Munkára tanították a gyerekeket
Újabb történetek a budaörsi Erzsébet Otthon pedagógiai hagyományaiból. Kálmánné Bánvölgyi Rozál írása
Volt üvegház, jégverem, méhes, takarmányaprító kamra. Baromfiól, sertésól. Selyemhernyó-tenyészethez helyiség. Növényszaporító, virágkertészet, 1000 db rózsatő. Kocsiszín lóállománnyal: a lófogattal szintén növelni lehetett a ház bevételét.
Korábban már hírt adtunk olvasóinknak a budaörs-kamaraerdei Erzsébet Otthon (és utódai) pedagógiai történéseiről. A XX. század legelején létrehozott bentlakásos intézmény – melynek létrehozásában, kigondolásában Kiss Áron nagy szerepet játszott (Kriston Vizi József, 2021) – nem csupán a gyermekvédelem (benne bizonyos értelemben az „interkulturális nevelés”), de a modern pedagógia fejlődésében is fontos állomás. Érdekességként megemlítendő, hogy Foersternek (1913) csaknem egy időben megjelent, hazánkban is népszerű Iskola és jellemcímű könyvében egy hasonló, pólai (ma pulai) internátus élete idéződik fel, ahol nem sokkal a Monarchiát széttépő háború előtt a birodalom több tartományának árváiból szervezték meg a gyermekotthont.
A helytörténész kutatásai nyomán az Otthon nevelőmunkájának újabb mozzanatát mutatjuk be. Történeti keretezésként a korszak ’munkaiskolai’ törekvéseit emlegethetjük, emellett a skandináv mintákat, s Kerschensteiner (1972) munkásságát is.
A gyermekotthon körül olyan tangazdaságot igyekeztek felállítani, ahol szakképzett kertész felügyelete mellett a fiúgyermekek elsajátíthatják a kertgazdálkodás legfontosabb alapismereteit, a leányok pedig a konyhakertművelés titkait. A területen több, a hölgyválasztmány legáldozatkészebb tagjairól elnevezett szőlőskertet hoztak létre. Kialakítottak egy, a régi, hagyományos fajtákat és az újdonságnak számító, már első évben termő törpefákat is magába foglaló gyümölcsöskertet. Az épületek köré konyhakertet és virágkertet telepítettek. Nagy mennyiségben, eladásra spárga- és földieper ültetvényeket létesítettek. A virágkertészetben hatszáz tő krizantémot és ezer tő szegfűt gondoztak. A kertek szomszédságában istállókat és ólakat húztak fel az állatállomány elhelyezésére. A kis mintatelepen tanulták meg a gyermekek a szarvasmarhák, a sertések és a baromfik gondozását.
A kerteket és a gazdasági udvart a Földművelésügyi Minisztérium, illetve magánszemélyek adományaiból telepítették, valamint népesítették be. Darányi Ignác nem csak miniszterként, hanem magánemberként is a legbőkezűbb támogatónak bizonyult. Az alapítók a minisztériumi segélyek reményében biztosítottnak látták a gyermekotthon jövőjét annak ellenére, hogy minden készpénzüket az építkezésbe fektették, ezért nagy lelkesedéssel fogadták a főváros vezetőségének anyagi biztonságot jelentő ajánlatát. Budapest főpolgármestere szerződésben vállalta, hogy szabott tartásdíjjal segít.
Az elemi iskolás gyermekek a délelőttöt tanulással töltötték, a nagyobbak a gazdaságban vagy a háztartásban dolgoztak. Ebéd után, amíg a többiek pihentek, a hetesek rendbe tették az ebédlőt, a folyosókat és a munkatermeket. Délutánjuk nagyobb részét a kisebbek ismét az iskolában töltötték, de a tanórák és a leckeírás mellett maradt egy kis idejük játékra is. A nyári szünidőben az elemi iskolás gyermekek a tanórák látogatása helyett a kertben vagy a gazdaságban dolgoztak.
