L. Ritók Nóra: Paradigmaváltás üzleti alapon

Tudom, ez az üzleti világ farkastörvénye. Ők felkészültek erre, ez teljesen átjött. De a másik oldal megtéveszthetősége, sebezhetősége is nyilvánvalóvá vált számomra. Az, hogy mennyire megvezethetőek vagyunk, mennyire felkészületlenek. És ilyen módon számunkra ellenőrizhetetlen folyamatok részesei leszünk Talán itt úsznak el a milliók anélkül, hogy a társadalmi hasznosulásuk érzékelhető lenne.

L. Ritók NóraEz is az utóbbi időszak változása. A korábbi megyei pedagógiai intézetek helyét felváltó oktatási vállalkozások megjelenése, melyek más szemlélettel, az üzleti élet szabályai szerint próbálják a tudásátadást szervezni.

Persze van ebben jó is. Hisz a kínálat megnövekedése, a versenyszellem elvileg segíthet is, színvonal-növekedéssel, választékbővüléssel. De nem egyszerű ez sem. Mert a szabályok mások, és a versenyben túl sok a változó, ami befolyásolhatja a sikert.

Itt vannak az uniós pályázatok is. Amelyek arra a bizonyos pedagógiai paradigmaváltásra irányulnának, ami olyan nehezen akar bekövetkezni. Túléltünk már többet, legutóbb a kompetenciaalapú oktatásra való felkészítést, ahol szintén megtapasztalhattuk a továbbképző cégek versenyét. És most itt a másik. A referenciaintézmények fejlesztésére irányuló. Ami lehetővé teszi majd az egymástól tanulást, a hálózatosodást, a tervekben szépen, logikusan felépítve.

Előzményei is voltak, a jó gyakorlatok minősítése, a szolgáltatói kosárba való felkerülés, referenciaintézményi előminősítés. A saját fejlesztésre, a tantestületek tudásátadásra való felkészítésére irányuló következő pályázati lépésre jó nagy csúszással, most került sor.

A pályázat kiírása előtt már megkezdődött az internetes dömping. Mindenki ajánlkozott, a pályázat megírását is felajánlották a továbbképzéseikért cserébe. Csak hogy a választás rájuk essen.

Nálunk több intézmény is érdekelt volt. Engem is megkerestek, hogy ugyan nem önkormányzatiként, de szálljak be én is, hangoljuk össze a munkát. Örömmel mentem, hiszen régóta szeretném, ha rendszerben lehetne gondolkodnunk a településen belül is. Aztán a megbeszélésen tipikus jegyeket figyelhettem meg. Kicsit olyan volt, mint egy TV Shop. Mikor pontosan tudjuk, mire irányulnak a mondatok.

Íme a szubjektív megtapasztalásom leírása.

A megbeszélés a bemutatással kezdődött. X cég vezetője jött el, akivel a város intézményei már korábban is dolgoztak. Aki az összejövetelt megszervezte, ő kezd. Megköszöni a cégnek, hogy minket választott. Nem akarok akadékoskodni, de muszáj megkérdeznem, mi ebben a megtiszteltetés nekik. Talán fordítva kellene, neki megköszönni, hogy mi őt választottuk a sokból, akik jelentkeztek. Zavart mosolygás, hát igen, így is lehet nézni.

Próbálok a későbbiekben hallgatni, csak szemlélve figyelni tovább. De vagy túl fáradt vagyok, vagy nem tudom, mi van velem. Legszívesebben percenként megszólalnék.

Jönnek ugyanis a „kötelező” elemek. Szépen felépítve, általános pszichológiai szabályok szerint.

Hogy milyen kevés intézmény kapta meg az előminősítést, bezzeg mi… ehhez csak gratulálni tud. (Én nem így tudom. Ez megint egy olyan betervezett elem volt, aminek teljesülnie kellett az egész program további sikeréhez. Úgyhogy nem nagyon hagytak kimaradni senkit, segítettek, ha kellett, akinek nehezebben ment.)

Aztán, hogy ebben nekik semmi üzlet nincs. Nem is éri meg. Szinte ráfizetés lesz. Csak azért vállalják be, hátha majd később, lesz még rá más képzés, amire szintén számítanak majd. (Intézményenként 3-4 millió forint van benne, egy kevés infrastrukturális fejlesztéssel, sok továbbképzéssel.)

Ezután, ki ne hagyjam, némi szapulása a kidolgozóknak, akik nyilván jól megtollasodtak belőle. És rosszul csinálták. (Itt nevesít is. Pech. Jól ismerem, akit megnevez. Szeretném csak töredékét tudni annak, amit ő tud. De nem szólok. Elég, ha ő személyeskedik.)

