnél vagy a titkárnál. Nincsenek korlátai annak, hogy mit lehet a napirendre felvenni, kivéve olyan ügyeket, amelyek az ombudsmanok hatáskörébe tartoznak. A gyűlés azután azzal folytatódik, hogy az elnök elkezdi a titkár által felirt lista pontonkénti megtárgyalását. Azzal kezdi, hogy minden esetben felhívja az egyént vagy csoportot, hogy adják elő, hogy mit is akarnak megbeszélni. Ezután, ha a dolog megköveteli, megnyitja a megbeszélést. Néhány eset csupán egyszerű információadás, például valaki bejelent valamilyen eseményt, ami a többiek számára érdekes lehet, stb. stb., más kérdések azonban vitára kerülnek. A gyűlésvezető abban a sorrendben hívja fel a beszélőket, ahogy azok felteszik a kezüket. Egy jó gyűlésvezető mestersége az, hogy hagyja a beszélgetést kifejlődni úgy, hogy azt ne csak néhány ember dominálja. Ha egy esetben valaki megtámad valaki mást, akkor a vádlottnak joga van rögtön a vád után szót kapni. A megbeszélés végén, aminek hosszát a gyűlésvezető határozza meg, a következő szakaszban a gyűlésvezető javaslatokat kér a probléma megoldására. Gyakran maguk a javaslatok is beszélgetést, vitát provokálnak. Ezek után a gyűlésvezető újra összegzi a javaslatokat megindokolva, hogy melyek zárják ki egymást, illetve melyeket lehet összekapcsolni. Ez gyakran nem egyszerű, mert a szabályok változhatnak. Elképzelhető, hogy egy eset, amiben valakit valamivel vádolnak, a megoldáshoz javasolt intézkedés csak arra az egy emberre vonatkozik. Lehet, hogy valaki, aki például tiltakozott az ellen, hogy ágyba küldjék az elfogadott szabály szerinti időben, és ezért valaki azt javasolja, hogy ő két napig utolsóként kapjon teát uzsonnakor. Ugyanerre az esetre valaki javasolhat egy általános megoldást, amely a szélesebb közösséget érinti. “Ha bárki zajong lefekvési idő után, automatikusan legyen megbüntetve azzal, hogy a teasor végére kell állnia.” Az elnöknek meg kell győződnie arról, hogy a felvetett javaslatok mindenki számára világosak-e. Ha igen, akkor következik a szavazás. Erre kézfelemeléssel kerül sor, amit az elnök megszámol. Minden napirendi pont végét „az ügy lezárult“ bejelentés jelzi, ami után már nincs lehetőség arról a napirendi pontról beszélni. Ha valaki mégis ezt szeretné, akkor a következő heti gyűléshez fordulhat.
A gyűlésvezetőnek a gyűlés idejére hatalom jár, amit annak érdekében használhat fel, hogy a gyűlések jól szolgálják a közösség érdekeit. A hatalomnak van tartalma és vannak korlátai. Nézzünk néhány példát az előzőre!
- A gyűlésvezető adja meg a szót.
- A gyűlésvezető döntéseit mindenkinek be kell tartani, bár azok nem mondhatnak ellent a közösség közösen elfogadott szabályainak.
- A gyűlésvezető be is rekesztheti a gyűlést, ha az káoszba akarna fulladni.
- A gyűlésvezetőnek joga van sajátos szabályokat alkotni, saját gyűlésvezetői stílusa szerint megbüntetheti a zajongókat, keresztbe beszélőket.
- Figyelmezteti a hozzászólókat, ha túl sokáig beszélnek, vagy ismétlik önmagukat, vagy nem a tárgyhoz tartózót mondanak (out of business).
- Átültetheti őket máshová (akár a kör közepébe is), ha ismételten zavarják a gyűlést.
- Kidobhatja a zajongókat, rendetlenkedőket.
- Elkobozhatja a mobiltelefonokat, ha azok megszólalnak.
- Meghatározhatja, hogy még hányan szólhatnak hozzá az adott kérdéshez, ami után lezárja a vitát, és áttér a napirend megbeszélésének következő fázisára (javaslatok vagy szavazás).
- Ismerteti a szavazás eredményét, lezárja a napirendi pontot (business is closed).
És példák a korlátokra.
- Nem nyilatkozhat a megbeszélt témákban. Ha mégis ezt akarná tenni, akkor hivatalát át kell adnia valaki másnak.
- Nem szavazhat semmilyen kérdésben.
- Az ülésvezető személye minden héten változik. Ez fontos, mert különben az történik, mint ami a tradicionális iskolában az osztályfőnökkel, vagy az igazgatóval a munkahelyen, hogy egy idő után kialakul körülöttük a diákok, a beosztottak egy csoportja, akik mindig azt teszik, mondják, amit az osztályfőnök vagy az igazgató mond vagy gondol, és cserébe titkos, vagy nyilvános privilégiumokat kapnak. Az ülésvezető gyakori változása így biztosítja, hogy az ülésvezető nem válik főnökké, a közösség erősen hierarchikussá. Az ülésvezető szerepe csak az ülés vezetése.
