Konferencia-krónikák
Trencsényi László írása
2019. április 23-24-én a neveléstudomány kutatói közössége Kozma Tamás professzort köszöntötte, ünnepelte 80. születésnapján.
A Wesley János Lelkészképző Főiskola tanácskozó termében megrendezett konferencián tanítványok serege adott számot kutatási beszámolókkal arról, hogy mit tanult a jeles tudóstól, a hazai nevelésszociológia úttörő alakjáról, s kortársak idézték emlékeiket, melyeket Kozma professzor közelében, iskolateremtő környezetében élhettek meg.
Jómagam is hozzászólhattam az ünnepléshez. Előadásom címéül ezt adtam: A tudós tisztessége – egy konferencia krónikája.
Az előadásban a századvégi rendszerváltás kritikus időszakát idéztem. A történelmi pillanatot, amikor a politikai változás „euforikus konszenzusa” megpattant, mondhatnám, azt a szimbolikus eseményt, amikor szakmánk, a neveléstudomány megérezte ennek a rövid, alig évtizednyi aranykornak a végét. Végét? Vagy megértette, hogy csak illúzió volt a – Báthory Zoltán kifejezésével – „maratoni reform” első időszaka?
A „NAT-saga” hosszú első fejezetének lezárásáról szólhattam. Talán mára már nem is köztudott, hogy az első, végül 1995-ben kormányrendeletté emelkedett dokumentum legalább hat évig készült, folyamatosan nagy szakmai és társadalmi nyilvánosság előtt, megannyi eseményszámba menő vitával.
Kozma Tamásról azt hiszem: egyedülálló volt azzal a felfogásával, hogy az ún. „tartalmi szabályozás” nem is a „tartalom szabályozásának” kérdése, hanem egy olyan tanügyigazgatási, szabályozási technika, kommunikációs csatorna, mely magát az oktatás tartalmát alkalmazza az igazgatás legfontosabb, leginkább alkalmazható eszközeként. Álláspontjának további elemei viszont – éppen a következőkben felidézett konferencia tanúsága szerint – fedettek maradtak. Erről az etikus tudósi, tudománypolitikusi magatartásáról szóltam az előadáson.
Mint emlékezetes, 1993-ben Kozma Tamás befolyásos szakértője volt a közoktatás ügyének s a tudományos életnek. A rendszerváltás izgalmas első esztendeiben – mint fentebb írtam – készült a Nemzeti alaptanterv. Élénk viták zajlottak róla.
A közpolitikában ugyanekkor váratlanul agresszív (mai szóval: populista) hangok jelentek meg. Ennek volt fontos tünete Pető Iván és Kónya Imre televíziós vitája. A „konzervatív oldal” szokatlanul közönséges (útszéli) hangokkal próbálta jelenlétét igazolni, hatalma legitimitását ezzel felmutatni.
A NAT-diskurzus sorában fontos esemény helyszíne lett 1993. január 13-án a sok vitát látott Kossuth Klub. A hátsó sorokban helyet foglaló „populisták” szakmánkban eleddig szokatlanul, hangzavarral, bekiabálással, kitapsolással próbáltak ellenállni a szakmai érveknek.
A vita középpontjában a szabályozás szintjei álltak egyfelől: elég-e egy absztrakt core-curriculum ahhoz, hogy ennek alapján az iskolák adaptív helyi tantervet készítsenek, vagy kell egy kormányzati, tanügyigazgatási médium, az ún. kerettanterv? Másfelől: kell-e az alaptantervbe erkölcsi fundamentumokat rögzítő preambulum, vagy egy ilyen szöveg már a pluralista demokrácia megsértése?
Vélelmezem, hogy Kozma professzor mindkét kérdésben ebben a történelmi időben hajlott a „konzervatív” válaszra. Magam ifjúi hévvel a szakpolitika színpadán szóhoz jutó radikálisként, „bázisdemokrataként”, a szakmai autonómia védelmezőjeként, a pluralizmus elkötelezettjeként az ellenkezője mellett érveltem.
Hogy a tudós oktatásszociológus hogy gondolta? Már sosem tudjuk meg.
Amikor a „hátsó sorok” dühödt obstrukciója megindult, az ülés elnökeként félbeszakította a vitát, s határozottan megfékezte az érzelemnyilvánításokat.
Az Új Pedagógiai Szemle 1993/4. száma hitelesen megőrizte az ülés jegyzőkönyvét a nyilvánosságnak. Ennek 43. oldalán olvasható az elnöki megszólalás:
…úgy látszik, az elnökség egy kicsit talán túlságosan udvarias, én nem vagyok az. Ez tudományos tanácskozás, amelyiknek megszabott napirendje van, a napirendben mi megállapodtunk az elnökséggel, meghívtuk önöket, meg vagyunk tisztelve, hogy önök részt vesznek ebben, A tudományos tanácskozásnak vannak feltételei, nem kötelező a részvétel. Aki úgy érzi, hogy nem jut szóhoz, az jelentkezzék. És az elnök fel fogja írni a listára, és a szükséges időt meg fogja kapni. Ez öt perc. Ha még egyszer jelentkezik, még egyszer öt percet kap. Ismétlem, tudományos tanácskozás… ez nem népgyűlés. Ennek megvannak a kritériumai. Van, aki már teljesítette a kritériumokat, mások nyilván fogják teljesíteni, de a kritériumok közé nem tartozik, hogy felemeljük a hangunkat és kiabáljunk. Nagyon szépen kérek mindenkit, hogy ne tévessze össze a tudományos összejövetelt akár a vélemények szabad áramoltatásával, akár egy népgyűléssel…
A jegyzőkönyv tanúsága szerint „hosszan tartó taps” következett. A „hátsó sor” , a karzat megszeppenve elcsendesedett, a vita rendben lezajlott. Még néhány esztendeig a tudományos diskurzus szabályai tudományunkban minden esetben megkapták a neki járó reverenciát.
Ennek a diskurzusnak izzó hőfokát, egyben emberi melegét idézte 2019 áprilisában a két napos Dankó utcai konferencia. A krónikák immár erről fognak szólni.