Lakatos Lilla kiállítása Etyeken

Trencsényi László megnyitója

Lakatos Lilla jelenléte megkerülhetetlen korszerű – és folyamatos korszerűsödést igénylő – vizuális kultúránkban és művészetpedagógiánkban.

Lakatos Lillával csaknem 50 éve, hogy először találkoztam. Fiatalok voltunk, ő aztán tényleg. Együtt lelkesedtünk azért a megannyi újításért, amit a néphagyományoknak a modern világhoz és gyerekekhez való hiteles közvetítéséért kipróbáltunk. Csillebércen, egy úttörőtáborban. Ő a Fiatalok Népművészeti Stúdiója csapatát erősítette már kiválasztott párjával, Bercivel, jómagam az úttörőmozgalom akkori reformvonulatát.

Aztán eltűntünk egymás szeme elől. Pontosabban tudtunk egymásról. Én mindenesetre távolról követtem pályáját. A „csillebérci motívumokból” megannyi fontos módszertani kötet keletkezett egymás után a Fiatalok Népművészeti Stúdiója alkotóinak tolla nyomán – ne felejtsük: a Móra Kiadó felkarolta a mozgalmat. Ebbe a sorba illeszkedett a Nagy–Vidák páros, Berhiday Magdiék, Székely Éváék után Lakatos Lilla Rongybubája is. Gyermekeimnek akkori kedves olvasmánya.

Pedig Etyeken megfordultam néhányszor. Voltam látogatóban az „ősök fészkében”; Csákvári Nagy Lajos és Csókos Varga Györgyi műtermében teáztam is valamikor. Jóval később tanítványaim is (az ELTE játék és szabadidő szakos tanárjelöltjei) elcsalogattak a faluba, az újjászülető borospincék körül szerveztek valami kreatív honismereti játékot.

Nagy Kristóf kecskeméti játszóterét (mely az egyik első, természetes anyagból – fából – készült szabadtéri játékeszköz volt) sokszor megcsodáltam az alföldi városba menet. Daniellát valamelyik továbbképzésen taníthattam, emlékszem: megríkattam a mártír-pedagógus Korczakról szóló film megtekintése után. Fülöpnek is jártam valamelyik fotókiállításán.

Szóval tudtunk egymásról – József Attilával szólva – mint öröm és bánat.

A 2022. tavasz váratlan örömmel járt. Egy tehetségkutató fesztiválon tűnt fel egy szőke szakállas, erős testalkatú fiatalember. Az egész mezőnyben ő volt az egyetlen, aki hangszeres kíséret nélkül népdalt énekelt. Igen szépen. Somogyi pásztordalokat. Valami derengett, de még nem kapcsoltam.

Csak amikor édesanyja odajött s rámköszönt. Mi tagadás: bemutatkozott. Akkor vettem észre magam: a dalos Nagy Lajos, az etyeki családfa erős ága. Nagyon jó volt újra találkozni.

Akkor egyeztünk meg abban, hogy az őszi kiállításra mindenképp eljövök. (Azt nem tudtam, hogy megszólalnom is kell majd a kiállításmegnyitó professzorasszony kényszerű távollétében). Így hát a pedagógiai és művészi életmű egésze most mutatkozott meg számomra.

Azt kell érzékelnem, hogy Lilla művészetpedagógiai pályája egy ritmusban haladt a vizuális kultúra megannyi innovátoráéval. Már azzal is, hogy a közművelődésben, gyerekkultúrában szerzett tudást, tapasztalatokat bátran alkalmazta, alkalmazta iskolai viszonyok közt is – tágítva ezen intézmény szűkös kereteit. Tágítva a szó szoros értelmében. A meseképek műfaja tán Ritók Nóra nyomán lett népszerű. A „kollektív” „nagyképek” újításával a déli végeken Pongrácz Éva is próbálkozott, az erzsébetvárosi „partizán”, Dombyné Szántó Melánia munkásságából ismertem korábban a „mesekönyvek” műfaját, illetve a különböző korstílusok (így a bonyolult XX. század) „bőrébe” bújó beleéléses „művészettörténeti tanulmányokat”, a rongybábok, szőtt bábok műfaja is többeknél megjelent, az ógörög maketteket – egy másik csillebérci úttörőtábor nyomán – a békéscsabai Prekop János, a fazekas is megépítette növendékeivel. A tendencia szemmel látható: megnőttek a méretek – hol van már a fakuló tízfilléres rajzlap! –, új és új anyagok kínálkoznak kreatív megmunkálásra. Felerősödő motivációt eredményez mindez, s a kész munkáknak is értelmet ad, az FNS „ősi” tanítása alapján: „használhatóvá” (nem csupán gyönyörködtetővé) válnak e tárgyak, ha olykor csupán „játékszerek” is.

Ami meglepett, s amiről nem tudtam (legalábbis más kortárs vizuális pedagógusnál nem láttam hasonlót), az – a fenti logikából egyenesen következik – a „divatperformansz”, vagy a „kacatdivat”. Letűnt korok ruházatát tervezik s alkotják meg a gyerekek projektjeikben, vagy más fantáziavilágok öltözékeit konstruálják. Kedvükre, örömükre.

Mindent összefoglalva: Lakatos Lilla jelenléte megkerülhetetlen korszerű – és folyamatos korszerűsödést igénylő – vizuális kultúránkban és művészetpedagógiánkban.

Jó mesterek nyomán Mesterré vált maga is.

A szerzőről: