Az egyik leglényegesebb feltevésem az volt, hogy az egyetemen folyó andragógusképzés gyakorlati megvalósítási módja több helyen nem követi az általa megfogalmazott és oktatott andragógiai alapelveket és módszertani célkitűzéseket, ezáltal nem tud pozitív mintaként szolgálni a résztvevők számára.
Clemens Prinz osztrák néprajzos és műfordító, 15 éve él Magyarországon. Ez idő alatt 7 évig tanított német nyelvet és szakfordítást a Budapesti Műszaki Egyetemen, ahol betekintést nyerhetett a magyar közoktatásba is. A Magyarországon élő külföldiekkel folytatott interjúsorozatunk első részeként őt kérdeztük a hazai és az osztrák oktatási rendszerrel kapcsolatos élményeiről, benyomásairól, véleményéről.
A vizsgálat alapján megállapítást nyert, hogy mivel az iskolákban az őslakos gyermekek eredeti kultúrájának tudatos és hatékony megsemmisítése elsőrendű cél volt, a növendékeknek családtagjaikkal való kapcsolattartását a lehető legteljesebben korlátozták, anyanyelvük használatát tiltották, ősi kultúrájuktól igyekeztek őket minél inkább elidegeníteni. Fény derült arra is, hogy a szexuális abúzus hétköznapi dolognak számított a legtöbb oktatási intézményben...
Magyar Szilárd dolgozatát közzéteszi: Trencsényi László
Connorral bánni leginkább türelemmel lehetne. Meg kell próbálni megismerni a szabályrendszerét, és azon belül játszani. A rögeszméjéről hallva nem letorkolni kellene, hanem megkérni, mesélje el, mi fog történni majd. Ha ismerjük a jövő történetét, meg kell próbálni azzal érvelni: ha a jövő képlékeny, még az is lehet, hogy elmarad a világégés, akkor pedig az iskola adta információk, szabályok fontosak lehetnek.
"Az Alternatív Pedagógiák Igazgatóságának elsődleges feladata és célja az volt, hogy az alternatív pedagógiák módszertani eredményeivel infiltrálja, hassa át a magyar közoktatást. Számunkra minden alternatíva egyformán fontos volt, az én Waldorf-orientációm ellenére."
„A drámát alkalmazó pedagógia számára ezért is nagy kihívás, hogy tud-e olyan komplex alternatív rendszert kínálni a ma élő embereknek, ahol visszakaphatják elveszített boldogságélményüket a tanulás öröme által, kielégítve ezzel a tudás iránti vágyukat és a megismerés alkotó izgalma utáni sóvárgásukat egyszerre.”
A jelenlegi pedagógusképzés sajnos nem készíti fel a hallgatókat arra, hogyan lehet az eltérő társadalmi státuszú gyermekeket oktatni, az egyetemi gyakorlóiskolákba ugyanis főkképp csak a magasabb társadalmi státuszú rétegek gyermekei járnak. Így a pályára lépők többsége nem rendelkezik tapasztalatokkal a szegényebb rétegek gyermekeivel kapcsolatban, noha a pedagógusjelöltek részéről régóta látható az igény az ilyen típusú ismeretek megszerzésére.
Nekem Janusz Korczak varsói árvaházának szabályjátékai jutnak eszembe. Vagy - össze is mosolygunk az óramegbeszélésen egymás közt - „hanyas vagy?” - kortárs-kollégák: ez itt valósággal Ványa Galcsenko esete az Igor és társaiból, Anton Makarenko könyvéből.
Csak azt érzem, minden, amit álmodtam, sikerrel megvalósítottam, itt nem kell. Pedig jönnek hozzánk Japánból, Finnországból, Portugáliából, Olaszországból a szomszédos országok mindegyikéből, hogy nézzék, tanulják, mit, hogyan teszünk. Mert problémás gyerek mindenütt van, akikhez más módszerek kellenek. És hívnak külföldre, konferenciákra, mert nemzetközi kitekintésben is értékesnek találják.
Csak itt nem kell ez sem. Magyarországon.
Benedek Krisztina és Sándor Ildikó könyvében a hagyományok ápolását hittel valló, egyben a mesterséget is jól ismerő kollégák őszinte élménybeszámolóit, az iskolai élet valós tapasztalatait olvashatjuk.