Az intézmény kisszámú cselédséggel működött, mivel a munka nagyobb részét a növendékek végezték. A leányok takarították a főépületet, segítettek a főzésben, a konyhakerti munkákban és a szőlőkben. A fiúk a kertészetben dolgoztak, ellátták az állatokat, rendben tartották az udvart, fát vágtak, szenet hordtak. A házi-, ház körüli munkák mellett a tanítók vezetésével különböző hasznos ismereteket sajátítottak el a munkaórákon.
Az első évben a fiúk szalmakalapfonást tanultak, de a nagy por miatt ezt a következő évtől a kosárfonás váltotta fel. Később egyszerűbb házi és mezőgazdasági eszközök, szerszámok elkészítési módját is felvették a tananyagba. A leányokat az igazgatóné asszony kötni, varrni, foltozni tanította, hamarosan a nagyobb leányokra hárult az összes ruhanemű javítása. 1907-től az ismétlő iskolás leányok varrták a növendékek ruházatát. A gazdasági, háztartási és háziipari ismétlő népiskolákban az elemi iskola befejezése után a mezőgazdaság, a kertészet, a gyümölcstermesztés, a szőlőművelés, az erdőgazdálkodás, az állattenyésztés és más gazdasági ágak alapismereteit oktatták a növendékeknek elméletben és gyakorlatban.
A két vagy három éves képzés befejezése után a fiatalok kikerültek az árvaházból, bizonyítványukkal a leányok háztartási alkalmazottként azonnal munkába állhattak, a fiúk pedig iparostanoncnak szegődhettek. Hogy megélhetési szakma is legyen a kezükben, kosárfonást tanultak a fiúk nagy eredménnyel. A szőlőszállítást és más házi célokat szolgáló kosarakat is saját maguk gyártották.
A nagyobb fiúk kellő felügyelet mellett különösen haszonállatok takarmányozásánál, szecska- és répavágásánál, alom- és trágyahordásnál segédkeztek.
A lányok a házi munkák közül választhattak, az intézet takarításában és a konyhában segítettek. De ők is kitanultak szakmát: a virágkertészetben és a konyhakertben palántázást, csokorba kötést végeztek. Emellett különféle kézimunkákat (varrás, horgolás, hímzések) készítettek, amelyeket a társaság rendezvényein eladtak. A nagyobbak a foltozásban, ruhajavításban tudtak segíteni. A varrás megtanulása is szakmát adott. A mosást azonban hivatott személyzet végezte. Tehát a lányok megtanulták egy háztartás minden fortélyát, hogy az önálló életükben tudjanak boldogulni, esetleg 16 éves koruk után cselédnek mehettek, virágkötőként vagy gyümölcsösben dolgozhattak.
Sokan közülük az intézeten belül maradtak, vállalva a kisebbek okítását kézimunkára, egyébre. A fiúk közül sokan a vincellér szakmát sajátítottak el, vagy a dán nevelési elv szerint mindenes barkácstevékenységet tudtak folytatni. Az 1904. évi igazgatói beszámolóból tudjuk, hogy a lányok szabadidejükben finomabb kézimunkával foglalatoskodtak, amelynek eredményeit az esetleges vásárokon eladták. A befolyt összegből visszatérítették az anyagárat, míg az azon felüli részt a részükre takarékpénztárban gyűjtögették mindaddig, amíg az Intézetet el nem hagyták. Kis tőkéjüket kezükbe kapták.
A svéd oktatási rendszerben slöjdnek nevezett tantárgy mintájára dolgozták ki a kézimunka tantervét. A diákok ezen az órán kézügyesség-fejlesztő feladatokat teljesítettek: barkácsoltak, mintáztak, gipszöntvényeket készítettek. A lányok általában háztartástant tanultak, amely a kereskedelmi és háztartási gyakorlatok címet viselte, és a hímzés- és főzésoktatás mellett a „háztartásmenedzselési” alapismeretek is részét képezték.
