Kerényi Mari válaszai

Körkérdés az oktatásról 17.

A Magyar Pedagógiai Társaság és a Taní-tani Online 5 kérdést tett föl pedagógusoknak, pedagógiáról gondolkodó jeles szakembereknek a közoktatás jövőjéről. Lapunk közzéteszi a válaszokat.

1. Mi az oktatás célja a 21. században?

Ugyan mi más volna, mint eddig, mindig? Gyerekek születnek és valahogy fel kell nevelni őket. A legjobb lenne, ha magabíró, a földön két lábbal álló, szilárd értékrenddel rendelkező, döntésképes emberekké nőnének fel.

Ennek azért elég sok akadálya mutatkozik. Talán a legnagyobb az a kontrollálhatatlan információáradat, amelybe ha éppen nem fullad bele az ember, minimum elbizonytalanodik azt illetően, hogy mi a valóság. Biztonságra vágyva szelektál, önként záródik egy magaválasztotta buborékba, s úgy lebeg a világban, mint a Gyönyörök kertjének üdvözült lakói Bosch képén.

Aki pedig így bezárkózik, az bezáródik, védekezésképpen tudatosan választja az tudatlanságot. Megelégszik azzal, ami a napi megélhetéséhez és jóérzéséhez szükséges. Személyes kapcsolatai is felszínessé válnak. Szükségképpen manipulálható lesz. Valóban reális veszéllyé válik világunkban egy sokféleképpen elgondolt, de minden formájában embertelen disztópia megvalósulása. Az oktatási, képzési kínálat tulajdonképpen nem foglalkozik ezzel, a maga részéről kurrens szakterületek eladható szakismereteit emeli fókuszba.

A közoktatás feladata volna a felnövekvő nemzedékeket megtanítani úszni és nem belefulladni az információáradatba. Csakhogy mi, felnőttek sem állunk túl jól ezt a dolgot illetően.

2. Hogyan alkalmazkodjanak az iskolák a változó világhoz?

Pedig itt vannak a gyerekek, akik tágra nyílt szemmel néznek fel ránk, míg egyszer csak megunván a dolgot, egy vállrándítással faképnél hagynak. Jobb volna nem megvárni ezt.

És tekintettel arra, hogy az a világ mégiscsak nekik, általuk épül, abból kiindulni, amilyenek ők maguk. Mi érdekli, mi foglalkoztatja őket? Hogyan épül bennük a világ? Mire van szükségük ahhoz, hogy harmonikusan fejlődjenek?

Ha a gyerekek igényeiből kiindulva minden iskolában ezt a szükségszerűen személyközpontú nevelést helyezzük a fókuszba, elkerülhetetlenek a radikális változtatások. Ezek közül néhány:

• A csoportok összetételét és létszámát a gyerekek szükségleteihez kell igazítani. Az állandó tanulócsoportok mellett létrejöhetnek az érdeklődés mentén alakuló, vegyes összetételű és változó csoportok is. Ehhez újra kell gondolni az oktatásszervezést.
• A szigorúan kötött tananyagot és az ahhoz kapcsolódó szorosan előíró követelményeket el kell engedni és nagy teret biztosítani a diákok és pedagógusok érdeklődése mentén megszülető elmélyülésnek. Ebből egyenesen következik az értékelés átalakítása is.
• Az intenzív és személyre szóló figyelem megvalósításához sokféle professzió jelenléte szükséges. A pedagógusok maguk is tágabb tudással felvértezve és különböző szakemberek segítségének biztonságában tudnak hatékonyan dolgozni. Ehhez elkerülhetetlen az ugyanazon gyerekekkel foglalkozó munkatársak folyamatos és intenzív együttműködése.
• Egyértelmű következmény, hogy ha a tömegoktatásról a személy kibontakoztatására helyezzük a hangsúlyt, akkor az szükségképpen forrásigényes. Több, magasan képzett és kevésbé leterhelt, így szabad alkotókapacitással rendelkező szakemberre van szükség.

3. Milyen készségek és ismeretek lesznek a legfontosabbak a jövőre nézve?

Az utóbbi évtizedek tapasztalatai csak abban erősítenek meg, hogy nem tudhatjuk, milyen lesz a jövő. Úgy tűnik, az ismeretek áttekinthetetlenül és befogadhatatlanul felhalmozódnak, s zömük gyorsan el is avul, ezért is másodlagos kérdés, hogy milyen ismeretek átadása lehet hasznos a felnövekvők számára. Bármi, amit megtanulunk, tulajdonképpen „vivőanyag”, melyen keresztül az ismeretszerzés technikáit, kommunikációt és emberi értékeket sajátíthatunk el. Az ismeretek későbbi elhalványulása nem baj, ha ezek felhasználásával már sikerült jól használható képességeket, készségeket, attitűdöket kialakítani. Ami biztosan jól jön:

• önismeret,
  • a testi, lelki, szellemi harmónia kialakításának módjai,
• szociális kompetenciák,
  • kommunikáció,
  • együttműködés,
  • konfliktuskezelés,
• problémamegoldás,
  • kreativitás,
  • gondolkodási technikák, pl. analógiák, mintázatok felismerése,
• az önálló ismeretszerzés
  • képessége és technikái,
  • forráskezelés (minél többféle forrás felhasználása).

Ezek pedig sokféle ismereten keresztül gyakorolhatók; kinek ez, kinek az segít eredményesebben. Maradandó az a tudás lesz, melyhez motiváció, érzelmi energia kapcsolódik, az összes többi kihull az emlékezetből.

