Dinamikus ének-zene tanítás

Farnadi Tamarával Buda Sára beszélgetett 2021 decemberében

Azt mondják, hogy egy kicsi gyerek nem érthet meg ilyen magasrendű zenét, ám nem is kell! Csak meg kell nyílnia a zene áramlásának. És amint ez a figyelem teljessé válik azzal, hogy a testet, a mozgást, a mozdulatot bevonjuk a zene befogadásába, hallgatásába: dinamikussá teszi a meghallgatást, nem statikussá.

Gondolkodtál-e már azon, mit jelent számodra Kodály Zoltán és Kokas Klára szellemisége a munkádban?

Engem Kodály Zoltán szellemisége Kokas Klára megismerése után ért el. E két mester művészi és tudományos találkozásában nyert értelmet minden dolog, amit tanultam addig a zenetanulásról, a tanításról és a kodályi teljes emberré nevelésről. Ekkor tudtam végre belemerítkezni e két nagy zenei útba, ami a tanítás és tanulás legmagasabb céljait és eszközeit mutathatta így meg a kutatásaim során. Számomra már ők ketten mutatják az utat, melyen haladnom kell. Rendkívül sok ügyes és frappáns tanítási módszert tanultam a Zeneakadémián, szerettem is őket, de sohasem akartam, hogy a tanítványaim azt érezzék, hogy feszültségekkel teli a zenetanulás, és a megfelelni vágyás kísérje minden megnyilvánulásukat. Így saját utakat kerestem, hogy ne vesszen el a zene, a tanítás és a tanulás közös öröme. Kokas Klára megmutatta ennek a rendkívüli szabadságát, amit mindig is kerestem. A természetesség, a biztonságos közeg megteremtése és az állandó tanári megújulás és kíváncsiság az, ami a hétköznapjaimban segít, és életet lehel a munkámba. Másképp kezdtem rálátni a tanításra, a zenei nevelésre: tulajdonképpen a Kokas-pedagógiába helyeztem az Ádám Jenő és munkatársai által kidolgozott „kodályi” módszertant. A „Kokas” lett az egésznek a fészke, a melegágya, és abba tökéletesen, puzzle-szerűen a módszertani elemek bele tudtak épülni, miközben az egész tanításnak a szellemisége „kokasossá”, gyermekközpontúvá, színessé, örömtelivé és szabaddá vált.

És mi motivált arra, hogy a tanításodból módszertant hozz létre?

Nem gondoltam azt, hogy ez egy módszertan, hanem az évek alatt észrevettem, hogy én így tanítok. Egy MTA kutatási felhívás és az ezzel járó munka tudatosította bennem azt, hogy ki is lehet dolgozni a tapasztalataimat. Továbbá az, hogy páran ez ügyben bizalmat adtatok nekem, és elkezdtetek felfigyelni és érdeklődni eziránt. A legelső időkben, még a kezdetekben maga Kokas Klára munkássága segített és támpontokat adott nekem, elkezdtem gyúrni ezeket a 45 perceket úgy, hogy az a rendkívüli kincs, amelyet Kodály Zoltán és Ádám Jenő adott, egy olyan közegbe kerülhessen, ahol a gyermeki, szabad önkifejezés a legfontosabb. Így én magam is egyre inkább feloldódom a tanításban. A Kokas-módszer kézen fogta és magába fogadta az ún. Kodály-módszert.

Hogyan formálódott benned a módszer, melyek az utadnak a főbb állomásai? Kezdheted attól is, hogy beültél a padba és a zenével kapcsolatba kerültél.

A legelső gyerekkori tapasztalatom, hogy a szorgalom, amivel én igencsak meg vagyok áldva, az mennyit segít mindenféle nehézséget áthidalni. Ezért a mindennapos gyakorlás gyermekkorom óta természetes volt. Ha gyakorlok, ha kellő időt fordítok rá, akkor tudok fejlődni és előre haladni. Ezért az egész életemet meghatározza, hogy kíváncsi vagyok, szívesen tanulok, szívesen gyakorlok, és szánok rá időt. Ez így volt mindkét pedagógiával kapcsolatban is. Szántam időt a saját énekóráim kikristályosodására, és tudtam, hogy csak a gyakorlat fogja meghozni az eredményt. Ha sokat foglalkozom vele, egyszer csak kikristályosodik majd egy olyan tanulási-tanítási folyamat, amiben én is, és a gyerekek is otthonosan, jól érzik magukat.

