Körkérdés az oktatásról 1.

Lannert Judit válaszai

Májusban a Magyar Pedagógiai Társaság szervezésében kétnapos konferencia zajlott Az iskola jövője – Utópiák és disztópiák címmel. A Taní-tani Online úgy gondolta, először az előadókat kéri meg, hogy az összehasonlíthatóság, egybevetés érdekében azonos kérdések mentén fejtsék ki tapasztalataikat, álláspontjukat az iskoláról (óvodáról, kollégiumról), majd a kört kibővítve más jeles szakembereknek is föltesszük ugyanezeket a kérdéseket.

1. Mi az oktatás célja a 21. században?

Az elmúlt időkben többször hallottam vagy olvastam világszerte kutatókat, tanárokat megnyilvánulni ebben a témában és szinte mindenki felsorolja a tanulók egyéni boldogulásához és boldogságához szükséges készségek, kompetenciák fejlesztését, a munkaerőpiaci igények – legyenek rövid vagy hosszú távúak akár – kielégítését és a nemzeti identitás erősítését, a nemzeti kulturális értékek átadását. Ha úgy vesszük, háromszintű célrendszer ez, ahol az egyéni, lokális (ide sorolom a munkaerőpiacot is) és nemzeti szint egyaránt érintve van. Ugyanakkor az Unióban és az OECD-ben megjelent egy negyedik szint is, a globális (az Unió vagy a világ szintje). 

Érdekes összevetni az észt és a magyar NAT-ot, ahol éppen az oktatás céljairól értekeznek. A hangsúlyok az egyiknél jóval inkább a globális, míg a másikon a nemzeti értékeken vannak. Az egyik jövőorientált és gyermekközpontú, épít a tanulói aktivitásra és kreativitásra, így sokkal inkább a tanulók kiteljesedését, fizikai, lelki és szellemi fejlődését tekinti célnak, míg a másik jelenorientált és nem gyermekközpontú, vagy legalábbis passzív állampolgárként tekint a tanulóra, az oktatás céljának elsősorban a munkaerőpiac kiszolgálását és a jó állampolgárrá nevelést tekinti.

Az oktatás célja az észt és a magyar NAT szerint

Az észt NAT szerint az alapfokú oktatás egyenlő támogatást nyújt a tanulók mentális, fizikai, erkölcsi, társadalmi és érzelmi fejlődéséhez. Ehhez az alapfokon meg kell teremteni a feltételeket a tanulók különböző képességeinek kiegyensúlyozott fejlődéséhez és a tanulók önmegvalósításához, valamint a tudásalapú világkép kialakításához. Olyan nemzeti és nemzetközi dokumentumokra hivatkoznak, mint az Észt Köztársaság Alkotmánya, Az emberi jogok egyetemes nyilatkozata, A gyermek jogairól szóló egyezmény és az Európai Unió alapvető dokumentumai. Az általános emberi értékek (becsületesség, együttérzés, az élet tisztelete, igazságosság, emberi méltóság, önmagunk és mások tisztelete) alapértékként szerepelnek, akárcsak a társadalmi értékek (szabadság, demokrácia, az anyanyelv és a kultúra tisztelete, hazaszeretet, kulturális sokszínűség, tolerancia, környezeti fenntarthatóság, jogállamiság, szolidaritás, felelősségvállalás és nemek közötti egyenlőség). Az új generáció szocializációja egyaránt alapul az észt kulturális hagyományok, a közös európai értékek, valamint a világkultúra és a tudomány eredményeinek átvételén. Mindez azt eredményezi, hogy az erős alapműveltséggel rendelkező személyek képesek lesznek beilleszkedni a társadalomba, és hozzájárulnak az észt társadalom fenntartható társadalmi, kulturális, gazdasági és ökológiai fejlődéséhez.

