L. Ritók Nóra: Gondolatok a törvénytervezetről

Biztosan van, akinek jó. Hiszen, aki a kereteket megadta, az is azért írta ilyenné a törvényt, mert neki így jó. Kérdés, hogy azzal mi lesz, akinek ez így nem jó? És képes lesz másként is jól csinálni majd? „Akinek nem tetszik, arra nézve is kötelező!” – hangzott a sommás válasz, amikor valamelyik fórumon erre rákérdeztek. Igen, a törvény kötelezőségét nem is vitatja senki. De talán egy modern demokráciában elvárhatók a tágabb keretek. Amibe jobban betagozódhat ez a sokféle gyerek, iskolatípus, módszertan.

L. Ritók NóraElolvastam hát én is. Kigyűjtöttem azt, ami ránk, a mi területünkre vonatkozik, és az észrevételekkel elküldtem azoknak, akik tudásukkal majd módosító javaslattá alakítják a leírtakat. 

Kicsit elbizonytalanodtam, mikor a kormány elfogadta a tervezetet. Hogy egyáltalán érdemes-e még bármit tenni, írni, javasolni, vagy éppen kiabálni, hogy a parlamenti többség ismeretében mi várható még, de végül is legyűrtem a kétkedésemet. Megint. Mert még mindig naivan hiszem, hogy így nem maradhat, nem mehetünk visszafele.

Kétséges persze, hogy ami a kereteken belül is elképzelhetetlen, azt hogy lehet részmegoldásokkal javítani, de hátha.

Figyeltem, olvastam én is, mint mások. Néztem, és nem értettem a nyilatkozatot: a konzultáció során a pedagógusok egyetértettek, érdemi észrevétel nem volt. Persze ez relatív. Mármint az, hogy ki mit tekint érdeminek. Hogy a szakma megszólaló része kinek érdemi, és kinek nem. Hogy hol van az a határ, amire azt lehet nekik is mondani, hogy „érdemi”.

Mert nekem az volt. Érdemi volt a szakszervezetek állásfoglalása, Loránd Ferenc lemondása az Országos Köznevelési Tanács elnökségéről, a Magyar Pedagógiai Társaság állásfoglalása és a sok hivatalosan megfogalmazott álláspont az oktatás minden szintjéről. És érdemi volt a tiltakozás is, megannyi oktatással foglakozó oktatási portálon, blogban, interjúkban, cikkekben, újságokban megjelenő olvasói levelekben. Gyakorlatilag mindenhol. Olyanoktól, akik a szakmát képviselik. Akiknek tudására, véleményére nem lehet nem figyelni, akiknek hozzáértése a témában vitathatatlan. Akik nem politizálnak, csak a szakmát képviselik. És azt akarják, hogy jobb legyen.

Nem értem ezt az egészet. Hogy juthattunk idáig?

Kaptam levelet ismeretlen pedagógustól. Hogy szégyelli magát. Mert ő nem mer szólni. És örül, hogy én szóltam. Írtak persze mások is. Akik végigülték azokat a bizonyos konzultációkat. És belül tomboltak. De csak belül. 

Próbálom megérteni ezt is. Hogyan alakulhatott így, hogy a kritikai hangnak nincs bátorsága, nincs helye? Bibó mondta (most többfele hangoztatták az 56-os ünnepségeken): ott kezdődik a szabadság, ahol megszűnik a félelem. Igaz. Persze ő ezt nem erre az időszakra mondta. Most mégis furcsán idevág. 

Tegnap beszéltem valakivel. Kérdezte, igaz, hogy a pedagógusok egy résznek ez jó? Hogy örülnek neki? Mert sokakkal beszélt, akik örülnek pl. a fegyelem megnövekedésének. A tananyagok központosításnak. Annak, hogy 16 éves kor után elmehetnek a suliból, akik nem akarnak vagy nem tudnak tanulni. Hogy lesz felzárkóztató első osztály azoknak, akik nem érik el a „szintet”. És annak is, hogy nem kell tovább az integráció. 

Ez elgondolkoztató. Én is beszélgettem pedagógusokkal. Sokan nem is foglakoznak vele. – Majd eldől az nélkülem is, kibírom már ezt a pár évet! – legyintenek sokan. És igen, ez a „kibírom majd, különösebben nem érdekel” szemlélet, ez sokaknak jó. Azoknak, akik eddig is csak túlélték az órákat. Akik eszköztelenül, rutinból tanítva örülnek, ha végre hangosan lehet mondani: „nem én vagyok a hibás, hanem ezek… akiket most kiküldhetek a tanteremből, ha nem elég érdeklődők, és nem csinálják úgy, ahogy kell.” Azok, akik majd ugyanúgy pálcával tartják kordában a renitens kicsiket, akik már a 2-es számot írják, mikor még csak az 1-est kellene… mint a nemrég történt esetben a tanító néni.

Biztosan van, akinek jó. Hiszen, aki a kereteket megadta, az is azért írta ilyenné a törvényt, mert neki így jó. Kérdés, hogy azzal mi lesz, akinek ez így nem jó? És képes lesz másként is jól csinálni majd? „Akinek nem tetszik, arra nézve is kötelező!” – hangzott a sommás válasz, amikor valamelyik fórumon erre rákérdeztek. Igen, a törvény kötelezőségét nem is vitatja senki. De talán egy modern demokráciában elvárhatók a tágabb keretek. Amibe jobban betagozódhat ez a sokféle gyerek, iskolatípus, módszertan. Ki tudja, ki meri ma bármelyik mellett úgy letenni a voksot, hogy ez mindenkire egyformán az egyetlen igaz, és üdvözítő?

Végignéztem én is, és kigyűjtöttem a törvényből a nem önkormányzati és nem egyházi művészeti iskolákra és a hátrányos helyzetű gyerekekre vonatkozókat. Aztán próbáltam megtalálni a logikát abban, ahogy megjelenünk benne. 

Nem találtam. Mert nincs meg a lehetőség sem a gyerekek finanszírozott heti foglakoztatási időkeretében, sem a pedagógusok állami alkalmazásában a megmaradásunkra. Nincsenek benne garanciák arra, hogy a művészetoktatás része lesz a közoktatásnak. És arra sem, hogy ehhez hozzáférhetne bárki, egyenlően. Gyerek is, és fenntartó is. Gyerek, aki pl. szegény, vagy kis faluban él, ahonnan iskolabusszal jár el. Fenntartó, aki nem állami és nem is egyházi. A külön szabályozásra tett utalások pedig végképp nem nyugtatnak meg. Mert a törvény után a rendeleteket már a minisztériumok hozzák majd, és ott már nem lesz ennyi lehetőség sem a véleménynyilvánításra. Amit a törvény a kereteivel enged, azt majd a rendeletek megteszik. 

Mit tudunk még tenni? Mindenki megtette a saját terültén a magáét? Mi lesz, ha így megy át? Milyen lehetőségek vannak a módosításra? 

Lehet-e még ebből egy olyan közoktatási törvény, amely nem rombol le mindent, ami jó volt?