Minden évfolyamon helye volt a kézimunkának. Nevelőnő foglalkozott a leányokkal. A hímzéseket minták alapján tanulták, a bemutatott hímzési mintadarabok Törökbálintról kerültek elő: Boldog Lajosné (sz: Weigl Anna) tulajdonát képezik.
Az árvaházhoz 8 hold terület tartozott, amit művelésre szántak. Az építkezés előtt évszázadokon át műveletlenül állt, tüskés, bozontos, vízmosásos volt. Itt lett szőlő, gyümölcsös, konyhakert, torna- és játszóhelyek, gazdasági udvar. Az építkezéssel egyidőben már megkezdődött a szőlőtőkék, gyümölcsfák telepítése. A gazdaság 1911-ig teljesen kiépült, ekkor már minden épülettel és haszonállattal rendelkeztek. Volt üvegház, jégverem, méhes, takarmányaprító kamra. Baromfiól, sertésól. Selyemhernyó-tenyészethez helyiség. Növényszaporító, virágkertészet, 1000 db rózsatő. Kocsiszín lóállománnyal: a lófogattal szintén növelni lehetett a ház bevételét.
A terület hozama 3 év alatt 1000, 1200 korona. A feljegyzések szerint az otthon gazdasága biztosítja, hogy sok mindent nem kell készpénzért venni, így naponta 35-36 fillér egy gyerek ellátása. Felnőttenként pedig 52-55 fillér.
Háztartásnak adva van a saját termelésű zöldség (burgonya, káposzta, zöldfőzelék). A rendelkezésünkre álló adatokból megtudni, hogy az eladott zöldségek ára: 1901-ben 300 korona, 1902-ben 540 korona, 1903-ban 750 korona. Tejeladási bevétel: 73 korona, „fajtojás” 38 korona, „fajbaromfi” 147 korona, tehenek, birkák eladása 1054 korona 1907-ben. Szőlőkertészetből évente 700 korona, virágeladásból 150 korona. Spárgatermesztés: 1000 tő, földieper 400 tő, nemesített őszibarackfa-csemeték telepítése, eladása 3000 db. Az egyik főfoglalkozás a selyemhernyó-tenyésztés volt, ehhez 70 db 5-6 éves ajándékba kapott fa adott alapot – olvashatjuk az 1911-es Évkönyvben.
Később a vásárolt földrész és a szőlők mentén eperfa ösvényt létesítettek 6000-7000 méter hosszban. A legnagyobb segítséget a Királyi Selyemtenyésztési Felügyelőség adta. (A háború kirobbanásakor nagy szükség támadt a selyemfonalra.) Ez sokat lendített a bevételen. (Mit ért akkor 1 korona? 1911-ben 1 évre 1 gyerek ellátása – étkezés, ruha, tanítás, orvosi felügyelet – 461,21 korona, amelyből 1 napra 1,27 korona jutott.)
A munkára nevelés elsődleges célja volt az alapítóknak. A feladat kettős: „az Erzsébet Háznak önellátónak kell lenni, ami a terményeket, élelmezési árukat illeti. Egyben olyan tevékenység is kell, ami hasznot hoz az Otthonnak.” Ehhez a példát dr. Kiss Károly ügyvéd és Makay Lajos igazgató urak több hasonló céllal működő otthonban (görlitzi Szeretetház, berlini, hamburgi gyereknevelő intézetek, marienfeldi Cseléd- és Kertészképző Intézet, hallei és sorøi árvaházak) tett látogatás tapasztalataiból vették – olvashatjuk az 1902. és 1903. évi Évkönyvekben.
Hivatkozott irodalom
Foerster Frigyes Vilmos (1913): Iskola és jellem. Kostyál Jenő kiadása, Budapest, 151-172. o.
Kerschensteiner, Georg (1972): A munkaiskola fogalma. Tankönyvkiadó, Budapest.
Kriston Vizi József (2021): Kiss Áron és az Erzsébet Otthon. In. Uő (szerk. 2021): Tanító emberség. Tanulmányok Kiss Áron tiszteletére. Magyar Pedagógiai Társaság, 65-77. o.