Fő állomásnak tekintem azt is, hogy amint kikerültem a Zeneakadémiáról, egy olyan iskolába kerültem, ahol hagytak engem kedvemre tanítani. Ez egy rendkívül nagy szabadságot adott. Megbíztak bennem frissen végzettként is, hogy jól csinálom. Ezért nagyon hálás vagyok a győri Bartók Iskolának, hogy megadták azt a lehetőséget, hogy saját úton járhassak. És amikor eljött a kutatási időszak, akkor helyet és időt adtak rá nekem, és bartókos gyerekekkel dolgozhattam ki az egész formát. Egy paradicsomi állapotba csöppentem frissen végzettként, így az út hosszú évek alatt elvezethetett addig, hogy megszülethessen a Dinamikus énekzene-tanulás. Amit elkezdtem, amit elhatároztam, abban végig segítettek az iskolámban. Ez egy rendkívüli jó dolog, mindenben támogattak. Gyerekek, szülők, igazgatóim és az egész iskola.

Kokas Klárával te hogyan találkoztál?

A tévében, egy élő műsorban láttam, ahogyan csodálatos módon foglalkozott gyerekekkel. Aztán egyszer hallottam, hogy indít képzést, és jelentkeztem. Ez is olyan sima út volt hozzá, hogy egy pillanatig sem gondolkoztam rajta: egyszerűen elmentem hozzá.

Emlékszel-e az első találkozásotokra?

Hát hogyne! Tárt karokkal, nevetve fogadott, mintha ezer éve ismernénk egymást. Aztán elindult egy Bach-muzsika, és én néztem a sok furcsa embert ott körülöttem, akik táncoltak, hajladoztak, földön feküdtek… és azt gondoltam: mi ez, mi történik, mit keresek én itt? Oda is mentem Klári nénihez, hogy én nem jövök többet. Csak nevetett, megölelt és azt mondta, menjek csak, de úgyis visszahúz majd a szívem.

Egy fal lett bennem hirtelen, egy „zenészfal”, elbizonytalanított a mozdulatok szabad megélése, a kitárulkozás, a zene másfajta megélése és figyelme. Ez volt szombaton, de gondoltam, még a vasárnapot végigcsinálom valahogyan. És vasárnap valami megfordult bennem. Olyannyira, hogy hazamentem, és egyből megírtam a házi feladat dolgozatot, és mindent beleírtam: a rácsodálkozásaimat, az új tapasztalataimat, érzéseimet, felismeréseimet. Azt hiszem, kellett 24 óra, hogy átfordítson egy másfajta látásmódra.

Mit adott ez a másfajta látásmód?

Egy tágabb perspektíváját a zenehallgatásnak, a zeneélménynek. Itt elég csak a hangokat figyelmesen átszűrni magunkon anélkül, hogy tudatosan tudnánk valamit a zenéről. Amikor először így átszűrődött, átfolyt rajtam a zene, az katarzis volt, hátborzongató élmény. Nem akartam abbahagyni. Úgy éreztem, hogy még-még-még, ilyet szeretnék, még sokat. Másnap bementem hétfőn az osztályba, már teljesen más voltam. Talán csak névéneklést játszottunk, talán csak fölállítottam őket, és többet mozogtunk. Talán csak elkezdtem egy dalocskával örömmel játszadozni. Nem tudom, de megállt a levegő. Láttam a gyerekeken is, hogy kinyílik a szemük, a fülük, én magam is elkezdtem furcsán érezni magam, mert már az első pillanattól kezdve működött! Éreztem, hogy innentől kezdve kinyílt ez a világ. A tanításom átváltozott hirtelen. Ráéreztem arra, amit Kokas Klára mondott. Pedig csak első alkalom volt az osztályomban, de megláttam azt, hogy ez az egész merre fog haladni. Így aztán, ahogyan sorban folytatódtak a Kokas-továbbképzéses hétvégék, kezdtem ráismerni magamra, mindenre bólintottam, hogy igen, ez így van. Aztán már semmit nem kérdőjeleztem meg. Mert láttam, hogy ez így lesz kerek.