Lehet-e még partner a szakma, elfogadja-e még „érdemi” partnerként a döntéshozó azokat, akik értik, tudják, csinálják, és akarják is?

Nem tudom. De még mindig hinni akarom, hogy igen. Amíg nem történik valami, ami visszavet még jobban mindent. Mert akkor még messzebbről kell felküzdenünk magunkat. 

A szerzőről: 

Hozzászólások

Trencsényi László képe

Kritikai megjegyzések a „Köznevelési törvény tervezetét” magába foglaló szövegről
 
A helyzetet drámaibbnak tartom, mint a  súlyos nyelvhelyességi és helyesírási hibáknak szatírát szentelő irodalomtörténész kollégánk, de a preambulum problémáira mégis ki kell térnem. Ez a  retorika hamis! Visszaélés 3 szép szavunkkal (magyar, nemzet, közösség), ráadásul a XX. századi magyar történelem legsötétebb korszakait (Hóman idejét, sőt az 1919 nyarán Szegedről elindult ellenforradalom és fehérterror) idézi, amilyen szókapcsolatokba rendezi jóformán végtelen variációban a fennkölt lelkületű költő a három kifejezést. Vagy tán a Jobbik  képviselői irányában tett gesztus mindez?
 
Kérdések:
Mi a garancia arra, hogy ez a  kormányálláspont lesz a „befutó” és nem a Széll Kálmán Tervé a tankötelezettség felső korhatárát illetően?
A már elfogadott, de e művel párhuzamosan készült Egyházi törvény jelentősen szűkítette az egyházak körét, lényegében a prominens  kormánytisztviselők vallási hovatartozásának megfelelően. Ez azt jelenti, hogy az egyházi iskolák tekintetében ez a „szűkített keresztény kurzus” lesz a domináns? Vagyis folytatódik a többi hitfelekezet diszkriminációja? Vagy csupán a kormánykoalíció agresszív, debattőr kisebbségének, a KDNP-szórványnak tett gesztus mindez?
Ha a közösség az egész tervezetben csak és kizárólag a nemzet kontextusában és nagyságrendjében jelenik meg, akkor igazolható-e, hogy a szerzők mindezt személyesen Kim Ir Szen elvtárstól  tanulták?
Hamis (igazolatlan, tudománytalan, mondhatni hazug) premisszák:
Mivel igazolják a szerzők, hogy romlott a magyarországi iskolák teljesítménye, mely indikátorok szerint, milyen nemzetközi összehasonlítás alapján (miközben a legutóbbi PISA vizsgálat óvatos javulást mutatott).?
Mivel igazolják, hogy a „devianciák” gyarapodását (egyáltalán: gyarapodtak-e a devianciák, vagy csupán a róluk való tudásunk élénkebb?) az „értékrelativizmus” okozza?
Milyen alapon állítják a szerzők, hogy „megszűnt” (sic!) a tartalmi szabályozás? De iure sem szűnt meg! Volt NAT (amely tagadhatatlanul más szabályozási filozófiával, de szabályozó erejű és szándékú volt), s volt akkreditált kerettantervek gazdag köre, mely megfelelt a mai kormányzat szabályozási normáinak is. Ha ehhez hozzávesszük, hogy egybehangzó tapasztalatok alapján az iskolák többsége a 2000-res (Pokorni Zoltán miniszterségéhez köthető, gyakorlatilag a ’78-as Szebenyi-féle tantervre támaszkodó, majd 2003-ban Magyar Bálint által is legitimált) un. OKM-kerettantervet alkalmazza, akkor a mondat tendenciózus megtévesztés!
Rosszallóan emlegeti a szöveg a „nemzetközi kísérletezést”. Ha ezt „európai horizontú tájékozódásnak” nevezné, mindjárt  más értéktelítettsége lenne a mondatnak! De engedjük meg, hogy ebbe a (gyanúsan „deja vu”-t keltő) összeesküvés-elméletbe a „kozmopolita-globalista” ármány képe is belefér – egészen a Duna-parti csőszkunyhó tételezéséig, akkor sem igaz. Legalábbis fő érvünk Sáska Gézáé, aki több  kritikus tanulmányában igazolta, hogy az 1985-ös un. Gazsó-törvényből „ittrekedt” intézményi autonómia képe és szabályrendszere egyenesen „hungaricum”, egyedülálló az európai oktatási rendszerekben. (Egyébként miért lenne baj a nemzetközi tájékozódás egy nemzetközivé váló világban? Megkésett pótlása a többszörös történelmi elmaradásnak (hiszen a progresszív pedagógiák hazai térnyerése először 1919 után torpant meg politikai okokból, majd 1948 után). De azt is tudomásul vehetjük, hogy ez a progresszió valóságos magyar héroszokkal büszkélkedhetik a nemzetközi porondon: gondoljunk a budapesti pszichoanalitikus iskola” nagyjaira, akár Pető Andrásra, akár Varga Tamásra, akár a „community schoolt” a kanadai indiánok földjén szabadalmaztató Lőrinczi Csabára, de még akár Gáspár László előkelő frankofon recepciójára is!
Ellentmondások:
Ha az oktatás célja az „erős nemzeti középosztály”, akkor hogy van ez? Ha  iskolázással mindenki bejuthat a középosztályba, akkor ki, mi marad a középosztály alatt? Matematikailag nem stimmel! De nem is kell ettől félni! Hiszen, ha a szakiskolásoknak expressis verbis a „minimális közismereti tudást” kell közvetíteni, akkor soha az életbe’ nem  jutnak be az áhított középosztályba „félanalfabétán”.
A Hídprogram voltaképpen a Sehovába vezet (amolyan Margit-szigeti lejáró), benne az egykori Vasárnapi iskola illúzionista nosztalgiája.
A (köz)nevelésnek adott priorítás? Hogy van ez? Hiszen a „judeoplutokratabolsevik” elődök beszéltek kompetenciafejlesztésről (azaz tudás-képesség-attitűd egybetartozó hármasságáról) és a Nemzeti Egység Kormánya tölti mégis vissza a tananyagot a NAT-ba! Az értékelési előírások során  a tervezet a „tanulmányi előmenetel” (sic!) – s nem pedig a „neveltségi szint”  kemény értékelését írja elő, lám a „magaviseletnél” szabadságot kapnak az iskolák! S minő érdekes megint: a szakiskolások iskolázásában értékelődnek fel a „tudáson inneni”  un. nevelési feladatrendszerek. De érdekes!
A tervezet nagykegyesen megengedi az ÁMK-t. Igenám, de a különböző és különböző szintű tulajdonosok  nem  működtethetnek egy (többcélú) intézményt. Selyemzsinór ennek is – úgyis a komcsi Nagy Imre veje találta ki!
Szakmai hibák:
A törvénytervezet fő szabályozási eszköze a fenyegetés (diáké, szülőé, tanáré). Szankciók, vizsgálatok, vizsgák beígérése. Mindez a „minőségbiztosítás” helyett. Köztudottan inhatékony szabályozási eszközrendszer restaurációjáról van szó.
Jogelvonás minden szinten, csak véleményezési jogig jutnak a partnerek. A korszerű irányítás tudomány világszerte (ja, ezek  csúnya „nemzetközi kísérletek”!) „empowermentről” beszél, mint a leghatékonyabb eszközről. Jogilag egy fél-jogállambanis abszurd elképzelés, hogy a különböző szereplők kerekasztalaként működő „iskolaszék” gyakorolja a szülői közösségjogait is egyben! A DÖK funkciója a diákszabadidőszerveződéssé silányul. Érdekérvényesítésről szó sem esik. (Ez lenne tehát a „közsszolgálat” a csúnya kapitalista-burzsoá „szolgáltatás” helyett?)
Erőforrások:
Kérem szépen, az átalakítások csaknem mindegyike erőteljesen forrásigényes. Kérdem én: miből  lesz rá forrás? Az államháztartásból nem igen. A kevéske maradék elmegy október 6-án a diákoknak osztogatott Alaptörvény-képeskönyvecskékre!
 