4. Hogyan biztosíthatjuk mindenki számára a minőségi oktatáshoz való méltányos hozzáférést?

Csakis úgy, ha minden iskola minőségi oktatást-nevelést kínál a gyerekek és fiatalok számára. Ez egyáltalán nem egyformaságot jelent! Azt jelenti, hogy minden iskola a társadalmi igényeket figyelembe véve, rugalmasan alkalmazkodva az adott környezethez, a helyi sajátosságokhoz és legfőképpen a beiratkozott diákokhoz nyújt minőségi oktatást-nevelést. Akkor és ott.

Le kell mondanunk az oktatásszervezés és a tananyagok egységességének követelményéről, mely nyilvánvalóan megvalósíthatatlan és fel kell vállalnunk a minőség kihívását. Azzal a gyerekkel kell foglalkoznunk, aki ott van, úgy, ahogy neki a legjobb és azt kell nyújtani a számára, amire szüksége van.

Mi kell ahhoz, hogy ez valóban megvalósulhasson?

Először is az iskolák és a környezetük érdemi kapcsolata. Hogyan másként derülhet ki, mi kellene, mint hogy szóba állnak egymással az érintettek?

Azután az iskolák dolga, hogy úgy alakítsák mindennapjaikat, ahogy a legjobban szolgálják tanítványaik fejlődését.

Mindennek megvalósításához jókora adag szabadság kell. Szabadság a szervezeti működés szintjén és szabadság az oktatás-nevelés tartalmi és szerkezeti elemeit illetően is.

Azonban egy ennyire szabad és rugalmas rendszer csak jókora támogató apparátussal tudhat megbízhatóan működni: könnyen hozzáférhető szakértői segítség, tapasztalatcserék, konzultációk lehetősége, feladatbankok, jó gyakorlatok gyűjteménye kell segítsék a folyamatosan megújuló napi praxist.

A folyamat középpontjában pedig a pedagógus áll. Ő, aki nap mint nap dolgozik a gyerekekkel. Nem betanított munkás, hanem alkotó értelmiségi – inkább művész, mint tudós.

A pedagógus képzése, az ő támogatása, megbecsülése, munkaterhe, körülményei és életszínvonala a minőségi oktatás-nevelés kulcskérdése. Ha sikerül mindebben előrelépni, akkor és csak akkor van esély, hogy minden iskolában olyan kollégák dolgoznak majd, akik megteremtve és megélve a szabadságot, egymástól különböző, egyedi, az „akkor és ott”-nak leginkább megfelelő, minőségi oktatást-nevelést nyújtó intézményeket hozzanak létre.

5. Hogyan alakítja át a technológia a tanítást és a tanulást?

A technikai eszközökhöz és technológiákhoz való hozzáférés nagyban támogathatja a személyre szabott tanulási utak megvalósulását. Ez azonban csak akkor lesz igazi segítség a társadalom egésze számára, ha mindenki hozzájuthat ezekhez – különben az egyenlőtlenségek tovább nőnek.

Ismét csak a közoktatás, az általános- és középiskola lehet az a hely, ahol minden gyerek – az is, akinek a családjában nincs erre példa és lehetőség – megtanulhatja használni és alkalmazni a technológia nyújtotta segítségeket. És ebben ismét a pedagógusoknak van döntő szerepük, noha első látásra úgy tűnik, a gyerekek sokunknál ezerszer ügyesebben nyúlnak a „kütyükhöz”. De hogy ezek az eszközök mire is használhatók, mennyi lehetőséget és veszélyt hordoznak, azt nekünk kell megmutatni. A féltés, a tiltás csak magára hagyja a gyerekeket abban a virtuális térben, melyben magunk is oly sokszor elveszetten bolyongunk.

A technika őrületes tempójú fejlődése sokakat megriaszt, elbizonytalanít. Az egyik tanítványom minden kérdéssel az AI-hoz fordul, a szövegalkotási feladatokat annak a segítségével igyekszik abszolválni. A másik messzire kerüli ezt az alkalmazást, azzal a meggyőződéssel, hogy minden interakcióval a mesterséges intelligenciát táplálja, és ezzel tevőlegesen hozzájárul világuralmának kifejlesztéséhez. Mindketten segítségre szorulnak, és kevésbé a technológia alkalmazásával, mint az ahhoz való viszonyukkal kapcsolatban.

A technológia akkor uralkodik el rajtunk, ha nem ismerjük, nem tudjuk értelmesen használni.

6. Mindennek a kulcsa: a kapcsolat

Az emberi együttlét, a bizalomteli kapcsolat bármilyen tanulás elengedhetetlen feltétele. A tanulás nem pusztán kognitív tett, hanem mindig érzelmekkel átitatott, motivált tevékenység. Ez pedig mindig szövevényes kapcsolati térben valósul meg – vagy szenved gátlást. A covid alatt igen tisztán mutatkozott meg, amit amúgy mindig is tudtunk: az iskola pótolhatatlan értéke, hogy társas tér. A kortárs kapcsolatok színhelye. A nemzedékek közötti párbeszéd természetes közege. Itt születhet meg a helyettesíthetetlen tanárszemélyiségek köré csoportosuló tanítványok köre.

És itt ismét a pedagógus meghatározó szerepére kell gondolnunk. Az ő lehetősége és felelőssége, hogy a diákjai közti kapcsolatokra figyelve támogassa az együttműködések kialakítását, segítse a konfliktusok megoldását. Az ő figyelme növeli tanítványai igyekezetét; az ő példája vonz vagy eltaszít attól, amit képvisel. Teljes személyisége, emberi minősége hat, s teremt élő kapcsolatot diákjai teljes személyiségével. Ha ez hiányzik, akkor minden technika, módszer hatástalan.