A magyar NAT A köznevelés feladata és értékei c. részben csak magyar dokumentumra (Alaptörvény és A köznevelésről szóló tv.) hivatkozik. Célját elsősorban a nemzeti műveltségnek, a hazai nemzetiségek kultúrájának átadásában, megőrzésében, az egyetemes kultúra közvetítésében, az erkölcsi érzék és a szellemi-érzelmi fogékonyság elmélyítésében látja, valamint a tanuláshoz és munkához szükséges képességek, ismeretek, attitűdök együttes fejlesztésében, a csoportos teljesítmény ösztönzésében, a közjóra való törekvés megalapozásában, a nemzeti és közösségi összetartozás és hazafiság megerősítésében jelöli ki. Célja továbbá, hogy a családdal együttműködve cselekvő elkötelezettségre nevelje a tanulókat az igazság és az igazságosság, a jó és a szép iránt, fejlessze a harmonikus személyiség kibontakoztatásához szükséges szellemi, érzelmi, erkölcsi, társas és testi képességeket. Ezzel hozzájárul ahhoz, hogy a felnövekvő nemzedék a haza felelős polgárává váljék, kifejlődjék benne a hazafiság érzelemvilága, reális önismeretre és szilárd erkölcsi ítélőképességre tegyen szert, megtalálja helyét a családban, a szűkebb és tágabb közösségekben, valamint a munka világában, törekedjék tartalmas és tartós kapcsolatok kialakítására, legyen képes felelős döntések meghozatalára a maga és a gondjaira bízottak sorsát illetően, váljék képessé az önálló tájékozódásra, véleményformálásra és cselekvésre, ismerje meg és értse meg a természeti, társadalmi, kulturális jelenségeket, folyamatokat, tartsa értéknek és feladatnak a kultúra és az élővilág változatosságának megőrzését. 

Mint látjuk, mindenhol cél az egyéni testi, lelki és szellemi kibontakoztatás, valamint a lokális környezetbe való integrálódás képességének kialakítása (munkahely, társas környezet), valamint a nemzeti alapértékek és kultúra megismerése, a nemzeti identitás erősítése. A globális értékek terén viszont már a jelenorientált elképzelések jóval szűkszavúbbak (nemcsak magyar jelenség, amerikai kollégák is gyakran csak a saját, habár nagy országuk keretein belül maradnak.) Az oktatás céljai sehol sem kontextusfüggetlenek, számít, hogy mikor és mely területeken élőkre vonatkoztatjuk őket. Ha maradunk az európai kontinensen, szembetűnő, hogy mennyire provinciális marad a magyar NAT az észthez (és a többihez is) viszonyítva. 

A hangsúlyok mellett viszont fontos az is, hogy ezen célok között meglegyen a harmónia, konzisztencia.

Az észt oktatás céljai a globális értékeket is figyelembe veszik, de ez összhangban van a nemzeti értékekkel és célokkal, mint ahogy az egyéniekkel is. Nálunk viszont teljes az összevisszaság. Habár nálunk is megjelennek általános értékek, azért árulkodó, hogy a nemzeti és a haza szavak vezetik a felsorolásokat, és minél inkább tűnik 21. századinak egy megfogalmazás, annál inkább sorolódik hátrébb. 

Az egyéni szabadság, aktivitás is meglehetősen szűkre szabott, a családdal együttműködő cselekvő elkötelezettség, vagy a rájuk bízott emberek kapcsán a döntéshozatali felelősség szerepel az anyagban. Közösségiség egy bizonyos korlátozott értelemben (nemzeti, familiáris) szerepel ugyan, de a szabadság, demokrácia és tolerancia nem. 

Úgy tűnik, hogy a haza és haladás már megint szétválik nálunk, mint a reformkorban, de míg akkor a Habsburgok elleni fellépés érthető volt, most sokkal kevésbé érthető, hogy a saját magunk által választott klub értékeit eljelentéktelenítjük. Ezért is van az, hogy az oktatás céljai terén ilyen nagy a bizonytalanság, hiszen ha a nemzeti értékek és identitás fejlesztése mögött látensen éppen a globális, európai értékekkel való szembenállás található (ami leginkább már a tartalmi szabályozás elvárt ismeretanyagából és interpretációiból derül ki), akkor zűrzavar lesz a fejekben. Sajnos a lakosság elvárása az oktatás felé talán még szűklátókörűbb, az oktatási közvéleménykutatások 1990 és 2012 között rendre azt mutatták, hogy a magyar lakosság leginkább azt várja el az oktatástól, hogy rendre és fegyelmezettségre szoktassa a fiatalokat és adjon egy szakmát a kezükbe. 