Ceterum censeo:
A tervezet visszavonását, átgondolását, átdolgozását javaslom. (Bár a „Vizivárosban” az a hír járja, hogy mire az OKNT tárgyalóasztalhoz ül,  már a pecsét a tervezeten rajta lesz…
Mégis „magyarnak számkivetve”….
Tisztelettel
Trencsényi László, az OKNT tagja
2011. október. 7.

Elsőre kellemes és izgalmas olvasmány, amit öröm volt megtalálni. De hol vagyok ebben én, a tanító? A pedagógus képzés üzlet. Nagyon jó üzlet! Háromszor vettem részt ugyanazon a képzésen, ami először is tetszett, jó volt és hasznos. Harmadszor azonban már dühített, mert értelme csak az üzlet.....
Maga az oktatás, az iskola, néha a pedagógus közösség teljes zűrzavar. Mindannyian a helyünket keressük és csak akkor van nyugalmunk, ha becsukjuk az osztályterem ajtaját. Ott tudjuk mit kell csinálni és minden a helyén van. A szakmai kétkedés csak a színvonalat emeli! Viszont, ha kicsöngetnek, ki kell lépni a valóságba és az már nem egyszerű. Az alulfizetett pedagógus társadalom felhígult és stresszes. Az iskola tele kicsinyes és rosszindulatú harcokkal. Elveszítette az elmult évek politikájában a tisztaságát és becsületességét. Ebbe belefér mindenféle fikciók lepapírozása, minőségi értékelések valótlansága és még sok következetlenség.
Mindenképpen változás kell! Milyen és mennyi, nem tudom! Abban azonban biztos vagyok, hogy egyenlőre a vitákat a pénz mozgatja. Mintha mindenki csak a saját szelet kenyerét szeretné megmenteni! Győzzetek meg, hogy nincs okom a pesszimizmusra!

Trencsényi László képe

Asszonyom, csak pesszimizmusra van oka.

Trencsényi László képe

A Magyar Pedagógiai Társaság
állásfoglalása[1]
a Nemzeti Köznevelési Törvény tervezetéről
……………………………………………………………………………………………….
Elfogadta az MPT Elnöksége 2011. október 24-én
 
A magyar oktatásügy válságban van. E válság nem új keletű, történelmi, gazdasági okai rendkívül összetettek[2]. A hazai oktatáspolitika, a szabályozási-jogalkotási gyakorlat az utóbbi negyedszázadban csak részlegesen volt képes a válságból való kilábalást és a fejlődést korszerű jogi keretek közé helyezni.
Az 1985-ös egységes oktatási törvény, bár sokat tett az iskolák szakmai önállóságának, a pedagógusok tevékenységének szabadabb keretekbe rendezése érdekében és a differenciált irányítási rendszer irányában, azonban az oktatási-nevelési rendszer működése nem igazolta számos intézkedéshez fűzött reményeket. Az 1993. évi közoktatási, felsőoktatási  és szakképzési törvény, jelentős társadalmi várakozás által kísérve, tovább differenciálta az oktatásügy intézményi és működési rendszerét. A tartalmi szabályozás új elemeit vezette be, ugyanakkor az akkori és a törvény megvalósítását rendre kísérő nehéz gazdasági helyzet is jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy az egyre bonyolultabb jogi szabályozás és a folyamatos korrekciók az elmúlt másfél évtizedben jelentősen  - valóságosan és erkölcsileg is  - erodálták a törekvéseket. Eközben a mély társadalmi változásokra, különösen azok negatív hatásaira  - itt elsősorban az elszegényedés, a szegregáció, és a nyíltabbá váló agresszió jelenségeire utalunk - a nevelési-oktatási rendszer keretei között a pedagógusokat támogató szabályozási elemekkel  jóformán adós maradt, nemkülönben a társadalmi dezintegrációs folyamatoknak nem tudott ellenállni, és a fejlődést szolgáló kezdeményezések támogatására, az eredmények megismertetésére, terjesztésére nem jutott elég akarata, ereje, forrása.
Az ezredforduló óta határozottan érzékelhető, hogy fordulatra van szükség a nevelés-oktatás világában. Megfogalmazódott a felismerés, hogy a plurális társadalom értéksokszínűségéhez, az értékközvetítés feladataihoz, e feladatok eszköz és intézményrendszeréhez, valamint az ösztönzők rendszeréhez igazodó új, a koherencia-zavarokat feloldó szabályozásra van szükség. Sajnálatos módon, a szakmai felismeréssel egyidejűleg, a politika szakmai koncepció-alkotó készsége és kezdeményezése az utóbbi években szinte teljesen hiányzott. A kormányprogramok az oktatás világát alapvetően a válságkezelés folyamatában értelmezték és az intézkedések jelentős részét – néhány kezdeményezést és akciót leszámítva - csupán a közgazdasági racionalitás diktálta. Magyarország legutóbbi négy kormányprogramja szinte alig, méltatlanul kis mértékben foglalkozott az oktatás-nevelés kérdéskörével[3]. Azzal a kérdéskörrel, amely a társadalom egészét, minden állampolgárát azonosan érinti,  és jelentősége generációs időszakokra meghatározza az ország jövőjét. E folyamatban kétségtelen tény és elismerésre méltó, hogy 2009 októberében a Kereszténydemokrata Néppárt kidolgozta az oktatási rendszerre vonatkozó koncepcióját.
E munka jó szándékát nem vitatva fogalmazódik meg ugyanakkor az a határozott szakmai véleményünk, hogy a magyar társadalom változásai, összetétele, a hagyományokhoz (a rögzült szokásokhoz) és a fejlődéshez (változásokhoz) – különösen a reformokhoz -  fűződő viszonya ennél jóval összetettebb. Csakis  a mainál jelentősebb, valóságos társadalmi konszenzust feltételező szakmai koncepció mentén fogja elfogadni és támogatni a magyarországi társadalom egy új, nevelési-oktatási rendszerünket szabályozó törvény megalkotását.
E folyamatban a Magyar Pedagógiai Társaság konstruktív szerepet vállalt eddig és vállal a jövőben is.
 