Kokas Klára azt mondja, legyen a zene mindenkié, ugyanúgy mondja, mint Kodály. Viszont nagyon más úton jut el hozzá. Kodály a zenei írás-olvasáson keresztül gondolta, hogy eljuttatható, Kokas Klára meg úgy gondolta, nem kell tudni semmit ahhoz, hogy a hangokban az ember egy biztonságos helyet alakítson ki. És igazából Te vagy az, aki itt a Dinamikus Énekzene-tanulási modellben ezt a kettőt próbáltad meg valahogy összehozni. Elmeséled, hogy miben különbözik a dinamikus módszertan a hagyományos kodályi metodikától?

Kokas Klára is írja, hogy mennyire fontos a zenei írás-olvasás, hallás és hangképzés. A zenei mesterségre nevelés. Ő ezt egy rendkívül fontos tudománynak tartja. Én magam is ezt vallom, hogy zenét tanulni márpedig minden embernek kellene. Ám, nem kell ahhoz mélyen ismerni a zenét, hogy befogadd és magadévá tedd, és zeneszerető ember legyél. Tehát bennem megvolt ez a kettősség, hogy a kottázásnak is micsoda nagy élménye van, egy hangképző gyakorlat milyen öröm és felfrissülés, egy hallásgyakorlat milyen izgalmas! Én mindvégig azt kerestem, hogy hogyan lesz ezekből élmény a gyerekek számára? Hogy lesz ezekből öröm? Saját kedvünkre hogyan lesz abból egy fejlődési vágy, hogyan ültessem a gyerekekbe kíváncsiságot? A kodályi metodikának van egy ilyen hierarchikus, kis lépésekből álló felépítése, ami nagyon szépen belesimul abba a teljességbe, amit Kokas Klára a gyermekeknek már a kezdetektől felkínál. Kokas Klára a teljességet különleges zenebefogadásban mutatja be. A népdalok, a dalrepertoárunk zeneovitól kezdve jóval bővebbek: lehetnek benne régi stílusú dalok, nagy ambitusúak is. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy az éneklési készség kisgyermekkorban még nem tart ott, mégis az azokban való játék, illetve elmélyedés fontos érzelmi kapukat és zenei érzékenységet nyit meg. A mozgásos zenebefogadás pedig azt jelenti, hogy a legnagyobb zeneszerzők legnagyobb műveiből való részleteket hallgatjuk spontán mozdulatainkkal kísérve már akár zeneovitól kezdve.

Kodály is azt mondja, hogy hallgassunk zenét, van irányított zenehallgatás, aminek van saját módszertana. Miben különbözik, miben más a Kokas?

Nem igazán irányítottnak, hanem inspiráló zenehallgatásnak gondolom a Kokas Kláráét. Ez azt jelenti, hogy újra és újra meghallgatva a zenei részletet, a segítő mondataim egyre közelebb visznek magához a zenéhez. A figyelem egyre közelít a zenei részek felé, a fülnek, a hallásnak egy jóval tágabb teret ad, tudat alatt. Nem engedi és nem is tud fókuszálni először a hallásunk; nem kívánja, hogy hangszereket figyeljen meg. Nem kívánja, hogy számolja az ütemeket, nem kívánja, hogy kihalljon egy hangközt. Nem kíván meg a hallgatótól semmit, csak egyszerűen azt, hogy fürödjön meg a zenében. A zene többszöri meghallgatása közben óhatatlan, hogy egyre ismerősebbé és ismerősebbé válik, egyre inkább közelít, egyre fókuszál a zenébe befelé: mindenki maga fedezi fel a zenét. Ha húszan hallgatjuk, akkor húszféleképpen halljuk a zenét, nincs benne elvárás iránta. Egyszerűen kinyílik a képzelet, elindul a testi rezgés, ami megmozdítja belül a sejteket és mindenünket, tulajdonképpen az agy mindkét fele harmóniában, nyugalomban van.

Mi a tanár feladata ebben a folyamatban?