Hozzám jóval közelebb áll az észt NAT elvárása, de a hazai adottságokat is figyelembe kell venni, amikor egy többszintű és az európai értékekkel is harmonikus célrendszert alakítunk ki. A haladásellenes hazafiság narratíváját át kell alakítani, a haza és haladás ügyét újra egyensúlyba kell hozni, de ehhez új nyelvezetre és narratívára is szükség lesz.

2. Hogyan alkalmazkodjanak az iskolák a változó világhoz?

Az iskola elsősorban a gyerekekhez igazodjon. A 21. század gyermekei mások, mint a 20. századiak. Belenőttek a technológiai forradalomba, számukra az internet, közösségi média, mesterséges intelligencia már a hétköznapok valósága, viszont egyre több kutatási eredményünk van arról, hogy ezek a változó körülmények alapvetően megváltoztatják a tanulás módját és a koncentrációt. A pedagógiát meg kell újítani elsősorban kutatások által. A legfrissebb agykutatási, pszichológiai tudásokat alkalmazni kell, és át kell ültetni a pedagógia világába. A pedagógusképzés egy részének is jóval gyakorlatorientáltabbá kell válnia, akár úgy, hogy gyakorló pedagógusok tanítsanak, ezáltal közelítve az építész-, jogászképzéshez azt, amit az OECD szignatúra pedagógiának nevez. Tehát az iskola ne a világhoz alkalmazkodjon, hanem a gyerekhez, ő majd megváltja vagy -változtatja a világot, ha kell, és ha erre felkészítette az iskola.

3.  Milyen készségek és ismeretek lesznek a legfontosabbak a jövőre nézve?

Érdemes nem feltalálni a spanyolviaszt. A szakirodalom a 21. századi kompetenciákat helyezi a középpontba, amelyek olyan kompetenciák, melyek egyfelől az ingatagnak, bizonytalannak, összetettnek és kétértelműnek érzékelt világunkban, másfelől a modern munkakörnyezetben a sikerhez szükséges tudást biztosítják. Ezek középpontjába az úgynevezett 4K-t (angolul 4C; kreativitás, kritikai gondolkodás, kommunikáció, kollaboráció) helyezték, amit később Michael Fullan, továbbgondolva a 4K modellt, két új kompetenciával egészített ki, ezek a karakter/character és az állampolgárság/citizenship). Ezek a kompetenciák átfedést mutatnak az ún. transzverzális (kereszttantervi vagy tantárgyfüggetlen) kompetenciákkal (problémamegoldás, kritikai gondolkodás, kreativitás, kockázatelemzés, döntéshozatal, érzelmek kezelése stb.), amelyeket a tantervek elkülönítenek a tantárgyakhoz jobban köthető alapkompetenciáktól (írás, olvasás, számolás). Az Európai Unió által meghatározott nyolc kulcskompetencia ezeknek egyfajta egyvelege, míg az OECD legújabban bevezette a transzformatív kompetenciák fogalmát is, amelyekkel a globális világunkért felelős állampolgárokat jellemző viselkedéseket írják le; a transzformatív kompetenciákkal rendelkező állampolgárok értéket hoznak létre, problémát, feszültségeket oldanak meg/fel és felelősséget vállalnak a tetteikért. Ez utóbbi már a globális szintet érinti és jól mutatja, hogy a világ megváltoztatásának a képessége mennyire felértékelődött napjainkra. 

A hat K közül kettő kognitív kompetencia (kreativitás és kritikai gondolkodás) a másik négy viszont nem. Ez is mutatja, hogy az érzelmi intelligencia, avagy a humanitás is felértékelődik egy robotizált világban. Napjainkra a manipuláció és álhírek forgatagában kiemelkedik a kritikai gondolkodás készsége, amit nem kis részben éppen a társadalomtudományos műveltség tudna megalapozni. Míg a természettudományos műveltség hiányáról rengetegen cikkeznek, ez a másik terület meglehetősen elhanyagolt, alulértékelt. A történelmi ismeretek mellett a jogi, közgazdasági, szociológiai és filozófiai ismeretekre is szükség lenne, hogy a tanulók ki tudjanak igazodni egy egyre inkább manipulált világban. Ezért is döbbenetes, hogy a magyar NAT-ból kiirtották a kritikai gondolkodást, helyére az értelmező gondolkodás sehol nem használt szóösszetételét rakták. Számomra ijesztő élmény volt egy pedagógusképzési konferencia, ahol a Nemzeti Közszolgálati Egyetem frissen elindított pedagógusképzésért felelős dékán asszonya azt fejtegette előadásában, hogy a pedagógusoknak ma kritikai gondolkodás helyett megértő gondolkodásra, autonómia helyett önállóságra van szükségük. Lefordítom: a pedagógus, ha megkapja az ukázt, még ha nem is tetszik neki, értse meg, hogy ezt kell csinálnia, viszont ezt tegye önállóan, ne kelljen mellette állni és támogatni, hiszen az pénzbe kerülne. 