A Magyar Pedagógiai Társaság a magyar nevelésügy progresszív hagyományaira  építve, a magyar oktatás rendszerének folyamatos fejlesztése mellett elkötelezett civil szervezetként szervezte meg a magyar nevelésügy legjobbjainak szakmai tanácskozását, 2008-ban a VII. Nevelésügyi Kongresszust[4], 2011-ben a kongresszust követő konferenciát[5]. A Kongresszus is, a konferencia is, a nemzetközi gyakorlat figyelemre érdemes példáit is alapul véve olyan szakmai ajánlásokat fogalmazott meg[6], melyek a magyarországi nevelés-oktatás különböző rendszerelemeinek egységes szakmai szemléletű, tudományosan megalapozott fejlesztését hivatottak szolgálni.
 
A Társaság tagjai a 2010. évi választásokat követően nagy várakozással figyelték az Országgyűlés és a Kormány oktatási rendszert érintő törvényalkotási és a teljes rendszert érintő törvényelőkészítő munkáját. E munkához fűződő kritikus viszonyunk az elmúlt huszonöt-harminc év szakmai vitákkal is terhelt tevékenységünk eredményeinek megőrzését célozta, és a magyar gyerekek és fiatalok, a magyar társadalom fejlődését biztosító, a nevelés-oktatás nemzetközi tendenciáit is figyelembe vevő modern, tudományosan megalapozott nevelési-oktatási rendszer formálása melletti elköteleződésünkön alapult[7].
 
Ennek szellemében fogalmazódott meg a Társaság Elnökségének a Kormány Köznevelési Koncepciójával kapcsolatos 2011. október 5.-i állásfoglalása . Az állásfoglalás alapvető megállapítása, hogy a Koncepció az oktatási rendszer legfontosabb alrendszereire (közoktatás, szakoktatás, felsőoktatás, felnőttoktatás) vonatkozóan, valamint a törvényalkotással kapcsolatos előkészítő munka nem felel meg a szakmai-tudományos elvárásoknak, a Társaság Elnöksége ennek alapján félelmeit, aggodalmát fogalmazta meg.
 
A 2011. október 12-én nyilvánosságra hozott[8], szakmai vitára bocsátott Nemzeti Köznevelési Törvény tervezete kapcsán félelmeink, aggodalmunk nem oszlott el.
A köznevelési rendszer szabályozását szolgáló kodifikált szövegből – figyelembe véve a Koncepció szövegét[9] és az Oktatási Államtitkárság értelmezéseit[10] is - egy ideológiailag túlfűtött, erőteljesen centralizált és uniformizált, szigorú alárendeltségi viszonyban struktúrálódó nevelési-oktatási intézményrendszer képe rajzolódik ki, olyan intézményrendszer olyan, alapvetően a bizalmatlanságra épülő működési szabályokkal, ami erőteljesen emlékeztet a történelem színpadáról letűnt korok tekintélyelvű világára[11]. Az intézmények államosítása[12], az  “új értékalapú” NAT és az előíró kerettantervek rendszere[13], a kötelező tantervi követelmények érvényesítését központilag szűkített választékkal „segítő” tankönyvek bevezetése[14], az oktatás-szervezésre vonatkozó kötelező rendelkezések[15], a tanfelügyeleti rendszer újraépítése[16], a vezetői megbízások központosítása[17], az intézmények szakmai önállóságát megteremtő és biztosító pedagógiai programok kiüresedése[18], az intézmények működési szabályainak központi meghatározása[19] ,  az iskolahasználó partnerek jogosultságainak korlátozása[20], a kötelességek és jogok gyakorlásának - így, ebben a sorrendben való – összekapcsolása[21], pedagógiai-szakmai szolgáltatások igénybevételének korlátozása[22], a lényeges működési szabályok törvényen kívüli, rendeleti szabályozása[23] és a más szabályozási elemek mind azt a célt szolgálják, hogy a XXI. századi abszolutizmus állama egy XVIII.-XIX. századi pedagógiai koncepcióra építve[24], az e koncepciónak megfelelő szervezeti rendben egy szakmai autonómiájától megfosztott pedagógus közvetítésével mondja meg polgárainak, nekik mi a jó. Súlyosbítja ezt a helyzetet, hogy a törvénytervezet a magyar gyerekek egy részét – a középfokú képzésben részt vevők negyedét – nem tekinti a nemzeti műveltség értékei célcsoportjának, a szakiskolai képzésben részt vevők általános képzését nem a NAT követelményei szerint kívánja meghatározni[25]. Ez kiegészülve azzal, hogy az életen át tartó tanulás képességének kifejlesztése a gimnáziumokban tanulók kiváltsága[26], azt a veszélyt rejti magában, hogy a szocio-kulturális adottságok és az életesélyek egyenlősége szempontjából fontos kulturális, köztük az oktatási-képzési értékek hozzáférési lehetőségei mentén egyébként is erőteljesen tagolt magyar társadalom visszafordíthatatlanul szétszakad.  Ide értjük a tervezet szegényességét a nemzetiségi oktatás fejlesztését, fenntartását illetően. És akkor még nem beszéltünk a tizenhat éves korukban a köznevelési rendszerből kieső fiatalokról[27], a pedagógiai zsákutcának (karcosabb megfogalmazásban “elfekvőnek”) tekinthető Hídprogramokról[28], a felsőoktatásba való kerülés nyelv-vizsga feltételéről[29], és a gyermek- és ifjúságvédelmi munka nevelési-oktatási  intézményekből való kiszorulásáról. Ha ezt a kérdést alkotmányossági szempontból közelítjük, azt kell mondanunk, hogy sérül a gyerekek-fiatalok demokratikus joga a tanuláshoz, tudáshoz, megszűnik a méltányosság a köznevelésben, formálisan is megszűnik a tudáshoz való hozzáférés esélyének egyenlősége[30]. Ez a társadalmi szakadék nem szolgálja a nemzet felemelkedését, a magyar gazdaság versenyképességének javulását, és az egyes emberek, még a kiváltságos helyzetben lévő csoportokba tartozó emberek boldogulását sem.
A Magyar Pedagógiai Társaság Elnöksége a Nemzetei Köznevelési Törvény vitára bocsájtott tervezete kapcsán felhívja a szakmai és a kérdésben nem képzett,  laikus közvélemény figyelmét, hogy a formálódó intézményrendszer, az alakuló működési szabályok, a körvonalazódó tartalmak, a nevelés-oktatás válságát tovább mélyítik, sőt újabb elemekkel mélyítik el azt, és nem szolgálják a magyar társadalom XXI. századi követelményeknek megfelelő modernizációját.
A Magyar Pedagógiai Társaság Elnöksége a fenti indokok és érvek alapján a Nemzetei Köznevelési Törvény tervezetének elfogadását nem támogatja.
Budapest, 2011. október 24.
 