A következő elemben óva int a tájékoztatásokra való elutazástól. Fölösleges, mondja, hisz a gyakorlat most az, hogy „kislánykák” felolvassák a kiadott, interneten is fellelhető anyagokat. (És ezután felolvassa a Power Ponintba rendezett interneten is fellehető anyagot.)

Más szakértőket nem ajánl, csak akikkel ők dolgoznak. Szerinte a jegyzékre bárki felkerülhet, némelyikük még helyesen írni sem tud, sem táblázatot kezelni, és nem is számlaképes. Soknak még az elérhetősége sincs meg… sorolja az érveket meggyőzésként. Bezzeg az övéké… garantálja a minőséget. (Bizonyára. Reménykedve várom majd.)

Némi belegabalyodás még a pályázatíró díjába utalással, hogy ezt nem tudja megírni bárki, hiszen pl. a pénzügyi vezetéshez rendelkező jogosítványaink sincsenek meg. (Már nem bírok nem szólni, végül elismeri, hogy másokról beszél, nem a mi városunkról, és határozott rákérdezésemre sikerül az intézményeknél hagyni a projektmenedzsment csekély díját is.)

Nehezen bírtam. Tudom, ez az üzleti világ farkastörvénye. Ők felkészültek erre, ez teljesen átjött. De a másik oldal megtéveszthetősége, sebezhetősége is nyilvánvalóvá vált számomra. Az, hogy mennyire megvezethetőek vagyunk, mennyire felkészületlenek. És ilyen módon számunkra ellenőrizhetetlen folyamatok részesei leszünk Talán itt úsznak el a milliók anélkül, hogy a társadalmi hasznosulásuk érzékelhető lenne.

Üzlet és pedagógiai paradigmaváltás. Azt hiszem, még közelítenünk kell a fogalmakat.

A szerzőről: 

Hozzászólások

Drága Nóra!
S az jobb, ha a Kormányhivatal illetékes elvtársa "jön" és osztja az észt, sőt beosztja? Téged is.
Itt legalább az üzleti feltételekben benne van, hogy fikázhatod jogkövetkezmény nélkül, akár hazáig (vagy még tovább) küldheted.
De ha egy küldetéstudatú derék legény jön (s már nem is lesz kezében udvarlásul rózsa-szál), akkor majd arról sírunk.
Ölel (s csak akkor megy, ha hívják - meg ha (el)küldik
Öreg cimborád

Igazad van...az se jobb...és sajnos én azt is "fikáznám", ahogy magam ismerem. És azt hiszem ezt az egészet megírhattam volna akkor is (kivéve a központi kidolgozókra, és a tájékoztatókra irányuló bekezdést, mert az náluk biztosan nem hangzott volna el. De helyette talán több, a biztos sikert rendszerbe állító, az előző programok kudarcát kiemelő bekezdés biztosan lett volna).
De ettől nem érzem jobban magam.
Egyáltalán.
Mert te belülről jónak látod?
Nóri

Miért gondolod, hogy"belülről" lennék?Mondhatnám: kikérem magamnak.

Bocs, abból hittem, hogy te is érdekelt vagy valahol a dologban, hogy "akkor megy, ha hívják, vagy, ha küldik".
Isten őrizz, hogy megbántsalak.
Meg tudod, én sem tudom, hogy viselkednék, ha "belülről" nézném. Mondjuk nekem lenne egy ilyen cégem (mondjuk biztosan nem lesz...). Mert kívülről mindig könnyebb...De hogy lehet ezt jól csinálni? Államilag is, meg üzletileg is...ezért írtam meg ezt. Hogy te, ti, és mások is hogy látják..
Üdv: Nóri

A konkrét projektet (vagy mit) nem ismerem, de szerintem a cikk alapvetően nem is erről szól. Számomra a lényeg az, hogy Nóra a „szép”, felszínes kommunikáció helyett mélyebb, szakmaibb alaposabb érveléseket, beszélgetéseket szeretne, de úgy tűnik, hogy ennek most nincs (sincs?) itt az ideje. Szerintem ez nem csupán az „üzleti világ” miatt van így, inkább egy szimbiózisra emlékeztet a helyzet, mindenki szeretne minél gyorsabban, minél kevesebb macerával túlesni ezen a dolgon is.

knauszi képe

Ezek a projektek nagyon gyakran élet-halál kérdésekről szólnak, és ehhez képest fájdalmas, hogy valóban "mindenki szeretne minél gyorsabban, minél kevesebb macerával túlesni ezen a dolgon is". A cégek meg néhány szakértő kereshetnek rajta, de hogy a meghirdetett célt elérik-e tényleg, az mellékes. (Knausz)