Célom, segíteni abban, hogy megtalálják a nyugalmukat ebben a helyzetben, és megismerjék azt az állapotot, ami segít a zenebefogadáshoz. A nyugalmi állapot pedig egy nyitottságot ad, tehát egyszerűen kinyílik a figyelem a zenére. Azt mondják, hogy egy kicsi gyerek nem érthet meg ilyen magasrendű zenét, ám nem is kell! Csak meg kell nyílnia a zene áramlásának. És amint ez a figyelem teljessé válik azzal, hogy a testet, a mozgást, a mozdulatot bevonjuk a zene befogadásába, hallgatásába: dinamikussá teszi a meghallgatást, nem statikussá. Bevonja az összes érzékszervet: tapintást, látást, a belső képzeletet, fantáziát, tehát egy érzékszervi zenebefogadás történik. Egy másfajta minőség születik meg a gyermekben a zene által.

Van-e olyan tapasztalatod, amit kiemelhetnél a sok közül, ami átütően mutatja meg, hogy a kicsi gyerekek is közel tudnak kerülni a maguk módján a legnehezebben befogadható zenékhez a mozgás és a képzelet által?

Például azt mondják, hogy a lassabb vonulatú zenék, ahol nincs annyi történés, hanem kitartott hangok sokasága van, és annak van egy lassú folyamata, az a gyermeki léthez nem tartozik hozzá, csak a pörgés, az ugrándozás, szaladgálás. Pedig, hányszor látjuk, hogy csak heverésznek, nem csinálnak semmit végre. Vagyis, nekik is van egy olyan állapotuk, amikor egy időre elalszik az a sok tűz bennük. Ebben a helyzetben jól előkészítve lassú zenei folyamatokat, azt tapasztalom, hogy pillanatról pillanatra átélik ezeket a hosszú folyamatokat. Emlékszem, egy Händel-mű egyik adagiós részletében egyszerűen olyan hosszú folyamatok voltak, hogy azt gondoltam, talán nem tudják majd végig követni a zenét. Ám olyan szép bolyongási történetek kerekedtek ebből! Elveszés az erdőben, útkeresés, térképrajzolás. Ez egy rendkívüli felismerés volt nekem, mert pontosan azt mondták el, ami a zenében történik, a saját megfogalmazásuk, érzeteik szerint. Mert nem is csodálom, hogy nem találtak ki a zenéből, a szerző annyira hosszan csűrte és csavarta a dallamot. De nem futottak el előle, átélték a folyamatot. Egy kisfiú azt is mondta, hogy a zene alatt térkép nélkül maradt, és nem talált ki a sűrű erdőből. Nekem ez azt mutatta meg, hogy ő kilencéves módján átérezte minden pillanatát a zenei bolyongásnak. Nagyon szép történet volt. Kokas Klára ezt hívja totális zenebefogadásnak.

Mit gondolsz, hogy hogyan tud adaptív maradni ez a Dinamikus modell? Hogyan tudja megállni a helyét a kütyük meg a felbomló személyes kapcsolatok világában, ahol az egyén egyre inkább az izoláció felé sodródik?

Egy kokasos személyiség, akiben benne van ez az állandó megújulási vágy, tud változni és változtatni, akkor ez egy rendkívüli, új dimenziót ad a tanításba. Ám, erre nem mindenki hivatott. Éppen ezért nem tudom elképzelni, hogy ez egy kötelező dologgá váljon az oktatásban. De meg fogja találni az az ember, aki végig ezt kereste, aki szeret és tud szabadon tanítani, akiben megmaradt a gyermeki lelkület, a játék öröme. Mert úgy látom, hogy nagy segítséget kap az elinduláshoz is. Kidolgoztuk az óravázlatokat és a tanmeneteket is. Saját csoportjában a pedagógusnak meg kell néznie, hogyan tudja adaptálni a rendszert úgy, hogy közben a saját lehetőségeivel egyesíti és saját útját nyitja meg vele. Innentől kezdve már a mi tanmenetünk nem teljesen az övé, hanem készít magának és a csoportjának egy jobbat. A mi óravázlatainkból jó kiindulni, aztán javítani, átdolgozni, és így megszületnek a tanár saját, kreatív ötletei. Én ebben látok nagy a lehetőséget a tanároknak: a kezdeti tanulóidőszak után elindulhatnak a saját elképzeléseik szerint. A rendszer átlátása és megtanulása után én ebben rendkívül nagy szabadságot látok.