[1] Az állásfoglalás rövid, tömör, a tárgyra vonatkozó legfontosabb tézisek megfogalmazása. Társaságunk az állásfoglalás műfaji kereteit tiszteletben tartva a tárgyszerűség, szakszerűség elvei követve szerkesztette jelen dokumentumot, látta el a téziseket hivatkozásokkal, jegyzetekkel.
[2] Az állásfoglalás műfaji kerete nem ad lehetőséget az oksági kapcsolatok feltárására. A történelmi és gazdasági okok mellett társadalmi jelenségek, a társadalom értéksokszínűsége és érdektagoltsága, a technika és a tudományok fejlődése, a neveléstudomány, rokon és társtudományai fejlődése, a pedagógus szakmai kultúra ellentmondásai, demográfiai folyamatok, a környezeti változásokra adott szervezeti válaszok, nemzetközi oktatási folyamatokhoz való kapcsolódásunk, hogy csak néhány tényezőt említsünk, amiknek bonyolult kölcsönhatásai alakították a magyar oktatási rendszert.
[3] 1. Az új évezred küszöbén (1998): Kormányprogram a polgári Magyarországért. E programban az oktatás önálló fejezetként nem szerepel. Lásd: http://www.eski.hu/new3/politika/kormanyprogramok/3_kormanyprogram_1998-...
2. Az MSZP-SZDSZ kormány programja (2022.) E programban V. fejezete számos pontban foglalkozik az oktatási rendszer kérdéseivel, mégis azt kell megfogalmaznunk, hogy az egész nem áll össze koherens rendszerré.   Lásd: http://www.origo.hu/itthon/20020522kormanyprogram.html
3.  Új Magyarország – szabadság és szolidaritás. A Magyar Köztársaság Kormányának Programja a sikeres modern és igazságos Magyarországért 2006-2010. E program önálló fejezetben kezeli az oktatási reform ügyét, de a súlyozás hiánya miatt a halmaz nem alkalmas a kormányzati cselekvés erőforrásainak koncentrálására. Ezt az idő igazolta.
Lásd: https://hirkozpont.magyarorszag.hu/srv/letolt?id=961804&lang=hu
4. A Nemzeti Együttműködés Programja, 2010.  E programban sem a program pilléreinek felsorolásában, sem a Nemzeti Ügyek között nem szerepel az oktatásügy.
Lásd: http://www.parlament.hu/irom39/00047/00047.pdf
[4] VII. Nevelésügyi Kongresszus, 2008. augusztus 25-28. A kongresszus archívumát lásd: http://nk7.hu/nk7/nk7.head.page?nodeid=445
[5] Kongresszus után – a változások folyamatában, 2011. május 27-28.  A konferencia archívumát lásd:  http://nk7.hu/nk7/nk7.head.page?nodeid=396
[6] A  Kongresszus zárókötetét az ajánlásokkal lásd: http://nk7.hu/nk7_files/File/viinevelesugyikongresszuszarokotet.pdf
A Konferencia ajánlásait lásd: http://nk7.hu/nk7_files/File/ajanlasok/nk7_konf_allasfoglalas_20110528.pdf
[7] Ezt a megközelítést mutatja be a VII. Nevelésügyi Kongresszus előkészítés érdekében kiadott Tézisek c. dokumentum. Lásd: http://www.nk7.hu/nk7_files/File/2011/ajanlasok/tezisek_szerk.pdf
[8] törvény tervezetét lásd: www.kormany.hu
[9]  Kormány a Koncepciót 2011. augusztus 31-én elfogadta, szeptember 28-án megerősítette.
 
[10] Lásd pl.: http://www.kormany.hu/hu/nemzeti-eroforras-miniszterium/oktatasert-felel...
[11] A kirajzolódó rendszer a Horthy- és a Rákosi-Kádár korszak iskolarendszerének világát idézi, természetesen eltérő ideológiai tartalmakkal.
[12] Lásd a törvény tervezete 2.§ (3.), 74.§ (1.).
[13] Lásd Koncepció 7. old. 3. pont: Mit kell éppen ezért megváltoztatni? 5. Megszűnt …, valamint a törvény tervezete 5.§ (4.).
[14] Lásd: Koncepció 9.old, A köznevelési rendszer kiépítésének stratégiai kérdései, 1. A törvény új vonási 7. pont. Ezt ismétli meg a törvény tervezetének Összefoglaló a nemzeti köznevelésről szóló törvény tervezetéhez c. bevezető (1.old.). Lásd még a 77.§ (2.) c. pontját és a 94.§ (1.) j. pontját.
[15] Lásd a törvény tervezete 5.§ (4.) és a 94.§ (1.) a. pontját.
[16] Lásd a Koncepció 9.old, A köznevelési rendszer kiépítésének stratégiai kérdései, 1. A törvény új vonási 9.pont és a törvény tervezete 86.§.
[17] Lásd a törvény tervezete 67.§ és 68.§.
[18] Lásd a törvény tervezete 26.§.  Ugyanakkor a törvény tervezete előírja, hogy a gyermeket, a tanulót a tőle elvárhatónál jobb teljesítményéért az intézmény házirendjében foglaltak szerint jutalmazni kell. Lásd: 58.§ (1.)
 
[19] Lásd a törvény tervezete 94.§ (1.) a pontját.
[20] Lásd a törvény tervezete 25. § (4.). A jelenleg érvényes szabályozáshoz képest ez olyan visszalépés, mely gyengíti a nevelési-oktatási intézmények és partnereik érdemi együttműködését.
[21] Lásd a törvény tervezete 45., 46.§ és 62., 63. §.  A polgári jogelmélet – a római jog után (!) – a jogokat és kötelezettségeket egymástól függetlenül kezelendő kategóriáknak értelmezi.
[22] Lásd a törvény tervezete 19.§ (5.).
[23] Lásd a törvény tervezete 74.§ és a 94.§. Ez utóbbi szakasz az oktatásért felelős miniszter és a kormány rendeletalkotásra vonatkozó feladatait tartalmazza. A csaknem negyven bekezdésben több mint százötven ügy szabályozása fog a jövőben a miniszter és a kormány szabályozási hatáskörébe tartozni.
[24] A törvény tervezetének bevezetője (Nemzeti Köznevelési Törvény, Összefoglaló, 1.old., első bekezdés) a Trianon utáni Magyarországra, a Klebelsberg-féle oktatáspolitikára hivatkozik. Ebben az időszakban a magyar nevelésügy elméleti alapja a herbarti pedagógiai rendszer, melynek filozófiai-lélektani alapjai, neveléselméleti-didaktikai elemei már akkor, a 20-as 30-as években, nem utolsó sorban a magyar gyermektanulmány világelső eredményei alapján meghaladottakká váltak.
[25] Lásd a törvény tervezete 5.§ (4.) „A Nat-ról szóló kormányrendelet hatálya nem terjed ki a szakiskolában folyó közismereti nevelés-oktatás tartalmi követelményeinek meghatározására.”
[26] A Koncepció általános elveinél, stratégiai céljainál nem jelenik meg az életen át tartó tanulásra való felkészítés. Még az egyes iskolák konkrét feladatai meghatározásánál sem, kivéve a gimnáziumot. Lásd: Koncepció 14. old. III.3. pont.
[27] Lásd a törvénytervezete 45.§ (3.).
[28] Lásd a törvény tervezete 14. §.
[29] A köznevelés rendszeréről szóló törvény értelem szerűen nem foglalkozik e kérdéssel. Ugyanakkor a felsőoktatási törvény tervezete kapcsán ez az elképzelés napvilágot látott, és egyben nagy vihart is kavart.
[30] Esélyegyenlőség – ez a fogalom nem jelenik meg a törvénytervezetben.