A korlátok igen fontosak. Megfelelnek annak a követelménynek, amiket a korlátoktól elvárnánk a nagypolitikában is: hogy lehetetlenné tegyék kevesek számára a hatalom koncentrációját. Ehhez természetesen semmiféle intézményes garancia önmagában nem elegendő, hanem szükséges hozzá az is, hogy ezen túl a közösség minden tagja éberen figyelje, nehogy valaki túlzott hatalomhoz jusson.
A gyűlésvezetői szerep pedagógiai szempontból nagyon fontos. Ez az a szerep, ami világosan látszik a kisebb gyerekek számára. Számos nagy gyereket látnak ebben a szerepben feltűnni.
A gyűlésvezetőnek komplikált esetekben feladata a napirendi pontban megadott problémára vonatkozó megoldási javaslatokat összerendezni, ahogy azt röviden Dene Goodsmann is leírta. Néhány elvet szeretnék itt ismertetni, ami ennek a munkának a részleteit mutatja:
- a javaslatnak világosan kell mutatnia, hogy milyen célt akar elérni,
- lehetőleg rövidnek kell lennie, a lényegre koncentrálnia,
- nem szabad ellentmondania a fennálló törvényeknek (kivéve persze azokat, amelyeknek helyébe lép).
Kérdések és válaszok a gyűlésvezetővel kapcsolatban
A gyűlésvezetéssel kapcsolatban számos kérdés merül fel. Ezek közül néhányat szeretnék elmondani. Az alábbi interjúrészletben én voltam a kérdező. A válaszokat Zoe Readhead adta. Az interjú 2010 októberében készült Summerhillben. Az egész látogatásról a Tani-tani hasábjain számoltam be.
A következő kérdésem a gyűlésvezetés problémájához kapcsolódik. Tavaly a berlini Netzwerk Schule-ban jártam, ami egy demokratikus iskola. De ugyanazt tapasztalom a fiam iskolájában is, ahol szintén van heti gyűlés és bíróság, és a gyerekek szinte mindig kimehetnek a kertbe, ami nekem a jó iskola egyik legfontosabb kritériuma. Ám a gyűléseket mind a két helyen a felnőttek vezették vagy vezetik, sőt a gyűlés titkára is egy felnőtt! Nem baj ez? Lehet, hogy tervezik, hogy ezt megváltoztatják, és a gyűlésvezetést a gyerekek veszik át. Mindez úgy látszik nem könnyű.
Most nálunk a tegnapi gyűlésen gyerek volt a gyűlésvezető és a titkár is. De előfordul, hogy az elnöki és a titkári posztot felnőttek töltik be. Van, hogy a gyerekek közül senki sem akarja vállalni ezt a feladatot. Csak ettől függ, ki vezeti az ülést, hogy van-e gyerek jelentkező. Mivel ez a közösség egyenlőségen alapszik, tulajdonképpen teljesen mindegy, kié a vezető poszt. Nálunk mindenben vannak hullámzások. A minap az ombudsman szavazásnál is volt 1-2 felnőtt, aki a szavazást levezette. Két három évvel ezelőtt a titkári posztot folyamatosan egy felnőtt töltötte be. Végül is, miért is ne? Különben ez a funkció csak abból áll, hogy az ember leírja, ami történik. Minden attól függ, hogy van-e valaki, aki elvállalja. Ez egy munka, amit el kell végezni. Mivel ennek ellátása önkéntes, ha egyetlen gyerek se vállalja, akkor egy felnőttnek kell csinálnia.
De mi van a gyűlésvezetővel?
Igen, ez egy keményebb dolog. Amikor a múlt héten egy gyűlésvezető műhelyt (chairman workshopot) csináltam, ahol ott voltak az új tanárok is, és a végén azt kérdeztem, hogy ki az, aki legközelebb vállalja ezt a feladatot, akkor az a gyerek volt az egyetlen, aki tegnap vezette a gyűlést. Én úgy érzem, hogy ha mi felnőttek azt mondjuk, csak gyerek vállalhatja ezt a munkát, az rossz értelemben anyáskodó magatartás részünkről, és ekkor már nem beszélhetünk egyenlőségről. Gyerekkoromban én is voltam elnök. A többi gyerek számára nagyon ösztönző lehet, ha látnak egy gyereket jól végezni ezt a feladatot, tanulnak belőle, és ők is megpróbálják. De ez nagyon nehéz munka. Ha jó a vezető, zökkenőmentesen, gyorsan folyik a gyűlés, viszont ha nem, az egy rémálom. Ott ülünk órákon át. Tegnap például egy fiú volt az elnök. A megelőző műhelymunkán elmondtam neki, hogyan kellene ezt csinálni, mennyire fontos, hogy hangosan, határozottan kezdje.
Ez valami, amit tanulni kell.