Igen, pontosan megfogalmaztátok: túlesni rajta, amiben pár cég, szakértő jól jár (persze megdolgoznak érte, de az egésznek a célja talán nem az ő foglakoztatásuk lenne), de a hozzáadott érték, a tényleges megvalósulás, a valós hasznosulás nincs összhangban a befektetett összegekkel. És ez nemcsak az oktatásban van így, ugyanezt tapasztalom pl. a munka világába visszavezető uniós projekteknél is. A hasznosulás leginkább abban látszik, hogy a projektvezető team foglalkoztatva van. Ami fontos, persze (bár a jó kis csapatépítő tréningek, drága hotelekben talán nem annyira), de az egész a célcsoportban nagyon kevés változást generál (mondjuk, mert nincsen munkahely), de jól eltelt, hallgattak előadásokat, megkapták az ebédet, amiért már megérte bemenni, stb...Szóval a végső cél, és amire a kifizetések irányultak, számomra ellentmondásosak. És nem őket hibáztatom, akik erre pályáznak, mert ez a lehetőség van meg. És ki kell használniuk. Csak azt mondom, nem ezért úsznak el milliók a projektekre, fejlesztésekre anélkül, hogy tényleges változást tapasztalnánk? A rossz hangsúlyok, és a "túl leni rajta" szemlélet miatt?

J.V. D. (SZ.), a jeles grúz származású politológus megmondta, hogy mindig az az elhajlás a veszélyes, amelyikre nem fordítunk figyelmet.
Nóri, a tapasztalataidat, érveidet - ha mégoly igazak - órákon belül kormányzati farkasoktól fogod visszahallani, hogy lám ezek a piszok burzsoák eltőzsdézik a pedagógusok továbbképzési pénzét....
Ezt szeretnénk?
Ha piac, akkor legalább dönthetünk: őket vásároljuk-e meg vagy nem. Ha a perzekutorokat küldik, akkor kuss lesz, és seggberúgás annak, aki netán nem megy el...

knauszi képe

Szerintem teljesen félrevezető ebben a kontextusban az állam és a piac szembeállítása. Itt nem piacról van szó, hanem állami kézben lévő pénzek szélsőségesen bürokratikus eszközökkel való elosztásáról és felhasználásáról. És ebbe a folyamatba be tudnak szállni magáncégek, hogy az állam kegyéből gazdagodjanak. Én nem tudom, hogy lehetne-e másképp, lehet, hogy nem. Azt sem mondom, hogy a cégek mindig rosszul végzik a dolgokat. Csak azt mondom, hogy mindaz, amiről itt beszélünk, a hihetetlenül bürokratikus állami kontroll körülményei között történik. (Knausz)

Fokozza a problémát, hogy mindenki szeretne némi pénzhez jutni a piszta túlélés érdekében. Ezért belemegy olyan dolgokba, amikkel nem ért egyet, illetve amelyeknek egyes elemeit nem is érti pontosan. Ez korábban is így volt, de most olyan mértékű a kivéreztetés és a kiszolgáltatottság, hogy egyre pőrébben mutatkozik meg az általad ábrázolt jelenség. Ez nagy baj, mert igazi értékek kerülhetnek süllyesztőbe, miközben az a talmi, amit jól menedzselnek, megmarad és virul. Elég baj ez nekünk...

Egyetértek veled Imre. És nem hiszem, hogy jól van így, és hagyni kellene. Mert a jó célok érdekében mozgósítható összegek nem adják a várt eredményt. Miközben úgy csinálunk, papírozunk, adminisztrálunk, mintha.....
És nem hiszem, hogy két rossz közül kell választani. Nincs nekem olyan, hogy "akkor az jobb?". Nem, nem jobb. De ez sem. Ha hallgatunk, akkor meg még rosszabb lesz.
Lehet, hamarabb kellett volna szólni más dolgokért is. Hogy ne jussunk idáig.
Én sem tudom a megoldást. De lehet, valakinek van ötlete, rálátása, és abból meg lehetne indítani valamit. Mert fejlesztésekre úgy gondolom, efféle forrásokból lesz pénz.
Jaj, most tudjátok, az jutott az eszembe, mikor a művészeti iskolákat elkezdték ellenőrizni....és egy fenntartó, aki meglehetősen üzleti alapon gondolkodott erről az ágazatról, azt mondta: nem baj. Ez is jó volt nekem. Volt pár jó évem....
Neki. És hol maradt a művészeti nevelés, amire a támogatást kapta? Szóval, valami hasonló bajom van, ha értitek, mire gondolok....