Trencsényi László képe

A Magyar Pedagógiai Társaság
állásfoglalása
az oktatásügyet érintő folyamatokról
 
Az oktatás közügy! Ezzel a címmel szervezte 2008-ban számos civil szakmai szervezettel együttműködve a VII. Nevelésügyi Kongresszust a Magyar Pedagógiai Társaság. A cím választása nem retorikai fordulat. A rendszerváltás óta minden társadalmi szervezet, politikai párt, kormány hirdeti, hogy az oktatásügy a magyarság, a magyar nemzet boldogulásának stratégiai jelentőségű ügye. Az MPT ennek jegyében, 120 éves hagyományára is építve fogalmazza meg jelen állásfoglalását, melyben a változtatás szükségességét hangsúlyozva, a döntések előkészítésének javítására kívánja az illetékesek figyelmét felhívni.
    Aggódva figyeljük a közoktatási rendszer átalakítását célzó újjászervezési folyamat előkészületeit. A közoktatási rendszernek számos társadalmi feladata van. A műveltség alapjainak kialakítása, az értékbefogadás és értékteremtés összetett folyamatainak a 70-es évek tudományfelfogását és nevelési gyakorlatát idéző „újjászervezése” mellett felerősödni látszik a szelekciót erősítő, a társadalmi mobilitást fékező, az esélyegyenlőség biztosítása helyett az életesélyek egyenlőtlenségét eredményező működés és működtetés. Veszélyeztetve látjuk az elmúlt évtized uniós forrásokból megvalósult közoktatási fejlesztéseinek – ezek közül is elsősorban a kompetencia-alapú nevelés-oktatási paradigmára való átállás - fenntartását is.  A kormány közoktatási rendszer átalakítására vonatkozó tervezett intézkedései ellentétesek azokkal a nemzetközi példákkal, melyek a gazdaság világában sikeres országokban, a harmonikusan fejlődő társadalmakban figyelhetők meg.
    Aggódva tekintünk a szakoktatási rendszer átalakítása elé. Az ezredfordulót követő évtized ipari-gazdasági fejlődése sürgetően igényli a szakoktatás modernizációját. A nagy hozzáadott értékű termékek és szolgáltatások előállítása képzett, és folyamatosan, egész életen át tanulni képes szakembereket igényel. Veszélyeztetve látjuk az elmúlt évtized uniós forrásokból megvalósult szakképzést érintő fejlesztéseinek – ezek közül is a térségi integrált szakképző központok kialakítására és működésére vonatkozó fejlesztések - fenntartását is.  A kormány szakoktatási rendszer átalakítására vonatkozó tervezett intézkedései ugyanakkor ellentétesek azokkal a nemzetközi példákkal, melyek a gazdaság világában sikeres országokban, a harmonikusan fejlődő társadalmakban figyelhetők meg.
    Aggódva figyeljük a felsőoktatás átalakításáról folyó vitákat. A magyar felsőoktatásban a nemzetközi folyamatokkal összhangban megindult egy a XXI. századi követelményekhez igazodó képzési rendszer - felsőoktatási struktúra - kialakítása, megindult az e rendszerhez igazodó képzési tartalmak korszerűsítése. Veszélyeztetve látjuk az elmúlt évtized uniós forrásokból megvalósult felsőoktatást érintő fejlesztéseinek – ezek közül is a bolognai folyamathoz kapcsolódó fejlesztések - fenntartását is. A kormány felsőoktatási rendszer átalakítására vonatkozó tervezett intézkedései ellentétesek azokkal a nemzetközi példákkal, melyek a gazdaságilag sikeres országokban, a harmonikusan fejlődő társadalmakban figyelhetők meg.
    Aggódva figyeljük, hogy a közoktatási, a szakképzési és a felsőoktatási rendszer átalakítása kapcsán elsikkadni látszik az életen át tartó tanulás európai és hazai stratégiájában kiemelt fontosságú felnőttkori tanulás világa. E szakmai terület döntő fontosságú a munkaképes korú népesség alapkészségei területén mutatkozó, növekvő arányú lemaradás megállításában, valamint egy olyan új felnőttképzési rendszer kiépítésében, amely egyaránt képes alkalmazkodni a társadalom és a gazdaság elvárásaihoz, valamint a felnőtt tanulók élethelyzetéhez. A kormánynak az életen át tartó tanulás feltételrendszere fejlesztésére vonatkozó tervezett intézkedései ellentétesek azokkal a nemzetközi példákkal, melyek a gazdaságilag sikeres országokban, a harmonikusan fejlődő társadalmakban figyelhetők meg.
    Figyeljük, de nem értjük a közoktatási-, szakoktatási-, felsőoktatási- és a felnőttképzési rendszer átalakítására vonatkozó kormányzati munkát. A szakmai előkészítés hiányos, nem készültek a szakmai és laikus nyilvánosság által is megismerhető hatástanulmányok, nem történt meg az érintettekkel és érdekeltetekkel való egyeztetés, nem ismert a tervezett átalakítás pontos költségvetési vonzata, nem biztosított az átalakítás becsült költségigényének fedezete – külön is említést érdemel a pedagógus-életpálya modell költségvetési alapjainak hiánya -, nem számítható ki az intézkedések foglalkoztatási-munkaerőpiaci vonzata és ennek költsége – külön is említést érdemel a pedagógusok foglalkoztatására vonatkozó nagyfokú bizonytalanság -, nincs információ arra vonatkozóan, hogy milyen kölcsönhatásban vannak az oktatási rendszert érintő intézkedések az egyéb társadalmi alrendszerekkel – például az önkormányzati rendszerrel, az államháztartási rendszerrel. A szakmai előkészítés és egyeztetés hiánya miatt nincs meg az oktatási rendszer átalakításhoz szükséges szakmai konszenzus, ennek megfelelően nincs meg, s a bevezetés éveiben sem lesz meg az átalakításhoz szükséges társadalmi támogatás. 
 
A Magyar Pedagógiai Társaság az oktatási rendszer alakulásáért felelősséget érző civil szakmai szervezetként eddig is a nevelés gyakorlata és tudománya szempontjait együtt érvényesítve végezte munkáját. Ennek szellemében szakmai és társadalmi felelőségének tudatában fogalmazta meg állásfoglalását és kíván dolgozni civil szervezeti lehetőségei között a jövőben is.
 
 
Budapest, 2011. október 5.
 
                                                                     
 
Magyar Pedagógiai Társaság
                                                                                  Elnöksége

Trencsényi László képe

Nóriká,, több mint 1000 olvasód, ez reményekkel tölt el!