4. Hogyan biztosíthatjuk mindenki számára a minőségi oktatáshoz való méltányos hozzáférést?

A minőségi oktatás kulcsa a minőségi pedagógus, minden iskolában ezt kell biztosítani, ez a méltányos. De ott, ahol sok kicsi iskolában tanítanak nagyon sok tantárgyat zsúfolt ismeretekkel, ott feleslegesen sok pedagógust fogunk alkalmazni (ez a titka az alacsony tanuló/tanár aránynak, semmi köze az alacsony csoportmérethez), amit csak úgy tudunk biztosítani, ha alacsonyan tartjuk a béreket. Az alacsony bér viszont garantálja, hogy nem lesz minőségi a pedagógus. Tehát elsősorban egy mérethatékony (kevesebb, de sokkal jobban megfizetett és autonóm pedagógusokkal dolgozó) iskolahálózatra lenne szükség, hozzáértő vezetőkkel tankerület és igazgató szinten és professzionális segítő munkatársakra (pl. pszichológus, fejlesztő stb.). A jól megfizetett minőségi pedagógus megköveteli a pedagógusképzés és a tantervek átalakítását is, ami a technológia és az új tudás jobb használatát is eredményezi. 

Teljes tévedés azt gondolni, hogy a túlzott centralizáció és kontroll minőséget eredményez. Legfeljebb rendet (és mint látjuk, sokaknak ez az első). A pedagógusértékelésre használt TÉR külső motivációt alkalmaz, kiélezi a versenyhelyzetet ott, ahol ennek nincs pozitív hozzáadott értéke és olyan alacsony plusz juttatást társít hozzá, ami devalválja az egész rendszert. 

5. Hogyan alakítja át a technológia a tanítást és a tanulást?

A technológia (pl. számítógép) osztálytermi használata nem feltétlen növeli a digitális szövegértést, hiszen a tanárok gyakran csak illusztrálásra használják az eszközt. Ugyanígy a mesterséges intelligencia is egy nem felkészült, lusta pedagógus kezében veszélyes fegyverré válhat, míg egy felkészült, hozzáértő és kreatív pedagógus kezében csodapálcává. Látni kell a veszélyét annak, hogy egy nem felkészült, kiégett, nem kreatív pedagógustársadalomban a puszta technika atombombává válhat, hiszen már ma is látjuk, hogyan outsource-olják a gondolkodást azok a pedagógusok, akik pusztán meg akarják úszni a többletmunkát és a fárasztóbb feladatokat (pl. tesztek készítése) kiadják az MI-nek. Ezeket a gépi teszteket aztán a tanulók is kiadják az MI-nek, és csodálatosan elbeszélgetnek az MI-k egymással, míg megszűnik a pedagógus és tanuló közötti kapcsolat, és mindenkinek szépen leáll az agya. Ugyanakkor hihetetlen lehetőségeket is rejt magában az új technológia, kutatási asszisztensként lehetne használni, vagy óratervezéshez és értékeléshez. A kreatív, belsőleg motivált és felkészült tanár így használja az eszközt, ezért mielőtt a faék egyszerűséggel gondolkodó oktatási döntéshozók új tantárgyat csinálnának az MI-ből, és ezzel ledobják az atombombát és kiirtanak minden kreatív és kritikai gondolkodást, talán a minőségi (jól megfizetett, felkészített és autonóm) pedagógusok biztosítását kellene megcélozni, mert ez a garancia arra, hogy valóban kihúzzuk magunkat a közepesség csapdájából.