Kinek való ez a módszer? Kinek érdemes és milyen vágyakkal belevágni? Milyen célokra ad megoldást vagy választ a Dinamikus modell?

Először meg kell ismerkedni magával a Kokas-pedagógiával. Ez nagyon fontos, mert a Dinamikus modell arra épül. Mégpedig olyan embereknek való, akiknek a kreativitás mellett a gyermekközpontúság és a személyiség-központúság a lételeme. Gyermekközpontú, személyiség-központú, egy tágabb világszemléletet képviselő – ahogy mondja a Boldizsár Ildikó –, az egylényegű világképet átlátja, megmutatja. A legfontosabb célja a kodályi teljes emberré nevelés, amiben a zene egy eszköz. Célunk az egész világra való rácsodálkozás. Tehát olyan pedagógusoknak lenne ez igazán fontos, akik nem „csak” zenetanárok, hanem sokkal többek annál. Átlátása és megmutatása a világnak, az egész világmindenségnek, annak, amiben vagyunk: mennyire színes és szép, vagy akár szomorú és idegen a világ, amiben élünk. Hogy átlássanak, túllássanak dolgokon. Hogy túllássanak egy hangon, túllássanak a kottán. Egy kottába mást is belelássanak, mint a hangok sora, harmóniái és formarendszere. Jóval tágabban értelmezi a tanulást és a tanítást. A tanítóknak kincsesbánya ez, nyilván zenei képzésükkel együtt. Mert azt azért ne feledjük, hogy ez egy zenepedagógiai módszer. Ezért egy tanítónak meg egy többféle tudományt képviselő embernek megfelelő zenei alapképzettséggel nagy perspektívát adhat a tanításában. Akár nyelvet tanít, akár matematikát, akár magyar irodalmat.

Lezárult egy hatéves kutatási időszak, létrejött a Dinamikus modell, a hozzá tartozó mérésekkel. Van-e olyan eredmény, amelyet kiemelnél a mérési eredmények közül?

A legfontosabb eredményünk az lett, hogy a Dinamikus módszerben tanuló gyermekek a kreativitásban messze a legjobb eredményeket mutatták. És ez a jövő! Az új generációknak nagyon fontos lenne, hogy a kíváncsiság, az aktivitás, a saját vélemény, a saját gondolatok, tervek megteremtése vigye őket előre a világban. Ezek mind azok a folyamatok, amelyekben a Dinamikus modellben tanuló gyerekek nagy eredményeket mutattak fel. A Dinamikus zenetanulás sokféle lehetőséget ad az önkifejezésre, mindenki találhat magának egy-egy pontot, amiben ki tudja magát fejezni, és meg tudja magát mutatni. Ez nagyon fontos, egészen babakortól folyamatos küzdelem a gyerekeknél, hogy igazán lássák őket: ez én vagyok, én ilyen vagyok, fogadj el így, ahogyan most vagyok. Minden egyes pillanatban a Dinamikus órákon erre többféle lehetősége van a gyerekeknek 45 percen át. És ez a fantasztikus, ezért van egy nyugalom benne. Ha egy gyermek egyik pillanatban nehezen mutatkozik meg, majd kap egy másik helyzetet, ahol bátorságot kap. Mindenképp megtalálják a gyerekek ezt a helyzetet, ahol meg tudnak nyilvánulni saját belső világukról.

Ha most álmodhatnál egy nagyot, akkor mit álmodnál a Dinamikus modell jövőjével kapcsolatban?

Az lenne a csodálatos, ha lehetne képzést indítani azoknak a pedagógusoknak, akik ez irányban lelkesek vagy érdeklődnek. Tanítók és zenetanárok is választhassák ezt a zenepedagógiai rendszert, hogy minél tágabb körben lehessen alkalmazni, minél több helyen. Úgy, mint más kreatív pedagógiáknak, lehessen egy iskolája, ahol az itt végzett tanáraink a közoktatásban is tudják alkalmazni a Kokas-pedagógiát. Ez lenne a legszebb vágyam, és ezen dolgozom most nagy lendülettel.