Trencsényi László képe

Szempontok a Nemzeti Köznevelésről szóló törvénytervezet kapcsán
A tervezet preambuluma pontosan leírja a törvényalkotók szándékát, mely az oktatás legfőbb céljaként a nemzet felemelését jelöli meg. Ennek érdekében kívánja az oktatásügy hagyományait folytatva a felnövekvő nemzedékek hazafias nevelését, művelődését és korszerű tudását biztosítani.
A preambulum kapcsán feltétlenül emlékeznünk kell Rudolf Steiner szavaira, A szociális élet kérdéseiből: „Közéletünk zűrzavara abból ered, hogy a szellemi élet az államtól és a gazdaságtól függ. (…) Régóta üdvösnek tekintik az emberiség előrehaladása érdekében, hogy a nevelésügyet az állam vegye át; s a szocialista gondolkodók alig tudnak mást elképzelni, mint hogy a társadalom saját intézkedéseinek megfelelően nevelje az egyént a maga szolgálatára.”
A preambulumban, megfogalmazottak nyilvánvalóan ellentétben állnak azzal az iniciatívával, mely alapján a Waldorf-intézmények létrejöttek. A jövő nemzedék egyes tagjaiban kibontakozó képességek ugyanis csak akkor gazdagíthatják a társadalmat, ha a szabad szellemi élet résztvevői alakíthatják ki közösségeikben az oktatás és a nevelés formáit.
Fontos megjegyezni, hogy A törvény célja és alapelvei fejezetben megfogalmazott gondolatok számos ponton összecsengenek mindazzal, amit a Waldorf-intézmények is vallanak az oktatásról. (A test, a lélek és az értelem arányos „fejlesztése”, az egyéni bánásmódra való törekvés, a nevelés alapjául szolgáló bizalom, szakmai önállósággal bíró intézmények). Mégis látható, hogy az alapelvek között számos olyan akad, mely az előbbiekben felsoroltakkal ellentétben áll, de legalább is azokat jelentősen korlátozza. A köznevelési törvény paragrafusairól pedig egyértelműen elmondható, hogy nem állnak összhangban az alapelvekben megfogalmazottakkal. Elsősorban az intézmények önállóságát veszélyeztetik a törvénytervezetben foglaltak.
Mivel a tervezet a korábbi oktatási törvényhez képest nagyobb állami szerepvállalást jelez a fenntartás, a finanszírozás, a szabályozás és az ellenőrzés tekintetében, így elmondható, hogy az iskolák önállósága és mozgástere jelentősen csökkenni fog. A törvénytervezet célja egy átlátható és egységes iskolarendszer kialakítása, mely központilag jól vezérelhető. A kirajzolódó törvényi keretek között nehezen értelmezhető a Waldorf-iskolák helye és jogállása az iskolarendszeren belül. A törvénytervezet egészéről padig egyértelműen elmondható, hogy sem szellemiségében, sem tartalmában nem összeegyeztethető a Waldorf-pedagógiával.
A törvénytervezet alapján a következőek tűnnek a legfenyegetőbbnek a Waldorf-iskolákra nézve.
1, Az értékeken alapuló köznevelési rendszer kialakítása (egy meghatározott érték közvetítése).
2, Új tartalmi szabályozás bevezetése – A NAT kiegészítése a közműveltség tartalmaival.
3, Az iskolák és a pedagógusok külső szakmai ellenőrzése.
4, Pedagógus életpályamodell bevezetése, a pedagógusok ellenőrzésének és minősítésének megvalósítása.
5, „Az állami alkalmazottként szereplő pedagógusok bérének Kincstáron keresztül történő közvetlen kifizetése, kormányhivatalokon belüli nyilvántartása, illetve a létszám ellenőrzése.”
6, Új oktatási tartalmak kötelező megjelenítése – pl.: KRESZ, családi életre nevelés, hon- és népismeret.
7, Kiszámítható, követelményeken alapuló iskolarendszer.
8, Az óvodáztatás megerősítése, szigorítása.
E pontokon túl a törvénytervezetben megjelennek még olyan rendelkezések is, melyek bár csak közvetetten, de mégis hathatnak a Waldorf-intézményekre. Ilyen például a Pedagógiai ellátórendszer (nev.tan., szakszolgálatok, pedagógiai intézetek) kormányhivatalok alatti szakigazgatási szervvé alakítása.
Mivel a törvénytervezet számos pontjáról elmondható, hogy képes ellehetetleníteni, de legalább is megnehezíteni a Waldorf-intézmények működését, ezért a Waldorf-mozgalomnak feltétlenül cselekednie kell. Egyrészt morális okokból fontos lenne kifejezni a törvénytervezet szellemiségével kapcsolatos ellenérzéseket, másrészt el kell érni, hogy a törvény elismerje a Waldorf-intézmények létjogosultságát, pedagógiai szabadságát, és az önigazgatáshoz való jogát. Mivel a törvény olyan szintű módosítására egyáltalán nincs remény, hogy az a Waldorf-intézmények számára elfogadható, vagy követhető legyen, arra kell törekedni, hogy annak keretein belül külön fejezet tárgyalja a Waldorf-intézmények jogállását. (Ez esetleg megvalósulhat egy külön miniszteri rendelet keretein belül is, amennyiben a törvény szövegében erre megfelelő módon utalás történik, vagy más módon, ha erre biztosíték érkezik a minisztérium részéről.) A törvénytervezet különböző pontjain említés esik a nem állami és a nem önkormányzati iskolákra. A törvény főszabályaitól való eltérések azonban ezek alapján alig körvonalazhatóak, de még inkább teljesen elégtelenek. Elsősorban a 31.§ jelöl meg a magánintézmények számára sajátos szabályokat. Elegendő szabadságot azonban ez a paragrafus sem nyújt. (Szabadságot csupán a gyermekek felvételében, a csoportlétszámokban, a tandíj meghatározásában, a tanulói jogviszony meghatározásában, és az intézményvezető kinevezésében biztosít.) E kört tovább tágítani valószínűleg nem lehet. A „szabadságokat” ellenben azonnal szűkítik az esetlegesen megköthető köznevelési szerződés feltételei. A feltételek közül talán a 31.§ 7. pontja tűnik a legveszélyesebbnek. A pont törlésével elkerülhető lenne, hogy az önkormányzat, illetve helyi kormányhivatal megakadályozhassa a köznevelési szerződés létrejöttét. E mellett látni kell, hogy a 33.§ 1. pontja kötelező felvételt ír elő a köznevelési szerződést megkötő iskolák számára. E pont visszavonására elég kevés esély mutatkozik.
Elengedhetetlen lenne tehát egy külön fejezet, vagy rendelkezés magalkotása, az egyházi iskolákhoz hasonlóan, Egységes Világnézeti Iskolák címszó alatt a Waldorf-intézmények számára. Addig is fontos lenne pontosítani a törvénytervezet 5.§ 6. pontját. A szöveg homályosan fogalmaz avval kapcsolatban, hogy minden iskolafenntartó benyújthat-e kerettantervet jóváhagyás céljából.
Jelenleg az új NAT tartalma még nem ismert, ezért csak sejteni lehet, hogy a későbbiekben gondot okozhat majd a Waldorf-pedagógia szabad megvalósításában az a rendelkezés, mely mindössze 10%-ban engedélyezi a helyi tanterv eltérését a kerettantervtől, (a jelenlegi 30% helyett). Természetesen az sem tudhatjuk, hogy az esetlegesen majd a jövőben elfogadott új Waldorf kerettanterv tartalmát mennyiben fogja torzítani az új NAT tartalma. Az viszont biztos, hogy sokat segítene, ha a helyi tanterv 10%-nál nagyobb mértékben térhetne el a kerettantervtől.
A törvénytervezet kapcsán a legfontosabb azonban az lenne, ha sikerülne elérni, hogy a Waldorf-intézmények esetében az állami finanszírozás ne térjen át a pedagógusok bérfinanszírozására. Bár ennek elfogadtatása rendkívül nehéznek ígérkezik, ugyanakkor annak esélyével kecsegtet, hogy sikerülhet elkerülni az életpályamodell bevezetését a Waldorf-iskolákban. E kettő ugyanis elválaszthatatlanul összekapcsolódik a törvénytervezetben. Ugyan mindkét pont sarkalatos pontja a törvénynek, alkalmazásuk a Waldorf-intézményekre a minisztérium számára is komoly fejtörést okozna. Talán nem lenne lehetetlen elérni, hogy a legfelsőbb szinten is belássák, súlyos ballaszttól szabadulnak meg, ha nem akarják intézményeinkre is kiterjeszteni a törvénynek ezen pontjait.
Kispesti Waldorf Óvoda és Általános Iskola Pedagógiai Kollégiuma
Bp. 2011. október 27.