Kemény dolog a gyűlést vezetni. Ha van egy jó gyűlésvezető, akkor a gyűlés nagyon simán és gyorsan megy. Lehet, hogy legközelebb elég lenne csak az idő egyik felében vezetni a gyűlést, aztán átadni a dolgot valaki másnak. Így jó emléked van a dologról! Ha rossz az ülésvezető, akkor az egy rémálom, ha a gyűlésvezető rosszul dolgozik, a gyűlés szervezetlen, zajos, elfáradsz, és az egész nagyon unalmas lesz.
Van egy kérdés, amiről beszéltünk tegnap a gyűlés után. Mi van akkor, ha egy gyerek a gyűlés alatt el akarja hagyni a gyűlést?
Igen, de erről meg kell kérdeznie az elnököt. Mindig azt szoktam mondani, hogy az elnök a gyűlés elején elmondja: ez és ez a nevem, ma én vagyok az elnök, és ha ki akartok menni, akkor erről meg kell kérdezzetek engem. Vagy azt mondja, ma én vagyok az elnök, és akkor mehettek vagy jöhettek, amikor akartok. Az elnöknek döntő hatalma van. A múlt heti elnök azt mondta, hogy nem engedi ki az embereket. Ennek az az oka, hogy vannak olyanok, akik csak bejönnek, hogy a saját dolgukat előadják, és aztán elmennek És az elnök azt gondolja, hogy ez nem oké, mert hogy van az, hogy nekem meg kell hallgatnom az ő esetét, de őneki senki más esetét nem. És ez igaz.
…
Most visszatérve az eredeti kérdésre, ami a felnőtteket érinti, azt gondolom, ha Summerhill egy új iskola lenne, és a gyerekek fiatalok lennének és tapasztalatlanok, vagy ahogy mi most, amikor előző trimeszter végén elvesztettünk 12 tapasztalt nagy gyereket, akkor elkerülhetetlen, hogy mi felnőttek támogassuk a közösséget, mert ez a mi munkánk. Ha a gyerekek nem biztosítják azt, amire szükség van, akkor a felnőtteknek kell belépni, és ha a gyerekek többet tesznek, akkor te újra kivonhatod magad, és akkor a gyerekek többet átvettek az irányításból. Így őrizhető meg az, hogy a közösség egy biztonságos és boldog hely maradjon. Ha a felnőttek nincsenek bevonva, akkor az egész a nagyon kis gyerekek számára egy félelmetes hellyé válhatna. Mindezzel együtt a legjobb az, ha ezeket a dolgokat a nagy gyerekek végzik. De néha ez nem működik. Ez itt egy szerves (organikus) hely.
Befejezés
A tanácskozásokat vezetni nem könnyű mesterség. Hiába is írjuk le a dolog minden részletét, a gyakorlatot nem helyettesítheti semmi. Mégis nagyon fontos lenne, hogy minél több fiatal tanulja meg ezt a művészetet. Ehhez segít az, hogy a tevékenységben önjutalmazó momentumok vannak. Nem hiába mondják Summerhill diákjai, hogy gyűlést vezetni vicces.
Summerhill támogatója a nagyszerű író, esszéista, gestaltterapeuta Paul Goodman írta:
A jeffersoni demokrácia elve az, hogy a népet (a gyerekeket) úgy kell nevelni, hogy biztosítjuk számukra, hogy legyen alkalmuk közreműködni kezdeményezésekben és ügyekben, hogy megsokszorozzuk azt, amiben felelősök lehetnek, hogy biztatjuk őket arra, hogy legyen különvéleményük. Ennek az a nagyszerű erkölcsi következménye van, hogy nagyszerűek lehetnek a maguk módján anélkül, hogy különlegesnek, különbnek éreznék magukat, hogy vezetni fognak tudni anélkül, hogy karrierre vágynának, hogy követni fognak tudni másokat kisebbrendűségi érzések nélkül. Intézményeinknek ez kellett volna, hogy legyen a feladata évtizedeken keresztül, változó technikai és társadalmi körülmények között. Ehelyett mintha valami összeesküvés történne, intézményeink úgy működnek, hogy inkompetenssé teszik a népet, hogy misztifikációt és szolgai szellemet terjesztenek. (Paul Goodman: Utopian Essays and Practical Proposals, 1962, Preface)
A summerhilli meetingben és annak vezetőjében jogosan látta Goodman azt az intézményt, amely teljesítette ezt a vágyát.
Ajánlott irodalom
- Fóti Péter: Thomas Gordon viselkedési ablaka és A. S. Neill summerhilli iskolájának demokratikus önkormányzata
- Fóti Péter: A hiányzó láncszem: Közvetlen demokrácia és autonómia az angliai Summerhill iskolában
- Fóti Péter: Valódi demokratikus intézmények az iskolákban a diákönkormányzatok helyett
Az oldalon John Walmsley fotói láthatók. A jobb egérgombbal előhívható helyi menüt a művész kifejezett kérésére tiltottuk le.