Kedves Laci, sajnos, nem az olvasottság dönt a dolgokról, de az érdeklődés csakugyan bíztató... vajon mennyi lehet a cikkben említett "érdemi" szint....
Nóri
 

Fóti Péter képe

Valahol a facebook-ra irtam, de ide is passzol:
Hosszu mentre készülve,

Nem gondolom, hogy az utolsó pillanatban érdemi változtatásokat lehet majd kicsikarni a láthatólag elszánt fidesz-kdnp vezetésböl. Inkább arra gondolok, hogy hosszú menet elött állunk, azokkal együtt, akik egy biztosan egyesek számára lejáratott fogalommal azt szeretnénk, hogy az iskola gyerekközpontú legyen, hogy az iskola a közvetlen demokrácia gyakorló terepe legyen, ahol a gyerekeknek emberi jogai vannak, elmondhatják véleményüket mindenröl, ahol dönthetnek a tanárokkal közösen demokratikusan az iskola élet számos kérdéseröl, ahol a tanórák látogatása önkéntes, ahol az iskola valóban közöség, Egyenlöre csupán maroknyian vagyunk, akik ilyen szélsöséges dolgokban hiszünk, de remélem a közösség nöni fog. Még igazi honlapunk sincs, de hamarosan lesz. Cime www.demokratikusneveles.hu lesz. Addig olvasásra csak saját honlapomat ajánlom (www.foti-peter.hu) sok külsö linkkel, azoknak, akik érzik, hogy az oktatásnak többnek kell lennie, mint tudás átadásnak, akik tudják, hogy prédikációval még soha nem sikerült nevelni, akik nem a központosított államban hisznek, hanem a decentralizációban, akik látják, tanulás nem pusztán a tanítás eredménye, akik tudják, hogy a játéknak, a beszélgetésnek, az önkormányzásnak helye kell legyen a gyerekek életében, nagy helye, mert ezek nélkül soha nem leszünk azok, akikröl József Attila is álmodott amikor azt irta:
"S a hozzáértő dolgozó
nép gyülekezetében
hányni-vetni meg száz bajunk."
(Hazám)
 
Fóti Péter

Trencsényi László képe

Az est leple alatt a Kossuth Klubban létrejött a Hálózat a Tanszabadságért -. a Tanszabadság Társaság 1989-es  kezdeményezését (is) felidézve.
Közlemény órákon belül várható.
A cél közös: fellépni a szabadságot sújtó törvényhozás ellen, s felvilágosítani, mozgósítani minden érintett szereplőt.
 

Trencsényi László képe

Nyilatkozat
Alulírottak a mai napon kinyilvánítjuk, hogy létrejött a Hálózat a Tanszabadságért (HAT),
mert elfogadhatatlannak tartjuk azt, amilyen tartalommal és amilyen eljárásban – a szakmai, a szakmai érdekképviseleti és civil vélemények, valamint az előzetesen bejelentett véleményezési határidők figyelmen kívül hagyásával – a nemzeti köznevelésről szóló törvény tervezetét előkészítették.
A Hálózat céljai:
1. A közoktatási-köznevelési rendszer állapotának és az ezzel kapcsolatos jogalkotási folyamatnak a figyelemmel kísérése
2. Jogsértő törvényalkotás elleni fellépés
3. Érdemi társadalmi-szakmai-civil párbeszéd kezdeményezése a közoktatásról
4. A nemzeti köznevelésről szóló törvénytervezet visszavonásának követelése
5. Kapcsolatfelvétel a közoktatásban-köznevelésben érintett társadalmi szereplőkkel:
- a szülők megkeresése, tájékoztatása, bevonása;
- információs kampány a pedagógusok számára;
- a tanulók tájékoztatása érettségüknek megfelelő módon a demokratikus és méltányos oktatásukhoz  fűződő jogaikról;
- a közoktatásban/köznevelésben érintett további szereplők - önkormányzatok, civil szervezetek,  egyházak, művelődési közösségek, sportkörök stb. - tájékoztatása
6. Az 1993. évi közoktatásról szóló törvény és a hozzá kapcsolódó további jogszabályok átgondolása
A HAT nyitott kezdeményezés, minden szervezet és magánszemély, aki céljaival azonosulni tud, csatlakozhat hozzá.

Dávid János, szociológus
Demszky Anna, középiskolai tanár
Fábry Béla, középiskolai tanár, a Magyar Pedagógiai Társaság alelnöke
Horn György, az Alternatív Közgazdasági Gimnázium pedagógiai vezetője, az Alapítványi és Magániskolák Egyesületének elnöke
Matolcsi Zsuzsa, a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány programvezetője
Menyhért Anna, író, irodalomtörténész, Szülői Hálózat
Miklósi László, tanár, a Történelemtanárok Egylete elnöke
Molnár Géza, tanár, az ESHA Hungary alapító elnöke
Molnár Lajos, tanár, az Equity – Méltányos Közoktatásért Egyesület elnökhelyettese
Nádori Lídia, műfordító, Szülői Hálózat
Somorjai Miklós, a kispesti Waldorf Iskola tanári konferenciájának vezetője
Szendrei Zoltán, középiskolai tanár, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete tagja
Tollner József, középiskolai tanár
Trencsényi László, tanszékvezető egyetemi docens, a Magyar Pedagógiai Társaság ügyvezető elnöke
Vadász András, középiskolai tanár
Vég Zoltán Ákos, az Equity - Méltányos Közoktatásért Egyesület elnöke

Budapest, 2011. november 4.